Shock!

november 01.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Kvelertak: Meir

kvelertak_cManapság, amikor már a bivalybasznádi közmunkások dolgos mindennapjait is részletesen dokumentálják a neten, természetesen gondosan kitérve arra is, hogy mi volt az a tíz legutóbbi lemezmegjelenés, ami felkeltette az érdeklődésüket, szóval ilyen időkben igencsak nehezen lepi meg az embert bármi is. Ehhez képest három évvel ezelőtt a norvég Kvelertak tényleg a semmiből bukkant elő, és most ne hallgassunk azokra a szokásos hangokra, akiknek a 2007-es Westcoast Holocaust demó már akkor megvolt, amikor azt még ki sem adták. A stavangeri hatos tényleg egyik napról a másikra lakta be az internet illetékes tartományait, az ember az egyik nap még csak pislogott, hogy mi a fene ez a Kivertelek zenekar (ezen névért Vince barátunkat illeti a köszönet, bár becsületére legyen mondva, mindig kihangsúlyozza, hogy nem ő találta ki), aztán másnap meg már mindenki nekik tapsikolt, mivel megnyerték a norvég Grammynek megfelelő Spellemann-díjat, nem mellékesen pedig bezsebeltek laza egymillió norvég korona (kábé harminchárom millió forint) támogatást a Statoil pályázatán.

megjelenés:
2013
kiadó:
Roadrunner / Magneoton
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

Az már tényleg csak hab volt a hatalmas tortán, hogy a jobbnál-jobb turnék közepette a szimplán önmagukról elnevezett első korong szépen be is aranyozódott Norvégiában, a nemesfémből készült lemezeket pedig magától Dave Grohltól vehették át, mivel akkoriban éppen a Foo Fighters-szel bonyolítottak le egy felettébb sikeres körutat. Grohl mellett – ahogy az már lenni szokott - más illusztris barátokra is szert tettek, közülük a két legfontosabb a Converge-es Kurt Ballou, aki az első (később meg a második) lemez producere is lett, a másik meg John Dyer Baizley a Baroness-ből, aki pedig ismét megcsillogtatta vitathatatlan festőművészi tehetségét, amikor megalkotta a Kvelertak lemez borítóján látható, fején tulipánokat viselő, nőket polipcsápokkal ölelgető baglyot (?). Apropó, bagoly: a csapat szinte már beteges érdeklődést mutat ezen éjjeli szárnyasok iránt, így aztán sokáig tartotta magát az a vicces meggyőződés is, miszerint a csapat neve igazából bagolyfaszt jelent - én a magam részéről mind a mai napig szeretem ezt hinni, holott tudom, hogy valójában olyan fojtó szorításról van szó, amiből nem lehet menekülni.

Amint azt Dale Cooper különleges ügynök óta tudjuk, a baglyok nem azok, aminek látszanak – mint ahogy a Kvelertak sem, hiszen amíg a rockvilág jelentős része áhítattal arcán hangsúlyozta, hogy az, amit a norvég szextett a hallgatóra zúdít, a legnagyobb találmány a sült krumpli feltalálása óta, jó páran azért halkan megjegyezték, hogy nem más ez, mint a jó öreg Motörhead-féle rock and roll, csak éppen új köntösbe öltöztetve, megcsapva a punk zabolátlanságával meg a Disfear mocskával, megtévesztésül valami black metal közeli károgás mögé rejtve. Hogy aztán az egészet a norvég nyelv használata töltse meg misztikummal, hiszen – kis képzavarral élve - a norvég a legtöbbünk számára kínai. És akkor ott voltak még persze a baglyok is. A csapat által még az egyik legkorábbi interjúban megadott öndefiníció egyébiránt igen plasztikusan ragadta meg a lényeget: „A zenénk olyan, mintha a Burzumos Count Grishnackh kiverné King Diamondnak, miközben David Bowie és a Buzzcocks tagjai elmélyülten figyelnének, várva, hogy rájuk kerüljön a sor." Magam sem fogalmazhattam volna meg szebben, és az a röhej, hogy ez az egész annak ellenére tökéletesen működött például nálam is, hogy mindezzel tisztában voltam. Hiszen a debütáló korong abszolúte jól sikerült, black and roller himnuszok sora szerepelt rajta, ráadásul igencsak ütött a túlzás nélkül igazi sláger Mjød ultra agresszív klipje is. Viszont jól tudjuk, hogy mindig az első pofon a legnagyobb, pláne, ha váratlan, így aztán kíváncsian várta a jónép (és soraiban én), hogy mivel is rukkol elő második nekifutásra a banda.

