Valentin Szilvia: Megcsinálták a régi nagyok. Újra. Az év eleje/közepe a Guns N' Rosesról szólt, a vége pedig végérvényesen a Metallicáról. Hátradőlhet mindenki, a műfaj (még) nem veszett el – csak recirkulálódott. Bevallom, nem vártam már semmi izgalmasat James Hetfieldéktől, a Death Magneticet nem sikerült azóta sem megszeretnem túlságosan, talán ha két-három alkalommal előszedtem az elmúlt nyolc évben, azzal sokat mondok. A Hardwired előzetesei alapján bizakodni kezdtem, elsőre rokonszenvesebbnek tűntek a patikamérlegen adagolt dalok, mint nagyon régóta bármi tőlük. De azért az ördög nem alszik, ugye, még simán elronthatják, még akkor is, ha rövidebb, lényegretörőbb számokat ígértek. Persze ezeket a kinyilatkoztatásokat a helyükön kell kezelni, Metallica-mércével mérve a rövidebb simán 6-8 percet jelent – amiből „szerintünk" többnyire még mindig húzni kellene egy kicsit, illetve dehogy kellene, ha ők így gondolták, hogy pont úgy lesz kerek, akkor mit vitatkozunk mi azokkal, akik harmincöt éve élik a Metallica-létet?
