Shock!

május 19.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Armored Saint: Win Hands Down

0409ascÖt évvel ezelőtt csak visszafogottan lelkesedtem az Armored Saint évtizedes lemezínség után megérkezett La Raza albumáért. Régi kedvencekről van szó, így nyilván tetszett az album, de azért nem annyira, mint vártam volna, és ugyan a kocsiban azóta is rendszerint előkerülnek az olyan dalok, mint a Head On, a Left Hook From Right Field vagy a Little Monkey, továbbra is tartom, hogy John Bush és Joey Vera eredeti csapatának kevésbé állt jól a legutóbbi anyag lazább megközelítése. És azt se hallgassuk el, hogy a La Raza hangzás szempontjából is lehetett volna kicsit erőteljesebb... Nos, ehhez képest a feleannyi idő után megszületett Win Hands Down egyből kiütött, és pont azt hozta, amire fél évtizede is áhítoztam ettől a kultikus Los Angeles-i heavy metal-bandától. Nincs rockosodás, nincs kísérletezés, csak a zenekar veleje, száz százaléknyi Armored Saint. És mindez olyan kerekre formált dalokban, hogy a végeredményt simán oda lehet tenni a régi lemezeik mellé.

megjelenés:
2015
kiadó:
Metal Blade
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 39 Szavazat )

Most bizonyára azt hiszed, túlzok, pedig nem: ha félretesszük a rájuk nemesedett patinát, a Win Hands Down tényleg lazán állja a versenyt az ízig-vérig klasszikus, a stílus hívei körében könnyes szemmel emlegetett régi albumokkal és a szintén bivalyerős, közel perfekt Revelation visszatéréssel szemben is. A zenekar csúcsalkotásával, az 1991-es Symbol Of Salvationnel meg nem igazán lehet konkurálni, de hát ilyesmit szerintem nem is várt tőlük senki. Az a lemez a műfaj megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásai közé tartozik, ugyanolyan örök etalon az amerikai heavy metalban, mint az egyes Metal Church vagy a '90-es Vicious Rumors, és ha esetleg nem ismered, nagyon sürgősen pótold is a mulasztást.

Az új album stílusa sok szempontból egyébként a Symbolra üt, a hangulati és zenei hasonlóságok egyértelműek, már a nyitó címadó szám is totálisan ezt az iskolát hozza. Nálam már első hallásra heveny libabőrt okozott ez a tökéletesre formált himnusz, nem tehetek róla, Bush mindig is ott volt a három-négy kedvenc énekesem között, dallamait zsigerileg imádom, és nem tudom magam kivonni a hatásuk alól. De természetesen nem egyedül ő viszi el a hátán a balhét, mert maga a nóta is perfekt: igazi Armored Saint azzal a jellegzetes riff- és ritmusvilággal, amiért olyannyira lehet szeretni a csapatot. Viszont már a szólót felvezető, enyhén jazzes témázgatás is egyből megmutatja, hogy aki tipikusra vágyik, az itt rossz helyen keresgél. Ezek a progosabb, okos, nagyon finom megoldások a többi szerzeményt is végig átszövik, méghozzá úgy, hogy mindeközben az egész album roppant fogós és dalcentrikus marad. És ismétlem, ezzel együtt is végig száz százalék heavy metalról beszélünk, méghozzá a tradicionális fajtából, amit a mai napig sokan alapból megmosolyognak. Nos, itt a tökéletes cáfolat arra a vélekedésre, hogy az ilyesmit csakis Manowar-féle retardált, pózer és vérciki módon lehet elővezetni, és a lemezt hallgatva arról is bárki meggyőződhet, hogy a himnikusság sem feltétlenül Sabaton-típusú, egysejtű csasztuskákat jelent. Mindebből persze az is egyenesen következik, hogy az Armored Saint 2015-ben is ugyanúgy egy szűk, beavatott kör zenéje marad majd, mint az utóbbi több mint harminc év során mindig, de ebbe szerintem már mindenki beletörődött – ők a leginkább. Bevallottan hobbiról, tét nélküli muzsikálásról van szó, ami egyébként minden pillanatban ordít is a lemezről: teljesen lelazult, fesztelen, roppant pozitív kisugárzású anyagról beszélünk, amit önmagukkal és a világgal kiegyezett, érett, felnőtt gondolkodású arcok játszanak elsősorban olyanoknak, akik hasonló szemlélettel közelítenek az élethez, mint ők. És ebből a szempontból bizony ennél találóbb címet aligha adhattak volna az albumnak...

