Shock!

november 17.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Slipknot: We Are Not Your Kind

slipknot_cLemezpremieres hírünk kommentszekciója tökéletesen példázza, amit amúgy is tudtunk: az úgynevezett nagy bandák friss albumai egy idő után puszta létüknél fogva is megosztóak. Legyen az adott zenekar neve Metallica, Iron Maiden, Rammstein vagy – mint esetünkben – Slipknot, a sokmilliós rajongótáborokon belül egyszerűen annyi különböző időpontokban, életszakaszokban becsatlakozott ember elvárásai feszülnek egymásnak, amiket képtelenség kielégíteni. Így eshet meg, hogy a We Are Not Your Kindról olvasva is olyan érzésem támadt, mintha a hozzászólók mindegyike valami teljesen más albumról fogalmazná meg az álláspontját. Ami persze egyik irányban sem mentes a lehetetlen szélsőségektől.

Pedig ebben az esetben egyébként nem feltétlenül lennének indokoltak a végletek. A zenekar az előzetes szakaszban persze iowázott egy ízeset, de ezt már ugyanúgy megszokhattuk, mint ahogy azt is, hogy az aktuális új album természetesen SOSEM kanyarodik vissza a Slipknot legbrutálisabb, legagresszívebb lemezének irányvonalához. Sőt, a We Are Not Your Kind összességében szerintem kiegyensúlyozottabbra, kevésbé hisztérikusra sikeredett a legutóbbi, földrengető zenekari változások után elkészített .5: The Gray Chapterhez képest is. Ha mindenáron rokonítanom kell valamivel, sokkal inkább a középkorszakos Slipknot, tehát kisebb részben a Vol.3 (The Subliminal Verses), elsősorban pedig az All Hope Is Gone megközelítése irányadó. De ezen most ne azt értsd, hogy olyan a lemez, mint az említettek, mert éppúgy saját arculattal rendelkezik, mint eddig mindegyik munkájuk.

megjelenés:
2019
kiadó:
Roadrunner
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 119 Szavazat )

Aki korszakalkotást várna 2019-ben a Slipknottól, azt szeretném emlékeztetni: noha úgy tűnhet, valójában már itt is régi zenekarról beszélünk, szóval soha nem fog olyan tökönrúgásként hatni egy albumuk sem, mint annak idején az első, vagy az említett Iowa. Vagyis a lényeg innentől kezdve mindig azon áll vagy bukik majd, hogy jók-e a dalok. Nos, a kérdésre a válasz igen, jók. Nem annyira, mint a csapat – szerintem – legkerekebb, legizmosabb anyagán, a hármason, vagy az ahhoz képest sok újat nem hozó, mégis kerek négyesen, de hallhatóan nem akarták csípőből letudni a feladatot. És ez örömteli. Nekem amúgy alapvetően tetszett a legutóbbi anyag is, de biztos, hogy a We Are Not Your Kind egységesebb, magabiztosabb, kevésbé kaotikus annál, és ebből kifolyólag jobban is hallgattatja magát.

Az album gerincét a fentiek szellemében tehát olyan védjegyszerű Slipknot-témák képezik, amelyekben ott kísért a korai éra zsigeri, őrjöngő agressziója, de az izom mellett kellő mennyiségű aggyal is rendelkeznek. Ez a kettősség remekül működött náluk eddig is, és most sincs benne hiba. A rövid intro után robbanó Unsainted például törzskönyvezett Slipknot mindenféle elhajlás nélkül, a banda jellegzetes lánccsörgető, dobgyilkoló, groove-os pusztításával, hatalmas Corey Taylor-ordításokkal, a refrénben pedig minőségi dallamokkal. Másodjára-harmadjára az ember már az elsőre furcsa vokálkórus jelenlétét is teljesen helyénvalónak érzi. A Birth Of The Cruel verzéinek poszt-grunge-os dallamvilága, elborult hangulata már elsőre is az All Hope Is Gone korszakát juttatta eszembe, amikor itt-ott kicsit kezdett összecsúszni a Slipknot melodikusabb és a Stone Sour durvább oldala. Ennek akkoriban nem nagyon örültem, a mai Stone Sour azonban már baromi messze jár ettől az iránytól, szóval most jólesik a fülnek, ráadásul maga a nóta is remek.

