Shock!

november 29.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Benediction: Scriptures

benediction_cNyolcadik kerületi gyerekként, a régi kínai piac vonzáskörzetében lakva örökre beleégett a retinámba egy vizuális élmény a Benedictionről. A megboldogult '90-es években ugyanis – valami csoda folytán – egy nagy adagnyi ocsmány, lila-mályva színátmenetben pompázó dzseki is bekerült a rengeteg hamisított cucc közé a Kőbányai úton, a hátán a jellegzetes Benediction-logó vérvörösen hímzett változatával. Így a következő években, ha nem is napi rendszerességgel, de azért elég sokszor láttam a környéken boltba igyekvő cekkeres nénikéken, bácsikákon, netán az első reggeli feketecímkés cseresznyét az állványzat tövében szopogató építőmunkásokon Benediction-dzsekiket. Nyilván fel sem merült bennük, hogy egy vérszomjas brit death metal alakulatot hirdetnek a kabátjukon, simán csak tetszett nekik a színe, vagy olcsó volt, ki tudja. Mindenesetre rejlett ebben valami baromi szürreális, és mindig jókedvre derültem a dologtól.

megjelenés:
2020
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 17 Szavazat )

Talán e bizarr ruházkodási túlreprezentáltság, talán valamelyik korabeli Hammerben szereplő interjú vagy hivatkozás miatt, de jó ideig valós státuszánál jelentősebb szereplőként élt a fejemben a zenekar. Az akkortájt aktuálisnak számító The Dreams You Dread albumuk kazettaverziója el is jutott hozzám valahogy, és emlékszem, nem is találtam rossznak, bár különösebb barátság nem kerekedett a találkozásból. Aztán idővel persze átláttam, hogy a csapat a patinás alakulatok sorát gyarapítja, de lemezeik színvonala alapján inkább csak a műfaj középmezőnyében tempóznak. A 21. században emellett igencsak kímélő üzemmódban is szelik a hosszokat, hiszen a Scriptures mindössze a harmadik anyaguk a sorban az ezredforduló óta. Viszont az 1998-as Grind Bastard óta ez az első munkájuk a klasszikus frontember, Dave Ingram bömbölésével. Dan Bate basszer és Giovanni Durst dobos friss igazolás, az állandóságot a több mint három évtizeddel ezelőtti alapítás óta aktív két gitáros, Darren Brookes és Peter Rew képviseli.

Mindig nehéz reálisan megítélni az ilyen patinás nevek aktuális lemezeit. Egyfelől nyilvánvalóan a Benediction sem 2020-ban szállítja majd le a maga mesterművét, másrészt azonban az is kérdéses, volt-e nekik akár a klasszikus időben is ilyenjük. Hajlok rá, hogy nem. Megbízható módon hozták a death metal korai, mindenféle elhajlástól mentes változatát, de hiába tartoztak a szigetországban az irányzat pionírjai közé, ezt a csapatot ezzel együtt sem lehetett soha a műfaj elitjébe sorolni. Ellentétben mondjuk a kor- és pályatárs Bolt Throwerrel, akik sokkal markánsabb saját stílust alakítottak ki, sokkal erősebb dalokat és albumokat tettek le az asztalra – és nem utolsósorban ugyebár Ingram is hörgött náluk néhány évig. Tizenkét év szünet ide vagy oda, a Scriptures sem hoz többet, mint a csapat korábbi munkái – igaz, kevesebbet sem. Ez itt a Benediction, és kész.

Innentől fogva hozzáállás kérdése, miként értékelem a lemezt. Mert tény ugyan, hogy kimondottan meggyőzően, ígéretesen indul az anyag az egyik legjobb dallal, a húzós, fogós Iterations Of I-jal, és szimpatikus, otthonos érzéseket kelt az emberben a csapat, de a folytatás során azért elég gyorsan ellaposodik a műsor. Ráadásul a tizenkét dalos, 46 perces lemezen masszívan túl is húzzák a dolgokat a derék brit harcosok. Egymás után sorjáznak a kissé vonalas, archaikus szabású tételek, és ugyan felbukkannak itt-ott ütősebb riffek, fogósabb részek, az összkép egyértelműen az átlagos felé tendál.