Mindössze kilenc számról beszélünk, ám e kilenc szám között nincs töltelék, mindegyik önálló karakterrel rendelkezik. A címadó mellett a direktebb pillanatok sorát gyarapítja az izgalmas ritmusvilágú Mess, a hatperces An Exercise In Debauchery vagy a That Was Then, Way Back When, amelynek köpcös, zömök riffje egyenesen a '85-ös US power-alapmű Delirious Nomad lemezig repíti vissza a hallgatót. De a záró Up Yours is ezt a klasszikus iskolát képviseli nem kicsit priestes riffelésével, az album leggyorsabb dala pedig With A Full Head Of Steam címen fut, és Scott Ian hitvese, Pearl Aday énekel benne duettet Johnnal (aki amúgy Verával is együtt zenél szólóban, illetve a Motor Sisterben). Pearl se nem különösebben karakteres, se nem különösebben nagy terjedelmű hang, nem is tesz hozzá túl sokat a számhoz, de a végeredmény így is meggyőző. Egytől egyig óriási melódiákkal teli, két-három hallgatás után a fülbe ragadó szerzemények ezek, egy magamfajta fan pont ilyesmiket vár a csapattól. Tényleg csakis széles vigyorral, nagy bólogatások közepette vagyok képes hallgatni őket.

És ugye ezek mellett ott vannak még a kevésbé nyilvánvaló, de ugyanilyen erős nóták is. A hét perc fölé kúszó Muscle Memory talán egyenesen a lemez legjobbja, amely hangulatában, megoldásaiban itt-ott kicsit a csapat egyik leghatalmasabb dalát, a Symbol albumos Last Train Home-ot idézi, ám annál szövevényesebb, epikusabb megközelítésű, és lenyűgözően sikerült (nem mellesleg a szövege is óriási). Ugyanez áll a szintén hétperces In An Instantre is, ahol Bush már a finom bevezetőben is hátborzongató dallamokat énekel, majd mindebből egy tempóit tekintve is változatos, izgalmas felépítésű, kifejtős szerzeményt fejlesztenek. A lírai, zongorával is színesített Dive szimpla, megkapó szépsége is olyan értékeket tükröz, amelyeket manapság sajnos egyre kevesebb zenekar képes ilyen formában dalba foglalni. Az album hangzása is fölényes (Vera mellett Jay Ruston melózott rajta, szóval ez különösebben nem meglepő), az egyéni teljesítmények sehol sem arcbamászóak, de roppant zenei a lemez, a hangszerelés igényessége példaértékű, és mindenki rengeteg apró finomságot, ízes megoldást épített a szólamaiba: Jeff Duncan és Phil Sandoval gitárosszekciója mellett Joey is végig komoly szerepet játszik, Gonzo Sandoval meg egyenesen karrierje egyik legjobb teljesítményét nyújtja a doboknál. És persze ott van még Bush is a maga teljesen egyéni hangjával és dallamvilágával, páratlan érzelemgazdagságával, kifejezőkészségével.

Túlságosan is lelkes, sőt, lelkendező vagyok? Lehet, de nem szégyellem. Az az igazság, hogy így, lassan 35 évesen egyre kevesebb olyan új lemezt találok, amit legszívesebben tényleg éjjel-nappal hallgatnék, és ez most olyan – meg is kapják rá tőlem a maximális pontszámot, mert a Win Hands Down egyértelmű csúcsteljesítmény a mai mezőnyben ebben a stílusban. Nálam eddig csont nélkül az év albuma.

