Néhány hete látott napvilágot a kilencedik Ayreon-nagylemez, mely egyértelműen kakukktojás: a Transitus ugyanis eredetileg nem is Ayreon-anyagnak készült. A sokszereplős, grandiózus sci-fi konceptlemezekben verhetetlen projekt mögött álló agy, Arjen Lucassen ezúttal ugyanis valami mást vett a fejébe. Romantikusabbat, drámaibbat akart alkotni, egyfa...

Nem örültem, amikor Derek Sherinian 1994 év végén bekerült a Dream Theaterbe: úgy éreztem, hogy a csapat szellemiségétől lélekben olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Nem szerettem azt a stílust sem, amit hozzátett a vele készült anyagokhoz, úgyhogy óriási megkönnyebbüléssel fogadtam 1999-es eltávolítását az Álomszínház kötelékéből. Azóta elé...

Lehet mondani a Devildriverre, hogy egysíkú, megújulni képtelen, tipikusan amerikai-ízű groove metal, én magam is szoktam ezt olykor hangoztatni, de most az új lemez előtt direkt végighallgattam a zenekar diszkográfiáját, és nincs igazán két tökugyanolyan hangulatú albumuk. Akadnak jobban, illetve kevésbé jobban sikerült lemezek, helyenként kanyarg...

A King Parrottal eddig mindössze érintőlegesen foglalkoztunk, de mindez semmit sem von le a csapat értékeiből. Ha nem is tartoznak felvállalt stílusuk legjobb bandái közé, azért megbízhatóan tolják az elsősorban atomgyors tempókra, váltásokra, kíméletlen riffekre és hisztérikus – mit tagadjuk: papagájrikácsolással rokon – üvöltözésre épített grind/...

Nem mondhatnánk, hogy Jairo „The Tormentor" Guedz a metálszíntér megkerülhetetlen figurája lenne, de a név azért garantáltan ismerősen cseng sokak számára. A brazil gitáros annak idején a Sepultura első lemezes felállásának oszlopa volt még Andreas Kisser csatlakozása előtt, vele készült a banda Bestial Devastation EP-je és Morbid Visions debütálás...

Ne írjunk mindent a 2020-as pandémia kárára vagy javára: a Deftones új lemeze nem azért készült el hirtelen, mert idén lóhalálában dalokat kezdtek írni a koncertlehetőségek hiánya miatt.  A helyzet most tényleg az, hogy 2018 tavaszán felröppentek azok a hírek, hogy nekiláttak az új daloknak, és szerencsére újra Stephen Carpenter gitáros szívév...

Jól kiszámítható és egyértelmű a tendencia: mindenki ilyen-olyan extra kiadványokkal, koncertlemezekkel és hasonlókkal igyekszik áthidalni a jelenlegi kényszerszünetet. Persze nem nagyon lehetnek illúziói a zenekaroknak sem, egy-egy újabb élő album (2020-ban...), újrajátszós EP, stream-buli, miegymás nem fogja pótolni a turnézás taccsra vágódásával...

Az Isengard a Darkthrone hangosabbik fele, Fenriz szerelemgyereke, ő felel minden feljátszott és énekelt hangért, és persze övé a dicsőség is, mindörökkön-örökké. A „banda" hivatalosan egyetlen LP-t jelentetett meg még 1995-ben, a maga korában saját magáért tökéletesen helytálló folk/black/stb. primitívet, a Høstmørkét. Majd hosszú csend, mígnem pá...

Hihetetlen, mennyire mást lehet megfogni és sugallni egyetlen címként választott évszámmal. Ilyen típusú albumnévként nyilván mindenkinek az 1984 és az 1987 ugrik be először – utóbbi lemezeket ugyan nem a Bon Jovi követte el, de mégis a leginkább Jonék által meghatározott éra érzésvilágát summázták. Nem tudhatom, felmerült-e bennük tudatosan ez a párhu...

A német, instrumentális zenét játszó Long Distance Calling zenekar nem ismeretlen számomra, néhány korábbi lemezüket hallgattam is, csupán a kritikaírós szórásból maradtak ki végül, valahogy nem gyakoroltak rám sosem AKKORA hatást, mint az idei, beszédes című How Do We Want To Live?-vel. Persze ehhez kellett az is, hogy a zenekar kilépjen a komfort...

Az önismétlés foka. Akár ezzel az egykori Robert De Niro nevével fémjelzett klasszikus thrillerből átalakított szójátékkal is illethetnénk Neal Morse legújabb dalgyűjteményét, amelyek közül az utóbbiakat jómagam lassan már képtelen is vagyok számon tartani. Az addig oké, hogy volt egyszer valamikor egy nagyszerű Sola Scriptura, de hogy abból a láts...

Ha már a sors úgy hozta, hogy az új Haken-lemezre az eredetileg tervezettnél – a jól ismert okok miatt – némileg többet kellett várni, én sem kapkodtam el ennek a cikknek a megírását. Amikor a nyár közepén végre meghallgathattam a Vector folytatását, hirtelen euforikus érzés lett úrrá rajtam, és tapasztalatból tudom, hogy nem mindig tanácsos ebben az...

Lehet, hogy a korral jár, de néhány éve kimondottan szívesen hallgatom már nemcsak háttérben, filmekben/sorozatokban vagy épp házibulikon, de célirányosan is a különféle '60-as és '70-es évekbeli, nem kimondottan rockzenéket. Soul, funk, blues, Motown és/vagy mindezek ötvözete: jöhet bármelyik. Persze nyilván csak messziről ugatom ezeket a stílusok...