Mondanom sem kell, a Benedictiontől ma se várjon senki übertechnikás, agyas megközelítést, netán Trey Azagthothot, James Murphyt lealázó szólókat: ez itt igazi korai death metal, ennek megfelelően puritán és fapados az egész úgy, ahogy van. A banda zenei attitűdjében – mint sok más hasonló ívású csapatnál – halványan még valami punkos parasztlengő-primkóság is ott kísért. Viszont éppen emiatt könnyen fogható az adás, letisztult, körvonalazott az összkép: elindulnak nyílegyenesen előre, és maximum egy hadsereggel lehetne letéríteni őket az ösvényről. Ingram előadásmódját is csak dicsérni tudom: jól érthető, artikulált bömbölése kellően durva és kidolgozott, igaz, a mai sztenderdekhez viszonyítva már-már középutasnak tűnhet itt-ott. Mint ahogy egyébként az is eszembe jutott, miközben lepörgettem párszor a lemezt, hogy a metál egykori legbrutálisabb stílusirányzata ebben a bizonyos klasszikus tálalásban, a 2020-as közegben gyakorlatilag egyáltalán nem számít már extrémnek. Inkább amolyan kellemesen békebeli, aranyos jelleget öltenek az olyan nóták, mint a Stormcrow, a Progenitors Of A New Paradigm (benne a szintén veterán Kam Lee vendégeskedésével), a Rabid Carnality vagy a Tear Off These Wings.

A semminél persze ez is több, ezért nem is tudom eldönteni, hogy ez most becsületes iparosmunka vagy közepes teljesítmény. Így aztán a kettő közé lövöm be a pontszámukat, és akkor sem túl szigorú, sem túl vajszívű nem voltam. De ha csak egy old school death metal album a vágyad, és semmi más, találsz majd rokonszenves perceket ezen a lemezen.

 

Hozzászólások 

 
#18 dögrohadt 2020-10-26 20:38
Egyszerűen nem tudják normàlisan kibontani a témákat, jó riffekkel indítanak dalokat, de aztán átmegy a dal unalmas kalapàlásba, 10/6 pont
Idézet
 
 
#17 Equinox 2020-10-25 18:17
Idézet - Kerei Gusztáv:
Idézet - Nornagest:
Oké de a Bathrory nem direkt akart élvezhetetlen lenni, a később "necro" néven elhíresült hangzást az okozta, hogy szándékosan visszalassított ák a felvevőt hogy a lemez elférjen egy két inches tekercsen, mivel nem volt pénze a bandának mesterszalagra (legalábbis a klasszikushock-ban szereplő cikk szerint).


Szerintem ez a kérés szempontjából irreleváns. De akkor mondom a Cannibal Corpse-ot, akiknek az első lemeze még a Hammerben is tökutolsó volt, ha jól emlékszem.

A Hammerben akkoriban senki nem értette, hogy ez miért jó. Morbid Angel is leszerepelt, Obituary is, nem? Később jöttek rá, h ez miért jó, én úgy emlékszem
Idézet
 
 
#16 Kerei Gusztáv 2020-10-25 17:38
Idézet - Nornagest:
Oké de a Bathrory nem direkt akart élvezhetetlen lenni, a később "necro" néven elhíresült hangzást az okozta, hogy szándékosan visszalassított ák a felvevőt hogy a lemez elférjen egy két inches tekercsen, mivel nem volt pénze a bandának mesterszalagra (legalábbis a klasszikushock-ban szereplő cikk szerint).


Szerintem ez a kérés szempontjából irreleváns. De akkor mondom a Cannibal Corpse-ot, akiknek az első lemeze még a Hammerben is tökutolsó volt, ha jól emlékszem.
Idézet
 
 
#15 Nornagest 2020-10-25 16:12
Oké de a Bathrory nem direkt akart élvezhetetlen lenni, a később "necro" néven elhíresült hangzást az okozta, hogy szándékosan visszalassított ák a felvevőt hogy a lemez elférjen egy két inches tekercsen, mivel nem volt pénze a bandának mesterszalagra (legalábbis a klasszikushock-ban szereplő cikk szerint).
Idézet
 
 
#14 Kerei Gusztáv 2020-10-25 12:49
Idézet - Kubatov elvtárs:
Idézet - Kerei Gusztáv:
Idézet - Nornagest:
Igen tudom, hogy vannak most is extrém zenék és van törekvés az extrém zenén belüli újításra, csak az sajnos többnyire élvezhetetlen végerdményt szül, lásd djent.


Jó, hát nekünk, az de épp ettől extrém. A Bathory is maximálisan élvezhetetlen volt annak idején az akkori kicsit is itapasztaltabb metálos közönségnek, ez fix.

Az most is mindenkinek élvezhetetlen 80-as IQ fölött.


Igenis, Kubatov elvtárs!
Idézet
 
 
#13 Kubatov elvtárs 2020-10-25 06:43
Idézet - Kerei Gusztáv:
Idézet - Nornagest:
Igen tudom, hogy vannak most is extrém zenék és van törekvés az extrém zenén belüli újításra, csak az sajnos többnyire élvezhetetlen végerdményt szül, lásd djent.


Jó, hát nekünk, az de épp ettől extrém. A Bathory is maximálisan élvezhetetlen volt annak idején az akkori kicsit is itapasztaltabb metálos közönségnek, ez fix.