 

Hozzászólások 

 
+4 #23 janomano 2015-07-11 19:10
Az, hogy maga az (egyebkent 9 pontos) komplett lemez kinek tetszik, kinek nem, engem nem is erdekel, de a John Bush szövegiroi venajat - mint ahogy a cikk is - kiemelnem.Tenyszerü hogy, a metal muzsikakban igazan intelligens, frappans szövegeket manapsag nem nagyon hallani. Ezen az albumon csak ilyenek vannak :) Söt, az Anthraxes evek ota nala kevesen irtak jobb szövegeket, a szigoruan vett "overground" bandak közül. John Bush Rulez
Idézet
 
 
+2 #22 deniro2 2015-06-22 19:04
Részeire bontva számtalan helyen bele tudnék kötni ebbe a lemezbe, de a teljes kép valahogy mégis lenyűgöző... Nagyon jó lemez.
Idézet
 
 
+6 #21 faktor69 2015-06-16 10:02
Még csak a 3. dalnál tartok, de ha ez így folytatódik, akkor az év albuma lesz!:-)
Nagyon tetszik!
Idézet
 
 
+9 #20 Anomander 2015-06-15 10:13
Offtopic :) : az Armored Saint lemez tényleg zseniális lett!
Azt bírom benne, hogy teljesen laza, erőlködéstől mentes zene, de messze nem csak szimpla 4/4, hanem összetett is.
Esélyes év lemezének.
Idézet
 
 
+7 #19 bogar 2015-06-14 22:36
Idézet - Nűnű:
(Aki ezt a kommentelős, külnösöen a biztonsági kódos ellenőrzős rendszert kitalálta, jónak gondolta, és a mai napig is használatra érdemesnek tartja, az szarjon sünt, és szoruljon a fejére egy végtelenített Justin Bieber MP3-as lejátszó)


Regisztrálni próbáltál már?
Idézet
 
 
-5 #18 Nűnű 2015-06-14 21:39
(Aki ezt a kommentelős, külnösöen a biztonsági kódos ellenőrzős rendszert kitalálta, jónak gondolta, és a mai napig is használatra érdemesnek tartja, az szarjon sünt, és szoruljon a fejére egy végtelenített Justin Bieber MP3-as lejátszó)
Idézet
 
 
-1 #17 Nűnű 2015-06-14 21:37
Idézet - Bathory Gabor:
Ádám, Ádám, a Manowar-hasonlatod azért nem igazán helytálló, elmondom, miért. Joey DeMaio nyilatkozatai tényleg röhejesek, és egynémely metalt dicsőítő dalszövegük a megalakulásuk óta alkalmazott 30 szóból álló repertoár variálása, és hát az utolsó két album sem lett császár... DE! Náluk minden lemezen van min. 3-4 (ha nem több!) klasszikus metal darab, amiben helye sincs a vicceskedésnek, sőt még a valóban túlgondolt Gods Of War-on is kapsz nem kevés remek számot: címadó, Sons Of Odin, Blood Brothers, Hymn... Nem beszélve arról, hogy náluk énekel az egyik legnagyobb metal torok...

Ha már nagyon elő kéne venni sablonos, ultraciki témákat (is) felhasználó bandát, az a Bloodbound szerintem, főleg az utóbbi kb. 3 anyaguk. (A Tabula Rasát nem bántani, az kurva nagy!) Ja, amúgy viszont a sabatonos hasonlattal meg egyetértek. :D

A Manowarról írottakal egyetértek, viszont a Bloodboundot megvédeném. Vagyis nem, de én kifejezetten szeretem a (széles értelemben vett) heavy metal összefoglalójuk at
Idézet
 
 
+3 #16 Bathory Gabor 2015-06-14 20:45
Ádám, Ádám, a Manowar-hasonlatod azért nem igazán helytálló, elmondom, miért. Joey DeMaio nyilatkozatai tényleg röhejesek, és egynémely metalt dicsőítő dalszövegük a megalakulásuk óta alkalmazott 30 szóból álló repertoár variálása, és hát az utolsó két album sem lett császár... DE! Náluk minden lemezen van min. 3-4 (ha nem több!) klasszikus metal darab, amiben helye sincs a vicceskedésnek, sőt még a valóban túlgondolt Gods Of War-on is kapsz nem kevés remek számot: címadó, Sons Of Odin, Blood Brothers, Hymn... Nem beszélve arról, hogy náluk énekel az egyik legnagyobb metal torok...

