Shock!

október 29.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

The Troops Of Doom: The Rise Of Heresy

thetroopsofdoom_cNem mondhatnánk, hogy Jairo „The Tormentor" Guedz a metálszíntér megkerülhetetlen figurája lenne, de a név azért garantáltan ismerősen cseng sokak számára. A brazil gitáros annak idején a Sepultura első lemezes felállásának oszlopa volt még Andreas Kisser csatlakozása előtt, vele készült a banda Bestial Devastation EP-je és Morbid Visions debütálása. Utóbbiak már a '90-es évek elején, a csapat csúcskorszakában is kissé mostohagyereknek számítottak, de mindkettő a sztori elválaszthatatlan része. Nyilván nem véletlen, hogy Jairo is pont az éra talán legismertebb, legemblematikusabb Sepu-dala alapján keresztelte el új zenekarát.

A gitáros a Sepultura utáni évtizedekben is megfordult itt-ott, de tudomásom szerint régóta nem zenél a hobbiszinten túlmenően, hanem jól menő családi dekorációs-képzőművészeti vállalkozást vezet Belo Horizontéban. A The Troops Of Doom és első EP-je pont olyasmi, ami békében megfér a civil élet mellett: a név és a nosztalgia felkeltheti a színtérről még ki nem kopott, az underground aktualitásokat ma is figyelő régi hívek érdeklődését, és akár még pár fesztiválos fellépés vagy turnés vendégeskedés is beférhet, ha végre ismét lehet majd koncertezni. Ennél többre pedig aligha ácsingózik – meg legyünk őszinték, e 26 perc alapján nem is ácsingózhat – Jairo barátunk. A nosztalgia felhajtóerejét amúgy ezzel együtt sem becsülném le, hiszen a Sepultura a maga idejében a súlyos vonal egyik vezető bandája volt, az említett relikviák pedig Magyarországon is közkézen forogtak a békebeli '90-es években, jellemzően Metal Mind kiadós lengyel műsoros kazetták formájában.

megjelenés:
2020
kiadó:
Blood Blast Distribution
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

Jairo egyébként nem is árult zsákbamacskát, és már a felvezető nyilatkozatokban sem állított olyanokat, hogy a The Rise Of Heresy életem legsúlyosabb és legfontosabb lemeze, amin szétmelóztuk a seggünket, ha-ha, a kemény részek még keményebbek, a dallamosak még dallamosabbak lettek. Ehelyett nyíltan közölte: itt a nosztalgián van a hangsúly, vissza akarták repíteni magukat és a hallgatókat is a '80-as évek derekára, miközben az ős-Sepu mellett fejet hajtanak olyan korabeli példaképeik előtt, mint a Slayer, a Kreator, a Celtic Frost, a Sodom és a Possessed. Mindez maradéktalanul sikerült is: a minialbum már kissé koszos, masszás hangzásában is a szóban forgó kort idézi. Még Alex Kafer énekes/basszer is azon a kissé visszhangos, a kelleténél kissé lejjebb kevert módon kiabál, amitől igencsak elszoktunk a hőskor óta. Teljesen egyértelműen koncepcióról beszélünk, és jó munkát is végeztek, valóban sikerült megidézni egy rég letűnt érát.

Maga a zene is ebbe az irányba mutat. Túl mély műmagyarázásba nincs is értelme belemenni: kíméletlen, old school death/thrash muzsikát kapunk ebben a négy plusz két dalban az említett nevek nyomdokain. Leginkább persze a korai Sepultura ugrik be az összhatásról, szóval Jairo nem tudja meghazudtolni önmagát. Nem tagadom, az EP hallatán fel is merült bennem a gondolat, hogy a fickó alighanem minden fronton komolyabb szerepet játszhatott azokban az időkben a Sepuban, mint később a Cavalera tesók láttatni akarták. Tényleg kísértetiesen autentikus a végeredmény.

Más kérdés, hogy mindez mire elegendő. A magam részéről már tizenéves fejjel is legfeljebb előtanulmányként tudtam tekinteni a Bestial Devastationre meg a Morbid Visionsre: a Sepu nemcsak zenei irányán módosított, de elég egyértelműen több szintet is ugrott felfelé Andreas belépésével és a Schizophreniával. A négy itteni saját nóta – Whispering Dead Words, Between The Devil And The Deep Blue Sea, The Confessional, The Rise Of Heresy – ennek megfelelően kellemes érzéseket kelt a hallgatóban, de kiemelkedőnek semmilyen fronton nem nevezném őket. Viszont ha leszámítjuk a kötelező tiszteletet meg patinát, ezzel az egységes hangzással azért akkora eltérés nem érzékelhető a minialbum végére felcsapott Bestial Devastationhöz meg Troops Of Doomhoz képest – tehát szó sincs róla, hogy kaptunk négy stílusgyakorlatot, utána meg szuperszonikus repülőként emelkedik ki a masszából a két tényleges régiség. Ezt mindenképpen Jairóék javára írom. Maga a két utánjátszás amúgy nem tartogat különösebb érdekességeket, elnyomják őket, aztán ennyi.

Kétlem, hogy egy mai ifimetálosnak bármit is mondana ez a rokonszenvesen ódon hangulatú EP, de nekem helyén kezelve azért tetszik a The Troops Of Doom produkciója. Ahogy Jairo is beharangozta, történelmi körutazás és leplezetlen nosztalgia ez az egész, de annak teljesen rendben van.

 

Hozzászólások 

 
#3 bakancs 2020-10-15 10:16
Aki ezt a régi-vágású pőre thrash-t szeretné hallgatni, annak remek kiadvány. Nekem tetszik. ha ők ezt így tudják jól nyomni, akkor csinálják. Reméljük lesz még folytatása.
Idézet
 
 
#2 WIndir 2020-10-15 07:33
Metal Mind, Morbid Noizz, Mystic. Meg a piacos Takt "műsoros" kazetták. Régi szép idők.
Idézet
 
 
#1 Igor Igorovics 2020-10-14 06:12
"...hogy a fickó alighanem minden fronton komolyabb szerepet játszhatott azokban az időkben a Sepuban, mint később a Cavalera tesók láttatni akarták. " Hát igen, sokszor olyan érzésem van az EP hallgatása közben, mintha ki nem adott schizophreniás dalokat hallgatnék, sőt időnként még a Beneath is beugrik.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.