Shock!

szeptember 18.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Steve ’N’ Seagulls: Farm Machine

stevenseagulls_cHol is kezdjem? Annyi tréfás momentum van e kompánia körül, hogy zavarba is ejt. Számos közhely fogalmazódott meg már a finnekről, az ivászat, a mulatságok szűk családi-baráti körben, az egyszerűségük, puritán, gyakorlatias életfelfogásuk, egyvalami azonban nyilvánvaló tény: a finnek viccesek. Ja, és jól tudnak ralizni, aminek akkor van jelentősége, ha a traktorral lejteni kell néhány piruettet a hóban (lásd a zenekar YouTube csatornáját!).

Na de ne menjünk elébe, pár szóban leírom, kik is ők valójában. Egy reggel a Jazzy Rádió az AC/DC Thunderstruckját játszotta, de valamilyen nagyon vidám bluegrass változatban. Vevő vagyok az ilyenekre, rá is kerestem, kik azok. A Steve'n'Seagulls volt. Micsoda név! Az egyik legtöbb irányba lövő zenekarnév ez, amivel eddig találkoztam, telitalálat. Utánanéztem, honnan jöttek ők, és akkor botlottam bele a Thunderstruck videójába, amely eddig a pillanatig 13 és fél millió megtekintést tudhat magáénak, továbbá 131 ezer megosztást, ami azért nem rossz reklám. A sikerhez hozzájárult az az egyszerű és roppant kedves hozzáállás, amely a videóból is árad: semmi fakszni, csillogó díszlet vagy kimunkált forgatókönyv, pusztán a zenélés öröme és a jó dalok, a természetes megszólalás és a magától értetődő előadásmód. Na persze ők sem ostobák, azért a külső(ség)re adnak, de csak annyit, amiről már meg lehet jegyezni őket: ócska fejfedők, kertésznadrágok, hálós atléták, nadrágtartó minden mennyiségben, bakancsok, vagy épp mezítláb, ahogy egy kis tanyán családi gazdaságban illő a megjelenés.

megjelenés:
2015
kiadó:
Spinefarm
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 9 Szavazat )

A recept a következő: vedd elő a heavy metal hőskorának népszerűbb dalait, amelyeken szüleid vagy te magad felnőttél, és játszd el azokon az eszközökön, amit a pajtában találsz. Ha ez egy bendzsó vagy harmonika, nincs gond, de akkor se ess kétségbe, ha csak egy üllőt és egy villáskulcsot találsz az aratógépen, az is meg fog szólalni valahogy, a már említett AC/DC-megaslágerben így aztán jól elfér a kanálcsattogás és az üllő csilingelése. A finnek azonban nem csak egyszerűen eljátsszák az ismert dalokat, hanem minden fel- és átdolgozásba tesznek egy kis fricskát, ami mosolyra késztet. Ilyen például a Black Dog esetében az a kis dúros betét füttykórussal kísérve, vagy az Ich Willbe belecsempészett vurstlihangulat.

A csapatban hárman is vállalnak szólóéneket, illetve ha kell, négyen vokáloznak. Többnyire Remmel viszi a prímet, de a (nagy)bőgős Pukki Kaalinen jegyzi az Ich Will-t, illetve Herman De German bendzsós az érzékenyebb dallamok megszólaltatója, úgy mint a Nothing Else Matters vagy a kiváló Cemetery Gates. Önmagában nem csak arról van szó, hogy sajátos hangszerelésben szólalnak meg ezek a klasszikussá nemesedett felvételek. Hogy ez a produkció tényleg megkapó legyen, ahhoz nagyban hozzájárul, hogy ezek a fiatalemberek nagyszerű zenészek, remek összhangban játszanak együtt, az erőltetettség legkisebb szikrája sincs jelen. Így lesz például a DIO menetelős Holy Diverje karcos metalhimnuszból végtelenül szelíd és kedves dalocska, vagy a hangszerboltokban elkoptatott és indexre tett Nothing Else Mattersből szomorkás angol keringő. Lehet, hogy Herman nem egy képzett csalogány, viszont a hangszíne nagyon kellemes, és jól szólnak tőle a dallamok.

A banda felállása szinte magától értetődővé teszi az Over The Hills And Far Away jelenlétét, amely eleve folkos dallamvezetésű szerzemény, és bár számos előadó próbát tett vele, a finnek változata hallatán a néhai Gary Moore is elégedetten mosolyoghatna. Noha mindegyik darab szuper, talán a Run To The Hills melengeti legkevésbé a szívemet, lehet, pont azért, mert az Iron Maidentől sem kedvelem annyira. Egészen rendben van pedig ez is, de nem süt annyira, mint a többi szám, viszont az ezt követő You Shook Me All Night Long felpörgetett tempója vissza is térít a megfelelő kerékvágásba. Személyes kedvencem ugyanakkor a már említett, lemezzáró Cemetery Gates. Itt Herman éneke és a mögötte dörmögő nagybőgő fájdalmas kettősként zeng, és a verzékben suttogó harmonika különös, fátyolos hangulatot tud teremteni. Ahogy a szóló előtti világbajnok riffet átültették bőgőre, az hátborzongató, a gitárjáték bendzsóra átszerkesztve pedig egyenesen tökéletes.

Talán nem hangzik túl biztatóan, de idén ez az első lemez, amit fenntartások nélkül végig tudok hallgatni, még ha nem is új vagy eredeti dalokról van szó. A lényeg mégis az, hogy maradéktalanul szórakoztató műsort nyújt a Farm Machine, és hát mi más kell még?

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.