A Five Horse Johnsont jó későn, kábé tíz éve ismertem meg. Akkor történt, hogy az énekes/herflis Eric Oblander három dalban is vendégeskedett a Clutch remek From Beale Street To Oblivion lemezén, mindenekelőtt persze abban az Electric Worryben, aminek a klipjében is ott bokázik. Pedig akkor már a FHJ a hatodik lemezén is túl volt, én pedig alapvetően...

Miután a tavaly belengetett dupla lemezből szimpla lett, majd egy Brent Hinds-szólóalbumról szólt a fáma Cold Dark Place címmel, a Mastodon végül egy EP-vel rukkolt elő jóformán a semmiből. Igazság szerint ha valakikből, hát belőlük simán kinéztem volna, hogy minden előzetes duma ellenére mégis az Emperor Of Sand után küldenek pár hónapon belül egy ú...

Az elmúlt kábé öt évben többé-kevésbé folyamatosan hülyén éreztem magam a Leprous kapcsán, de egyértelmű, hogy perverz kis kapcsolatunk a Malinával ért a csúcsára. A norvég proggerek esetében már nagyjából a 2011-es keltezésű Bilateral óta sejthető volt, hogy komoly dolgokra hivatottak, csupán az volt a kérdés, hogy ezt az ígéretet mikor váltják ma...

Kereken öt esztendeje jelentkezett utoljára stúdiólemezzel Glenn Hughes, Joe Bonamassa, Derek Sherinian és Jason Bonham tekintélyesen startoló szupergroupja, amivel jól fel is csigázták a kitartó rajongókat, s bár jómagam is az utóbbi táborhoz tartozom, a legutóbbi Afterglow például már messze nem tűnt annyira izgalmasnak, mint mondjuk az első két ki...

Az Audionerve név elsődlegesen Hájer Gergőt, az Omega Diatribe gitárosát takarja, de mivel ezen a projektalbumon végig Andres Vincze (korábban többek között Monastery vagy Room Of The Mad Robots) énekel, szerintem őt is nyugodtan idesorolhatjuk. Előzetesen nem annyira tudtam elképzelni, milyen irányba indul majd Gergő önállóan, pláne, hogy jóelőre ...

Amellett, hogy szép lassan eljutunk odáig, hogy minden valamirevaló filmklasszikusnak van már remake-je, előzménye, folytatása vagy újragondolása, gyakorlatilag a metalszíntéren sincs olyan alapcsapat, akikből ne lenne újabb verzió, vagy ha úgy jobban tetszik, kópia. Nyilván nagyjából mindenki tudja, kikre gondolok, ha azt mondom: van már kis-AC/DC...

Mindig gyanakodva szemlélem, ha egy zenekart a következő lehetséges világszenzációként akarnak beharangozni, így aztán amikor nyár elején először olvastam hasonlókat a michigani Greta Van Fleetről valamelyik amerikai rockoldalon, természetesen csak azért sem hallgattam meg a bemutatkozó EP-t. Aztán eltelt pár hónap, a bandáról még mindig cikkeznek,...

Noha az Atlanti-óceán e partján ebből keveset vettünk észre, a tengerentúlon az utóbbi évek egyik lassan, de biztosan kiépült sikersztorija az In This Moment nevéhez köthető. A bő évtizede elstartolt csapat mára kialakított magának egy elég jellegzetes megszólalást, ami igen rendesen be is ütött odaát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az öt ...

Gondolom, nem sokan lepődtek meg azon, hogy a brit prog metalos Threshold frontemberi posztját már megint „új" énekes, pontosabban már megint egy visszatérő vokalista foglalta el, hiszen ebben a csapatban ez már szinte bevált széria. Glynn Morgan már a '94-es Psychedelicatessen idején is Damian Wilsont váltotta, pontosan ugyanúgy, mint a jelenlegi ...

Nem semmi, hogy Josh Homme zeneileg hová jutott el a Queens Of The Stone Age tizenkilenc éve megjelent bemutatkozó lemeze óta. Persze, sok idő az a tizenkilenc év, pláne, ha valaki olyan vastag falú dobozba zárta be magát, mint tette azt nyeglén kretén hősünk a kilencvenes években stílusalapító zenekarával, a Kyuss-szal. Ha Homme, akkor stoner/dese...

A kiválóan sikerült új Body Count , illetve a Prophets Of Rage és a Powerflo lemezeinek egymáshoz közeli megjelenése láttán az ember önkéntelenül is egyfajta új rapmetalos hullámra asszociál. Persze azért nem árt emlékeztetni magunkat: mindhárom esetben a műfaj pionírjairól van szó, pont ugyanazokról, akik a '90-es évek elején is olyan sokat tettek a...

Az öt évvel ezelőtti, kiválóan sikerült Timeless Hour bemutatkozás után most négyrészes EP-sorozatba vágta a fejszéjét Jónás Tamás, és mint már a címekből is kitalálható, ez itt most egy évszakok mentén tematizált minialbum-sorozat. Nyilván ebből egyből mindenki Vivaldira asszociál, de természetesen nem a Négy évszak valamiféle szólógitárra hangszere...

A Paradise Lost önmagában is nehéz eset. Voltak ugye valaha az aranyévek, amikor műfajukon belül kiüthetetlenek voltak a középsúly kategóriában. Ha azt mondjuk, Gothic, Icon, Draconian Times , pontosan tudja mindenki, mekkora alapvetés a csapat. Aztán teltek-múltak az esztendők, s egy hanyatló korszak után elkezdődött egy izgalmas útkeresés, amelynek...