A Shock! olvasói között elvétve talán akad egy-két jóvágású progger arc, akiknek mond valamit a Sieges Even zenekarnév. A végletekig technikás, elborult dzsesszes elemekkel fűszerezett progmetálban utazó, egykori német alakulat már akkor a hangok összetördelésével kísérletezett, amikor még a Dream Theater is csak demózgatott Charlie Dominicivel. A ...

Jó album volt az öt évvel ezelőtti Sonder , időről időre elő is kapom, de a rövidségével nehezen tudtam megbarátkozni. Túl kevés volt a jóból, főleg egy olyan bandától, ami össze tudott debütálkodni egy olyan bődületest, mint a One . Szóval vártam és vártam, hogy majd jön a Sonder II, és akkor teljes lesz a kép. Hát teljesebb nem lett, nincs második ré...

Mindig úgy éreztem, hogy a Dog Eat Dog kapcsán a legtöbbekben él egyfajta kimondott-kimondatlan lesajnálás, ahogy mondjuk az Ugly Kid Joe esetében is. Én viszont kezdettől fogva csíptem kifejezetten pozitív kicsengésű, középsulis hangulatú lemezeiket, az pedig vitathatatlan, hogy néhány generációs slágert is köszönhetünk nekik. Meg egyébként is, na...

Nem feltétlenül hittem, hogy valaha írhatunk még új dalokkal teli Stones-stúdióalbumról a Shock! hasábjain, de örülök, amiért így alakult. És még jobban örülök, hogy csupa szépet írhatok róla, a Hackney Diamonds ugyanis minden túlzás nélkül kiválóan sikerült – voltaképpen azt is simán ki merem jelenteni, hogy aligha lehetne ennél erősebb így, röpke...

Egészen hihetetlen, hogy tíz év telt el a második Kill Devil Hill óta, az meg pláne, hogy mennyi minden történt azóta tágabb házuk táján és úgy általában a metálvilágban. Hiszen a két híres alapítótag rég lelécelt: Vinny Appice már 2014-ben (!), és őt még hivatalosan pótolták is a szintén híres Johnny Kellyvel; Rex Brown pedig vélhetően akkor, amik...

Udo papa ugyan áprilisban már a 71-et töltötte be, de lassításnak egyelőre nyoma sincs. Rendületlenül járják a nyári fesztiválokat, sorra érkeznek az újabb és újabb anyagok is. A Steelfactory 2018-as megjelenése után ugyan eltelt három év a Game Over lemezig, ám közben azért kijött egy monstre élő anyag meg egy spéci kollaborációs cucc a német katonazene...

Öt éve jelent meg a walesi raggametal Skindred legutóbbi nagylemeze, a Big Tings , amivel nagy dolgok helyett csak a kreatív mélypontot sikerült elérniük. Egy lagymatag, unalmas anyagról írtam akkoriban, és ezt a véleményemet továbbra is fenntartom, lévén máig sem sikerült beérnie nálam. Az azóta eltelt évek viszont úgy tűnik, felpumpálták valamelyes...

Nekem is úgy kellene kezdenem ezt a bevezetőt, ahogyan Oravecz kolléga is tette pár nappal ezelőtt a Cannibal Corpse-ismertetőnél : nem irigylem azt a kritikust, akinek a friss KK's Priest-lemezről kell véleményt formáznia. Jelen esetben magamat, sőt, már előre utálom, hogy egy olyan veterán és köztiszteletben álló zenészről kell őszintén fogalmazni,...

Bevallom, a debüt környékén nagyon túllihegettnek éreztem a Kvelertakot. Szó se róla, nekem is tetszett a zenéjük, de a körülöttük kerekedő hipszterhájp annyira taszított, hogy nem igazán haverkodtunk össze. Aztán persze enyhült a jelenség, elmaradtak az „ez a legfantasztikusabb dolog a szeletelt kenyér feltalálása óta" dumák a hátországból, és az ...

Megoszlanak a vélemények, hogy vajon lehet-e, kell-e egyáltalán újat mutatni 2023-ban a metálban, vagy már mindent eljátszottak, és úgysem ez a lényeg, hanem az érzés, a dalok meg a többi. A Dying Fetus válasza elég egyértelmű, hiszen a marylandi trió mindig is megelégedett a maga sajátos értelmezésű, azonnal felismerhető death metaljával. Amikor p...

Az alapállás ugyebár az, hogy George Roger Waters (aki a '70-es évek zömében egyet jelentett a Pink Floyddal) és David Jon Gilmour (aki pedig a '80-as évek második felétől kezdve képviseli a Pink Floyd brandet) számára bő negyven év sem volt elegendő, hogy rendezzék viszontagságos viszonyukat. Minthogy a manapság is javában turnézgató Waters a napo...

Manapság már szinte klisének számít dallamos-hörgős progresszív metálban utazni. Tizenkettő egy tucat e szétjátszott műfajban tevékenykedő bandák száma, amelyek közül kevés az igazán izgalmas produkció. Azonban ha valaki olyan magas színvonalon műveli ezt a stílust, mint az évek óta megbízható minőségben alkotó svéd Scar Symmetry, a vájt fülű hallg...

Azannya. Hát ezek mit csináltak már megint! Három éve elég sok jót leírtam a Jami Morgan vezette Code Orange-ről: az Underneath izgalmas és modern volt, vagyis nemcsak iszonyú kortárs, hanem annál még egy (esetleg két) fokkal előremutatóbb is. Nagy kérdés volt, hová, merre visz majd ez az út, ahol a csapat bekeverte és öntötte a betont maga elé. A vá...