Egy cseppet sem lennék meglepődve, ha Arjen Anthony Lucassen Pataky Attillához hasonlóan egyszer csak bejelentené, hogy bizony ő is valamiféle kapcsolatban áll a mienknél fejlettebb civilizációk küldötteivel, akiktől folyamatosan kapja a segítő információkat földi küldetésének beteljesítéséhez. A hórihorgas holland zseni nemcsak két és fél méteres ...

Kevés szomorúbb dolog létezik annál egy rajongó számára, mint amikor a kedvencéről már csak múlt időben beszélhet. Haláleset, fásultság, kifulladás – az évtizedek során megannyi jelentős zenekar fordult a létből bele a mindent megszépítő emlékezet időtlenségébe, hogy aztán sokuk végül visszatérjen onnan, több-kevesebb sikerrel. Éppen ezért csó...

A Whitesnake-be távozott Joel Hoekstra helyén már Keri Kelli gitározik Brad Gillis mellett az új Night Rangeren, de ezt leszámítva természetesen a Don't Let Upon sem történtek lényeges változások az egyik örök amerikai jukebox-bandánál. Persze ennél a korosztálynál az ember már eleve nem is számít kísérletezésre, és ez így is van rendjén. Szép dolo...

Az új Skyclad teljes meglepetésként érkezett, hiszen semmi sem utalt arra, hogy nyolc évvel az utolsó lemez, az In The... All Together után várható lenne bármikor is a folytatás. Martin Walkyer 2001-es kiválásával az egyébként is a föld alatt mozgó banda még mélyebbre süllyedt az underground bugyraiban, az utóbbi majd egy évtized csendje pedig arra...

Öt éve adott ki utoljára stúdiólemezt a török Pentagram (vagy ha úgy jobban tetszik: Mezarkabul), és mint azt a címből nyilván te is kitaláltad, az Akustik sem új nagylemez, hanem egy gyűjteményes anyag, mely régebbi dalok átdolgozott, akusztikus verzióit tartalmazza. Ha nem hallottál volna még róluk, elég, ha annyit tudsz, hogy a thrash metal felől ...

Sokáig azt hittem, nem nagyon lesz itt már új Warbringer. A legutóbbi, IV: Empires Collapse lemez eleve útkeresőbb jelleget mutatott, és pár ponton kicsit elkanyarodott a kaliforniai csapattól megszokott old school thrash irányhoz képest, aztán utána szépen szétesett a felállás is. Elég sokat elárul a zenekar körüli kavarásról, hogy a Woe To The Va...

Csúf dolog egyből így nyitni, de azzal kell kezdenem, hogy haragszom Erik Mårtenssonra. Több oka is van ennek, az egyik az, hogy alapvetően jó dalszerző, jó énekes, a gitárral is tisztességgel bánik, mégis szembetűnő, hogy mennyire megelégszik egy bizonyos sémával, amitől aztán csak nagy nehezen szakad el. A többi, apróbb okokat menet közben sorolo...

Mi az, ami első ránézésre az ember szemébe ötlik a svéd Horisont fekete-fehér zenekari fotóin? Szakáll nélküli harcsabajusz, szemekbe lógó, fésületlen és természetesen fénylő haj, a pupillát ijesztően felnagyító, tízcentis körméretű, vastagkeretes szemüveg, virágmintás ingek, rajtuk szűk farmerdzsekivel, trapézgatya, westerncsizma... Vagyis a '70-e...

In Wino veritas – ahogy a művelt doomster mondja. És valóban: Robert Scott Weinrich, azaz Wino egy jó ideje már ugyanolyan megkerülhetetlen és tévedhetetlen intézménnyé vált a saját közegében, mint mondjuk Lemmy volt a magáéban. De hát mi mást is várhatnánk egy olyan fazontól, akinek még a születési helye is Rockville? A minden képen fülig érő vigy...

A denveri Havok az utóbbi évek egyik legdinamikusabban fejlődő ifithrash-alakulata, akik először a 2011-es, kettes számú Time Is Up lemezzel tettek le olyat az asztalra, amire muszáj volt odafigyelni, a 2013-as Unnatural Selection t pedig már annak rendje és módja szerint rengeteget is hallgattam. Nem vár más sors a friss albumra sem, ez ugyanis talá...

Nem túl szerencsés időpontban, pont tavaly karácsony előtt jelent meg a Nevermore-t, a Leander Risingot és az Éjjel-nappal Budapestet is megjárt Vörös Attila Strenght Of Will néven futó szólólemeze, ami sajnos az év végére ráfordulás miatt érzésem szerint el is sikkadt, nem jutott/juthatott rá kellő figyelem, az évértékelő listákra meg így nem is n...

Michael Kiske ismét a porondon, a főmunkatárs izgatott, jobban, mint én ettől a lemeztől. Hétről hétre ugrom át az autó lejátszójában, persze nem az alacsony színvonal miatt, sokkal inkább a vonzerő csökkenése okán, na meg a napi taposómalom is megakasztja a folyamatos műélvezetet, ez a zene mégiscsak összetettebb attól, minthogy felületesen átpörg...

Minden csoda három napig tart, a magam részéről azonban már elég hosszú ideje nagyon jól elvagyok a Steel Pantherrel. Értem persze azon véleményeket is, amelyek szerint az első lemez után fokozatosan csökkent (radikálisabbak szerint: zuhant) a minőség, számomra azonban a Balls Out is erős anyag volt, és az All You Can Eat et is tökre szeretem. Ugyan ké...