Shock!

június 13.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mind’s Mirrors: „A legnagyobb öröm, hogy végre kikerült a közönség elé az album”

Március végén, hosszú évek munkája után megjelent a Mind's Mirrors névre hallgató progresszív heavy/power metal projekt albuma Forever Is Not Nearly Long Enough címmel. A projektet Szabó Dániel gitáros (Divided) és Purnhauser Pál basszusgitáros (Rivers Ablaze, Divided) hívta életre, közreműködőként csatlakozott hozzájuk a Hades, a Non-Fiction és a Watchtower zenekarok legendás énekese, Alan Tecchio, aki az énektémák mellett a szövegekért is felelt a dalszerzés során, illetve Markó Ádám, aki a Special Providence-ben is megismert agyas, technikás dobolásával emelte új szintre a témákat. A dalokban Ron Jarzombek (Spastic Ink, Blotted Science, Watchtower), Michael J. Romeo (Symphony X), Christian Münzner (Necrophagist, Obscura, Alkaloid) és Steve Smyth (Nevermore, Forbidden, Testament) is felbukkan egy-egy gitárszóló erejéig. Danival beszélgettünk a különleges anyag hátteréről.

0409mm

Egy Facebook-posztban valami olyan megfogalmazással éltél a lemezmegjelenés kapcsán, hogy a kölyökkorodban írt dalaid jöttek most ki. Pontosan hogy kell ezt érteni?

Gyakorlatilag szó szerint, mert ugye eleve az egész anyag jó tizenöt évvel ezelőtt állt össze dalok szintjén, és sok téma már akkor is évek óta létezett valamilyen formában feldemózva nekem. Az utolsó készre írt dal is megvolt már valamikor legkésőbb 2009 vége, 2010 eleje környékén, de egyes riffek tényleg a legkorábbi saját dalaim idejéből valók, amiket még ilyen 2003-2004 környékén, első szárnypróbálgatásként írtam az első békéscsabai zenekaromnak. Az intróként funkcionáló Glacial Extinction zongorás témája 2003-ban született, amit már egy akkor is létező, konkrét gitárriff témája köré írtam és hangszereltem. Ez egyébként visszaköszön az Eternal Spring Shrine szólóalapjában, eredetileg pedig egy refréntéma volt. Az Eternal Spring Shrine refrénje pedig egy olyan riff, amiből soha nem lett tényleges dal, de valamikor 2004 tavaszán már megvolt – ezek a legkorábbi témák a lemezen. Érdekes, hogy az elsőként elkészült Counting On Me volt az egyik utolsó dal, ami megíródott, és azt egyébként a Keeper Of Dreams-es Kiss Marcival közösen raktuk össze. Volt egy dalvázlatom, ami megtetszett neki és hozzátett ő is riffeket, illetve a lassú, dzsesszes részben ő is szólózik. Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy a témák 19-25 éves korom közt, az abszolút formatív évek alatt íródtak, amikor rengeteg hatást szívtam magamba a különböző zenei stílusokból.

A Mind's Mirrorsról először még 2009 környékén lehetett hallani, és Alan Tecchio már akkor is a képben volt. Hogyan akadtatok össze vele? Mennyire volt nehéz megkörnyékezni?

Az egész sztori onnan indult, hogy volt egy zenekarunk, a Charmadynia, amiben az a Szöllősi Dani énekelt, aki az elmúlt években az Eclipse Of The Sunból és az Elfsong/Cross Borns-tengelyről lehet ismerős a hazai underground színtér követőinek. Purnhauser Pali basszusgitározott, de a másik gitáros és dobos posztokon elég labilis volt a helyzet, az utolsó háromszámos kiadványunkat például Makkos dobolta fel session jelleggel, még Csepelen, Jaya Hari dasnál az Audioplanetben, mert nem találtunk olyan dobost, aki élte a stílust és tudott olyan színvonalon játszani, ahogy azt szerettük volna. Ezt egy idő után meguntuk. Eleve már akkoriban sem nagyon szólt túl nagy tábornak ez a fajta sötétebb hangvételű, modernebb heavy-power metal zene, de végképp letörte a lelkesedésünket és motivációnkat, hogy nem sikerült megtalálni azokat a zenésztársakat, akikkel érdemben előre tudtunk volna lépni. Amikor ide eljutottunk valamikor 2009-ben, addigra nagyjából már összeállt egy nagylemeznyi dalunk. Ezeket viszont én nagyon sajnáltam volna kidobni vagy nem csinálni velük semmit, de nem volt kedvem újra a nulláról összerakni egy zenekart csak azért, hogy legyen belőle egy lemez és lefussuk ugyanazokat a köröket. Közben beszálltam 2009 végén a kecskeméti old school death metalos Keeper Of Dreamsbe, de velük eléggé más stílusban mozogtunk ahhoz, hogy adaptálhatók lettek volna ezek a témák a repertoárba. Úgyhogy kis agyalás után úgy döntöttem: nézzük meg, mennyire működik az, hogy interneten küldözgetett felvételekből, projektjelleggel összeálljon egy lemez. Megkérdeztem Palit, hogy benne volna-e. Mi egyébként zeneileg és emberileg nagyon egy hullámhosszon vagyunk, messze a legrégebbre nyúló zenei kapocs a vele való közös munka, hiszen egy kisebb szünetet leszámítva 2006 ősze óta zenélünk együtt különböző formációkban, úgyhogy kérdés nélkül rávágta, hogy csináljuk.

