Shock!

október 09.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Vanden Plas: The Empyrean Equation Of The Long Lost Things

vandenplas_cVannak dolgok, amelyektől nemcsak egyszerűen frászt kapok, hanem olykor még életre szóló sérüléseket is képes vagyok begyűjteni. Ilyen például Axel Rudi Pell szúnyogvibrátója, illetve azoknak a fiatal popénekesnőknek (és fiúknak) a hangszíne, akik abban a bizonyos trendi, nyafogós, affektálós, modoros, „kinemállhatom" stílusban cifrázzák a melódiáikat. Ezek nálam felérnek egy altatás nélküli agyműtét élvezeti értékével, s akkor még a német nyelvet nem is említettem, ami szintén olyan hatást gyakorol rám, ha bárhol, bármilyen formában meghallom, hogy megcsavarodik tőle a gerincem. Örök hálát adok az égnek, hogy a germán illetőségű Vanden Plas nem az anyanyelvét választotta dalaik interpretálására. Mennyivel jobb ez a történet így, angolul, nem?

megjelenés:
2024
kiadó:
Frontiers
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

Sokféle forgatókönyv lapjait sodorta már felém a szél, azonban azt még álmomban sem gondoltam volna, hogy a kaiserslauterni alakulat billentyűs posztján egyszer még a dallamos rockzenék legnagyobb kiadójának egykori törzsfőnöke, Alessandro Del Vecchio (tessék, leírtam: lőjetek le!) fogja nyomkodni a fekete-fehéreket. A több mint harminc éve változatlan felállásban (!) működő zenekar eredeti billentyűse, Günter Werno ugyanis úgy érezte, hogy neki ennyi elég volt... Ez az idő is elérkezett hát. A szupertehetségek összeolvasztásában a zeneipar pedig manapság tényleg nem ismer már lehetetlent.

Stephan Lill gitáros bandájának érdemeit persze célom megkérdőjelezni, hiszen én még rossz lemezt nem nagyon hallottam tőlük, hiába bélyegezték meg őket azzal a korai anyagok és legfőképpen a The God Thing idejében, hogy ők a német Dream Theater. Reméltem azért, hogy Sándorunk nem kap majd túl nagy teret, nem fog úgymond belepiszkítani az eddig megszokott minőségbe, s inkább csak jelzésértékkel lesz jelen a zenekarban. Ez többé-kevésbé így is van, s persze nem azértm mert a németek többségben vannak az egy szem olasz ellen, hanem mert szerzőként Del Vecchio egyelőre még nem folyt bele a dalszerzésbe.

A DT-hasonlatok nyilván sokszor megállták a helyüket egykor, azonban ezeket a hatásokat közben fokozatosan levetkőzték Stephanék és sokkal inkább a nagyívű énekdallamokra, s az ellenállhatatlanul húzós tempókra hegyezték ki a muzsikájukat, mintsem a Dream-féle komplexitásra. Azt például egészen különleges hozzáértéssel csinálják, hogy miképpen kell a hosszan kitartott, magasztos dallamokkal megérinteni a hallgató lelkét, amelyeket nagyon professzionálisan építenek fel egy-egy dalon belül. Az amerikaiak az efféle érzelem-felfokozásra tényleg csak a legeslegritkább esetekben képesek. Ebben mindenképpen erősebbek a németek, s tegyük azt is hozzá, hogy ebben a kiforrt, ízlésesen tálalt muzsikában talán Andy Kuntz énekes a főszereplő. Nazális hangszín ide vagy oda, orgánuma így is ezer közül felismerhető, és nagyrészt neki köszönhetően a zenében is kialakul egy sajátos, egyedi atmoszféra.

