Fred Astaire táncol egy világháborús csatamezőn. Ez a kép látható a Killing Joke nevű, londoni illetőségű zenekar debütáló albumához kiadott első single, a Wardance borítóján. És ennél a képnél jobban soha senki nem tudta megfogalmazni, hogy mi is a Gyilkos Tréfa lényege. Az Apokalipszis tánczenéje, bohéman szökdécselő, arcunkra fagyott vigyorú hal...

Sokat vitázunk a kollégákkal azon, hogy mennyit kell érnie egy lemeznek, illetve mennyi idő után lehet róla érdemi ítéletet mondani. Én a mai, klikkgenerálós világban sem gondolom úgy, hogy – bármilyen fontosak és előre hozzáférhetőek legyenek is – friss albumokról mindenképp a megjelenés után három nappal már kész cikket kellene kitenni. Mindannyi...

Jó ideje tartja magát a mondás a zenei biznisz berkeiben, miszerint egyedül Adele szükséges ahhoz, hogy az iparág pozitív mérleggel zárja az üzleti évet. Bármennyire is tréfásan hangzik, a rohamosan hanyatló eladások korában valóban így áll a helyzet. Amikor a brit énekesnő előrukkol valamivel, a fizikai hanghordozókkal foglalkozó kereskedők gyerek...

Tulajdonképpen sok egyebet most sem tudok hozzáfűzni ahhoz, amit hónapokkal ezelőtt leírtam a Stone Sour három részben érkező feldolgozásalbumának első fejezetéről. A Straight Outta Burbankre összességében ugyanaz áll, mint a Meanwhile In Burbank re: Corey Taylorék a világon semmi extrát nem tettek hozzá a kiválogatott dalokhoz, viszont javarészt kif...

Sean Peck kedvelői igencsak el vannak eresztve mostanában, hiszen rövid idő alatt három cucc is napvilágra került, amelyen a kopasz sikolygép rekeszti le a csillagokat az égről. Arról a kooperációról, melyben a Mercyful Fate legendás gitárosaival állt össze, nemrégiben mi is megemlékeztünk , ezen kívül azonban egy másik projektje, az ex-Manowar tagok...

2013 év végén igencsak izmos koronggal tette fel a pontot a 2011-es visszatérésre a Skycladből ismert Graeme English és Steve Ramsey eredeti bandája, a NWOBHM kultcsapat Satan. A Life Sentence mai napig nagy kedvencem, így nem csoda, hogy az újabb sátáni dalcsokrot is fokozott érdeklődéssel vártam. Ha a jobboldali kis táblázatban szereplő pontszámra ...

Nagyon vártam ezt a lemezt, amely ugyan már októberben megjelent, de ahogy a nyacki progrockerek eddigi kiadványaira is szinte mindig megérte több időt szentelni, úgy az új dalokkal való ismerkedés is eltartott egy darabig. Annak ellenére, hogy itt már egyetlen szó sem esik az előzményekben megismert The Amory Wars sci-fi sztoriról, a végeredmény t...

Biztos sokaknál ki fogom most húzni a gyufát ezzel a mondattal, de akkor is vállalom: Magyarországon a hard rock zene igen nagy szarban van. A '70-es évek második és a '80-as évek első felében szinte egyeduralkodóként a rockzene hazai trónusán üldögélő műfaj „régi nagy" előadói menthetetlenül megfáradtak: sokan már megszűntek közülük, néhány még ma...

A korrektre, de nem túl acélosra sikeredett The Beauty Of Destruction után Howard Jones és Francesco Artusato kamarazenekara máris kipottyantotta magából a következő terméket. A They Bleed Red kapcsán még mindig ugyanarról van szó, mint az első album idején, miszerint itt a Killswitch „cukorbetegség" miatt távozni kényszerült ex-zingerének új bandájá...

A NWOBHM egykori alapcsapatai közül ma kétségtelenül a Saxon pörög a legnagyobb fordulatszámon, hiszen esetükben természetes, hogy a folyamatos turnézás mellett kétévente új stúdiólemezt is kiadnak, ami kortársaikra finoman szólva sem jellemző. Egyrészt tehát a hívek örülhetnek, hiszen kedvenc csapatuk folyamatosan és egyenletesen működik, másrészr...

Mivel igazából az utolsó Danzig-lemez, a 2010-es Deth Red Sabaoth volt hosszú-hosszú idő óta az első Glenn Anzalone anyag, amit – minden hiányossága ellenére is – egyöntetű lelkesedéssel fogadott a kritika és az utóbbi években jócskán megcsappant rajongói had, sokan gondoltuk úgy, hogy a Sötétség Fejedelme addig fogja ütni a vasat, amíg meleg. Ebbe a...

Biztos akadtak olyanok, akinek a fejében előzetesen kérdőjelesnek tűnt ez a lemez, hiszen a Hanoi Rocks egykori frontembere mellett ezúttal nem állt olyan nagynevű gitáros/dalszerző az anyag elkészítése közben, mint Ginger a Sensory Overdrive -nál vagy Dregen a Horns And Halos nál. Michael Monroe ugyanakkor garantáltan senkinek sem fog csalódást okozni...

Bevallom, kicsit hülyén érzem magam, ugyanis az új Shinedownról szinte mindenütt rosszakat olvasok: nagyon elnyálasodtak, teljesen átmentek rádiórockba (miért, korábban talán death metalt játszottak? – kérdem erre én), totál jellegtelenné váltak, satöbbi-satöbbi, de ehhez képest nekem kifejezetten tetszik a Threat To Survival. Sőt, hogy őszinte leg...