mindsmirrors_2

Hogyan cserkésztétek be akkoriban a külföldi zenészeket?

Akkoriban még nagyon ment a MySpace: amellett, hogy kiadó nélkül működő előadók, zenekarok is pakolászták oda fel a felvételeiket, a kiadók is működtettek zenekari oldalakat, és volt lehetőség a zenészek saját profiljain felvenni a kapcsolatot gyakorlatilag bárkivel, aki használta a felületet. Így elkezdtem összeírogatni a kedvenceim és legnagyobb hatásaim közül, hogy kikkel dolgoznék együtt szívesen. Akkoriban még az is benne volt a pakliban, hogy teljesen forgószínpados módon akár minden dalt más énekeljen. Alanhez is így jutottam el, MySpace-en keresztül. Arra már nem emlékszem, hogy csak a Counting On Me demóját küldtem el neki vagy az összes kész dalt, de annyira megtetszett neki a dolog, hogy ragaszkodott ahhoz, hogy ő énekelje fel a teljes anyagot. Akkoriban nagyon benne voltak a Watchtower feltámasztásában, de az a zenekar mindig is nagyon rapszodikusan működött. Teljes lemezt pedig azóta sem adtak ki, és jelenleg évek óta Jason McMasterrel koncerteznek úgy, hogy egyébként Alannel van lemezszerződésük a tizenéve húzódó nagylemezre. Szóval nehezen követhető, éppen mi hogy áll a házuk táján... Ez 2009-10-ben sem volt másképp, meg is akadt náluk a folyamat egy ponton, éppen, amikor nálunk az énektémák és a szövegek formálódtak. Alannek akkoriban volt még az Autumn Hour nevű zenekara, akikkel egy lemezt hoztak össze, de velük nem volt túl elfoglalt, így jutott ideje elég gyorsan összerakni a témákat és megírni a szövegeket. Ahogy elkészült egy dalra a szöveg és kialakultak a végleges dallamok, Alan ment is a stúdióba felénekelni, így haladtunk dalról dalra. Szóval alapvetően nem volt ebben nehézség.

A fizikai távolságban sem?

Eleve az adta az ötletet, hogy sok interjúban előkerült akkoriban, hogy a zenészek online módszerekkel írnak lemezeket és sokszor még a stúdióban sem találkoznak, és nemcsak projektek, hanem rendesen működő zenekarok is nyilatkoztak hasonlókat. A házistúdiózás tizenöt évvel ezelőtt még nem volt olyan szinten elterjedt, mint manapság, az eszközök minősége is elég hullámzó volt, sokkal drágábban lehetett jó minőségű cuccokat venni, mint most, és a zenészek nagyobb része tartott is tőle, nem voltak képben a szoftveres háttérrel, és ódzkodtak beletanulni. Nekem szerencsém volt, mert akkor már úgy három-négy éve önszorgalomból elindultam ezen a vonalon, évek alatt összegyűjtöttem pár kimondottan jó minőségű eszközt, amivel lehetett jó minőségű felvételeket csinálni, kitanultam a stúdiós szoftvereket, Pro Toolst, Cubase-t, így a demózás egy nagyon pezsgő és izgalmas időszak volt. Ez az érdeklődés és a sok tanulás – főleg a saját hibákból (mosolyog) – tette lehetővé, hogy a gitárokat és a basszusgitárt házilag rögzítsük, de olyan minőségben, ami abszolút megfelel a mai stúdiós sztenderdeknek. Számomra kedves történet: Alannel készült egy YouTube vlog interjú, ahol elsztorizta, hogy gyakorlatilag nekem köszönheti, hogy belevágott a saját házistúdiójának kiépítésébe. Annyit beszéltem neki arról, milyen lehetőségek vannak abban, hogy otthon magának veszi fel az ember az ötleteit és mennyivel egyszerűsíti az életét, hogy nem valami Skype-mikrofonba kell felsuttogni az énekötleket, ha vesz egy jó mikrofont és hangkártyát, hogy végül beadta a derekát és kipróbálta. Azóta is nagyon pozitívan emlegeti.

mindsmirrors_3

2009 után hosszú szünet következett, és a járványidőszakban került elő ismét a név. Mi történt közben? Jegeltétek a projektet, vagy azért csendben történtek közben a dolgok?