A fenti iskolát képviseli a lemezen többek között a meglepő refrént villantó, húzós-zúzós Nero Forte és a kórustéren egyik legerősebb Critical Darling is. A Red Flagben a korai Slipknot fékevesztett vérszomja csavarodik össze a későbbi letisztultabb megközelítéssel – nekem hiányzik belőle valamiféle tetőpont, de az intenzitás páratlan, ezt muszáj elismernem. A legdurvább tétel azonban ezzel együtt is az Orphan, amelynél még akár tényleg indokoltnak is tűnhet az Iowa emlegetése a maximum fölött pörgő verzék hallatán, noha a dallamos refrén ebben is az egy-két körrel későbbi érára hajaz. Ha pedig a banda kísérletezősebb oldalát hiányolnád, az A Liar's Funeralt tudnám ajánlani, amely már elsőre is kiugrik kissé poros, letargikus indításával, hogy aztán gyönyörű gördülékenységgel varázsoljanak belőle pszichopata, sorozatgyilkos súlyosságot – később pedig a kettő együtt is megy nekik.

Ami a többit illeti, nekem nagyon bejön a leállós, sejtelmes Spiders, amely elsősorban Corey elsőrangú dallamai miatt slipknotos, mégis a lemez egyik legfogósabb darabja hátborzongatóan eltalált ritmusokkal, effektekkel. A benyugtatózott hipnózisban lebegő My Painben ezzel szemben maximum egy másfél perces átvezető potenciálja rejlik, ehhez képest mégis hat és fél percen át húzzák, és már a közepére is baromi unalmassá válik. Ráadásul egy hasonlóan hosszú, túlnyújtott, de ehhez képest szintén elég átlagos tétel követi a Not Long For This Worlddel... Ez a két dal így, egymás után fűzve egyértelmű hiba. Még szerencse, hogy az utánuk érkező, tökéletesen felépített Solway Firth a legvégén újabb csúcspont, ráadásul az intróra történő visszautalással jól keretbe is fogja a lemezt.

A hangzást direkt nem elemeztem eddig, pont úgy szól a cucc, ahogyan azt egy Slipknot-albumtól elvárjuk. Az egyéni teljesítményeket ennél a bandánál szintén sosem volt értelme ízekre cincálni, hiszen pont az a lényeg, hogy kétzenekarnyi létszámmal alkotnak tökéletesen ütőképes hadosztályt. Ezzel együtt azért megemlítem, amit ritkán szoktak kiemelni: Jim Root és Mick Thomson gitárpárosa mindig is sokkal több elismerést érdemelt volna, és most is telepakolták a dalokat apró finomságokkal, szépen megbúvó, de valójában roppant fontos hangulati nüanszokkal. Craig Jones és Sid Wilson effektparkját szintén feltűnően színesen alkalmazza most a csapat, tényleg mindennek van miértje. Mint ahogy Jay Weinberg és Shawn Crahan dobduója is letaglózó, Corey-t meg nem méltatom külön, természetesen elsőrangú teljesítményt nyújt most is.

Szerintem ha valaki bírta a Slipknotot az említett középkorszakban, és nem remél mindenáron valami elképesztően különlegeset tőlük, „csak” egy jó lemezt, ki tud majd egyezni a We Are Not Your Kinddal. Ez egy sokat látott, megállapodott emberekből álló, jól bejáratott zenekar hatodik albuma, és ebben a karrierszakaszban illúzió bárkitől is ennél lényegesen többet várni. Vagyis nemhogy tragédia, de még csak botlás sem történt, ez egy korrekt lemez. Akad rajta pár kevésbé erős pillanat, ezek miatt nem is adok magasabb pontszámot, de ami jó róla (márpedig, mint a fentiekből látható, a többség ilyen), az tényleg jó.