Az most is mindenkinek élvezhetetlen 80-as IQ fölött.
Idézet
 
 
#12 Kerei Gusztáv 2020-10-25 06:30
Idézet - Nornagest:
Igen tudom, hogy vannak most is extrém zenék és van törekvés az extrém zenén belüli újításra, csak az sajnos többnyire élvezhetetlen végerdményt szül, lásd djent.


Jó, hát nekünk, az de épp ettől extrém. A Bathory is maximálisan élvezhetetlen volt annak idején az akkori kicsit is itapasztaltabb metálos közönségnek, ez fix.
Idézet
 
 
#11 Nornagest 2020-10-24 15:54
Igen tudom, hogy vannak most is extrém zenék és van törekvés az extrém zenén belüli újításra, csak az sajnos többnyire élvezhetetlen végerdményt szül, lásd djent. Az erdőjáró black metal pedig saját szándéka szerint sem extrém, hanem inkább valamiféle antimodernista ellenkultúra szeretne lenni, ahogy többször is olvastam már interjúkban zenészektől, egy külön világ ahova elmenekülhetsz a valóság elől.
Idézet
 
 
#10 Equinox 2020-10-24 09:13
Ha már filozofálunk: a death metal van már olyan régi, hogy egyszerűen kanonizálódott. A black metal sem extrém, amikor erdőkről meg természetről szól (még virág black metal is van, hallgattam is (Fluisteraars). Ez egy cseppet sem extrém már.
Idézet
 
 
#9 Kerei Gusztáv 2020-10-24 07:46
Idézet - Nornagest:
"A metal egykori legbrutálisabb stílusirányzata a 2020-as közegben egyáltalán nem számít már extrémnek" ez a kulcsmondat, ez a baj en bloc az egész műfajjal. Egykori extrémitását, formabontó jellegét elveszítve, belesimult szépen a mindent elborító szürke, kommersz, 21. századi nihilbe.


Vannak most is extrém zenék, a kérdés csak az, hogy van-e még egyáltalán szükség erre. Valójában nem vagyok benne biztos. Mindenesetre azt nem nosztalgiázó, levezető öregfiúktól várjuk, nekik a tisztes helytállás lehet a maximum és azt itt be is mutatják, nincs okuk szégyenkezni.
Idézet
 
 
#8 Nornagest 2020-10-23 16:02
"A metal egykori legbrutálisabb stílusirányzata a 2020-as közegben egyáltalán nem számít már extrémnek" ez a kulcsmondat, ez a baj en bloc az egész műfajjal. Egykori extrémitását, formabontó jellegét elveszítve, belesimult szépen a mindent elborító szürke, kommersz, 21. századi nihilbe.
Idézet
 
 
#7 Equinox 2020-10-23 15:52
Killing Music környékén láttam őket, és ugyanaz a véleményem mint Ádámnak. Soha nem tudtak semmi igazán különlegeset, a híres de egyébként Napalm Death áthallásoktól hemzsegő Transcend the Rubicon sem egy hatalmas mestermű, de kellemes középmezőny végig. Élőben jók amúgy, de semmi extra.

Viszont ez a lemez jobb a vártnál szerintem
Idézet
 
 
#6 Kerei Gusztáv 2020-10-23 14:23
Idézet - metanor:
Kinek mi jön be...ez nekem nagyon! Napjaink zenei választéka számomra szánalmas.A nagy nevek önismétlő lemezei jönnek egymás után...egyszer meghallgatom,s kedvem sincs többé...Egy megjegyezhető jó dalt sem hallok.A másik végleg,hogy technikás zenekarok virtuózkodásait kell hallgatom,de minden ötlet nélkül összegyúrt dalban....Szeretem a Benediction-höz hasonló bandákat.Tudnak dalokat irni.És modern köntöst adnak rá...9/10


Mert ez nem önismétlő? Tök olyan, mint a régiek, csak jobban szól.
Teljesen korrekt egyébként, de pont ugyanaz a bajom vele, mint 25 éve. Elkezdem hallgatni, tetszik, de a lemez felénél tovább nem tart a lendület és beszürkül a zene.
Idézet
 
 
#5 metanor 2020-10-23 14:00
Kinek mi jön be...ez nekem nagyon! Napjaink zenei választéka számomra szánalmas.A nagy nevek önismétlő lemezei jönnek egymás után...egyszer meghallgatom,s kedvem sincs többé...Egy megjegyezhető jó dalt sem hallok.A másik végleg,hogy technikás zenekarok virtuózkodásait kell hallgatom,de minden ötlet nélkül összegyúrt dalban....Szeretem a Benediction-höz hasonló bandákat.Tudnak dalokat irni.És modern köntöst adnak rá...9/10
Idézet
 
 
#4 zoli 2020-10-23 13:27
Legjobb albumuk a Transcend the rubicon volt szerintem. De ez az új is betalált nálam. Nagyon jó a hangzás. Élőben megnézném őket az biztos.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.