Az elejétől fogva kétségeim voltak azt illetően, képes lesz-e tényleg valami újat és érdekeset mutatni David Draiman az épp megérdemelt pihenőjét töltő Disturbed világához képest ezzel a frissítő projekttel. Nem mintha nem kedvelném az énekes hangját, csak éppen annyira jellegzetes a stílusa, hogy bármit is csinál, az óhatatlanul is egyből a Distur...

Leszámítva a Demons és a Return To Zero között eltelt öt esztendőt, a továbbra is lényegében hobbizenekarként funkcionáló Spiritual Beggars beállt a kényelmes háromévenkénti lemezkiadásra, és az énekescserék ellenére töretlen lendülettel adják ki hibátlan, hallhatóan görcsmentes lemezeiket. Nem is fogom bő lére ereszteni ezt az ismertetőt: nem azért, m...

Tony Martint aligha kell bemutatni a Shock! olvasótáborának, ám azon kevesek kedvéért, akik hirtelen nem tudják hová tenni a nevet, elárulom, hogy egy olyan fickóról van szó, aki a Black Sabbathban szerzett igen komoly reputációt magának. Ő volt ugyanis az, aki Tony Iommit rendre kihúzta a córeszból, ha a bajszos mester épp az aktuális énekes-fiask...

Az első pillanattól kezdve bírtam a svéd Ghostot, azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy akkora felhajtás kerekedik körülöttük, mint amilyennek az azóta eltelt bő másfél évben tanúi lehettünk: gyorsan kialakult fanatikus rajongóbázis, köztük olyan notabilitásokkal, mint James Hetfield vagy Phil Anselmo, brit Metal Hammer címlap, sikeres tur...

Ismét egy nehezen magyarázható restanciát pótlunk, és tesszük ezt több okból is. A tavaly ősszel megjelent harmadik Sambora szólólemez eleve kevés figyelmet kapott, amikor friss volt, pedig Richie még egy rövid európai klubturnét is beiktatott mellé (igen bosszantó volt, hogy egy nappal azelőtt játszott Münchenben, hogy épp szabadságra mentem volna...

Bár alapvetően zenei produkcióról van szó, a salgótarjáni alapítású Corrodal zenekar új, második albuma valójában több művészeti ágazat bevonásával kényezteti érzékszerveinket (ide sorolva az agyat is). Auditív, vizuális és verbális alkotások összjátékaként értékelhető a Lathe Of Heaven című kiadvány, mely komplex jelentés- és utalásszerkezetével m...

Gyakran elmondjuk, hogy a túl gyakori lemezmegjelenés könnyen a színvonal laposodását vonhatja maga után, arról azonban kevesebb szó esik, hogy az irreálisan hosszúra nyúlt szünetek legalább ennyi csapdát rejtenek magukban. A zenekarok mindig meg tudják magyarázni, miért kellett tíz-tizenkét-tizenhárom éven át ülni egy új anyagon, de az az igazság,...

Az utóbbi néhány évben kimondottan divattá vált a metalcore létjogosultságát megkérdőjelezni, illetve sárba taposni az összes e műfajban tevékenykedő zenekart. Pedig az a helyzet, hogy a metalcore már jó régóta ugyanolyan állandó és megkérdőjelezhetetlen stílusirányzattá vált a Nagy Metalkönyvben, mint a death, a thrash, a power, a postrock... és h...

Ha a black metal hírhedt második generációjának alapcsapatairól beszélünk, a zömmel skandinávok által uralt mezőnyben csupán néhány „egzotikus" név bukkan fel. Ezen belül is – bár a stílus fundamentumához hellyel-közzel kötődtek – mégis teljesen egyéni vonalat képviseltek a görög black metal bandák, melyek közül a Necromantia mellett a Rotting Chri...

Néhány héttel ezelőtt kaptam először hírt a Deadlands zenekarról, amikor egyik cimborám úgy harangozta be őket, mint Andy LaRocque, valamint a Michael Denner / Hank Shermann duó, azaz a Mercyful Fate legendás bárdistáinak közös bandáját. Aztán persze hamar kiderült, hogy ilyesmiről szó sincs, azonban nevezettek valóban szerepelnek az Evilutionön, a...

Mindig is szimpatizáltam a (Perfect) Symmetryvel, ahogy általában a magyar progresszív színtérrel is (Stonehenge, After All, Eclipse, Da Capo, Nemesis és társai), és különösen a 2000-es évek elejének nagy boomja idején lelkes látogatója voltam a különböző magyar prog fesztiváloknak. A 2001-es The Human Machine is sokat forgott nálam akkoriban, annak ...

Mivel a Road azon kevés hazai banda közé tartozik, amelyekről – igencsak nagy népszerűségük okán - mindenkinek megvan a többnyire elég markáns véleménye, borítékolható, hogy az új lemez és jelen kritika kapcsán is megtalálják majd egymást a banda feltétlen hívei és a köpködők. Ezért aztán jó előre le szeretném szögezni az alábbi tudnivalókat: a leg...

A norvég billentyűs, Andy Winter annak ellenére maradt szinte észrevétlen a prog/black színtéren, hogy az utóbbi években a stílus ikonjaival állt módjában együtt muzsikálni. Fő zenekara az évek óta erősen kérdőjeles státuszban létező Winds, ez a formáció pedig utoljára 2007-ben jelentkezett hallgatnivalóval, a különösebb port nem kavart Prominence ...