Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ozzy Osbourne: Ordinary Man

ozzyosbourne_cŐszintén szólva kicsit meglepődve olvasom az új Ozzy-album kapcsán eddig megfogalmazott hazai és nemzetközi reakciókat. Azt tapasztalom ugyanis, hogy az anyag megosztja a tábort, ugyanakkor nem értem, miért. Tudom, sokaknak fáj, hogy Zakk Wylde-ot ezúttal is kihagyták a buliból, de tegyük a szívünkre a kezünket, a szőke gitármester már a tíz évvel ezelőtti Scream megírásából/felvételéből sem véletlenül maradt ki: egyfelől az Ozzy-stáb is érzékelte, hogy a Black Label kötelékében baromi sematikussá váltak a dalai, minek okán nem feltétlenül válna a projekt hasznára (hangot is adtak ennek), másrészt Ozzynak mindig megvoltak a maga korszakai. Volt Randy-éra, Jake-fázis, Zakk-ciklus, most pedig beköszöntött valami más, valami új. Simán benne van a pakliban, hogy ez az Andrew Watt gitáros/dalszerző/producer által alakított aktuális periódus nem lesz olyan hosszú, és pláne nem lesz olyan jelentőségteljes, mint az előzőek, ettől függetlenül viszont könnyen lehet izgalmas és értékes.

megjelenés:
2020
kiadó:
Epic
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 84 Szavazat )

Nem gondolom, hogy nagy baj lenne, amiért nincsenek technikailag túltolt, eszelős gitárszólók és üveghangoktól visító, kifacsart riffek. Ozzy váltott, nem akarta megismételni 1983-as és 1991-es önmagát sem, és ehhez nem átallott segítségül hívni a mai generáció képviselőit. A Glenn Hughes oldalán már bizonyított és azóta számtalan mainstream produkcióban nevet szerzett Andrew Watt 1990-ben született, tehát majdnem az unokája lehetne Ozzynak, akárcsak az Ordinary Man dalainak megírásában szintén oroszlánrészt vállalt Alexandra Tamposi. Ezek a fiatalok teljesen más attitűdöt és felfogást képviselnek, és az imádnivaló vén bohócnak most pont erre volt szüksége.

Nagyon becsülöm Ozzyban, hogy hetven felett is igyekszik valami újat adni népes táborának, és tényleg nem egy automata által kiköpött alibilemezzel veri át a népeket, ha már tíz évig éheztette őket. Mindazonáltal arra is ügyeltek Sharonnal, hogy a koncepció kerek legyen, a vitalitás és a korszellem figyelembe vétele mellett az album rendelkezzen egyértelmű gyökerekkel is. Nekem nagyon tetszik ez a lemez, sokkal inkább kedvemre való, mint a Kevin Churko sablonjai által amerikai piacra szabott és véleményem szerint nem túlságosan érdekfeszítő vagy innovatív Black Rain / Scream kombó. Az a legjobb az Ordinary Manben, hogy noha populáris jellegű, mégis valódinak hat, nem úgy, mint a legtöbb műanyag szórakoztatóipari termék manapság. Ez a korong lélegzik, mert lelke van és őszinte. A duett Elton Johnnal a címadó dal zongorás lírájában például annyira felemelő és szívet melengető, hogy élből Ozzy életművének öt legszebb momentuma közé sorolom, pedig huszonhét éve rajongom a birminghami anyaszomorítót, ergo nem alacsonyak az elvárásaim felé. Ez a dal úgy tökéletes, ahogy van, amihez persze Slash November Rain-emlékeket idéző briliáns szólója is hozzájárul.

A mániákusan lüktető Straight To Hell Slash másik cameójával ugyanilyen jellegzetes Ozzy-téma, ahogy a '80-as évek Osbourne-dallamvilágát némiképp visszahozó All My Life fél-lírája is az. A kísérteties gitárokkal operáló Goodbye az Ozzmosis-időszakot idézi, és ugyanezt érzem a kiváló refrént produkáló Today Is The End hallatán is, bár Watt a rá jellemző porszívózós, stoner gitárhangzással azért elég aktuálissá tette ezt a szerzeményt. Sok a lágy, lírai pillanat, ezt a vonalat erősíti az Under The Graveyard is, valamint a Holy For Tonight, egy vérbeli fanboy vagy -girl ezt azonban aligha bánja. Ozzy mindig nagyon erős volt Beatles-hatású zongorás balladák terén, a Holy For Tonight női vokálokkal és vonósokkal gazdagított témája pedig telitalálat. Az ősrockos Eat Me amolyan Sabbath-gyökerű darab, a Tom Morello whammy pedálos gitártémáit felvonultató Scary Little Green Men bevezetőjébe pedig némi Killer Of Giantset is belehallok, de ez már lehet, hogy tényleg csak az én hülyeségem.