 

Hozzászólások 

 
#29 Fenrir333 2019-08-21 09:53
Szerintem ez egy korrekt lemez lett, de jelenleg nálam talán a leggyengébb Slipknot lemez. Nyilván abszolult szubjektiv lesz amit irok, ne vegye senki magára.
Vannak nagyon jó dalok a lemezen, az Unsainted pl amikor először hallotam nem tetszett, de a Birth of the cruel-el együtt már nagyon jó kezdés, a rákövetkező Nero forte, Critical darling, valamint az Orphan és a záró Solway Firth. Én nagyon sajnálom hogy az All out life nincs az albumon, ebből az eresztésből az egyik kedvencem, valamennyire megértem hogy hangulatilag kilóg innen.
Az hogy ennyi hangulati átkötő van a számokban szerintem egyszerüen sok. Megtöri a lendületet és leülteti az albumot. Alapból sok az intro/outro a számokban, ehez még ha hozzávesszük a müvészibb dolgokat szerintem nem ad hanem elvesz belőle. A Death because of Death mint a Birt of cruel levezetése még elmegy, a Spider kifejezetten tetszik az érdekes hangulatával, de A Liar's Funeralt állandóan átléptetem, ahogy My Paint és bár teljes értékü dal a Not Long for This Worldot is. Szeretem a Dark ambient dolgokat és elég sok hasonló zenét hallgatok, de ezeket egyszerüen nem érzem idevalónak.
A másik hogy amióta megjelent egyszerüen beleszerettem az All hope is gone és a Gray chapter lemezekbe.
Valahogy egymás után hallgatva őket azok a lemezek sokkal sötétebbek, Corey hangja sokkal brutálisabb és a gitár hangzás is csontba vágóbb.
Nem akarok lehúzni nagyon a lemezt, vannak nagyon jó számok rajta, de mint lemez, mint a dalok összeségge számomra az eddigi leggyengébb albumuk.
Érdekes egyébként hogy nekem a hangulatról és egyes elemekről a Mushroomhead világa jutott eszembe az albumról.
Idézet
 
 
#28 adamskij 2019-08-19 06:19
a vol3 mellett a második legjobb lemezük.
ugyan nem minden track ül, de mertek kísérletezni, elmozdulni a kiszámítható, elvárt témáktól és végre van létjogosultsága a sampleristának az ütősök mellett.
párszor csettintettem, annyira ügyes megoldásokat ötlöttek ki.
Idézet
 
 
#27 miso 2019-08-17 06:52
A Slipknottal úgy vagyok, hogy semmilyen elvárásom nincs már a lemezeik felé, mert a harmadik lemez után már csak egyes dalaik tetszettek.
Itt is azt érzem,hogy rengeteg a tökös ötlet, a jó téma, de túl széteső lett az egész.
Van kb 3 dal amit simán kukázhattak volna, és az egyébként remek témák közül is kiírthatták volna a sziesztázásokat .
Így lett volna egy odacsapós album, amit minden héten felraknék, de így egyben elég fárasztó.
A sok helyen agyon ajnározott előzőnél mindenképpen jobb lett, de az emlegetett Iowa mögött messze elmarad.

Én visszaküldtem volna őket a studióba, hogy csapjátok le a felesleget, kár hogy ennyire túlnyújtották, mert jó témákat pakolgattak most össze,
Idézet
 
 
#26 Luciferkó 2019-08-16 13:30
Idézet - RobertThorn:
Idézet - Luciferkó:
Idézet - RobertThorn:
Na, témánál vagyunk, nagyon jó hogy pont a Slayert említetted. Igen, hova tovább a Reign in Blood után.. Hát kérem erre a God Hates Us All a legegyértelműbb válasz. És igen, megcsinálták csont nélkül, bőven abban a korszakukban, amikor nagy általánosságban már mindenki kezdett róluk lemondani, erejüket, létjogosultságu kat kétségbe vonni...

Bár a teljesség kedvéért tegyük hozzá, ehhez kellett egy másik zenekar lemezének a hatása is... aaa melyik lemezé is?... ;D


Melyiké?


https://www.shockmagazin.hu/klasszikushock/slayer-god-hates-us-all
Fentről számított második (a fekete-fehér) zenekari fotó alatti bekezdés második mondatától..


