Shock!

november 20.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Europe: Walk The Earth

europe_cElkötelezett Europe- (és újkori Europe-) rajongóként is töredelmesen be kell valljam, hogy első ismerkedéskor óriási pislogásokat követően vertem be a szunyát a Walk The Earth alatt. Pedig hát a csapat még mindig kizárólag azokkal a zenei eszközökkel muzsikál, amelyekre az utóbbi években ráfordultak, és amelyekkel engem is bármikor kenyérre lehet kenni. Ennek ellenére mégis sikerült elérniük, hogy unatkozzak és ásítozzak. Ugyanakkor még abban az esetben is megadnám nekik az esélyt, ha éppenséggel egy bluegrass-, vagy akár egy károgással telerakott blackmetal-albummal rukkolnának elő... hiszen ez a Europe. Akikre még akkor is érdemes odafigyelni, ha történetesen magasról leszarják, mik a közönség igényei, és önző módon, szerethető csökönyösséggel menetelnek a saját fejük és szívük után, mert megtehetik. És a jelek azt mutatják, hogy a Walk The Earth-öt nagyon nagy részben (ismét) önmaguknak készítették, hiszen talán még soha nem volt ennyire személyes, őszinte és trendeket felrúgó egyetlen Europe-anyag sem. Némi túlzással mondhatnám akár azt is, hogy ez az album lett a zenekar blueslemeze, ami persze már csak azért is hülyeség, mert annál jóval több stílus keveredik itt. Azonban mondanivalójában és jellegében nagyon is leásnak a blues sötét mélységeibe, ahonnan alapvetően minden súlyos muzsika eredeztethető.

megjelenés:
2017
kiadó:
Hell & Back
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 21 Szavazat )

Ennek egyik bizonyítéka a náluk talán még soha korábban nem tapasztalt mértékű melankólia, amelybe oly mértékbe belemerítették az új szerzeményeket, hogy nem csoda, ha az embernek szinte minden egyes alkalommal borongós lesz tőlük a hangulata. Egyértelmű, hogy a barátkozás is emiatt tűnhet nehézkesnek, és az is sok mindent elárul, hogy a csapat szinte bocsánatkérőn és védekezőn fordul a közönség felé a rajongói oldalakon: „Talán úgy tűnik, hogy a Walk The Earth túlságosan búskomor, de összességében azért elmondható, hogy létezik egy pozitív oldala is." Utóbbi kijelentést csak megerősíteni tudom, mert azért szerencsére a sokadik hallgatás után ugyanúgy meg tudtam szeretni ezeket a dalokat is, mint ahogyan a hasonló előzményeket is. Sőt, most már a szomorkásabb hangulat ellenére talán erősebbnek is érzem a végeredményt mondjuk a két évvel ezelőtti War Of Kingshez képest. Joey Tempest például rögtön a címadóban összetéveszthetetlen dallamokkal operál, a The Siege-ben pedig valójában a zsíros Hammond/Gibson kombó az, ami igazán odaver, és ha már így szóba került a hangzás, arra tulajdonképpen ez alkalommal sem lehet túl sok panasz, bár Ian Haugland csilingelő cintányérjait nem biztos, hogy le kellett volna porolni, ha már eltökélten ezekben a mély regiszterekben nyomulnak.

A felvételek ezúttal két hét alatt elkészültek, ami azt jelentette, hogy minden napra jutott egy-egy dal. E felgyorsult munkatempónak persze egyaránt megvannak az előnyei és a hátulütői is – utóbbiak John Norum gitárszólóinál néha egyértelműen meg is mutatkoznak. Személy szerint olykor elviselnék egy-két kidolgozottabb motívumot is a mestertől a bluesos, pentatonos kötelező körök helyett, de ha ilyenre vágyom, végül is csak elő kell kapnom a gitáros szólólemezeit, vagy az üvegesre koptatott The Final Countdown bakelitet. Meg egyébként is, az újkori dalokba talán jobban is illenek a zsigeri, élőben felnyomott, rögtönzött szólók, mint ahogyan az például a mollos környezetbe helyezett Kingdom Unitedban is hallható. Akármennyire is tűnik az egész inkább wah-pedálos maszatolásnak... (Kirk. Hammett. Uralkodik.) A Pictures levertségétől viszont rendre elalszom, és az is elég durva, hogy több mint negyed órát kell várni az első igazán lendületes tételre, ami a Purple/Zeppelin-alapokra ültetett Election Dayjel végre meg is érkezik. A pszichedeliába áztatott, stoneresen füstös Wolves-ot pedig talán még a Monster Magnet sem tolná el hitelesebben, ahogyan a meglepően súlyosra vett, „így-szólna-a-black-sabbath-joey-val" típusú ős-doom-szörny (!) Haze is kellemesen masszírozza a fület full hangerőn, itt a bekiabálások is nagyon ott vannak. Csúcspontként mégis inkább a Joey félelmetes hangterjedelmével és énekteljesítményével felturbózott GTO-t és a már most koncerfavoritnak kipipálható Whenever You're Readyt említeném. A Turn To Dust levezetése viszont akkora tudatos és pofátlan Beatles-téma (a beavatottak egyből rá fognak jönni, melyik), hogy az már szinte megbocsáthatatlan. Na jó, Mic Michaeli Beatles-rajongása miatt talán elnézhetjük nekik...