A Meir (Több) elnevezés egyből meg is adja az irányt: győztes csapaton nem változtattak, úgyhogy kábé ugyanaz a keverék fortyog most is, mint elsőre, csak minden összetevőből kicsit többet felhasználva. Legalábbis valami ilyesmi lehetett a csapat célja, és tényleg van, ahol sikerült is ezt elérniük, de összességében nekem bizony kicsit az az érzésem, hogy a kevesebb több lett volna. Mivel hogy a lemez túl hosszú, nem mintha negyvenkilenc perc olyannyira bődületesen sok lenne, de egy ennyire tömény zenéből igenis az, ráadásul a dalok sorrendje a legkevésbé sem optimális. A tizenegy dal többsége három-négy perces, a három kiugró hosszúságú tétel (Nekrokosmos, Undertro, Tordenbrak) azonban a lemez végén közvetlenül egymás után következik, és majd húszperces összjátékidejük szépen le is ülteti a korongot. Pedig igencsak jól indul a móka: az Åpenbaring (Jelenés) voltaképpen egy sima északi típusú rock and roller tétel, egymásra úsztatott gitárorgiával (simán megtehetik, végül is három húrnyűvőjük is van) és Erlend Hjelvik meglepően dallamosra vett énekével, a zaklatott Spring Fra Livet (Az Életből eredő) pedig Kvelertak módon slágeres, azaz a dallamok mellett kellően őrült is. Utána az igencsak hangzatos elnevezésű Trepan (Koponyalékelés) is elég agresszívan kezd, majd szép lassan lehiggad, és ez a szerkezet aztán az egész lemezt is jól jellemzi.

Már éppen kezdtem volna arra gondolni, hogy hol van itten egy Mjød-típusú slágertéma, mikor bejön a meglepő klippel megtámogatott (tíz-tizenkét éves gyerekek zenélnek, illetve ugrálnak a Kvelertak koncerten) Bruane Brenn (Égő hidak), és ennek bizony olyan ultradallamos refrénje van, hogy azt még a legszkeptikusabbak is napokig fogják dúdolni. Zeneileg lazább rock and roll téma személyes kedvencem, az Evig Vandrar (Örök vándor), ami bizony még a Turbonegrónak is nagyon jól állna, hogy aztán a Snilepisk (Csigaostor) thrashbe hajló csépelése még az emlékét is megpróbálja kitörölni az emberből. Újfent slágeresebb darab érkezik: a Månelyst (Holdfény), aminek thrash, hard rock és punk elemeket is felhasználó zenéjéhez jól illik a sok apró jelenetsorból összeállított horror klip – aminél betegebbet még nem sokat láttam, az egyszer biztos!

És itt érkezik az a már említett trojka, amit mindenképpen indokolt lett volna néhány perccel megkurtítani, a blastbeatekkel telepakolt, hétperces Nekrokosmos (Nekrokozmosz) például csak úgy üvölt az olló után, Erlend amúgy is itt hozza a lemez legbetegebb énektémáit, igaz, ez a dal rejti ugyanakkor a legjobb gitárszólókat is. De még inkább túlnyújtott a jammelésbe hajló Undertro (Hinni a csodában), bár a magam részéről kimondottan élvezem, hogy a dal felétől elmarad Erlend gégemetszett éneke, ami ekkora már bőven-bőven idegesíti a hallgatót. Hátra van még azonban a monstre Tordenbrak (Mennydörgés), a maga kilenc kis percével, persze, a maga módján fogós ez is, csak éppen borzasztóan hhhoooooooosssszzzszzzzzzúúúúúúúúúúúú. A lemezt végül a Kvelertak (Szorongatás) zárja, és itt már teljesen egyértelművé vált előttem, amire már korábban is felfigyeltem, csak nem akartam hinni a füleimnek: ezek a norvégok bizony nem csak a Thin Lizzyt imádják, hanem az AC/DC-t is, ami itt aztán totál kendőzetlenül jön elő, hiszen ez itt bizony hamisítatlan Young Művek!

