Még tavaly év végi restancia a Bonded kettes nagylemeze, ám mint tudjuk, azóta lényeges változás történt a bandánál: az egyik alapember, Markus „Makka" Freiwald dobos távozott, méghozzá a világjárvány okozta körülmények miatt. Konkrétan persze nem mentek bele, mit jelent mindez, de kétségtelenül rossz csillagzat alatt született ez az egész történet...

Van valami kellemesen nosztalgikus abban, hogy az új Lana Lane-lemez nyitószámának címe Remember Me. Valóban, rég nem látott kedves ismerősként köszönt ránk a dal és vele együtt a kellemesen telt, mégis szellős, a mai túltermelésben üdítően ható sound. Nemcsak, hogy emlékszünk rá, de mi tagadás, hiányzott is: öt-tíz évente jólesik fülnek-szívnek-lé...

Az album, amibe egy hét alatt zúgtam bele. Hajlamos vagyok belepottyanni a „régen minden jobb volt" édeskés illatú csapdájába, különösen igaz ez fiatalkorom meghatározó zenekarai esetében, a Korn pedig tagadhatatlanul az volt. Valahol 2002 után kezdtem elengedni őket, hogy aztán a mindenkori legújabb albumot párszor végighallgatva bólintsak, igen, ...

2019-ben egy kissé poros, nosztalgikus, de számomra maximálisan élvezhető, régisulis koronggal jelentkezett a The Three Tremors, mely név nem mást rejt, mint a US powerben erős Cage legénységét, a mikrofonnál Sean Peck mellett kiegészülve Tim „Ripper″ Owensszel, illetve az underground legenda Jag Panzer énekesével, Harry „The Tyrant″ Conklinnal. Az e...

Rettenetesen nagy bajban vagyok az új Giant-lemezzel kapcsolatban, mert egyrészt elfogadhatatlannak és felháborítónak tartom Dann Huff nélkül ilyen néven reklámozni ezt a csoportosulást, másrészt tetszik az album, méghozzá eléggé. Mi lehet ilyenkor tenni? A lelki békém megőrzése érdekében arra jutottam, hogy ambivalens érzéseimnek mindenképp hangot...

Illik őszintének lenni: ugyan a borítójával összefutottam a november végi megjelenés táján, nem biztos, hogy meghallgattam volna ezt a lemezt, ha nem kerül elő az új Exodus kommentszekciójában annak igazolására, mennyire gyakran jelennek meg ma is atomjól sikerült thrashlemezek. Az alapállítással nem is tudok vitázni, a The Warriors Awakening... Brin...

Adrian Smith és Richie Kotzen párosa talán nem a legnyilvánvalóbb duó a világon, de szerintem már papíron is roppant izgalmas volt a kooperáció, a tavaly tavasszal kihozott album pedig be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Az Iron Maiden legmelodikusabb dalainak felelőse és a multifunkciós gitárhős a jelek szerint szintén nagyon élvezte a közös m...

Meglehetősen csendesen jelent meg ez a lemez tavaly év végén, én legalábbis a menetrendszerűen elcsepegtetett dalpremiereket leszámítva arányaiban elég kevés hírt, recenziót, interjút, egyebet láttam róla mindenfelé, főleg ahhoz képest, kik játszanak a Lock Upban. De végül is egyik résztvevőnek sem ez a központi zenekara, turnézni meg úgysem nagyon...

A Midnight Danger művésznév a stockholmi illetőségű dalszerző/gitáros/producert, Chris Youngot takarja, a Nights At Lake Milsen pedig már a harmadik album tőle a sorban. Mint a névből és a borítóból, illetve a körítésből is sejthető, a zene alapvetően synthwave, de mivel a feltúrt hajú Young már fazonra is szakasztott olyan, mintha csak a korai Sho...

A richmondi Wolftooth esetében szinte csak azt furcsállja az ember, hogy a Napalmnál dolgoznak, nem pedig mondjuk a High Rollernél. A zenekar olyan típusú old school, a Keep It True fesztiválra kívánkozó kultikus heavy/doom vonalon mozog, amely nyilvánvalóan még az undergroundon belül is csak egy bizonyos réteg számára lesz érdekes. Viszont az egy-...

Van a zenészeknek ez a jó esetben nagyon is szerethető, de nagyrészt mégis inkább csak idegesítő szokása, amikor elkezdik önmaguk és kedvenceik feldolgozásaiba fektetni felesleges energiáikat. Számtalanszor leírtam már, hogy jómagam szinte minden esetben tárt karokkal fogadom az efféle megmozdulásokat, de sajnos mostanában egyre gyakrabban zsákutcá...

A Rivers Of Nihil számomra egy újabb kései rácsodálkozást jelent. Ezt a Pennsylvaniából származó technikás death metal csapatot 2019 őszén ajánlotta egy ismerősöm, és elképesztően gyorsan rácuppantam a Where Owls Know My Name című, egyébként harmadik nagylemezükre, ami egyfajta kaotikus metálúthengerként osont át az agyamon jó néhány alkalommal. Ol...

Annak ellenére, hogy hosszú ideje kábé semmi érdemlegeset nem csinált, Tony Martin nevére csak odafigyel az ember, ha történik valami. A Black Sabbath miatt lett az, aki, első szólólemeze az akkori időkben inkább csak próbálkozás volt az önálló lábra álláshoz, amit az újabb Sabbath-kanyar '94-ben parkolópályára is tett. A 2005-ös Scream mel metálosab...