Időről időre történtek a dolgok, csak nem olyan ütemben, hogy folyamatosnak nevezhető munkáról beszéljünk. A teljes anyagot felgitároztam legalább két, de lehet, hogy három alkalommal, mert elhatalmasodott rajtam az egyébként baromi toxikus maximalizmus, és Palinak is volt egy teljes újrajátszós köre, amikor rájöttünk, hogy ebben a környezetben sokkal jobban szól. Ez például elég súlyos hátráltató tényező volt, mert komplexebb témákból épülnek fel a dalok ahhoz, hogy csuklóból, egy nap alatt felrántsa őket az ember, és mivel az aktív zenekaros elfoglaltságok munka mellett nehezen hagynak teret és időt arra, hogy kézben tarthattam volna az összes dal összes témáját, volt, amit konkrétan újra kellett tanulni egy-egy nekifutásnál. De 2013-ban megvolt a végleges gitárfelvétel. Utána megint eltelt pár év. Eközben időről időre Palival, akivel ezt az egészet hajtottuk, készítettünk akcióterveket a befejezésre és megjelenésre, amik általában egy ponton borultak. Jellemzően amiatt, mert más zenekari dolgokra fókuszáltunk: közösen a 2014-ben elkezdett Dividedre, illetve én 2015-től közel öt évre összebútoroztam a Salvusszal is, és mindkét zenekarban oroszlánrészt vállaltam a dalszerzési és/vagy lemezfelvételekhez kapcsolódó produkciós munkákból. 2017-ben nézett ki úgy leginkább a dolog, hogy végre a finisbe kerülhet a lemez sorsa, amikor Pali megkereste Markó Ádámot, hogy feldobolná-e a dalokat. Úgy éreztük, hogy sokat adna hozzá az élő dob, hiába tudok viszonylag jól dobosaggyal gondolkodni és egész hihetően élőre programozni dobgépes dolgokat. Akkor beszéltük meg azt is, hogy ha megvan a dob, akkor elvisszük az akkor még Supersize, azóta ASH Sound néven működő, legendás törökbálinti stúdióba keverni a dalokat, mert nagyon bejött az az atmoszféra és profi hozzáállás, amit az év tavaszán, a Divided debütáló lemezének munkálatai kapcsán ott tapasztaltunk. Így lett Horváth Atish a keverés és master felelőse. Szükség is volt Atish munkájára ahhoz, hogy a sok év alatt, sok különböző helyszínen rögzített dolgokból összeálljon valami egységes, ütős dolog. Persze nem ment minden olyan könnyen itt sem, mert a 2018-as évben sokat koncerteztünk a Divideddel, én párhuzamosan a Salvusszal is elkezdtem csinálni a Lélektartó lemez folytatásának dalszerzési és produkciós dolgait, úgyhogy ameddig az Irtás ki nem jött 2019-ben, megint parkolópályára került a Mind's Mirrors. Viszont abban az évben elkészült a végleges keverés is, onnantól gyakorlatilag már kiadásra kész volt minden, De arra nem volt kész tervünk, hogy ezt hogyan lenne a legjobb csinálni.

A zenei anyag minősége és a komoly nevek alapján a lemez simán beférne egy nemzetközi kiadó repertoárjába is. Voltak ilyen tapogatózások, vagy nem reális a feltételezés?