Ha már nagyon elő kéne venni sablonos, ultraciki témákat (is) felhasználó bandát, az a Bloodbound szerintem, főleg az utóbbi kb. 3 anyaguk. (A Tabula Rasát nem bántani, az kurva nagy!) Ja, amúgy viszont a sabatonos hasonlattal meg egyetértek. :D
Idézet
 
 
+3 #15 kamikaze 2015-06-14 15:00
Idézet - Dokibácsi:
Remélem csak irónia volt....

Első blikkre persze ez ugrik be, csak hát lemaradt neki a végéről a szmájli. Úgyhogy lehet, tényleg komolyan ez a véleménye, vagy csak troll (ami sajnos egyre több van a kommentek között). Ha így gondolja, nem ártana egy kicsit tájékozódni, mielőtt ilyeneket ír, mert ha nem is kedveli ezt a stílust, de előítélet nélkül végighallgatja a lemezt, szinte kizárt, hogy ne állapítsa meg, ez bizony egy baromian erős anyag.
Közben belekukkantva a nemzetközi értékelésekbe, nem lepődnék meg, ha olyan visszautasíthat atlan felkéréseket kapnának a közeljövőben Sandovalék, ami elgondolkoztatn á őket a további folytatásról is. A nyári fesztiválok után december elején jönnek ismét Európába, reménykedjünk, hogy a hazai koncertszervező k viszont észnél lesznek. :)

https://www.youtube.com/watch?v=DvR5AIJingY
Idézet
 
 
+8 #14 bogar 2015-06-14 12:58
Idézet - Korom Gergo:
Ez a nevenincs szar jobb mint az Ossian? Szivattok? Endreek minden lemeze arany es platina, minden koncert telthazas, erre a szarra meg max. amerikaban kivancsiak az emberek!

Ossian Mindorokke!


Tuti, hogy troll. Épeszű ember ilyet nem ír.
Idézet
 
 
+5 #13 Dokibácsi 2015-06-14 12:22
Idézet - Korom Gergo:
Ez a nevenincs szar jobb mint az Ossian? Szivattok? Endreek minden lemeze arany es platina, minden koncert telthazas, erre a szarra meg max. amerikaban kivancsiak az emberek!

Ossian Mindorokke!


Eszednél vagy? Remélem csak irónia volt....
Idézet
 
 
+9 #12 Nűnű 2015-06-13 17:28
Idézet - Korom Gergo:
Ez a nevenincs szar jobb mint az Ossian? Szivattok? Endreek minden lemeze arany es platina, minden koncert telthazas, erre a szarra meg max. amerikaban kivancsiak az emberek!

Ossian Mindorokke!

Szar érzés, hogy nincs elég Ossian-cikk ami alatt recskázhatnál, és így most beszárad a cerka?
Idézet
 
 
-18 #11 Korom Gergo 2015-06-13 14:39
Ez a nevenincs szar jobb mint az Ossian? Szivattok? Endreek minden lemeze arany es platina, minden koncert telthazas, erre a szarra meg max. amerikaban kivancsiak az emberek!