Nyilvánvaló, hogy a legtöbb vitát az It's A Raid generálja, mióta csak kiderült, hogy Post Malone vendégeskedik benne. Hogy mit keres egy rapper egy Ozzy-anyagon? Nem tudom, de voltak Ozzynak ennél meredekebb dolgai is Miss Röfivel vagy a Was Not Was-zal. Magam részéről teljesen jól elvagyok ezzel is, hiszen letagadhatatlanul rock & rollos, a csávó pedig alkalmazkodik ehhez a közeghez, nem zavaró a jelenléte, és még véletlenül sem domináns.

Nem húzom tovább, inkább megvonom a mérleget: jók a dalok, tetszik az album nyers, valós megszólalása, a dalszerzésben is közreműködő Chad Smith és Duff McKagan ritmusszekciójára szintén nem lehet panasz, a sallangmentes, lényegretörő gitárok ugyancsak rendben vannak. Ha ez az utolsó stúdiólemez Ozzytól, akkor egy szavam sincs, ha esetleg beleférne még egy, akkor ezzel a színvonallal ott is kiegyeznék.

 

Hozzászólások 

 
#21 Patrik Imre Pontos 2021-11-25 23:36
(Bocs az ekezetek hianya miatt) Nincs ozzynak olyan albuma amit nem hallottam. A faszi jelenseg, egy legenda es abszolut egyetertek ezzel a kritikaval. Fantasztikus, vegletekig zenei album. Soha rosszabbat a mestertol, ha pedig ez volt az utolso, szerintem melto lezarasa egy parjat ritkito eletmunek. Bele lehet kotni, de minek? Fel labam odaadnam, ha ilyen dalokat tudnek letenni az asztalra. Es Ozzy mercejehez kepest sincs semmi szegyellnivalo rajta. Ez egy kva jo album na. Ennyi.
Idézet
 
 
#20 Anomander 2020-03-28 00:47
Kerülgettem egy darabig ezt a lemezt, de most már lement párszor, ezért írok ide. Nekem tetszik, modern rocklemez lett de egyértelműen Ozzys ízekkel. Van pár dal ami miatt nekem búcsúlemeznek hangzik, (pl Ordinary Man vagy All My Life), ami Ozzy egészségi állapotát ismerve sajnos nem lenne meglepő, de olyan érzésem lett a zenét hallgatva mintha ő is számolna ezzel. Ez egyfelől szomorú, másfelől méltó befejezés, ha tényleg így alakul. Az Ordinary Man klipje és szövege meg őszintén szólva eléggé meghatott, tud valamit ez a két vén zenész.
Idézet
 
 
#19 Dead again 2020-03-09 10:55
Na, elírtam, az első kilenc dalra gondoltam. Tehát 9+2 dal.
Idézet
 
 
#18 Dead again 2020-03-04 09:18
Nekem alapvetően 10/10 lenne ez a lemez, de le kell vonnom egy pontot az It's a raid miatt. Ha csak az első tíz dal lenne a lemezen, tökéletesnek mondanám, instant klasszikusnak. A Holy for tonight csodálatosan zárná az albumot. De aztán jön ez a dal . . . nem az a baj, hogy Post Malone szerepel benne, hanem hogy s*%r. Nekem valahogy annyira anti-Ozzys, erőltetett (de még ezt is sikerült fülbemászóra megírni! - ami amúgy mindegyik nótára áll). Így jótékonyan úgy nézem, hogy van 10+2 dal, és így már okésabb a kép. Csak szerintem a sima 10 dal kerekebb lett volna. Jó érzés hallgatni egyébként a lemezt, tele lett pakolva kórusokkal, és sok nótánál üti fel a fejét az Ozzmosis feeling. Szépen is szól, sokkal természetesebbn ek hat a sound, jól esik a Scream után így hallani. A Down to Earth óta a legjobb Ozzy lemez számomra.

Ha ez lesz Ozzy Osbourne utolsó lemeze, akkor méltó lezárása egy páratlan életműnek. Kitartás Ozzy!
Idézet
 
 
#17 GTJV82 2020-03-03 13:57
Nekem egyenlőre nagyon vegyes az összkép, van ami tetszik, van, amit imádok és van, amikor csak nézek ki a fejemből, hogy mi ez.
Nekem nagyon hiányzik egy markáns gitáros (Zakk akár), de még Gus G is atom módon játszott a Scream-en, itt meg valahogy kicsit olyan kiadatlan "best of b-sides" feelingje van néha a dolognak.
A túlkompresszált porszívós gitár sound nekem nagyon nem jön be, viszont Ozzy hangja relatíve mentes a vocoder-től.
Illetve a líraibb számok viszik el a lemezt.
Én imádom az Öreget, de szvsz ez a leggyengébb lemeze eddig.
7/10 - jóindulattal és elfogultsággal
Idézet
 