Köszi, nem emlékeztem erre.
Idézet
 
 
#25 Dead again 2019-08-15 13:26
Bevallom, először kissé fáztam a lemeztől. Valamiért úgy éreztem, hogy nem fog elkapni majd. Aztán az először bemutatott Unsainted nagyon nagyon bejött, így kicsit megnőtt az érdeklődésem. Aztán jött a Solway firth, ami semmilyen hatást nem váltott ki belőlem, többszöri hallgatás után se tudtam felidézni belőle egy hangot se. Ilyenre eddig nálam a Slipknotnál sosem volt példa. Ekkor félni kezdtem, hogy a lemez egy Gray chapter 2.0. utánérzés lesz. Aztán meghallgattam a lemezt, és meglepődtem. Dalonként tényleg nem annyira ütős időnként, de egyben nagyon hat. Tipikusan az az album, amely egyben hallgatva fejti ki a hatását. Tetszik, hogy egy elmélkedősebb irányba mentek, és megint sikerült egyéni hangulatot varázsolni a lemezre, nem az előző lemez utánérzése van hangulatilag. Gyakran egy sötét, beteges atmoszféra lengi be az albumot, és nagyon állat. A legtöbb átvezető nem zavar (kivéve a What's next - amúgy valaki igazán megmondhatná már Clownnak, hogy ő _NEM_ művész). Amit szívesen lehagytam volna, az a Not long for this world, számomra felesleges. Ami nagyon bejön, az Unsainted, a Red flag a riffjeivel, a Liar's funeral, és a Spiders, aminek a hangulata valamiért mindig a Kung fu Mario nintendos játék utolsó pályájának zenéje jut eszembe, nem tudom miért :D A Nero Forte is jó az Opium of the people-t idéző refrénjével, az Orphanról pedig a Heretic Anthem érzet ugrott be. A My pain hosszúsága is okés nekem. És abban is van valami, hogy valahogy érettebb a lemez, bár megmondani nem tudnám, mitől érzem ezt, csak érzem. Összességében én elégedett vagyok a lemezzel, nekem tetszik. Szuper lett.
Idézet
 
 
#24 RobertThorn 2019-08-14 14:45
Idézet - Luciferkó:
Idézet - RobertThorn:
Na, témánál vagyunk, nagyon jó hogy pont a Slayert említetted. Igen, hova tovább a Reign in Blood után.. Hát kérem erre a God Hates Us All a legegyértelműbb válasz. És igen, megcsinálták csont nélkül, bőven abban a korszakukban, amikor nagy általánosságban már mindenki kezdett róluk lemondani, erejüket, létjogosultságu kat kétségbe vonni...

Bár a teljesség kedvéért tegyük hozzá, ehhez kellett egy másik zenekar lemezének a hatása is... aaa melyik lemezé is?... ;D


Melyiké?


https://www.shockmagazin.hu/klasszikushock/slayer-god-hates-us-all
Fentről számított második (a fekete-fehér) zenekari fotó alatti bekezdés második mondatától..
Idézet
 
 
#23 Luciferkó 2019-08-14 13:46
Idézet - RobertThorn:
Na, témánál vagyunk, nagyon jó hogy pont a Slayert említetted. Igen, hova tovább a Reign in Blood után.. Hát kérem erre a God Hates Us All a legegyértelműbb válasz. És igen, megcsinálták csont nélkül, bőven abban a korszakukban, amikor nagy általánosságban már mindenki kezdett róluk lemondani, erejüket, létjogosultságu kat kétségbe vonni...

Bár a teljesség kedvéért tegyük hozzá, ehhez kellett egy másik zenekar lemezének a hatása is... aaa melyik lemezé is?... ;D


Melyiké?
Idézet
 
 
#22 RobertThorn 2019-08-14 13:17
Na, témánál vagyunk, nagyon jó hogy pont a Slayert említetted. Igen, hova tovább a Reign in Blood után.. Hát kérem erre a God Hates Us All a legegyértelműbb válasz. És igen, megcsinálták csont nélkül, bőven abban a korszakukban, amikor nagy általánosságban már mindenki kezdett róluk lemondani, erejüket, létjogosultságu kat kétségbe vonni...

Bár a teljesség kedvéért tegyük hozzá, ehhez kellett egy másik zenekar lemezének a hatása is... aaa melyik lemezé is?... ;D
Idézet
 
 
#21 Montsegur 2019-08-14 10:45
Idézet - RobertThorn:
...de az izgalom és a hype irántuk mindig csak addig és nem tovább marad fenn, amíg be nem teszem az első két nagylemez valamelyikét.