Megpróbáltuk, gyakorlatilag ami kiadót az internet segítségével fel lehetett hajtani, megszórtuk promóanyaggal, több fronton el is jutottunk oda, hogy szerződéstervezetet kaptunk. Nem a legnagyobb istállóktól, de olyanoktól, akik komoly nevekkel dolgoznak underground szinten, viszont nem voltak olyanok a feltételek, ami jobban megérte volna annál, hogy a magunk erejéből, online jelenjen meg a lemez. Beszélgettünk dr. Hartmann Kristóffal is arról, hogy esetleg a H-Music berkein belül tudnának segíteni a kiadással, de az általuk lefedett hazai piacon annyira nincs ennek a stílusnak közönsége, hogy igazából érdemben, a fizikai megjelenést leszámítva nem nagyon tudtak volna többet tenni annak érdekében, hogy híre menjen a lemeznek nemzetközi szinten. De Kristóf nagyon segítőkész volt egyébként, például lehetőséget adott a The Blur dalunkat a német Legacy magazin magyarzenekaros lemezmellékletén megjelentetni. A tizenöt évvel ezelőttihez képest sokkal durvább a megjelenések száma, főleg azzal, hogy sokan eleve csak online felületekre dolgozva, saját erőből jelentetik meg az anyagokat. Így valamire való kiadóhoz bejutni gyakorlatilag csak úgy lehet, ha vagy van egy robbanásszerű ismertségnövekedés rengeteg online követővel, és kvázi virális jelleggel beindul egy zenekar szekere. Vagy pedig vannak olyan személyes kontaktok, akik meg tudják zsírozni a rendszert bizonyos pontokon a kiadóknál, hogy a naponta ezresével beérkező zenekari promóanyagok közül ténylegesen el is jusson valakihez a cégnél, aki döntéshozó szerepben van. Hosszú időnek tűnik az az öt év, ami eltelt a végleges keverés elkészülése és a megjelenés közt, de ne felejtsük el, hogy ott volt közben két év covid, amikor tulajdonképpen minden kiadvány egy fekete lyukba érkezett. Végül úgy döntöttünk, nem várunk tovább arra, hogy hátha találunk egy kiadót, aki hajlandó lenne értelmes, korrekt keretek közt megfinanszírozni a fizikai formátumú megjelenés gyártási és terjesztési költségeit, illetve az ehhez szükséges grafikai munkákat. Úgyhogy az lett a vége, hogy AI segítségével készítettem egy borítót, Pali pedig egy online platformon keresztül az összes kisebb-nagyobb streaming szolgáltató felületére feltöltötte a lemezt. Így tudott megjelenni március végén. Az utóbbi pár évben Alan is időről időre bejelentkezett, hogy valahogy adjuk már ki az anyagot, mert nagyon szereti a dalokat és sajnálná, ha a fiókban maradnának. Nyilván ez is adott lökést és motivációt, hogy ne húzzuk tovább a dolgot.

mindsmirrors_4Nem bánod, hogy ennyi ideig húzódott ez az egész sztori?

Talán a legnagyobb baklövésemnek tartom azt, hogy nem tartottam megfelelően fókuszban ezt az anyagot, és ilyen ordas hosszú időnek kellett eltelnie a dalok rögzítése és a megjelenés közt. Leginkább amiatt, mert 2010 körül volt talán az utolsó olyan időszak érdeklődés szempontjából, amikor ennek a fajta komplexebb, sötétebb power metalnak az undergroundban volt még értelmezhető tábora, és talán kiadót is esélyesebb lett volna találni hozzá, bár már akkor is elég nagy iramban szaladt lefelé a lejtőn a zeneiparnak ez a szegmense. Ugye akkor – ugyan az utolsókat rúgva – még létezett a Nevermore, akik ott egyensúlyoztak a metálos underground és egy nagyobb ismertség határán, az Iced Earth 2011-ben jött ki a bivalyerős Dystopia lemezzel, a Vicious Rumors öt év kihagyás után szintén abban az évben adta ki a Razorback Killerst, a Symphony X is jött az Iconoclasttel, és Ripper Owens is megcsinált két Charred Walls Of The Damned-lemezt 2010-11-ben, tehát valamilyen szinten az utolsó nagy hulláma volt az amerikai típusú power metalnak. Ebbe a vonalba tökéletesen beleillett volna a mi anyagunk is, és szomorú, hogy mire a Mind's Mirrors-lemez kijött, a fentiek közül gyakorlatilag egyedül a Vicious Rumors tekinthető aktív zenekarnak, a többiek vagy határozatlan időre leálltak, vagy fel is oszlottak. És sajnos Warrel Dane már az élők sorából is távozott.

Alan óriási hang és igazi kultikus név, aki jobbnál jobb zenekarokban énekelt, valahogy mégsem jött neki össze soha az igazán nagy áttörés. Szerinted mi ennek az oka?

Ha tudnék ilyen kérdésekre biztos választ adni, akkor még idejekorán szólnék az érintetteknek, hogy mit csináljanak másképp! (nevet) Szerintem nagyon megosztó Alan stílusa, én imádom és az egyik legnagyobb kedvencem ebben az amerikai heavy/power metalos stílusban, de sok kritikát hallottam US power fan ismerősöktől, hogy nem bírják hosszú távon azt a szélsőséges éneklést, amit képvisel. Illetve a dallamformálása is hihetetlenül egyedi, de sokszor kevésbé fogós, mint a hasonló stílusban mozgó pályatársaié. Nagyon szeretem, amit az általam írt dalokhoz hozzátett az énektémákkal, ma már nem tudnám más hangjával és dallamaival elképzelni ezeket a dalokat, és nagyon büszke vagyok rá, hogy együtt dolgozhattunk. A korai Hades-lemezek egyértelmű kultklasszikusok ma már, de egyébként nekik a '90-es évek végétől indult új korszakukban is voltak nagyon erős lemezeik, amik sajnos teljesen a radar alatt maradtak, a The Downside és a DamNation szerintem borzasztó erős és változatos lemezek. Kicsit én hasonlónak érzem az ő helyzetüket a Holy Motherével: ugyanúgy megérdemeltek volna mindketten legalább egy Iced Earth-szintű karriert. De a Seven Witches két Alannel készült lemeze közül az Amped szerintem a zenekar legjobb albuma, talán csak a James Riverával készült Passage To The Other Side közelíti meg.

