A tavalyi év egyik legnagyobb szenzációja volt, hogy a The Gathering a Mandylion harmincéves jubileuma kapcsán, néhány ünnepi koncert erejéig újra összeállt Anneke van Giersbergen énekesnővel. A hatalmas érdeklődés miatt ezeket a koncerteket idén komplett turné is követi, amelynek magyar állomása is lesz június 27-én, a Barba Negra színpadán. Annekét kérdeztük a nagy egymásra találásról.
Kezdetben tényleg komolyan gondoltátok a zenekarral, hogy a világ megelégszik majd pár nijmegeni klubbulival a Mandylion harmincéves évfordulója kapcsán?
Igen, sőt! Először összesen két fellépésről beszéltünk, és mindösszesen annyi volt a célunk, hogy együtt legyünk, együtt zenéljünk és megünnepeljük a Mandyliont. Azt persze tudtuk, hogy az emberek még mindig nagyon szeretik. Szóval kitaláltuk ezt a két bulit, egy esetleges harmadik opciójával. Beszéltünk a helyszínnel, és mondták, hogy rendben, ha szükség lesz rá, belefér a három este is. Úgy voltunk vele, oké, majd meglátjuk. Aztán egy óra leforgása alatt öt koncert lett belőle. Teljes őrület volt és nagyon boldoggá tett minket! Fantasztikus koncertek voltak, hatalmas élmény volt az egész. És utána aztán tényleg a világ minden tájáról megkerestek minket azzal, hogy nem vállalnánk-e még néhány fellépést. Az egész nagyon gyorsan eszkalálódott
Hogy indult el köztetek ez az egész? Kiben merült fel, hogy újra a The Gatheringgel játssz?
Igazából már egy ideje nem nagyon beszélgettünk a fiúkkal. Nem történt semmi nagy dolog, egyszerűen csak egy kicsit elvesztettük egymással a kapcsolatot. Aztán újra egymásra találtunk, eljártunk kávézni, találkozgattunk. A kezdeti években az édesanyám intézte a zenekarnak a könyvelést, meg egy csomó adminisztratív dolgot. Sokat segített nekünk, ahogy Hans és René Rutten édesapja is. Mikor két éve anyukám elhunyt, a srácoktól nagyon szép, szívből jövő üzeneteket kaptam. És valójában ez indította be újra a szorosabb kapcsolatot köztünk. Onnantól sok időt töltöttünk együtt, felvettük a fonalat. Aztán jött a Mandylion harmincadik évfordulója, és René meg Hans felvetették, hogy talán jó lenne kezdeni ezzel valamit. Csak úgy együtt lenni, eljátszani ezeket a dalokat, adni egy koncertet, megünnepelni az egészet. És onnantól kezdve beindultak az események.
Az egyik nijmegeni koncerten kaptátok meg az aranylemezt a Nighttime Birds holland eladásai után. Akkor viccesen azt mondtad a színpadon, hogy ennek kapcsán, lehet, nemsokára megint találkozunk. Az azóta bejelentett fellépések tükrében ez már nem is feltétlenül csak vicc, nem?
2026-ban minden a Mondylion megünnepléséről fog szólni. Fesztiválokon játszunk majd, és lesz néhány klubkoncert is. Viszont ezen túl még nincsenek terveink. A Nighttime Birds harmincéves évfordulója 2027-ben lenne esedékes, az viszont egy kicsit túl korai lenne egy újabb nagy visszatéréshez. Nem szabad túlzásba vinni, nem érdemes kísérteni a szerencsét. De persze ki tudja? Egyelőre nem tervezünk ennyire előre. A következő évek így is elég sűrűek és intenzívek lesznek.
A kilépésed óta néhányszor azért felbukkantál a zenekarban vendégként, speciális, szülinapi koncerteken. Ez viszont most nyilván egy egészen más lépték. Mennyire volt melós összepróbálni a műsort?
