Nyitottam egy új magánrovatot, a Kedvencek Temetőjét, amelyben feltúrom azokat a lemezeket, amelyekről nem írtam, ugyanakkor joggal követelnek magukról beszámolót (nem mellesleg a szerkesztők végtelen türelme melletti homlokráncolást).Az ausztrál Lex Koritnit és csapatát persze nem lehet azzal vádolni, hogy nagyon szétnyomulnák az internetet, a lemezkiadókat és marketingügynökségeket. Szép csendben írogatnak, zenélgetnek, két-három évente kiadnak egy lemezt, amelyet aztán nyári fesztiválokon és apró klubokban előadnak. Nagyjából ennyi, és akkor be is fejezhetnénk a bemutatásukat, azonban a zenéjükben van valami nyers pezsgés, amitől nagyon jó hallgatni őket, akár „nagyonausztrál", pőre, kétakkordos bugit, akár tábortűzi akusztikbluest vezetnek elő. Koritni smirglis hangja egyedinek mondható, riffjei szimplák, de nagyon jól pumpálnak, akár tánczenének is jó szolgálatot tesznek. Ha a Koritni krém lenne, az lenne ráírva, „Pure Rock'N'Roll", és minden háztartásban ott kéne lennie.



