Mennyiben lett volna más szerinted ez a zenei anyag Alan nélkül?

Mivel a dalok a végleges, kiadott formájukhoz képest nagyjából 99 százalékban így néztek ki, amikor az instrumentális demókat elküldtem Alannek, így ilyen szempontból nem lett volna nagyon más akkor sem, ha más énekel rajta. Az anyag hangulata viszont mindenképp teljesen más lenne, mert azt nagyban meghatározza az a metsző, hideg atmoszféra, amit Alan a hangkarakterével és előadásmódjával tud teremteni még akkor is, ha finomabb, érzelmesebb hangvételű az adott dal. Ilyen szempontból egyébként Midnighttal rokon nekem, ahogy énekel, az ő éneklésén érzem mindig ezt a fagyos hangulatot. És nagyon sokat tesz hozzá az is, hogy Dave Lescinsky brutális, Chuck Billy/David Vincent-karakterű hörgéseivel erősítjük a hangulati oldalt a death metalos részekben. Dave a Hades SaviorSelf és The Downside lemezein dobolt, de vele csinálta meg Alan az Autumn Hourt is pont akkoriban, amikor elkezdtünk dolgozni a dalokon. A lemezt Dave emlékének ajánljuk, aki sajnos tavaly januárban, mindössze 50 évesen elhunyt.

mindsmirrors_1

Mi a többi vendég szerepeltetésének története? Mikor körvonalazódott ki, hogy kiket lehet még bevonni a munkálatokba?

Ahogy az interjú elején említettem, amikor ezt az egész projektjelleget kitaláltam, akkor összeírtam, hogy kik azok, akiknek nagyon sokat jelentene a részvétele a dalokban. Steve Smyth volt az elsők közt a listámon, mert egyrészt a Vicious Rumors Something Burning albuma óta követem a munkásságát, és a 2003-as, szigetes Testament-koncert óta imádom az élő játékát és színpadi jelenlétét. Másrészt a Nevermore az egyik örök kedvenc zenekarom, aminek a számomra abszolút topfelállásban tökéletes gitárpárost alkottak Jeff Loomisszal. Mivel Jeff ott volt a reflektorfényben a Nevermore végjátéka közben és után is szólólemezekkel, illetve az Arch Enemy-szerepvállalásával, de Steve méltatlanul eltűnt, miután a betegsége miatt kikerült a Nevermore-ból, így gondoltam, óriási lenne, ha pirítana egy szólót valamelyik dalra. Mivel a Blurben eléggé csúcsra járattam a Nevermore-izmust a riffelés terén, így adta magát, hogy oda hívjam meg. Szerencsére egyből igent is mondott, és egy óriási szólóval szállt be a dalba, amikor először meghallgattam a visszaküldött verziót, akkor azért meg kellett csípjem magam, hogy ez valóban megtörténik-e! (mosolyog) Aztán mikor a Blurre elkészült Alan az énekkel, egy rész ott árválkodott üresen, Alan nem akart még oda is éneket, és egy ideig meg is voltunk lőve, hogy akkor mi legyen vele, és Michael Romeo így került képbe Alan révén. Ugye mindketten New Jersey-ben élnek és ismerik egymást a színtérről. Alan megkérdezte, lenne-e kedve játszani egy szólót az üres részbe, és letettük a hajunkat, amikor megérkezett tőle a végeredmény. Ami aztán elveszett.

Hogyhogy elveszett?

Meghalt a merevlemez, amin a stúdióprojekteket tartottam, és mindenről volt biztonsági mentés, csak Mike szólójáról nem. Úgyhogy tojáshéjon táncolva, de vissza kellett menni hozzá, hogy meg tudná-e csinálni még egyszer... De szerencsére nem volt gond, és bevállalta másodjára is. Valahol még megvan a belehallgatós mp3, amin elküldte az eredeti szólót, hogy ilyesmire gondoltunk-e, de a második nekifutás gyakorlatilag teljesen más lett, mert totál improvizatív jelleggel csinálta meg. Viszont ami nagyon durva, hogy mindkét szólót feljátszotta kétszer, hogy ne valami sztereóeffekt segítségével szóljon térben, hanem konkrétan mindkét oldalra felnyomta! Erre ilyen technikai szinten nagyon kevesen képesek még a mai fiatal generáció virtuózai közül is. Ron Jarzombek is óriási kedvencem, és Alan watchtoweres múltja miatt vele könnyű is volt felvenni a kapcsolatot. Nagyon kíváncsi voltam, hogy az ő extrém, avantgarde gondolkodásával milyen trükköt hoz be egy olyan egyszerűbb, egyenes vonalú dalba, mint a Deadline, és totál váratlant húzott a többszólamú, egymásnak felelgető gitárszólójával. Teljesen egyedi módon közelít a gitározáshoz, olyan szintű kreativitás dolgozik benne, amit nagyon kevés gitárosról lehet elmondani, a szó szoros értelmében süt a progresszivitás minden megmozdulásából. Christian Münzner volt az utolsó a fedélzeten. Őt Pali kereste meg, miután sokat beszéltünk időről időre arról, hogy mennyire szeretjük az Obscura Cosmogenesis lemezét, illetve én már a Necrophagist-időkben is rajongója voltam Christian játékának, és az Alkaloiddal is csodálatos lemezeket készít. Őt eredetileg a lemez első „rendes" dala, a Mechumanity kapcsán kerestük meg, hogy egy rövid, üres riffelős körre szólózzon valami keleties dolgot, de mivel egybekevertük a később külön trackre bontott zongorás intróval, így oda is játszott egy erősen Criss Oliva-hangulatú szólót, ami óriási lett. Úgyhogy így lett nála egy szólóból végül kettő... Kiss Marci szereplése adta magát, mivel a Counting On Me témáinak kábé fele tőle származik, és egy nagyon hangulatos szólót játszik a dal dzsesszes középrészére.