 
#16 DéeL 2020-03-02 19:46
Nálam eddig az Év Lemeze várományosa.
Idézet
 
 
#15 Dude 2020-03-02 11:44
Post Malone előbb volt rocker, mint r'n'b előadó. Elég jól gityózik amúgy.
Idézet
 
 
#14 Charlie Firpo 2020-03-01 21:58
Kellemes meglepetés számomra ez a lemez, bevallom nem erre számítottam. Szórakoztató, "friss", de visszaköszönnek a klasszik Ozzy/Sabbath jellegzetessége k is a dalokban. És, ami külön öröm számomra, hogy nincsenek töltelék nóták, nincs üresjárat. Kivéve a Take what you want... na, azzal nem tudok megbékélni :) Már most többször hallgattam meg ezt a lemezt, mint a Black raint és a Screamet összesen együtt. Egy szó, mint száz fasza lett az album.
Idézet
 
 
#13 James Smith 2020-03-01 20:50
Ez a lemez iszonyat szemét, túlkompresszált módon szól. Szerencsére van már normális remaster.
Idézet
 
 
#12 Sziszka 2020-03-01 19:30
Idézet - janomano:
A kezdeti "megrazkodtatas" utan en ezt harom hallagatas utan le is töröltem. Remes. Arra leszek csak kivancsi, hogy a majdani koncertprogramb a hany szamot fognak innen beemelni, mert a kilencven szazalekat nem is lehet elöben eljatszani.

Én háromszor nem is tudtam végig hallgatni. Szörnyű, pedig OZZY a kedvencem.
Idézet
 
 
#11 Montsegur 2020-03-01 15:52
Az év eddigi legjobbjai között van.

De a legeslegjobb azért az új Psychotic Waltz...
Idézet
 
 
#10 Pitta 2020-03-01 14:08
Engem meglepett ez a lemez. Nincs konzervhangzás, Ozzy hangja úgy van megdolgozva, hogy nem zavaró, jó dallamok. Összeszedett az egész, és a szövegek alapján el is tudom képzelni, hogy ilyesmik foglalkoztatnak egy embert, aki hosszabb ideig beteg volt az elmúlt időkben.
Nem értem a fanyalgókat. A Sharon-gépezet 40 éve működteti Ozzy-t. Nincs abban semmi új, hogy felülről dől el, kivel készül az új album.
Én mindenestre hallgatom minden nap mióta megjelent, és elégedett vagyok vele.
Idézet
 
 
#9 janomano 2020-03-01 13:56
A kezdeti "megrazkodtatas" utan en ezt harom hallagatas utan le is töröltem. Remes. Arra leszek csak kivancsi, hogy a majdani koncertprogramb a hany szamot fognak innen beemelni, mert a kilencven szazalekat nem is lehet elöben eljatszani.
Idézet
 
 
#8 Chris92 2020-03-01 11:31
Nekem is tetszik az album, változatos témák és számok, feszes előadással. Az Elton John-al közös szám nem volt nagyok sokk, mert ilyen zongorás rockballadát anno már a Sabbath-ban is csinált Ozzy egyszer (a You Won't Change Me a Technical Ecstasy-ról, ami az egyik titkos kedvencem). A hangzás szerintem kicsit túl lett keverve, de ez sajnos a mai lemezek átka., ettől eltekintve nagyon is tudom ajánlani.
Idézet
 
 
#7 Kondi István 2020-03-01 11:19
Bár az elején kicsit fáztam hogy nem a turnébandával készül, de mikor megláttam hogy a ritmusszekciót Duff és Chad alkotja majd, kíváncsisággal vegyes várakozással álltam hozzá, és most már hallva a teljes lemezt, nekem is az év egyik legjobbja az idei termésből. A hangzás nekem telitalálat, sokkal jobban tetszik mint a Churko féle műanyag, élettelen hangzású Black Rain/Scream kettős (pont emiatt nem hallgatom a Death Punch-ot se, akármilyen jók voltak Pesten). Tényleg minden dal bejön, a Take what you Want mondjuk kivétel, de az amúgy is bónusz. Én nem akarom Ozz egyik korábbi lemezével sem összehasonlítan i, összességében nekem az Ozzmosis óta ez tetszik a legjobban. Duff és Chad párosa zseniális, Watt is teljesen jól nyomja (a Hughes mesterrel és kis Bonham-mel készített California Breed-en is kimondottan tetszett a játéka), Ozz meg Ozz. Ha ez az utolsó lemez tőle, egy szavam sincs, de ha nem, és az is hozza majd ennek a szintjét, akkor annál jobban fogok örülni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.