Shock!

október 28.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Deftones: Ohms

deftones_cNe írjunk mindent a 2020-as pandémia kárára vagy javára: a Deftones új lemeze nem azért készült el hirtelen, mert idén lóhalálában dalokat kezdtek írni a koncertlehetőségek hiánya miatt.  A helyzet most tényleg az, hogy 2018 tavaszán felröppentek azok a hírek, hogy nekiláttak az új daloknak, és szerencsére újra Stephen Carpenter gitáros szívével-lelkével is, nem csak „technikailag” a játékával. Bevallom, a Gore-ral, amibe Carpenter nem rakta bele a szívét, azóta sem tudtam megbarátkozni, képtelen voltam „jóra hallgatni”, gyakorlatilag az egyetlen olyan Deftones-lemez, amit nem szeretek. Szóval nekem az Ohms inkább a Koi No Yokan folytatása, amit viszont azóta is töretlenül imádok, és továbbra is tartom, hogy megérte azt a tíz pontot.

Az előzetesen megjelent két dalt meghallgatva titkon reménykedtem, hogy tényleg annyira jó lesz az egész lemez, amennyire a Genesis és az Ohms beütött, aztán még most is egy kicsit tépelődős hangulatban vagyok, megpróbálom kifejteni, miért. Az elmúlt napokban végigmentem a Deftones-diszkográfián, hogy el tudjam elhelyezni valahol a sorban az Ohms szerzeményeit – ez egyelőre még várat magára. Az Ohms igazából olyan, mint bármelyik Deftones-lemez, és mégsem, kicsit lágyabb, kerekebben formálódó, nem akarnak már mindenképpen szétfacsarni, inkább finoman betakarnak, körülvesznek, amire talán a hármas Urantiát érzem a legjobb példának. Másfélék a riffek itt, másféle (egy kicsit) az énektéma, mint amit megszoktunk sok lemezen keresztül, mégis ismerős, egyszerre idegen és otthonos, de egy karakteres zenekar esetében valami ilyesmire számítunk.

megjelenés:
2020
kiadó:
Reprise
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 50 Szavazat )

A Deftones mindig egyfajta lebegős, álmodozós zenét játszott, helyenként gyomorba hasító riffekkel, ez most sincs másképp, a Ceremony ennek az egyik legjobb példája, de tudnak még szerethetően idegesítőek lenni. Az Error például elsőre nem állt össze nekem, de talán azért, mert Carpenter úr kilenchúros gitáron játszik benne, és jó ugyan a zsére hangolt állapot, de túl sokáig számomra már fárasztó, és elvész a zeneiség azokban a mélyen rezgő, totálisan egyformának tűnő hangokban – másodikra aztán megszoktam. Ellenben az utána következő The Spell Of Mathematics meg pont a rettenetes mély búgás miatt (is) lett rokonszenves már elsőre, az elszállást itt csúcsra járatták, noha valószínűleg egy spanglival hatásosabb lehet az összhatás.

Érdekes, de egyelőre totálisan hangulatfüggő, hogy mennyire tetszik az Ohms, első egy-két alkalommal totálisan betalált, aztán most valahogy már egyes részeit túl soknak találom, más részeit meg túl kevésnek, értem ezalatt, hogy ugyan bírom az elszállós témáikat, de most nem mindegyiket érzem magaménak, plusz hiányolom azokat a rögtön tapadó refréneket, riffeket, dallamokat, amiket azonnal meg tudnék jegyezni. Ami viszont csont nélkül tetszik, az a címadó (és ez mondjuk tényleg megjegyezhető), érzelem- és energiabomba Ohms, ami a lemezt zárja. Az álmodozósabb témák közül a Headless is nagyszerű, a refrén tipikus Chino, mégsem lehet azt mondani, hogy saját magát másolja. A fura szintitémával induló, aztán agresszívvé váló The Link Is Dead is betalált – itt említeném meg, hogy a lemez egészére valahogy sokkal erőteljesebben és hangsúlyosabban telepszik rá a billentyűs-sampleres Frank Delgado, megkockáztatom, azért idegenebb egy kicsit az Ohms, mint bármelyik korábbi albumuk. Mindez már a nyitó, erőteljes alaphangot megpendítő Genesisből is erőteljesen kiviláglik, de számtalan helyen ott van az előtérben-háttérben ez az újfajta sci-fis hangulat, ami eddig nem volt jelen a Deftonesnál. A Radiant City búcsócsiga-riffelése zseniális, ez a kicsit gyorsabb téma rögtön barátságossá vált, talán a dalok sorrendjével lehetett volna még variálni, hogy ne legyen a lemez első fele altatódalok sokasága.