mindsmirrors_6Volt-e olyan vendég, akit hívtál, de nem sikerült rávenni a szereplésre?

Dobosok közül először Atma Anurral vettem fel a kapcsolatot, aki gyakorlatilag az összes Shrapnel kiadós instrumentális gitárhős lemezen dobolt a '80-as években, de akkoriban még nagyon az elején jártunk ennek az egésznek, és egyébként az élő dobfelvételnek akkor olyan költségei lettek volna, ami nem fért bele anyagilag. Ilyen többtízezres nagyságrendet kell elképzelni, euróban. Később még beszéltünk Van Williamsszel is arról, hogy esetleg dobolna a lemezen, vele van némi érintőleges személyes ismeretség is, mert Vörös Attila révén párszor volt lehetőségem találkozni a Nevermore tagjaival, amikor itt, a környéken koncerteztek. Tetszett neki az anyag, de az elfoglaltságai miatt nem tudta bevállalni, amikor beszéltünk. Akkor még ment a Ghost Ship Octavius zenekara és dolgozott az Ashes Of Aresszel is, nem fért volna bele neki. Gitárosok közül is volt pár nagy kedvencem, akikkel beszélgettünk vendégeskedésről, de végül az Eternal Spring Shrine-ban és a Maenadben a demókra feljátszott szólóim annyira tetszettek Alannek és Palinak, hogy elvetettük, hogy lecseréljük vendégekre. Egyébként itt is az elfoglaltság miatt esett kútba a dolog: Victor Smolskival és Roy Z-vel váltottunk pár üzenetet annak kapcsán, hogy beszállnának egy-egy szólóval, csak időhiány miatt nem jött össze. Fredrik Åkessonnal az Opethből és a Talismanből is volt egy levélváltás, de elakadt a dolog, még mielőtt odáig jutottunk volna, hogy megbeszéljük melyik dalban számítanánk rá. Vele egyébként az Evergrey basszusgitárosa, Johan Niemann kötött össze bennünket. Ők Palival szoktak dumálni basszusgitár témában, mert mindketten elkötelezett hívei a Spector márkának.

Te magad hogy jellemeznéd ezt a lemezt?

Én egy komplex, sötét power metal lemeznek írnám le leginkább az amerikai vonalról, ami itt-ott azért más stílusok felé is határozottan kikacsint. Így hangsúlyosan megjelennek death, thrash és doom metal elemek is a riffelésben és a hangulat terén. A legszembetűnőbb hatás valószínűleg a Nevermore-tól jön, de a ritmusjáték terén Jon Schaffer stílusa is ott van, mint erős ihletforrás. Aki szereti a bonyolultabban megfogalmazott, súlyos, de dallamos heavy/power zenét virtuóz szólókkal, annak mindenképp érdemes lehet tenni vele egy próbát.

Melyik róla a kedvenc dalod?

Nagyon nehéz kedvencet mondani. Talán a Maenad az, ami a legkevésbé áll közel hozzám, de ha meghallgatom a lemezt, akkor nem érzem azt sem gyengébbnek a többinél, sőt, rá tudok csodálkozni, hogy milyen dolgok kerültek bele. Kicsit mindig van vele kapcsolatban egy olyan érzésem, mintha más írta volna, fura dolog. A Counting On Me-t tartom jó belépési pontnak, ha valaki a mai zenehallgatási trendeknek megfelelően nem szeret teljes albumokat hallgatni, mert ez egy fogósabb téma, igazi hangulati hullámvasút, amiben benne van gyakorlatilag minden karakteres elem, amiből a többi dal is építkezik. A másik ilyen pedig a The Blur, ami egy elég kíméletlenül robogó dal, a sok váltás ellenére sem érzem széttöredezettnek, Steve Smyth és Michael Romeo szólói pedig elég magasra teszik a lécet virtuóz gitározás terén.

mindsmirrors_5Látsz-e rá esélyt, hogy valaha is színpadra állítsátok valamilyen formában ezeket a dalokat?