Meglehetősen sokáig tartott az ismerkedési fázis a Walk the Earth lemezzel, de így, hogy most már jó barátok lettünk, jelenleg valahol a Secret Society és a Bag Of Bones közé helyezném a friss dalokat. Akkor sem lesz gond, ha esetleg túlságosan is rám telepedne a melankólia, mert akkor legfeljebb elindítom majd Joey Tempest kellemes Telecaster-gitárhangzásokba csomagolt első szólólemezét (A Place To Call Home), hogy ismét kisüssön a nap. Türelemből és időből kérnek tehát legtöbbet a Walk The Earth dalai. Bár az elkeseredettség a csapat számára most talán nem is lehetne indokoltabb, hiszen Ian Haugland éppen a lemez megjelenése után pár nappal veszítette el huszonnyolc éves fiát.

 

Hozzászólások 

 
+2 #8 blackmagic 2017-11-15 10:24
Ja, nem 10/10 mert a tízéves kölköm (Europe rajongó) a zuhany alatt üvölti, hogy " Like champions" :)
Idézet
 
 
+1 #7 blackmagic 2017-11-15 10:21
Nálam nem tudnak hibázni, még úgy sem, hogy a WOK-ot még erősebbnek érzem. Érdekesen léptek dalszerzés terén, mert én a Picturesból (tomorrow) de még a Whenever You're Ready- ből is (ready or not) kiérzem az Out of this world-öt. Miközben egyre mélyebbre ástak a hatásaik munkásságában. Elképesztő jó zenészek. Joey hangterjedelme pedig még így is bőven elegendő, a mai stílusukhoz pedig még jobban is megy ez az idő koptatta hang. Az élőben pedig kevesen hozzák azt a minőséget amit még ma is tud. 9/10
Idézet
 
 
+2 #6 Draveczki-Ury Ádám 2017-11-15 04:32
Idézet - Santoro:
Ja bocs, azt akartam kedezni, hogy lesz-e, a telon nem lattam rendesen, bocs megegyszer, elég bunkon jott ki. Koszi

Lesz, meg a Sweet/Lynchről is. Bár szerintem elég harmatos mindkettő.
Idézet
 
 
+3 #5 Santoro 2017-11-14 21:36
Ja bocs, azt akartam kedezni, hogy lesz-e, a telon nem lattam rendesen, bocs megegyszer, elég bunkon jott ki. Koszi
Idézet
 
 
0 #4 Stravinsky 2017-11-13 21:01
Nem bántam volna egy TFC-stílusú albumot, de egész jó lett így is.
Idézet
 
 
0 #3 Santoro 2017-11-13 20:15
Hello! Az új Lynch Mobról írás. Koszi!
Idézet
 
 
+5 #2 pth0mas 2017-11-12 12:50
Nincs már ott félelmetes hangterjedelem, hanem hatalmas rutin!:) Jó lemez,amúgy!
Idézet
 
 
+15 #1 frontiers 2017-11-12 09:41
Nem hittem volna, hogy van, aki meg tudja fogalmazni, azt, amit még én sem tudtam igazából megfogalmazni ezzel a lemezzel kapcsolatban.
Baromi rég szeretem a Europe-ot és mindig hangsúlyozom, hogy az új Europe már nem a TFC-s Europe. Ezt tényleg fontos leszögezni. Számomra ők az utolsó olyan zenekar, aki tényleg csak maguk miatt zenélnek, ez hallatszik minden egyes újkori lemezükön. Messze leszarnak minden egyes elvárást, sőt pár éve még azt is megpödzötték, hogy kihagyják a TFC-t a koncertes setlistből -nehogymá elvárás-

Nálam igazából a 2009-es Last Look of Eden-el értek el egy olyan szintet, amire azt mondtam, hogy ez igen. Tényleg le tudták rázni a TFC láncot saját magukról. Annak a lemeznek van valami olyan ereje, ami igazán klasszissá emeli. Ha 30 évvel korábban írták volna meg, teljesen máshogy alakult volna a karrierjük.
Azóta minden egyes új anyagnál csak pislogás van az első két/három hallgatáskor, aztán idővel mint az új bor, elkezd beérni nálam.

Ez a lemez is ilyen. Először egyszerűen nem tudtam mit kezdeni vele, de 1 hónap után most már igen.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.