Szerethető, izgalmas, jó album az Ohms, időt kell rá szánni, de hogy miképp állja ki az idő próbáját, és két-három év múlva euforikus örömöt/vagy masszív libabőrt fog-e okozni, ha végighallgatom, na, azt jelenleg megjósolni sem tudom. Talán engem azért is bizonytalanított el összességében, mert úgy érzem, bárcsak maradtak volna maximum hét húrnál, elég az bőven ilyesféle, dallamokat is tartalmazó zenéhez. Megkockáztatom, ha így történt volna, talán az Ohms több dalát is sokkal gyorsabban a szívembe tudtam volna zárni, de innentől kezdve tényleg ízlés kérdése az egész, nyilvánvalóan sokaknak pont ez a tőlük szokatlan hangolás miatt lesz rokonszenves. Viszont azt azért el kell ismerni, hogy Terry Date gyönyörűen arányosra, lélegzőre keverte a lemezt, nem búg, nem nyomja el egyik hangszer a másikat, halkan, hangosan csodaszép.

A Deftones összesen kétszer járt nálunk, ami nem sok, 2006-ban, a PeCsában egy szenzációs szaunaisztikus koncertet adtak, aztán pár évvel később a Szigeten léptek fel az akkori metálszínpadon. Jövő nyáron elvileg bepótolják az idén nyáron elmaradt koncertet, nos, nem akarok feleslegesen vészmadárkodni, és tényleg összetenném már a két kezem bármilyen nemzetközi koncertért, de egyelőre sok esélyt nem látok arra, hogy jövőre tengerentúli zenekarok turnézni induljanak. De ne legyen igazam. Mindegy is, ami nincs, azon kár elmélkedni, a Deftones-rajongóknak meg adott a feladat: barátkozzatok meg szépen az Ohms dalaival, aztán jövőre újratárgyaljuk a mi miért tetszett-nem tetszett kérdéskört.

 

Hozzászólások 

 
#13 cápaidomár 2020-10-15 16:34
Nálam egy határozott nyolcas. Jobb, mint a Core (azt egyszer végigszenvedtem aztán soha többet), a KNY-nál meg határozottan gyengébbre sikeredett, ami számomra természetes. Azt a mesterművet a büdös életbe nem abszolválják még egyszer. Szerintem a Deftones mélyrepülése a self tilteddel indult, a SNW-tel ért a legaljára, a Diamon Eyes-szal (baszki, de nem mennek az ilyen ragozások :-D) indult ki belőle. A Core és a jelenlegi nekem kissé útkeresőnek tűnik. A cikkben említett sci-fis elemek jó meglátások, jó az, ha továbblépnek, és megújulnak. Szerintem legközelebb megint egy komoly alkotásra számíthatunk. Én ezt a lemezt nem fogom rongyosra hallgatni szerintem.
Idézet
 
 
#12 Erron Black 2020-10-14 21:55
Érdemes ráfigyelni Chino "darkpop" projektjére is, eleddig egyetlen albummal. Nem azért a 2 forintért, de az Ohm végighallgatása után az volt a benyomásom, hogy pl. ebben az egy számban több ötlet van, mint az egész Ohm lemezben:
https://www.youtube.com/watch?v=QBN-1Q0_Fiw
Idézet
 
 
#11 nsz 2020-10-14 18:46
Idézet - miso:
Az Adrenaline és Around The Fur lemezeket imádom, azóta viszont olyan útra lépett a zenekar amit nem tudok értékelni.
Nem találok benne fogódzót, még a fejem is megfájdul tőle :D

Sebaj van két remek albumuk számomra.