Sok szempontból igazad van, de szerintem nekik meg abban volt igazuk, hogy nem próbálták az Iowa vonalát továbbvinni. Az zsákutca lett volna. Azt a dühöt, azt a durvulást nem lehet überelni. (A Slayer sem próbált meg még egy Reign In Blood-ot készíteni.)
Nagyon okos lépés volt, hogy más irányokba indultak tovább. Más irányokba is. Mert ha valaki durva, de mégis együtt énekelhető - és jó - számokra, nagy tudással előadott zsigeri intenzitású dalokra vágyik, még mindig ők a királyok - és Corey énekes/hörgős képességeivel ehhez náluk van a jolly joker frontember is. A koncertjeik pedig fenomenálisak.
Idézet
 
 
#20 Habbal 2019-08-14 08:49
Én pont a vol 3-nál mondtam le a Slipknot-ról, és azóta se győztek meg nagyon arról, hogy muszáj lenne hallgatnom.
Idézet
 
 
#19 RobertThorn 2019-08-13 19:57
Nem tudom honnan veszitek ezt a 'minden lemezen egy másik arcát mutatja a Slipknot' dolgot, mert ők a Vol.3 lemez óta a Vol. 3 lemezt írják meg újra és újra. A világon semmi progresszió nincs a csapatban a harmadik lemez óta, már 2004-ben készre kitalálták az összes tipikus slipknot-trükköt, fogást, védjegyet amiből azóta is élnek.
Amik egyébként nem rossz lemezek, mindegyiken van valami fincsi riff, dal, színesek a dalok, nem egydimenziósak, és vitathatatlanul hallatszik hogy sok munkát tesznek bele, és ez az új lemez se rossz.
...de az izgalom és a hype irántuk mindig csak addig és nem tovább marad fenn, amíg be nem teszem az első két nagylemez valamelyikét.
Mert azok nem agyonpolírozott cuccok, és olyan LENDÜLET van bennük, ami tartósságban, összhatásban számomra messze felülírja a harmadik lemez óta fennálló - egyébként valóban egyedi - dalírói érdemeiket.
Bocs :P
Idézet
 
 
#18 Gereblye Géza 2019-08-13 19:15
Idézet - Dmagnetic:
Nekem nem tetszik. Az első albumtól követem őket, én leragadtam 2001ben náluk. Szeretnék egy iowa folytatást de ez valószínűleg nem történik meg. Ahhoz húszas éveikben kellene jarniuk. Ami nem tetszik benne az a vol 3 tól kezdődő dallamos ének. Véleményem szerint a knotnak dühös agresszív ordítós zenének kellene lennie. A vol 3 ezért volt bődületes nagy csalódás számomra. A továbbiakban is folytatódott ez a tendencia. A kemény számok faszák de a balladák meg dallamos rádióbarat refrénektől hányingerem van. Üdv


Engem baromira untat egy lemezen át az ordibálás.
Idézet
 
 
#17 valarmorgulisz 2019-08-13 16:41
Fura, hogy a cikkben sem, de itt sem jegyezte meg amúgy senki, hogy a Spiders olyan mintha Trent Reznor kollaborált volna a Dillingeres srácokkal és Mike Pattonnal. :D kurva jó szám
Idézet
 
 
#16 Medve László 2019-08-13 16:19
Idézet - Dmagnetic:
Nekem nem tetszik. Az első albumtól követem őket, én leragadtam 2001ben náluk. Szeretnék egy iowa folytatást de ez valószínűleg nem történik meg. Ahhoz húszas éveikben kellene jarniuk. Ami nem tetszik benne az a vol 3 tól kezdődő dallamos ének. Véleményem szerint a knotnak dühös agresszív ordítós zenének kellene lennie. A vol 3 ezért volt bődületes nagy csalódás számomra. A továbbiakban is folytatódott ez a tendencia. A kemény számok faszák de a balladák meg dallamos rádióbarat refrénektől hányingerem van. Üdv


Én pedig pont a dallamos részeket támogatom. Részemről az üvöltözés ki is maradhatna teljesen, de legalább a szélsőséges részek kimaradhatnának . És ha már van, akkor ne lenne effekttel ráerősítve. Pl. az alábbi dal is mennyivel jobb ebben a mixben, ahol nincs eltorzítva az énekhang:
https://www.youtube.com/watch?v=kCu1WysQ6RE
Idézet
 
 
#15 Richter László 2019-08-13 15:28
az elején felkaptam rá a fejem ma már csak legyintek...
Idézet
 
