Shock!

április 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Leprous: Coal

leprous_CA névadó kifejezés eredeti értelmét máig kutató progresszív metal hívők egy jelentős körében megváltóként terjedt el a Leprás neve. Kis csúsztatással élve egy csapásra, legutóbbi sorlemezük, a 2011-es kiadású Bilateral megjelenésének napja óta igaz ez. A norvégok furcsán felöltöztetett második albuma bennem hasonló elvárásokat kevésbé, kellemes emlékeket ellenben szép számban hagyott. Akkor sem képzeltem, és azóta sem tekintem Einar Solberg csapatát új ösvények kitaposójának – még akkor sem, ha ajánlólevelüket a prog/black műfaj egyik legnagyobbja, Vegard Sverre Tveitan (tisztelőinek csak Ihsahn) írta alá.

Az Emperor vezéralakjaként, majd utóbb már saját jogán is felmagasztalt notoddeni mester még ma is több mint csupán a Leprous útjának egyengetője, hiszen utóbbi társulat egyben Ihsahn állandó koncertzenekara is, lemezeik stáblistájában pedig mindkét fél évek óta visszatérő névként szerepel, oda-vissza alapon. Ha bárki megkérdezne erről, azt mondanám, éppen itt az ideje, hogy egy tucatnyi éve létező csapat megköszönje a segítő támaszt, és saját lábára álljon, az összefonódás azonban máig tartós Ihsahn és a Leprous között. Persze nem kell ezért elnézést kérniük, a párhuzamok felemlegetéséből pedig legyen is elég ennyi.

megjelenés:
2013
kiadó:
InsideOut
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 22 Szavazat )

Szóval a két évvel ezelőtti Bilateral egy igazán elbűvölő munka volt, keményen arcba dobott kesztyű a műfaj krémje felé, amire még ma sem késő rácsodálkozni. A skandináv körökben magától értetődőnek tekinthető, tökéletes hangszerismeretet bátorsággal, fantáziával és egy rendkívül kifejező énekhanggal sikerült megkoronázni. Ennek következménye lett azután a sokakban hatalmas lánggal fellobbanó szerelem a zenekar iránt. Most pedig, bár a brigád lelkesen üti a forró vasat, megint egy másik úton igyekeznek elindulni, mint amelyet a Bilateral kijelölni látszott számukra. Azon túl azonban, hogy a norvég kovácsok nem a végénél vették fel a fonalat, nem könnyű egzakt megállapításokat tenni a friss irányvonalról. Számos szempontból inkább tenném közös alomba a Coalt és a debüt Tall Poppy Syndrome megfontoltabban építkező világát, de valójában ez a házasítás sem helytálló. Első olvasatra riasztó megállapítást kell tennünk: a Leprous ismételten újjáteremtette magát. Ihsahni párhuzamok helyett felrémlik e helyen egy másik: a blackjazzer Shining legutóbbi albumán volt lefülelhető a stílus hasonló alakzatú kristályosodása. Jørgen Munkebyék sem a progger-konform utat választották, és így tettek most Einarék is: sűrűbb, arcba mászóbb, lineárisabban értelmezhető munkadarabot hoznak ezúttal elénk.

Problémáim is hasonló tőről fakadnak, mint a One One One esetében, felvállalva, hogy létezhetnek az enyémtől gyökeresen eltérő nézőpontok is. A Bilateral hatalmas tereit, és az azt belakó, játékos kedvű gátlástalanságot eltűntnek kell nyilvánítanom. Eközben a hangszeres arányok a húrosokról a billentyűs hangszerek felé fordultak át: előbbiek inkább csak a groove-fetisisztákat szolgálják ki, utóbbiak viszont most végre sokat tesznek az összképhez – az összképhez, amit leginkább a tökéletességre való törekvés és a klinikai sterilség jellemez. Mondom ezt úgy, hogy a Coal messzemenőkig a Leprous életmű legtöbb érzelmet felvonultató darabja. Ez a műfaj bizony már csak ilyen ellentmondásokkal teli. Einar hangján tudom ezt leginkább érzékeltetni: ezek a tökéletesen kiénekelt ívek mintha a műtőasztalon születtek volna. Persze tagadhatatlan, hogy az efféle, végtelenül letisztult dalszerkezetek az egekbe képesek emelni az olyan szerzemények erejét, mint a The Cloak/The Valley éteri párosa, vagy éppen a címadó tétel. És bár a színvonal hullámzó, éppen ezek miatt a nehezen feledhető pillanatok miatt vagyok képtelen az itt látható pontszámnál kevesebbet adni a hármas Leprousra.

Személy szerint némi csalódást okoz nekem a Coal, miközben a színtér felkent apostolainak zöme felállva ünnepli az elszenesedett norvégokat. Nem bizonyít ez sem mást, mint hogy ez egy vitaképes, értékes anyag, év végi listák esélyes résztvevője. Egy csiszolt féldrágakő.

 

Hozzászólások 

 
#2 Túrin 2018-12-16 13:44
A legjobb, legkaraktereseb b albumuk máig. Ez, és a Tall poppy a kt csúcs, minimálisan lemaradva mögöttük, de még mindig a parnasszuson a Bilateral.
Idézet
 
 
+6 #1 sziti 2013-05-29 20:55
Ez a lemez másképp zseniális, mint az előző. Az őszi koncert e kettő elegyéből különleges lesz :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.