„Ami jó, az jó. Ez rossz.” A klasszikus mondás jutott újra és újra eszembe a hosszúnevű walesiek új anyagának hallatán. Nem egészen lehet másképpen értelmezni azt, amikor egy egykoron jó zenékkel indító zenekar becsomagolja saját magát egy gyerekes, közhelyparádéval teleszórt cukorkás dobozba. A Temper Temper olyan, mintha valaki női selyemhálóingb...

Kedvelt mondásom, miszerint óriási különbség van aközött, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik. A Tomahawk remek példa arra, hogy milyen az, amikor összeáll három-négy (mikor éppen mennyi) nagyon okos zenész, hangszereik-hangszálaik mesterei mindannyian, akik emellett történetesen imádnak hülyéskedni is. De beszéljenek helyettem a követ...

A Trail Of Murder egy fiatal skandináv csapat, akiknek Shades Of Art című bemutatkozó anyaga még tavaly jelent meg. Mivel azonban frontjukon a kultikus Tad Morose egykori énekese, Urban breed (akinek nevét állítólag hivatalosan is kis bével kell írni) áll, és mivel kimondottan fincsi muzsikát játszanak, érdemes megemlékezni róluk. A banda magját Ur...

A harmadik sorlemezénél járó Bornholm is bizony az örök ígéretek penészes kenyerét eszi a hazai színtéren – immár közel másfél évtizede. Meghunyászkodásra már a 2009-es keltezésű March For Glory And Revenge idején sem lehetett okuk, a szekér mégsem mozdul igazán, és a csapattal kapcsolatos információk közül továbbra is az a legmeghatározóbb, hogy k...

A zenekar látszólag új, de azért annyira nem, mint amennyire úgy tűnhet. A hangzatos Hatriot név egy Bay Area legendát takar Steve „Zetro" Souza személyében, aki a Testament elődjének számító Legacy, majd az Exodus frontembere volt utóbbi csapat karrierjének fénykorában. Zetro négy lemezt is erősített jellegzetesen erőszakos, rikácsolós hangjával, ...

Van egy jelentős gond az ezerarcú előadókkal. Óhatatlanul van ugyanis néhány tucat olyan arcuk, ami nem nyeri el a tetszésünket. Ez persze egyénenként változik, de elkerülhetetlenül fog jönni egyszer egy olyan lemez, amire – szeressük bármennyire is adott idolunkat – a legjobb esetben sem tudunk mást mondani, mint hogy na, ezt aztán baromira nem ne...

Ha valamit egészen reálisnak tartottam volna, akkor az a Pink Cream 69 csöndes elmúlása, olyan pici kis zizzenéssel, mikor az épp elégett gyufa fejét vízbe mártjuk. Jóllehet, teljesen korrekt lemezeket adtak ki az elmúlt tíz évben – a Thunderdome egyöntetű sikert aratott kritikusi körben és a közönségnél is, és az In10sity is rendben volt –, ám ezen kí...

A debütáló lemez egy firkász számára valami olyasféle megmérettetés, mint mondjuk a négyéves Mórickának a tál spenótfőzelék. Csikorognak a fogak, rongyolódik keserves grimaszba az arc, de csak bele kell kóstolni, csak be kell tuszkolni a gyomorba. Aztán majd kijön, itt vagy ott. Persze nem minden spenótadag egyformán rosszízű. Előfordul, persze csa...

Nem tudom, egyáltalán számít-e még valamit, ha sokadszorra is leírom, micsoda bődületes retro-rock trend bontakozott ki az utóbbi években elsősorban Európában (de Amerikában is), abba meg pláne nem látom értelmét belemerülni, vajon mi lehet az oka mindennek. A lényeg úgyis annyi, hogy felbukkant egy csomó új név a színtéren, akik alapvetően a '70-e...

Még tavaly ősszel jelent meg a ZBB bemutatkozó lemeze, vagyis ez az album is 2012-ből felhalmozódott tekintélyes restancia-listánkat gyarapítja. Néhány szót ugyanakkor mindenképpen érdemes ejteni erről a formációról, ugyanis már csak a nevek miatt is hiba lenne ignorálni őket. A banda vezetője a többek között a Korálból vagy Tunyogi Péter mellől is...

Igencsak kalandos utat járt be a Voivod a gitáros Denis D’Amour, ismertebb nevén Piggy 2005-ös halála óta. Jason Newsteddel kiegészülve kiadtak két lemezt a Piggy hagyatékában talált demófelvételek felhasználásával, majd búcsúturné következett, már az első hat anyag bőgőmesterével, Jean-Yves Thériault-val, azaz Blackyvel, illetve Daniel „Chewy” Mon...

Felejtve a számomra életre erőszakolása óta értelmezhetetlen post-metal címkét, azt mondom, fajtársaihoz hasonlóan a Cult Of Luna is leginkább atmoszférikus muzsikát játszik. Ez a hangulat, avagy szellem mutatja más-más arcát a svédek hanghordozóin, maga a zene pedig ennek alárendeltjeként létezik. A Vertikal ugyanúgy folyóhomokként húzza le a hall...

Az a helyzet, hogy a norvég Audrey Horne jó. Csak néhányan képtelenek azon felülemelkedni, hogy manapság eredeti zenét képtelenség kitalálni. Nem tagadom: a zenekar minden korszakában elég nyilvánvalóak az aktuális hatásaik, nagyjából lemezenként mindig egy kicsit mások, és ezért érezheted azt, hogy a Le Fol t és a Youngbloodot akár két teljesen külö...