Shock!

október 31.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Stryper: Even The Devil Believes

stryper_cA Shockmagazin Vallásügyi Főosztályának Andor kollégánk által kinevezett vezetőjeként nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy a Stryper legújabb albumáról írjak. Elsőre kényelmetlennek gondoltam, mert annyira rég hallgattam a banda bármelyik lemezét, ráadásul a mondanivalójukat is kellően tisztes távolból szoktam kezelni, ugyanakkor voltak azok a lelkileg szegény idők, mikor még a szótár segítségével lefordított számcímek – ilyenek, hogy Always There For You vagy Calling On You – mögött értelemszerűen valamilyen nőt vagy lányt sejtettem, és hát amióta a szerelem témakörét a beatzenének adtuk, nem is nagyon akartam úgymond élet- és lélekvezetési tartalmakat sejteni a mondanivalóban.

Első Stryper-jelenésem egyébként a '80-as évek végi Rockstúdiónak köszönhető: Kőmíves Péter konferált fel két klipet is tőlük, az egyik a Calling On You volt, a másik egy koncertfelvétel, a You Know What To Do. A sárga-fekete csíkos outfit, a klasszul bevilágított színpad, a nagyon furán, oldalra fordított és magasra pakolt dobszerkó, na meg az ultradallamos zene megvett, ám mindhiába, ha az Ördög – de inkább a piacgazdaság csököttsége – miatt nem tudtam a lemezeikhez hozzájutni. Aztán – hálistennek – fejlődött az angoltudásom, és hát mit mondjak, nem érdekelt a Biblia üzenete, a Jó és a Gonosz harca, így csak jó sokára fejtettem fel áldásos zenei pályájukat, amikor Michael Sweet újra összetrombitálta a gárdát a 2005-ös Reborn lemezzel. Mondhatjuk, hogy barátságban vagyunk azóta, még ha nem is kerülnek elő napi rendszerességgel a műveik.

megjelenés:
2020
kiadó:
Frontiers
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 9 Szavazat )

Ennyi most elég is a múltidézésből, ezt is csak azért vázoltam ide, hogy érzékeltessem, mekkora távlatot ível át a Stryper tevékenysége. Konkrétan harminchat évet, amelyből a diszkográfia szerint tizenöt, tevékenység alapján körülbelül tizenegy ugyan hiátus, ám így is nagyon könnyű elintézni bármilyen előadót valós időben is azzal, hogy „á, fáradt szar", nemhogy az „ahhoz képest nem rossz" vagy „régen mennyivel jobbak voltak" frázisok mondogatása mellett. A Stryper ugyanis nem fáradt el, zeneileg egyáltalán nem. Igen, kortársaikhoz hasonlóan, a korszellemmel párhuzamosan szigorodott a megszólalás, morcosabb a dallamvezetés, mégse poros a megszólalásuk, van benne most is lendület, élet, és a metál közhelyes ellaposodásához képest is tudnak érdekes dalokat stúdióba vinni.

Michael Sweet vállán nem kis teher ült. Öröktől fogva mellette lévő társa, rövid ideig színpadi helyettese, Oz Fox két éve szembesült vele, hogy agydaganata van, és viszonylag új basszusgitárosuk, Perry Richardson játéka is ezen az új lemezen hallható először. Nos, a zenén nem hallatszik, hogy káoszban született volna. Oké, a stúdióban Edit néni ma már mindent megigazít, utómunkázik, de még akkor is hallható, ha valami erőltetett, művi. De ahogy régisulisan, mégis feszes pörgéssel beköszön a Blood From Above, egyből megállapítható, hogy nincsenek leharcolva a tagok. Sweet hangja erős, jellegzetes, egyedi, nem csúszkál, és csak annyit vállal, amennyit megerőltetés nélkül ki tud adni. Ja, ebbe jópár sikítás is belefér, 56-57 évesen. A klasszik metál után jön egy picit visszafogottabb tétel. A zord verze után a korai idők lágyabb, aorosabb megközelítése bekúszik a nagyívű Make Love Great Again (az ismert politikai szlogen parafrázisa, ugye) refrénjébe, slágeresebb dal, frappáns kis szólóval kibélelve. A következő Let Him In már-már vidám hangulatú szerzemény, amelynek bizony jót tett volna a némiképp vastagított megszólalás, ugyanis ez a kicsit diszkont lemezhangzás, aminek tanúi lehetünk, levesz az élvezeti értékből. A szöveget ne is figyeljük, már amennyiben ezt valaki túl hangsúlyosan kezelné, csak az alaposan kiszótagolt refrén képes mókásan hatni.