Az utolsó alkalom, amikor együtt játszottam a The Gatheringgel, tíz éve volt, egy másik jubileumi koncerten. Azóta nem léptünk fel együtt. A zenekar közben persze játszotta a saját dalait, én pedig a saját koncertjeimen időnként előadtam néhány Gathering-számot, például a Strange Machinest vagy a Leavest, ezek pedig nyilván most is kézben vannak. De a többi dal... Na, az érdekes volt. Amikor először elmentem a próbára, rögtön olyan érzésem volt, mintha minden ott lenne a DNS-emben. A szövegek, a dalstruktúrák – egyszerűen csak előjöttek. Nagyon furcsa élmény volt. Mert minden másnál, amit később csináltam – a saját zenémnél és más projektekben – sokszor keményen kellett gyakorolnom, újra és újra elővenni a szövegeket, tudatosan dolgozni rajtuk. Ezeknél a dalok viszont, mivel fiatal felnőttként rengetegszer játszottuk és adtuk elő őket, valahogy tényleg belénk ivódtak. Még azok az apró változtatások is, amiket élőben eszközöltünk rajtuk, minden rögtön előjött.
Szóval olyan volt, mint újra felülni a biciklire?
Pontosan. Ez jó hasonlat, hiszen végül is épp egy hollanddal beszélgetsz!
Lámpaláz sem volt benned az első koncert előtt?
Nem, csak az az egészséges izgalom, ami kell is. Mert ha nincs benned egy kis feszültség, ha nem vagy eléggé koncentrált, akkor könnyebben hibázol. Ez a fajta egészséges drukk viszont segít fókuszálni. De nem féltem attól, hogy valami rosszul sülne el.
Silje Wergeland, aki a kilépésed óta énekelt a zenekarban, az első hírek szerint maradt volna a bandában, december végén azonban mégis bejelentette a kilépését. Tudsz valamit arról, ő hogyan élte meg ezeket a koncerteket, vagy hogy a srácok hogy kommunikálták felé az eseményeket?
Őszintén szólva nem tudok részleteket. Azt viszont tudom, hogy nagyon kedvelem Siljét énekesként és emberként is. Tíz éve együtt énekeltünk élőben, és szerintem tényleg fantasztikus személyiség. Sajnálom, hogy kilépett a zenekarból. De hogy a banda hogyan tervezi a jövőt, vagy hogy ő hogyan élte meg az elmúlt hónapokat, arról tényleg nem tudok többet. Erről inkább a srácokat kellene megkérdezni.
Nyilván most mindenki azt találgatja, Anneke és a The Gathering ír-e esetleg új zenét is majd közösen...
Nincsenek ennyire előre nyúló terveink. Tényleg nincsenek. Most 2026-ra koncentrálunk, a közös koncertekre. Hogy mi lesz azután, arról még nincs semmi konkrétum. Még azt sem tudom, a srácok mit terveznek 2026 utánra, lehet, még ők maguk is csak keresik az irányt. Nekem viszont ott van a saját zenekarom, és az egyéb projektjeim. Mindenki megy majd a maga útján egy ideig, de hogy utána mi lesz, azt még mi sem tudjuk.
Amikor annak idején csatlakoztál a zenekarhoz, elég radikálisan megváltozott a The Gathering zenéje. Ez az érkezésed miatt történt, vagy a srácok már eleve új irányba akartak menni?
