„A doom a purgatórium" – kategorizált éppen egy évtizede Uj Péter a Wan2-ban elkövetett Nagy Stoner Enciklopédia már-már esszéista írásában. Az 1993-ban alakult San Francisco-i Acid King zenekarra már akkor is úgy hivatkozott az írás, mint a Black Sabbath, a Saint Vitus, a The Obsessed és Witchfinder General utáni doom-generáció egyik legfontosabb ...

Amikor 2006. augusztus 19-én volt szerencsém látni az Arcturus utolsó(nak hitt) európai fellépését, egy lendületben levő brigádot mutatott a színpad, egy lemezmegjelenés után és DVD-kiadás előtt álló, komplett műhelyt, hatalmas perspektívákkal. E zenekar azonban a látszattal ellentétben sohasem üzemelt valódi egységben, a billentyűs/zeneszerző Stei...

„...Ez az 1967-es, hófehér El Camino, az ősrégi zarándokutat juttatja eszembe, ami a kelta időkben még a Tejutat szimbolizálta. De most ez a világos, stílustól robogó erőgép teljesen más útra ösztönöz. A múltban ezeket a visszafoghatatlan lóerőket még valószínűleg a lovas nemzetek leszármazottai vezették, ahol a plató tele Holdfény égette piával, a...

Mond valamit a Karl Agell név? Őszintén remélem, ez az ember ugyanis annak idején az egyik legdögösebb, legokosabb – és a maga idejében egyben az egyik legelőremutatóbb – metallemezen, a Corrosion Of Conformity Blindján énekelt. De ha az ezredforduló környékén figyelemmel kísérted a színtér történéseit, ismerheted akár a lazább, füstös rock/metalba...

Ha kicsit is képben vagy az európai thrash metal-színtér dolgait illetően, a spanyol Angelus Apatrida neve bizonyára ismerősen cseng, az albacetei négyes ugyanis már tizenöt éve nyomul, a Hidden Evolution pedig az ötödik albumuk. Bár különösebb népszerűségre eddig nem sikerült szert tenniük, lemezeik minősége mégis kiemeli őket a másod- és harmadvo...

Ha nagy hirtelenjében híres portugál rockbandákat vagy -zenészeket kellene felsorolnom, a Moonspell – és persze Nuno Bettencourt – kivételével nem nagyon tudnék világviszonylatban is ismert előadókat említeni, pedig az országban mindig is komoly underground rockmozgalom létezett. A Moonspell mindenesetre már a '90-es években kivívta magának azt a p...

Ők azok a srácok, akik akár előbbre is tarthatnának népszerűségben, igen. A zenekarban minden adott hozzá: van egy klassz gitáros (Magnus Henriksson) és van egy remek hangú frontember ( Dzsudzsák Balázs Erik Martensson), van dallamérzék, és van... Jó, nem is tudom, még sincs meg valami, amitől igazán pezsegne ez a négyes, na de hát nem mindenkinek va...

Kénytelen vagyok rögtön az elején leszögezni, hogy Koroknai kollégával ellentétben engem kevés dolog tud jobban tűzbe hozni, mint egy instrumentális album megjelenése a prog/jazz metal színtéren, különösen, ha olyan szintű kiéheztetés előzi meg, mint kis hazánk egyik, nemzetközileg is leg(el)ismertebb zenekara esetében. Az már jó ideje nem kérdés, ho...

Kénytelen vagyok segget csinálni a számból a Stone Sour háromrészesre tervezett, feldolgozásos EP-sorozatának első adagja kapcsán. Pár nappal ezelőtt, a Prong Songs From The Black Hole -jának kritikájában sokadszorra adtam hangot azon véleményemnek, amely szerint a szolgai, többé-kevésbé az eredetihez hű utánjátszásoknak nincs sok értelme. Ezt a maga...

Négy éven belül a harmadik Ereb Altor-koronghoz van szerencsém, ez a tény pedig módot ad némi összegzésre is a svédek háza táján. Mivel a főszereplők prioritásai látványosan a Hammerheart-korszakos Bathory tribute-ként is felfogható, jelen banda felé mozdultak el, ma már tényleg csak a rend kedvéért illik megjegyezni, hogy az epikus doomot művelő I...

Párszor leírtam már itt, hogy sikerei csúcsán nem nagyon tudtam komolyan venni a Papa Roachot. Oké, adott volt a Last Resort, egy minden szempontból irgalmatlanul hatásos, profi módon megírt sláger (azzal a bizonyos egyértelmű Maiden-idézettel), viszont egy problémám így is akadt velük: 2000-2001 környékére én már pont kiöregedtem abból a korból, a...

Nekem is gyakorlatilag elsőre feltűnt az öt év szünet után megérkezett Enki hallatán, amit egyébként szinte mindenütt szóvá tesznek a Melecheshnek, hol pozitív, hol negatív felhanggal: jelesül, hogy ez az album Ashmediék eddigi legletisztultabb megszólalású, és emiatt is talán leginkább hallgatóbarát munkája. Jóelőre leszögezem: én ezt egy pillanat...

Érdekes látni, ahogy a – nekem mindig is mondvacsináltnak tűnő – djent műfaj (alműfaj?, stílusirányzat?, múló hóbort?) alig néhány év alatt a saját dugájába dől: vezető zenekarai egyre vehemensebben rugdossák a saját maguk köré épített doboz falait, a Meshuggah különösebben nem foglalkozik az egész jelenséggel (de miért is tenné?), követő pedig min...