A Do Unto Others komolyzenei harmóniavezetésen alapuló refrénnel operál, amire amúgy roppant emlékezetes dallamot pakoltak, és a korábbiakhoz hasonlóan egy meglehetősen karcos verzét old fel. A pofás kis szólóval kiegészülve egészen Lillian Axe-es, csak kevéssé bús felhangokkal. Valahogy úgy alakult ez a lemez, hogy sokkal európaibb lett, mint elődei. Értsd bárhogy, de arról van szó, hogy sok pillanat emlékeztet az Iron Maiden könnyedebb melódiáira, a Scorpions slágerességére, vagy épp a Saxon egy-két foszlányára. Ez utóbbira példa a How To Fly, valamiért Biff hangszíne sejlik fel a ritmusozás hallatán a Destiny korszakából. A refrén és az átkötő részek alatti kórus és szintis színezés már-már filmes betétdallá formálja ezt a számot, remek munka elejétől végéig. Kellemes hallgatnivaló a western hangulatú This I Pray, egy vérbeli amerikai, esti tábortüzes, naplementés erőballada, amelyben frontemberünk szinte egy az egyben Bon Jovivá alakul, csak még meglévő énekhanggal. A lemez legslágeresebb darabja pedig az Invitation Only. Ezt el tudom képzelni akár úgy is, hogy a Sunset Stripen gördeszkáznak a fiúk, tépett Trapperbenben, tupírfejjel, tuti tinilányok közt tipegve, a szintetizátorral megspékelt dallamok odaragasztják magukat hozzád. Az utolsó kenetet feladó Middle Finger Messiah tempója és sodrása keretbe foglalja a lemezt. Heavy metal telibe', kicsike Judas Priest-füsttel, power metalos hangulattal. Nem tudom, mit lehetne még hozzátenni.

Az idősebb Sweet tesó, Robert kiválóan üt most is, Richardson pedig kicsivel többet hoz, mint amennyi egy magabiztos, de szimpla kísérethez kell, megvan egy-két olyan basszusfigura, amire oda lehet figyelni, ami nélkül uncsivá lenne a háttérmunka. Michael pedig egyedi hangszínével sokat ad az összképhez, és még mindig erős, fényes a hangja, tartsa is meg az Úr még sokáig. Viszont kicsit (nagyon) sajnálom, hogy nem kapott több műszaki figyelmet a mű, mert a dalok kialakítása, hangszerelése, a vokálok, ötletek megérdemelnék, hogy fényesebben, teltebben, vastagabban jöjjenek elő a hangszórókból. Több olyan díszítő dallam is meghúzódik a háttérben, amit csak erős odafigyeléssel lehet felfedezni, pedig erősebb jelenlétükkel kiteljesednének a szerzemények. Talán nem túlzás azt állítanom, hogy abban a helyzetben, anyagi háttérrel, tapasztalattal, amivel a Stryper rendelkezik, bőven megvan a lehetőség egy csúcstermék létrehozására, elég, ha házon belül szólnak Dennis Wardnak, vagy egy svéd hanggarázsba elküldik interneten keresztül. Egész egyszerűen nem fér a fejembe, miként adhatják áldásukat egy ilyen, aránylag vékony megszólalásra ezen a szinten.

Mindenesetre így is kellemes meglepetés a 2020-as Stryper, jól is passzol az őszi színekhez.

 

Hozzászólások 

 
#1 József és Mária 2020-09-25 21:55
Áldassék a sárga-fekete cicanaci és minden viselője!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.