Jó ideje nem lehetett már hallani a svéd Raised Fist tagságáról, és ebben bizonyára nem kis szerepet játszhatott az a tény is, hogy az általuk preferált stílus sem örvend már akkora népszerűségnek, mint például közel egy évtizede, amikor egyébként Luleå büszkeségei éppen fő művüket, a Sound Of The Republicot szabadították rá a metalcore mind erősebb nyomása alá kerülő hardcore közönségre, amiből lett is nagy fejfelkapás. Úgyhogy hiába működtek akkor már bő tizenhárom éve, mindenki, mint új reménységekről, „a csapatról, ami a következő Refused lehet" beszélt róluk. És nem is nagy hülyeség idecitálni az egyébiránt honfitárs legenda nevét, hiszen ez itt voltaképpen ugyanaz az agyas, egyszerre dallamos és agresszív, kimondottan európai ízű hardcore talpalávaló, remek zenészi teljesítményekkel, valamint társadalomkritikus, környezettudatos és önmegvalósító szövegekkel egy olyan énekestől, akitől senki sem szeretne pofont kapni. És akinek a hangja az óvatlan fülelő számára elsőre bizony meglepően rikácsolós, helyenként kimondottan vékonyka lehet (nekem is az volt anno), de később egyértelművé válik, hogy Alexander Hagman bizony tisztán is tud énekelni, ha kell, és a néhol tényleg megmosolyogtató acsarkodások is csak arra jók, hogy fokozzák a kontrasztot.
