Shock!

július 09.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Tremonti: All I Was

Az első perctől fogva szkeptikusan fogadtam Mark Tremonti nyilatkozatait, amelyek szerint debütáló szólóalbuma sokkal súlyosabb zenét rejt majd, mint amit két anyazenekara, a Creed és az Alter Bridge játszik, különös tekintettel azokra az alkalmakra, amikor a gitáros egyenesen a thrash szóval dobálózott az anyag kapcsán. Szó se róla, biztos vagyok benne, hogy Mark akármikor képes lenne thrash nótákat is írni, csak éppen alapjáraton olyannyira markáns dalszerzői stílussal rendelkezik, amit nehéz lenne levetkőznie. Márpedig legyünk őszinték, amennyiben mondjuk a két utolsó lemezt vesszük, ma már a Creed és az Alter Bridge között is elsősorban csak az énekes személye jelenti az igazi differenciát, a zene alapvetően mindkét helyen ugyanaz a Tremonti dominálta riffes hard rock. Leginkább a két frontember, Scott Stapp és Myles Kennedy gyökeresen eltérő karaktere az, ami más arcot ad a csapatoknak...

megjelenés:
2012
kiadó:
FRET12
pontszám:
7,5 /10

Szerinted hány pont?
( 21 Szavazat )

Persze távol álljon tőlem, hogy bántsam emiatt Markot, mert dalszerzőként és gitárosként is kimondottan nagyra értékelem. A Creedet soha nem voltam képes igazán megszeretni, de ennek mindig is Stapp volt az oka, a gitáros tehetségét az első pillanattól fogva elismertem, onnantól pedig különös rokonszenvvel tekintettem rá, hogy az interjúiban már a '90-es évek végén is a Teslát meg a Def Leppardot emlegette hatásként, pedig akkoriban e nevek hallatán általában bármilyen úgynevezett „mértékadó" zenei közegben megfagyott a levegő. Nem csoda, hogy a kicsit (és tényleg csak kicsit) metalosabbra szabott muzsikában utazó, de egy sokkal jobb és rokonszenvesebb énekessel felálló Alter Bridge már nálam is nagyon betalált, és ugyan – többekkel ellentétben – távolról sem tartom a bandát a 21. századi hard rock zene csúcsának, mindhárom albumukat bármikor szívesen hallgatom.

Ha a fentiekből nem találtad volna ki, Tremonti szólólemeze természetesen nem lett thrash, és ugyan tényleg elég harapós, masszív a megközelítés, összességében vajpuhán illeszkedik Mark eddigi pályaívébe az All I Was. Konkrétan olyannyira, hogy az itt szereplő nóták túlnyomó többségét simán felhasználhatta volna a másik két bandában is, ha éppen úgy tartja kedve. Amennyiben kicsit sarkítva akarnám érzékeltetni az itt hallható zene lényegét, azt mondanám, olyan az album, mintha Tremonti teljes egészében megírt volna az Alter Bridge-nek egy súlyos, kemény kötésű következő lemezt, de mivel Myles Kennedy éppen nem ért rá Slash miatt, felvette a demókat csúcsszuper minőségben, aztán kiadta az anyagot a saját énekével. Az itt szereplő témákból az is tökéletesen hallatszik, mennyire egy kézben tartja a zenét Mark az Alter Bridge-ben és a Creedben: a nyitó Leave It Alone-ban vagy a The Things I've Seenben az ember szinte hallja Kennedy hangjával ugyanezeket az énektémákat, a New Way Outban vagy a Proofban pedig Stapp akarja ránk vetni magát a hangfalakból. A gitáros dominanciája persze eddig sem volt titok, mégis érdekes vele ebben a formában szembesülni. Már csak azért is, mert habár Tremonti lényegesen jobb énekes, mint sok főállású vokalista, a hangja sajnos messze nincs olyan karakteres, mint Mylesé vagy Scotté. Mindent el tud énekelni, amit a nóták megkívánnak, erő is jócskán rejlik a torkában, de plusz színekre lenne szükség ahhoz, hogy a végeredmény igazán kiemelkedő legyen ezen a téren. (Az már az én személyes ügyem, hogy Stappet minden idők egyik legmodorosabb rockénekesének tartom, és nem is nagyon vagyok képes hosszabb távon elviselni, így nála még így is sokkal szívesebben hallgatom Mark hangját.)

Maguk a dalok pedig a projekt nevéhez illően tényleg tremontisak – vagyis ahogy fentebb is írtam, végig kísért minket közben az Alter Bridge és a Creed szelleme. Főleg az Alter Bridge-é, mivel az anyag tényleg elég súlyos lett, de azért messze nem annyira, hogy elriassza azokat, akik a Blackbirddel vagy az ABIII-vel fekszenek és kelnek. Példának okáért a legdurvább Wish You Well tényleg rejt magában enyhén thrashes ízeket is, de ettől még aligha érkeztek volna ezrével a halálos fenyegetések Tremontihoz, ha netán Myles énekével felveszik a következő Alter Bridge anyagra... Ugyanez áll például a So You're Afraidre vagy a You Waste Your Time-ra is, amelyekben szintén akadnak hagyományosabban metalos témák, de a végeredmény még ezekkel együtt sem áll igazán távol attól, amit megszoktunk a gitárostól. A melodikusabb dalokat meg inkább meg sem említem, azok tényleg tokkal-vonóval mehetnének a következő AB és C lemezekre...

Tremonti jó előre igyekezett leszögezni, hogy nem gitáros szólóalbumon dolgozik, vagyis monstre szólóorgiákat, Malmsteen és Impellitteri letekerését senki se várja az anyagtól. Mark keze ugyan elsül egy párszor, de végig abszolút dalcentrikus az All I Was, amit én a magam részéről csak díjazni tudok, pláne, hogy a főszereplő ettől még egyébként persze nagyon jól gitározik, és ami a legfontosabb, tényleg mérföldekről felismerhető mind a ritmus-, mind a szólójátéka. A dalok is jók, összességében tehát nincs gond – fogjuk fel úgy, hogy kaptunk soron kívül tizenkét új témát Tremontitól a megszokott stílusban. Nem rengeti meg a világot ez az album, de kár lenne tagadni, hogy jó hallgatni. De azt ugyanígy kár lenne elhallgatni, hogy azért csodaszámba sem megy a produkció.

 

Hozzászólások 

 
+2 #3 DavidOne 2012-09-19 17:03
Nekem is ugyanez a véleményem, olyan mintha tényleg Alter Bridge-t hallgatnám.
Jöhetett volna több újdonság...
Idézet
 
 
+9 #2 Tóth József 2012-09-04 18:40
Szerintem jó lemez ,jó dalokkal .Én felkerekíteném egy nyolcasra!
Idézet
 
 
#1 jóska 2012-09-02 16:32
olyan felesleges ez a lemez mint az én hozzászólásom
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.