Shock!

október 25.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Lucifer: Lucifer I

0520lucifercMár a kurtán-furcsán véget ért The Oath-sztoriról írt ismertetőmben megpendítettem, hogy véleményem szerint mindkét dekoratív szőkeséggel fogunk még találkozni a közeljövőben: ha nem is együtt, de minden bizonnyal igen gyorsan vissza fognak térni a színre, és nem is kellett csalatkoznom. Nem sokkal azután, hogy a patás tevepatásai elbúcsúztak egymástól, be is jelentették, hogy a svéd szöszi, a gitáros Linnéa Olsson a szintén igen furcsán csavarodó sorsú Beastmilk romjain alakult Grave Pleasuresben folytatja, teuton párja, az énekes Johanna Sadonis pedig marad a koncerteken az Oathban is kisegítő Andy Prestridge (lásd még Angel Witch) társaságában, és új bandát alapítanak. A névválasztással nem is tököltek sokat, felhasználták inkább régi jó barátjuk, Luciferkó nevét, kiadónak meg ott volt a jól bejáratott Rise Above, sínen volt hát a dolog. Már csak arra kellett figyelni, hogy jó gyorsan érkezzen az a fránya első lemez, hogy a név folyamatos pörgésben legyen, és ehhez nem mástól kaptak segítséget, mint a Cathedral egykori és a Death Penalty jelenlegi gitárosától, Garry „Gaz" Jenningstől, akinek minden bizonnyal az énekesnős okkult doom bandák gyűjtögetése lett az új hobbija.

megjelenés:
2015
kiadó:
Rise Above
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 9 Szavazat )

Ez így leírva egészen pofásnak tűnik – pláne, ha hozzávesszük, hogy Johannának tényleg egészen jó, a stílushoz elengedhetetlenül fátyolos, de azért kellően erős hangja van – viszont ugyanaz a probléma merül fel, mint anno az Oath esetében (de szerintem simán mellévehetjük a Death Penaltyt is): ez a zene kreativitás, megvalósítás és helyenként bizony hangzás szempontjából is jócskán elmarad az amúgy is igen erősen túljátszott stílus (a female doom) olyan nagyságaitól, mint a Blood Ceremony, a Jex Thoth, vagy mondjuk a Mount Salem. Hogy újkori kedvenceimet, a kicsit másban utazó Blues Pillst, vagy a sajnos elég dicstelen véget ért The Devil's Bloodot ne is említsem. Mert persze, hogy jólesik hallgatnom Johanna finom, magasan repkedő dallamait, de a negyedik-ötödik tétel környékén rendre megkérdem magamtól: basszus, ez még ugyanaz a dal? A magam részéről imádom Gaz gitárjátékát is (ráadásul itt is fő dalszerző volt, még ha nem is vált állandó, turnézó taggá), viszont úgy érzem, hogy kicsit takaréklángra vette a játékot, ráadásul a tőle megszokottól kissé lazább, rockosabb gitározgatás nem is feltétlenül jelenti az ő igazi terepét.

Ettől függetlenül persze találni nagyon jó dolgokat a lemezen. Rögtön ott van a nyitó Abracadabra, amely kezdésnek csilingelő álomport szór szemünkbe, majd lendületesen galoppozik előre, hogy a középrészben egy olyan cathedralos kiállással örvendeztessen meg, amiről Gaz játéka egyből felismerhetővé válik. Hasonlóan remek a nem véletlenül a lemez első klipnótájának választott, szellős és andalító Izrael is, amiből akár még underground sláger is válhatna, de bitang erős a lemezt záró, finom énekével is iszonyatosan magával ragadó (mondjuk az a súlyos riffelés nagyon ott van alatta!) A Grave For Each One Of Us. Meg mondjuk baromira tetszik az iszonyat doomos Sabbath (hát igen, nomen est omen) is, még ha jót is mosolyogtam rajta, hogy na, még egy dal, ami harangkongással kezdődik, nemkülönben az esőáztatta Morning Star már-már tipikusnak mondható hangulati- és tempóváltásain, pedig önmagában nézve ez is egy jó nóta lenne. Viszont az olyan dalokat meg, mint a Purple Pyramid, vagy a White Mountain, eléggé unalmasnak találom, és nem is sok dolgot tudok felidézni belőlük így utólag sem.

Mindent összevetve egy a baj tehát ezzel a lemezzel: nem sok olyan dolgot tudok kiemelni belőle, amire jó szívvel azt mondhatnám, hogy igen, ez tutira a Lucifer lesz, ezt más így nem játssza, még ha hozzá is kell tennem, hogy Johanna hangja tényleg nagyon is tetszik, ráadásul egyértelműen jobb, mint anno az Oath lemezen volt. Csak hát manapság már csodás hangú énekesnőkkel is teli van a padlás, valami kis pluszt óhatatlanul hozzá kéne még tenni ehhez (a látványon túl).

 

Hozzászólások 

 
+4 #5 Final Command 2015-07-20 09:08
Egész jó zene van ezen a lemezen, csak a hölgy egy idő után unalmassá válik, pedig szépen énekel, csak nem elég karakteres, kicsit sajnálom is, mert ez az amit nem lehet tanulni, vagy van, vagy nincs.
Mondjuk a nyitó szám király riffje piszokul emlékeztet valamire, nem tudja valaki megmondani, hogy mire?
Idézet
 
 
+10 #4 norberthellacopter 2015-07-18 07:57
Nekem tetszik a lemez, persze semmi egetverő, vagy újszerű nincs benne, igaz nem is nagyon várok ilyesmit a zsánertől - mondjuk mástól se nagyon :D
Idézet
 
 
+4 #3 Necrofaust 2015-07-15 20:21
Ez egy rém gyenge anyag, ahhoz képest, hogy milyen csapatok és hány lemezt jelentetnek meg ebben (a nekem nagyon bejövős) stílusban. Sem az Oath sem a Lucifer nem nyújt számomra semmi különlegeset, sőt, a hangzás egyenest gyenge.
Idézet
 
 
+4 #2 ntsouth 2015-07-15 11:34
A Death Penalty lemez azért nem vehető egy kalap alá ezzel. Olyan, mintha Jennings azon szórta volna el a jobb témákat, ráadásul a hangzás is elég halvány.
Idézet
 
 
+5 #1 suizidium 2015-07-15 09:17
Ez se kutya, de The Oath volt ott igencsak a szeren!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.