Ahogy évtizedeken keresztül figyelgettem Kuntz melódiáit, jómagam is folyton arra gondoltam: nocsak, egy énekes, aki végre hosszan kitartja a hangokat, s persze pontosan úgy, ahogyan azokat kell. Nincs áriázás, nincs mesterkéltség, a libabőr mégis ott van (felugró süti: lassított felvétel, lobogó hajak a szélben). Utóbbi képzavarok a kimért középtempókra felhúzott és ügyesen témázgató Sanctimonariumban tökéletesen érzékelhetők, amelynek végkifejletében a Symphony X-es/ayreonos kórusbetét is nagyon ott van, de ugyanezekről szól a monumentális, de „csak" hat percben megfogalmazott My Icarian Flight is, ami ugyanúgy rád telepszik idővel, ahogyan a teljes album is. Ezt is nagyon bírom egyébként ebben a csapatban, hogy három-négy hallgatás még általában nem elég ahhoz, hogy igazán beléd ivódjanak a finom kis zenei megoldások és Andy érzelmektől fűtött, olykor még AOR-énekeseket is zárójelbe tévő dallamai. A The Sacrilegious Mind Machine szintén olyan, zeneileg csodás ívet bejáró, pátosszal vegyített és szépen szétterjeszkedő mű, hogy végül is önmagáért beszél, nem kell különösebben ajnározni. A kissé elcsépelt motívumokkal startoló, néha még Queensryche-mélységű momentumokat is megvillantó March Of The Saints már nem üt akkorát a lemez legvégén, de azért a címadó visszatérő dallamával szépen keretbe foglalják ezt a kellemes utazást.

Prog-fanok és a csapat rajongói szerintem imádni fogják Kuntzék tizenkettedik nagylemezét, hisz minden itt van, amiért szeretjük őket, ráadásul visszatértek egy kicsit a direktebb, könnyebben emészthető irányba is, bár nálam terjengősségük ellenére az előző két konceptalbum (Chronicles Of The Immortals – Netherworld I és II, illetve The Ghost Xperiment – Awakening / Illumination) is a top-anyagaik tetején trónol. Nem tudok erre sem rossz jegyet adni, legyen hát ez a lemez egy nagyon jó indulatú kilences, már csak azért is, hogy a kvázi sikertelenségük és alulértékeltségük ellenére is léteznek még, s nem nagyon követnek el hibákat. Egyelőre még Del Vecchio jelenlétét sem tekintem annak, de azért remélem, hogy nem fogja megsürgetni a Lill-tesókat pár hónap elteltével, hogy gyerünk, csináljuk meg a következő lemezt is!

 

Hozzászólások 

 
#4 Anomander 2024-05-19 21:32
Hát ez meglepően jó lemez lett! Kicsit fáztam tőle, hogy túlhúzzák, giccses lesz stb., de ehhez képest (meg abszolút értelemben is) egészen pazar lett.
Emlékezetes dallamok, kellemesen hosszú dalok, csak amolyan progos módon, kifejezetten tetszik!
Idézet
 
 
#3 Equinox 2024-05-15 17:21
Tudtok mutatni egy youtube-os részletet mp-cel együtt? Az az érzésem, hogy tudom, de mégsem
Idézet
 
 
#2 Closed AI 2024-05-15 10:57
"azoknak a fiatal popénekesnőknek (és fiúknak) a hangszíne, akik abban a bizonyos trendi, nyafogós, affektálós, modoros, „kinemállhatom" stílusban cifrázzák a melódiáika"

Csatlakozom! :)
Idézet
 
 
#1 Equinox 2024-05-14 20:10
Nagyon jó ez a lemez (is). DT dologgal egyetértek, azzal is, hogy vokálisan jobb a VP, sőt annyit tennék hozzá, hogy olyan színpadias énekes mint Andy Kuntz, az egész prog színtéren kevés van (Russell Allen talán, de ő is hard rockból jön valójában, a SX meg inkább power nálam mint prog).

Awake nélkül nem így szólna a Vanden Plas sem, de azért el is távolodtak az "eredeti"-től.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.