Erre igazából nem tudok teljesen egyértelmű választ adni. Amikor beléptem a zenekarba, a heavy metal színtéren rengeteg minden történt. Volt egyfajta lehetőség a levegőben – főleg olyan bandák számára, mint a The Gathering –, hogy azt csinálják, amit igazán szeretnének. Nyitott volt a közeg, az emberek nyitottan álltak az új dolgokhoz. Szerintem a srácok egyszerűen csak egy jó énekest szerettek volna. Én voltam a harmadik a zenekarban, előttem pedig ott volt Bart és Niels, akik a saját stílusukban ugyan kiválóak voltak, de utánuk egy egészen más karaktert kerestek. Nem igazán láttuk előre, mekkora változást hoz majd ez a felállás a zenei világban. Akkoriban nem nagyon voltak női énekessel működő metalzenekarok, főleg ilyen hangzással. Fogalmunk sem volt róla, hogy ennyire jól fog működni a dolog. A Mandylion album gyakorlatilag már kész volt, amikor érkeztem – csak a szövegek és az énektémák hiányoztak. Amikor pedig meghallottam a zenét, azonnal szíven talált. Szívből írtam hozzá a szövegeket is, minden nagyon spontán módon történt. A kiadók is hamar észrevették, hogy ez valami teljesen új, és meglátták benne lehetőséget. Aztán minden nagyon gyorsan történt. Hirtelen rettentő népszerűek lettünk. Mi viszont végig a zenére koncentráltunk. Arra, hogy szép dalokat írjunk, együtt zenéljünk, jól érezzük magunkat. Erre a mai napig büszkék vagyunk. Mindig próbáltuk megőrizni a spontaneitást és az őszinteséget – még akkor is, amikor később már jöttek az elvárások, az albumkészítési kényszerek, a siker fenntartásának terhe, és a zenekar egyfajta „vállalkozássá" is vált. De a zene és az őszinteség mindig az első helyen maradt. Akkor is, most is.
Érezted akkoriban, hogy valami különlegeset, szinte varázslatosat hoztok létre? Egy olyan lemezt, ami legendássá fog válni?
Nem, egyáltalán nem. Tudtuk, hogy egy gyönyörű albumot készítettünk, és büszkék voltunk rá. De hogy az emberek hogyan fogadják majd, arról fogalmunk sem volt. Főleg azért, mert akkoriban a heavy metal világa erősen férfiak uralta közeg volt. Volt bennünk és körülöttünk is némi szkepticizmus. Amikor az emberek meghallották, hogy a The Gathering női énekessel vonult stúdióba, rögtön jöttek a kételyek. Olyasmiket mondtak, hogy „na jó, akkor ez már nem is lesz heavy metal", „nem lesz elég kemény", „nem lesz elég doom". Szóval volt bőven szkepticizmus. Mi viszont tényleg azt éreztük, hogy valami igazán szépet alkotunk. És szerencsére végül mindenki ráérzett erre, megértették benne a szépséget. Persze az album megjelenésekor még mindig voltak, akik azt mondták: „ez nem igazi metal", „ennek nem így kellene szólnia". De hát ilyesmi mindig van, az ízlések különböznek. De a többségnek tetszett az új hangzás.
Aztán jöttek a koncertek a Dynamo Fesztiválon meg a PinkPopon. Milyen érzés volt ekkora tömegek előtt énekelni?
Érdekes módon egyáltalán nem voltunk idegesek. Tényleg nem. Frissen jelent meg az album, nagyon jól fogadták az emberek, mi pedig imádtuk ezeket a hatalmas koncerteket. A zenekar pár év alatt óriási utat járt be, és nagyon boldogok voltunk emiatt. Olyan helyeken léptünk fel, ahová gyerekként még nézőként jártunk. Olyanok voltunk, mint a boldog, lelkes kölyökkutyák. Néha megnézem a régi képeket és videókat, és egyértelműen lejön róluk, hogy egyszerűen csak boldog gyerekek voltunk, akik metált játszottak. Azok az idők tényleg csodásak voltak. Később persze már nem elég csak annak örülni, hogy lett egy sikeres albumod, fenn is kell tartani azt a sikert. El kell gondolkodnod azon, mit veszel fel a színpadra, foglalkozni kell a pénzzel, a jövővel... Sokkal több minden kerül képbe. De azok a kezdeti évek még szuper lazák és szórakoztatóak voltak.
Akkoriban mi inspirált szövegírás közben? Személyes emlékek, érzések?
