Nyolc éve nem adott ki szólólemezt Glenn Hughes, de azért persze nincs szó arról, hogy közben semmit sem csinált volna. Sőt, épp ellenkezőleg, tartotta magát szokásos termékeny tempójához, hiszen három albumot is készített a Black Country Communionnel, meg még egy levezetésnek is tekinthető cuccost a California Breeddel, sőt, a Voodoo Hill is újjáéledt. Ugyan ezeket is szerettem – alapvetően mindent bekajálok, amihez az öregnek köze van, nincs is értelme tagadni ezt –, de azért kifejezetten hiányzott, hogy Glenn végre önállóan is villantson valamit, a Resonate pedig természetesen nem is okoz csalódást. De hát Hughes nem nagyon hibázott, mióta a modern orvostudomány kimosdatta a drogokból, és első újonnani életjelként belesüvöltötte a világba a The KLF dancefloor-világslágerében 1991 legvégén, hogy what time is looooooooooooooooooooooooove (bizony, az ott ő volt, még ha ezzel sokan a mai napig nincsenek is tisztában).
