Shock!

december 05.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Skills: Different Worlds

skills_cA Frontiers csodaprojekteit illetően már az is a könyökömön jön ki, amikor leírom, hogy a könyökömön jön ki Alessandro Del Vecchio meg a köré különböző permutációkban odaálmodott, neves és papíron neves figurák által havi szinten ontott lemezrengeteg. Ugyanakkor időről időre felbukkan az ocsú között némi búza is. Tipikusan olyan albumok ezek, ahol semmi olyan nincs, amit ne hallottunk volna ezerszer, összességében mégis jó hallgatni őket. A Skills tavasszal megjelent első albuma ilyen, bár nem tudom, érdemes-e sorszámozni – a lemez körül nem vertek túl nagy habot, nem is esett róla különösebben sok szó, tehát nem kizárt, hogy ennyiben marad a sztori. Pedig a végeredmény kiemelkedik a kiadó általános felhozatalából.

A borzasztóan semmitmondó, béna nevű formáció igazából már összeállítását tekintve sem annyira kiszámítható, mint a Frontiers legtöbb hasonló bandája: a zenekar tagjai Renan Zonta énekes (Electric Mob), Brad Gillis gitáros (Night Ranger, Ozzy Osbourne), Billy Sheehan basszusgitáros (Mr. Big, The Winery Dogs, Sons Of Apollo) és David Huff dobos (Giant). A jó Billy ugyan boldog-boldogtalannal zenél mindenfelé, de önmagában is márkanévnek számít, a többieket pedig még nem koptatta el a kiadó. A zene stílusa meg nagyjából olyan, amit a névsor alapján belőnénk, viszont sokszor leírtuk: ha Del Vecchio megtalálja a megfelelő embereket maga mellé, igenis kisülhetnek a dologból életképes megnyilvánulások. A Skills esetében pontosan erről van szó.

megjelenés:
2022
kiadó:
Frontiers
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 5 Szavazat )

Mondanom sem kell, az elmúlt évek tapasztalatainak fényében mostanság már akkor sem kapkodok meghallgatni az ilyen típusú produkciókat, ha a bennük összeterelt zenészeket kedvelem. Ennek megfelelően némi fáziskéséssel szántam rá magam a lemezre, de ez itt most az az eset volt, amikor már az első dal is felkeltette a rokonszenvet: az Escape Machine tipikus, húzós melodikus hard rockként startol, aztán dobnak benne egy olyan refrént, ami ebben a formában a legkevésbé sem kiszámítható a Zonta áradó hangja alatt dögösen dohogó gitártémával. Ez túlzás nélkül állati jó, levakarhatatlanul tapad a dobhártyára, Gillis szuperszonikus gitározása hallatán pedig ismét felteszem a Night Ranger kapcsán már ezeken a hasábokon is többször feszegetett kérdést: vajon miért nem emlegetik többet a szakmában ezt a fickót? Megérdemelné...

Talán a fentiekből is sejthető, hogy ha párhuzamokkal kell dobálóznom, a tagok múltjából leginkább Gillis anyabandájához áll a legközelebb a zene, vagyis néhol AOR-osabb vizekre evező, de azért kellően energikus, robbanékony és gitárcentrikus muzsikát kapunk. A kettes Blame It On The Nightban mindjárt mintha a Mr. Biggel jammelne a Night Ranger, de a címadó szám sejtelmes-izgalmas-hangulatos kezdése is régi szép emlékeket idéz a hallgatóban. És a nagy öregek mellett igazságtalanság lenne nem megemlíteni Zontát, aki a projekt egyik fő erőssége hajlékony, nagy terjedelmű és komoly kifejezőkészéségű hangjával – sajnos az ő esetében jó úton halad a Frontiers, hogy Ronnie Romeróhoz hasonlóan a csapból is folyatva ráunjon a világ, de egyelőre még nem tartunk itt. Felsőligás teljesítményt nyújt végig.

Az old school megközelítésű, refrénben erős, szólógazdag, FM-rádiós jukebox-tételek (Show Me The Way, Need To Fall, Don't Break My Heart) mellett természetesen könnyfakasztó, monumentális lírázás is akad itt (a zongorás Losing The Track vagy a kissé a klasszikus Bon Jovit is megidéző Just When I Needed You), ráadásul mindössze tizenegy szám és 42 perc az album minimális töltelékkel, szóval a mérleg abszolút pozitív. Sőt, megteszem, amit még sosem tettem, és billentyűsként is megdicsérem Del Vecchiót, ugyanis végig nagyon finom, ízléses, kiváló arányérzékről tanúskodó megoldásokkal színesíti a dalokat, legyen szó sima atmoszférateremtő szőnyegezésről, vagy akár dús hammondos futamokról. Mert ilyenek is akadnak. És érdemes megjegyezni, hogy a hangzás meg a hangszerelés azért túlmutat a puszta nosztalgiázáson, összességében abszolút nem poros a cucc.

Semmi olyat nem kapunk itt, amit ne kaptunk volna meg ezerszer az elmúlt negyven évben, viszont a stílus rajongói biztos kézzel nyúlhatnak a lemez után – a Frontiers idei erősebb kiadványainak sorát gyarapítja a Skills albuma, ez nem is kérdés.

 

Hozzászólások 

 
#2 Meszlényi Bálint 2022-09-19 12:09
"A zene stílusa meg nagyjából olyan, amit a névsor alapján belőnénk, viszont sokszor leírtuk: ha Del Vecchio megtalálja a megfelelő embereket maga mellé, igenis kisülhetnek a dologból életképes megnyilvánuláso k."
Igen, mert olyankor nem ő egyedül hangszereli a dalokat. Röviden ennyi a titok:)
Idézet
 
 
#1 torta 2022-09-19 07:54
Ez a kiado atallhatna valamilyen elofizeteses rendszerre, mondjuk havi 20 euro plusz postaert kethetente kuldik az aktualis ket tokegyforma kiadvanyukat... :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.