Ossian Mindorokke!
Idézet
 
 
+6 #10 saszi 2015-06-13 14:11
Öröm olvasni, hogy nem csak rám volt ilyen hatással ez a lemez. Tényleg örömzene, amilyennek igazán kéne lennie a jelenkor metal zenéjének.
Idézet
 
 
+3 #9 the raven 2015-06-13 08:19
Ez AZ "Album of the year!
Idézet
 
 
+3 #8 nikfisz 2015-06-12 22:58
Fasza zene!De ez nem 'tiszta' heavy metal.Legyen heavy rock.
Idézet
 
 
+6 #7 rock-robi 2015-06-12 16:45
Fantasztikus lemez!
Idézet
 
 
+12 #6 kamikaze 2015-06-12 13:03
Hát kérem szépen ez itt az USA power metal esszenciája a legszebb hagyományokat ápoló dalokkal. Töltelék nóta valóban nincs rajta, viszont a záró kettőst így egymás után - különösen az előttük lévők függvényében - nem érzem elég erősnek. Elképzelhető, hogy az Up Yours a maga pattogós, kissé punkos ütemeivel nagy siker lesz a koncerteken, de itt a lemez végén szerintem nem elég ütős, egy kicsit olyan levezető jellegű. Ide egy hatalmas, bivaly megszólalású rockhimnusz jellegű nóta kellett volna, mint a nyitó hármas. Úgyhogy jelen pillanatban 9 pontos nálam az album, ami persze még nem zárja ki, hogy az év végén nyerjen. Lesz idén azért még egy-két jobb lemez, pl. éppen az Anthrax, vagy Sykes stb., már most erősebb ez az év, mint a tavalyi, és hol a vége? Az viszont sokat elárul, hogy mióta megjelent az album, szinte mást sem hallgatok. Be fog ez jönni még nagyon sok embernek, úgy tippelem. Aki kedveli pl. a Maident, ebben sem csalódhat. John Bush szinte ugyanaz az énekes karakter, mint Dickinson, ráadásul nem a mai, hanem kb. a huszonévvel ezelőtti formájában. A hangszeresek is nagyon kitesznek magukért, kifejezetten jók a gitárszólók, de a dob és basszus is emlékezetes témákat hoz! Eddig csak az első két dalt játszották a bulikon, mivel azonban jó pár potenciális sláger van még a lemezen, remélem, hogy többet is nyomnak majd róla. Az már biztosan látszik, hogy aki kedveli az efféle erőteljes, tradicionális, de modern felfogásban játszott heavy metalt, annak ez a lemez egész egyszerűen kötelező! A pályafutásuk egyik legjobbja, igényes, változatos és roppant szórakoztató album. Aki pedig nem ismerte őket korábban, az mindenképpen próbálkozzon vele, mert kiváló muzsika!
Idézet
 
 
+15 #5 Santoro 2015-06-12 09:29
Szuper lemez, a Sabaton és Manowaros mondaton hangosan nyerítettem.

Nem vagy túlságosan lelkes, sajnos nagyon kevés ilyen teljesítmény van már a műfajban, és a hozzátartozó médiában is, a nagy öregek megelégednek az Ossian, Sabaton stb szinttel, ott az a 10 pont.
Idézet
 
 
+13 #4 robidog1984 2015-06-12 08:27
Köszönöm Ádám mester!
Tökéletes megfogalmaztad amire gondolok én is!
Abszolút 10 pontos csúcs alkotás!
A manóváros és szabatonos hasonlat is nagyon ül!
Így kell elkészíteni egy tökös modern és egyben tradicionális Heavy Metal lemezt!
Magyar bulit akarok most azonnal!
Idézet
 
 
+14 #3 valarmorgulisz 2015-06-12 08:26
Zseniális lemez, - egy tényleg - saját magával megbékélt, korlátait ismerő zenekartól. Örömzene ez mind a 9 számban. Abszolút csúcsteljesítmé ny, az idei év legjobbja (az új Between The Buried And Me-ig, hehe). :)

A záró dal Hangar18-as ízét pedig külön szeretem. A Dive meg az utóbbi idők egyik legjobb lassú dala. Kitörölhetetlen .
Idézet
 
 
+7 #2 queensryche999 2015-06-12 08:00
Hm, én maradok a képzeletbeli 9 pontnál, de baromi jó kis lemez.
Idézet
 
 
+17 #1 grandmagus 2015-06-12 07:34
A cikk minden egyes szavával egyet értek.
Ez hatalmas zene.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.