Nincs tervben jelenleg semmiféle koncertezés ezekkel a dalokkal. Ahogy mondtam már a stúdiózás kapcsán is, ezekhez a dalokhoz azért komoly kondíció kell, hogy feszesen, tisztán eljátssza őket az ember, ezt pedig csak úgy lehet megcsinálni, ha intenzíven próbál rá egy zenekar. Nem lehet csak otthoni felkészüléssel megoldani, mert nagyon sok a tempó- és ritmusváltás a dalokban, amiknél nagyon együtt kell lennie a hangszereseknek. Nem is kivitelezhető a ma nagyon divatos metronómra játszás sem, vagy csak nagyon sok gyakorlással, mert sok dalban akár témánként változnak a tempók. Így az a legjobb, ha valaki olyan dobolja el, aki természetesen érzi, hogy melyik témát mennyivel kell felpörgetni vagy visszahúzni az előzőhöz vagy a következőhöz képest. A feldoboláskor volt is emiatt pár keresetlen szó egy-két take-nél! (nevet) Nem mondom, hogy lehetetlen, ahogy azt sem, hogy nem lennék nagyon boldog, ha színpadra tudnánk vinni a Mind's Mirrorst, de ha még össze is állna egy jó felállás hozzá, akkor is ott van a logisztika problémája. Értem ezalatt, hogy Alan egy kontinenssel odébb él, és ismerve a koncertezés jelenlegi költségeit, nagyon nehezen lehetne kihozni a dolgot úgy, hogy kifizetődő legyen Alant is átreptetni Európába, vagy nekünk kimenni az Államokba. Ez pedig jelentősen túlmutat az egész projekt teljesen „csináld magad"-jellegén, tényleg egy profi booking managerre vagy ügynökségre lenne szükség hozzá. Magunktól belevágni pénzügyi öngyilkosság lenne. De egyelőre interjúkérdéseket leszámítva más részéről nem merült fel, hogy koncertezzen a csapat. Nyilván ha jönnének felkérések, akkor megfontolnánk a dolgot, már csak amiatt is, mert jó lenne legalább egyszer találkozni Alannel élőben.

Mit remélsz ettől az albumtól, vannak-e vele kapcsolatban elvárásaid?

Ennyi év után nincsenek különösebb elvárásaim. Minden érdeklődésnek, hallgatónak örülök, a legnagyobb öröm, hogy végre kikerült a közönség elé, és akit érdekel ez a stílus, meg tudja hallgatni. Nyilván örülök, ha elismerik a munkánkat és jó visszajelzések jönnek a dalokra, főleg, hogy egy már letűnt kor lenyomata a zene, hiszen kevés hasonló stílusú zenekar dolgozik napjainkban.

Lesz-e folytatása a lemeznek?

Logikusnak tűnne felvenni a fonalat, ha már egyszer megjelent, de jelenleg nem látom reálisnak. Persze aztán lehet, hogy elkezdenek jönni a hasonló jellegű témák, ahogy például a Salvus Irtás lemezén is abba a két dalba, aminek a zenei alapjait én írtam – Mindenki ártatlan, Késve gyászoló – mentettem át olyan témákat inspirációnak, amik a Mind's Mirrors-dalokkal egyívású dolgok, és működtek is a többi téma megírásakor. Ezeket egy második Mind's Mirrors-nekifutáshoz tettem félre, vagy egyenesen egyidőben íródtak azokkal. Szerintem még a mai napig van legalább két-három olyan félkész dal, amik a lemezhez már „későn jöttek", és azóta sem használtam fel belőlük semmit máshová. Szóval, ahogy a koncertezéssel kapcsolatban, ezzel is az a helyzet, hogy soha ne mondd, hogy soha, de most más dolgok foglalkoztatnak zeneileg.

mindsmirrors_8

Más téma: a Divided egy ideje leállt, de most ismét felléptek Bruce Dickinson előtt. Tartósan is reaktiválódik a zenekar, vagy egyszeri alkalomról van szó?