A második baglyos lemez mindent összevetve hallgatásról hallgatásra jobban tetszik, semmiképp nem hoz szégyent a norvég harcosokra, ugyanakkor az is teljesen egyértelmű, hogy jócskán elmarad a debüt meglepetése mögött. Néha pont az a kavalkád-jelleg (élen a károgós énekkel) idegesít benne, ami az igazi kuriózum ízét adja a dolognak, de még mindig sokkal inkább ez, mint valami tucatfos, úgyhogy úgy döntöttem, jószívű leszek a pontozásnál.

(A számcímek magyarításához nyújtott segítségéért Polgár Tamást, a Shock! norvég attaséját illeti a köszönet!)

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+2 #7 adamskij 2013-05-30 20:26
bár csak svédül vágom valamelyest, ám erős a gyanúm, hogy a Månelyst jelentése "holdsütötte" és nem "holdfény" - mint főnév: lys, lyset (a fény); mint ige: lys, lyst (múlt idő). főnévként (fény/lyset) ellenpélda: 'hvis lyset tar oss'
Idézet
 
 
+2 #6 Brock Samson 2013-05-14 17:39
Van ertelme a stilusok keveresenek: en peldaul hatalmas eretnek vagyok, mert soha nem hozott lazba se a Motorhead, se az AC/DC ellenben a Kvelertak elso albuma nagyon megfogott.

Egy tucat hallgatas utan meg nem mondanek vegleges velemenyt az uj albumrol, de szamomra pont az teszi nehezebben megunhatova, hogy vannak rajta hosszabb, sokszor hallgatos, atnyalazni es elemezgetni valo dalok.
Idézet
 
 
+5 #5 Equinox 2013-05-14 15:15
Nagyon próbálkoztam ezzel a lemezzel, de nem ér az első nyomába szerintem. Vannak jó dalok, de vhogy nem igazán hozott lázba, pedig a bandát az első lemez miatt a legnagyobb reménységek között tartottam számon. Erős 7-es nálam.

Én ezt black punknak hívom, black metal és punk rock a 2 fő összetevő, a Satyricon se ilyen rokk hangulatú, tehát meglehetősen eredeti keverék. Kvelerték.

A cikk meg parádés, utalásokkal és meglátásokkal együtt.
Idézet
 
 
+3 #4 feca 2013-05-14 14:41
A Darkthrone szerintem teljesen más. Az újabbak is. Azok igazi old school heavy metal/speed metal cuccok.

Míg a Chrome Division sem ugyanaz, mint a Kvelertak. Ez előbbi sokkal rákendrolosabb, bulisabb. A Kveli viszont nem egészen az a műfaj, bár vannak happy-sebb dalaik - is.
Idézet
 
 
-2 #3 Igor Igorovics 2013-05-14 11:07
Amúgy nem tudom miért lenne ez újdonság? 30 évvel ezelőtt a Venom is valami hasonlót játszott, de manapság a Darkthrone meg a Chrome Division is ezen a vonalon mozog. És a sor távolról sem teljes...
Idézet
 
 
+5 #2 feca 2013-05-14 09:58
Kedves Kotta!

A tucat europowert én max megbecsülni tudom a zeneisége miatt, de hallgatni nem bírom a milliószor elnyomott kliséket. (Nem europower) - a DGM lemeze sem jön be annyira, mint amennyire dicsérik az online magazinok. Bár zeneileg nagyon komoly.

A Kvelertak meg Kvelertak. Én az új albumot két hallgatás után félre is tettem, míg a régi néha-néha előkerül. De tényleg csak néha. Csak rövid ideig tudnak lekötni...

Azért persze vannak a "tucatzenék" közt is jóféle, szívesen hallgatott anyagok. De ott már a szubjektivitás győz. :)
Idézet
 
 
+5 #1 Kotta 2013-05-14 09:21
Érdekes ez a "még mindig sokkal inkább ez, mint valami tucatfos" kitétel, erre mindíg lehet építeni az "undergroundban" (ami időnként nem is olyan szűk kör, lásd ByAlex). Elgondolkodtató , hogy miért is jobb az, ha összedobál valaki mindenféle stílust (ahogy említetted Ac/Dc, Thin Lizzy, Motörhead, black metal) és norvégul károg rá, mintha igen magas színvonalon játszik mondjuk (tucat) europowert.

Félreértés ne essék, semmi bajom a Kevertekkel, az első lemez még tetszik is, főleg a lendülete, pimaszsága (bár hosszú távon képtelen vagyok elviselni a vállalhatatlan antiéneket), csak úgy vitaindítónak dobtam fel :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.