Igen, abszolút. A természet, a szerelem, mindaz, amin fiatal felnőttként keresztülmentem. De a zenekar tagjai is nagy hatással voltak rám. Nagyon érdeklődtek az űr, a világmindenség iránt, és persze rengeteg különféle zenét is hallgattunk együtt. Például olyan fantasztikus bandákat, mint a Pink Floyd, meg sokféle metal zenekart is, ezek pedig mind inspiráltak minket. Igazából bármi lehet inspiráció egy dalszöveghez. Sokszor például a srácok – főleg René – találták ki a dalcímeket. Megírtuk a zenét, aztán René előállt hozzá egy címmel, és ez nálam azonnal beindította a gondolatokat a szöveghez. Ilyen volt például a How To Measure A Planet? is. Rengeteget inspiráltak ötletekkel, címekkel és hangulatokkal.
A legutóbbi szóló EP-d, a La Vie nem sokkal a nagy reunion előtt jelent meg. Nem félsz attól, hogy emiatt kicsit háttérbe szorul?
Nem igazán. Nem is gondolkodom ezen sokat. Teszem a dolgom: kiadom az EP-ket, nagy szeretettel dolgozom a trilógia második részén, írom a zenéimet. Biztos vagyok benne, hogy amikor megjelenik, eljut majd azokhoz, akik hallani szeretnék. Szerencsére szólóénekesként is megkapom a kellő figyelmet, koncertezem, jönnek az emberek a fellépésekre – és ez boldoggá tesz. Nyilván a The Gatheringgel hatalmas színpadokon játszom, a saját zenekarommal pedig kisebb helyeken. De ez rendben van így. Nem igazán érdeklenek a számok. Persze, azért imádom, ha sokan jönnek, ha telt ház van, ha sokan hallgatják a lemezeimet, de reálisan is állok ehhez a kérdéshez. Szerencsére nem érzem úgy, hogy hiányozna a figyelem. Egyáltalán nem.
2025 nyarán is felléptél az Ayreon nagyszabású koncertjein, és a pletykák szerint Arjen Lucassen új Ayreon-albumra készül. Megvan már a meghívód?
Egyelőre nincs. Fogalmam sincs amúgy, min dolgozik éppen Arjen. Szerint a rajongók jobban tudják, mint én. De tartjuk a kapcsolatot, és ki tudja, mit hoz a jövő? Nagyon jó érzés, hogy Arjennel ilyen régóta kapcsolatban vagyunk. Van néhány ember, akikkel mindig visszatalálunk egymáshoz, a közös muzsikáláshoz. Arjen egyértelműen ilyen, de Devin Townsend is. Lehet, hogy néha eltelik öt év két közös munka között, de aztán mégis mindig összehoz minket a sors. És ez nagyszerű.
2026 döntően tehát a The Gathering-koncertekről szól, de vajon marad-e időd szóló fellépésekre vagy más projektekre is?
Igen, bár nem túl sok. Sok felkérésre nemet kell mondanom, mert tudom, hogy ez az év elég intenzív lesz a The Gathering-koncertek miatt, és az utazás is rengeteg energiát visz el. Viszont áprilisban lesz két kisebb turném a saját zenekarommal, és nyár végén/ősszel is tervezünk még egy körutat. Szóval azért játszom majd a saját csapatommal is. Egy nyolctagú rockzenekarról van amúgy szó, szóval elég grandiózus a formáció, de pont ez benne a jó, nagyon élvezzük. Hollandiában és Európa több más országában is lesznek koncertjeink. Vannak még más, kisebb léptékű projektek is, de azért 2026-ben főleg a The Gatheringre szeretnék fókuszálni.
A The Gathering június 27-én Budapesten, a Barba Negrában koncertezik a Concerto szervezésében. Részletek itt.
Az interjú szerkesztett változata a HammerWorld magazin májusi, No. 357-es számában jelent meg.