A zenekar nem állt földbe, ezt sokan félreértették, amikor tavaly megfogalmaztuk, hogy a koncertezéssel leállunk. Pedig igyekeztünk viszonylag világosan jelezni, hogy ez alatt csak a rendszeres koncertezést értjük. Voltak a zenekarban törések emberi és kreatív téren is, de ezeket mára többségében kivasaltuk, és jelenleg is dolgozunk a harmadik lemezünk dalain, amivel egész jól haladunk. Nem akarom elkiabálni, mert ezekkel jellemzően besülök, de őszre akár esélyes lehet, hogy elkészül az újabb Divided-album, és egyébként tervek már vannak az azt követőre is, még ha konkrét dalokban ez nem is öltött testet egyelőre. Ebben a zenekarban az a jó, hogy végtelen kreatív játszótér, egyáltalán nem érdekel bennünket semmilyen stílusbeli kötöttség, az első lemez indusztriális, modern rockos, sőt, itt-ott még skandináv melodeath-elemeket is tartalmazó dalai után ugyanolyan természetességgel írunk akár hair metalos hatású, dallamos rock- vagy csont popdalokat is. Szerencsére idővel kialakult egy erre fogékony tábor is, akiktől folyamatosan kapjuk a kérdéseket, hogy ugye nem tűntünk el végleg és mikor lesz új lemez. Ugyanakkor a koncertezést abban a formában nem fogjuk erőltetni, ami éveken át ment, mert sajnos a bennünket hallgató közönség kis része hajlandó koncertre jönni a mai dömpingben, annak pedig nincs értelme, hogy bedarálja a motivációt, amikor kevesen vannak a bulikon, és emiatt olyan helyeken tudunk csak játszani, ahol nem érvényesül a kezdetektől kitalált látványvilág és a technikai háttér sem adott a rendes megszólaláshoz. Nagyon hálásak vagyunk a Live Nation magyar csapatának, hogy ránk gondoltak Bruce Dickinson hazai előzenekaraként, már csak amiatt is, mert a Divided tagsága első ízben pont egy Dickinson szólómunkásságának dalait játszó formációban állt össze. Így, mondhatni, körbeért a történet. Óriási élmény lesz az egyik legnagyobb hősünk előtt melegíteni a közönséget. Ha kapunk ilyen felkéréseket, mint most a Dickinson-buli, akkor összeszedjük az élő produkciót is természetesen, illetve mi magunk is arra fogunk rámenni, hogy évi pár nagyobb szabású saját bulit szervezzünk olyan zenekarokkal összefogásban, akik szintén ilyen léptékben gondolkodnak.

Milyen egyéb vasakat tartasz még mostanában a tűzben?

A civil életem miatt jelentősen kevesebb időm jut zenéléssel foglalkozni 2021 óta, így a Divided mellett a Rockstars Not Dead a fő terepem, akikkel a '80-as évek dallamos rockjának legnagyobb slágereit és legjobban titkolt ütőkártyáit játsszuk látványos, nagyszabású koncerteken itthon és külföldön is. Mellette még évi egy-két alkalommal a sajnos pár hónapja feloszlott Reason zenekar tagságával (Dudás Gábor – ének, Horváth Attila – gitár, Kun József – dob, Dmitrij Pronyin – billentyű) csináljuk a Green Ment, akikkel Peter Steele és a Type O Negative munkássága előtt tisztelgünk. Amikor adtunk magunknak egy kis időt, hogy rendezzük a sorokat a Dividedben, felmerült pár ötletem, amit lehetne valami szólóprojekt-szerű dologban realizálni, de aztán újra beindult a közös kreatív munka, és el is vetettem ezt. Nem annyira érzem magaménak a one man show-t, mindig is jobban inspirált, hogy másokkal mit tudunk egymásból kihozni, mint hogy magam köré húzzak fel valami produkciót. Ugyanakkor nem kizárt, hogy elkezdek majd session munkák felé tapogatózni, mert mindig izgalmas kihívás, hogy mások elvárásai alapján, stílustól függetlenül hogyan tud teljesíteni az ember zenészként. Illetve, ha lesz időm az egyelőre csak fejben létező ötleteket kiírni magamból, akkor lehet, hogy projektjelleggel még csinálok majd dolgokat a Dividedon kívül is. Nem is feltétlenül teljes albumban, inkább EP vagy digitális single formátumokban gondolkodnék, így bár a Divided világába nem sok dolog van, ami ne férne bele, de ha igen, azt ilyen módon még tető alá lehet hozni akár alkalmi kollaborációkkal.

mindsmirrors_7

 

Hozzászólások 

 
#4 bogar 2024-05-11 08:09
Finom muzsika.
Idézet
 
 
#3 Equinox 2024-05-10 22:21
Ez igen! Nagyon tartalmas, részletes interjú, Dániel meg szeret beszélni, és csupa izgalmasat mond. Nézek is utána a lemeznek, mert ez pontosan az, ami hiánycikk és nagyon szeretem is a leírás alapján
Idézet
 
 
#2 Anomander 2024-05-08 21:38
Ez egy nagyon jó kis interjú, élvezet volt olvasni!
A lemez meg zseniális, abszolút nekem való fajta zene.
Idézet
 
 
#1 gazat 2024-05-08 21:17
Remek lemez lett. Sokat fog pörögni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.