Like!
Idézet
 
 
#10 miso 2020-10-14 11:39
Az Adrenaline és Around The Fur lemezeket imádom, azóta viszont olyan útra lépett a zenekar amit nem tudok értékelni.
Nem találok benne fogódzót, még a fejem is megfájdul tőle :D

Sebaj van két remek albumuk számomra.
Idézet
 
 
#9 Dead again 2020-10-14 09:04
Olvasom mindenhol a lelkendező kritikákat, és nem értem. Biztosan fordítva vagyok bekötve, vagy nem tudom, mert nekem nem igazán adja a lemez. A nyitó meg a záró szám szuper, de közötte meg mintha semmi nem történt volna, nem tudok felidézni belőle semmit. Ettől még szeretem őket, de a Gore sokkal jobban tetszett. Meg hiányzik egy olyan húzású szám, mint mondjuk a Mein. Nem tragédia, de ez most semmit nem érintett meg bennem.
Idézet
 
 
#8 Herr Flick 2020-10-13 15:25
Idézet - Equinox:
Idézet - senkise:
Idézet - Kormorán:
Szerintem hallgathatatlan ...


Szerintem is...

Értem én ezt, de szerintetek a banda is? Akkor nincs mitől beszélni..


Az adrenaline egy tökös lemez lenne, a vinnyogós vokál nélkül. Azóta meg már a zene is töketlen.
Idézet
 
 
#7 Equinox 2020-10-12 17:22
Idézet - senkise:
Idézet - Kormorán:
Szerintem hallgathatatlan ...


Szerintem is...

Értem én ezt, de szerintetek a banda is? Akkor nincs mitől beszélni..
Személyes vélemény: a White Pony, Diamond Eyes kettőshöz nem ér fel, Koi No Yokanhoz sem, Around the Fur sem kérdés, szóval utána lehet elhelyezni. még kell hallgatni, kedvenc szám még nincs, de killógós sem. Nagyon egyenletes szerintem.
Idézet
 
 
#6 senkise 2020-10-12 15:03
Idézet - Kormorán:
Szerintem hallgathatatlan ...


Szerintem is...
Idézet
 
 
#5 Chris92 2020-10-12 14:06
Fantasztikus anyag lett, eginkább azért is mert itt sikerült egy jobb formába önteni azt, ami a Gore-on megpróbáltak de csak félsikerrel. Sokkal súlyosabb, riffcentrikusab b, de megvan az az elszállt, félig-álom, félig-rémálom féle hangulat, ami jellemző rájuk, Terry Date ismét akkora hangzást tett alájuk, amitől a plafon is beszakad. Számomra talán kicsit elfogultan, de az év egyik legjobbja.
Idézet
 
 
#4 Kormorán 2020-10-12 11:57
Szerintem hallgathatatlan ...
Idézet
 
 
#3 GTJV82 2020-10-12 09:59
Valóban Frank játéka, hangsúlyosabb lett, a riffek komplexebbek, az egész hangzás "progresszívebb" lett Deftones mércével. De ez egyáltalán nem probléma, sőt. :)
Vannak ennél bőven félre-sikerületebb, gyengébb albumaik (Deftones, Saturday Night Wrist.....)
Az olyan számok miatt, mint a Genesis, Urantia, The Spell Of Mathematics, Radiant City, vagy a címadó Ohms bőven megérte a várokozás.
9/10
Idézet
 
 
#2 valarmorgulisz 2020-10-12 09:49
Ez egy bitang erős lemez. Igazából egyedül idén a Protest The Hero mellett ezt érzem közel hibátlannak. Én csak a Koi No-t a White Ponyt és valamennyire az Aroundot szoktam hallgatni és ismerem jobban, de nem érzem az Ohms-t annyira nagy talánynak. Csomó kapaszkodót adnak a dalokban. Hihetetlen hangulata van ennek a lemeznek, a címadó dal pedig már 2020-ban biztosította a helyét az "évtized legjobb dalai" között. Nálam ez legalább egy ponttal jobb mint a 8,5. Talán csak a headless nem jön be annyira.
Idézet
 
 
#1 Notreadam 2020-10-12 08:47
Urantia/Headless páros nagyon nagy!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.