 
#14 Dmagnetic 2019-08-13 15:14
Nekem nem tetszik. Az első albumtól követem őket, én leragadtam 2001ben náluk. Szeretnék egy iowa folytatást de ez valószínűleg nem történik meg. Ahhoz húszas éveikben kellene jarniuk. Ami nem tetszik benne az a vol 3 tól kezdődő dallamos ének. Véleményem szerint a knotnak dühös agresszív ordítós zenének kellene lennie. A vol 3 ezért volt bődületes nagy csalódás számomra. A továbbiakban is folytatódott ez a tendencia. A kemény számok faszák de a balladák meg dallamos rádióbarat refrénektől hányingerem van. Üdv
Idézet
 
 
#13 hegyhengergető 2019-08-13 15:07
Nem utálom, csak nem foglalkozok velük. Van épp elég sokkal érdekesebb u.g. banda
Idézet
 
 
#12 Codename333 2019-08-13 14:22
A Gray chaptert sosem éreztem igazán jó anyagnak.Erőlködik az a lemez becsülettel de sosem igazán jó esetleg a devil in I/Custer duó.De ez...sokkal jobb....Érződik a dalokon h azt a korszakot elengedték már egy ideje sőt mintha most mindenki aktívabban kivette volna a részét a dalszerzésből.Jól esik végre.Nálam a csúcs a Vol.3....Ahhoz is érzem közelebb..olyan katarzist nem tud kiváltani nyílván de jó..végre újra izgalmas ez a banda lemezen is.Annyi szarság után végre most értek csak össze igazán.Az Iowa állandó visszasírása fölösleges.Azóta sokat fejlődtek.Én sosem akarnék egy Iowa 2-őt...a 8 pont amúgy korrekt.Mint ahogy maga a lemez is.
Idézet
 
 
#11 Gereblye Géza 2019-08-13 13:31
Idézet - hegyhengergető:
Nem támogatjuk a mainstream bandákat.


Nagy csapás ez.
Idézet
 
 
#10 Goodbye 2019-08-13 13:16
Azért mainstreamnek nevezni túlzás lenne őket. Legalábbis rádióban sosem hallottam. Ugyanakkor azt sem értem, hogy miért kéne utálni a mainstream előadókat.
Idézet - hegyhengergető:
Nem támogatjuk a mainstream bandákat.
Idézet
 
 
#9 Gazdag Illés 2019-08-13 12:50
A Slipknot az első nagy kedvenceim közé tartozik, mivel a vol 3 időszakban ismertem meg őket, ezért üdvözöltem, hogy az új lemez rá valamint az all hope is gone-ra hasonlít. Annyi negatívum merült csak fel, hogy lehetett volna kevesebb átvezető, valamint a spiders prüntyögése helyett felrakhatták volna rá az all out lifeot. Várom a következő turnét.
Idézet
 
 
#8 hegyhengergető 2019-08-13 11:53
Nem támogatjuk a mainstream bandákat.
Idézet
 
 
#7 Goodbye 2019-08-13 10:52
Én sosem bírtam őket különösebben. Az új albumról ugyanazt kaptam mint az összes eddigitől. Kellemes hallgatnivaló, de semmi extra, amitől az összes többi hasonló banda fölé emelkedne. Szóval nincs se velük, se ezzel az albummal semmi problémám, csak indokolatlannak tűnik a körülöttük lévő felhajtás, és furcsa, hogy még például Fókusz is évente foglalkozik velük, míg más hasonló előadók akkor se kerülnek be, ha lenne rá ok.
Idézet
 
 
#6 Scud 2019-08-13 10:41
Nekem a Slipknot olyan, mint egy gimis legjobb barát. Ritkán találkozunk, de amikor igen, az kurva jól sikerül. Nem gondolotam volna, hogy a szürke fejezetet ilyen lazán überelni fogják. Hiába "nőttem ki" a Slipknot-ot, ezt egy darabig azért hallgatni fogom.
Idézet
 
 
#5 Chris92 2019-08-13 09:24
Simán a legjobb lemezük a Vol 3 óta, simán odatehető a régebbi klasszikusok mellé. Itt ért be a All Hope Is Gone kísérletezőbb szellemisége és a Grey-ben még felemásra sikeredett "visszakeményedé s". Erőteljes, atomkemény riffek, változatos dalok, effektezés, jó hangzás, változatosabb és emlékezetesebb dalok, nagyon jó lett.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.