Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Samael: Hegemony

samael_cUgyan milyen elvárásaink lehetnek egy immár harminc éve üzemelő, annak idején stílust teremtő, de jó ideje éppen e stílus sablonjai közül kikeveredni képtelen zenekarral szemben? Jó kérdés, hogy vajon maguk a Samael teremtő erejét jelentő Locher testvérek milyen elvárásokkal indultak neki a tizenegyedik sorlemezük elkészítésének. Elég lesz-e, ha csak hozzák a kötelezőt, kell/lehet/tudnak-e egyáltalán megújulni ebben a közegben, vagy ez a banda éppen akkor maradhat szerethető, ha mindig csak apró kiigazításokat eszközölnek a jól ismert arculaton? A szokásosan nagyratörő promószöveget („ez lesz az egyik legfontosabb lemezünk" stb.) persze e helyen sem érdemes túl komolyan venni, ugyanakkor tény, hogy abból a műhelyből nem érdemes már komolyabb újdonságokra számítani, amely a Passage albummal képes volt mindenkit meghökkenteni, hat év várakozást követően viszont csak annyi izgalmi faktort képes beletenni a friss produkcióba, mint amit a Hegemonyból kihallunk. Ami persze nem jelenti azt, hogy utóbbit ne lehetne élvezni.

megjelenés:
2017
kiadó:
Napalm
pontszám:
7,5 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

Jellemző, hogy a Samael felől az utóbbi években érkező hírek közül messze az volt a legérdekesebb, hogy W.A.R. (vagyis Worship And Ritual) néven útjára indították saját klónjukat is, amely néven értelemszerűen a mára sűrű homályba veszett első két albumukról játszanak, mindenféle szintis bűvészkedés nélkül, a zeneszerző Xy-t ismét a dobok mögé ültetve. Elképzeléseim szerint roppant felszabadítóak lehetnek számukra is ezek a nosztalgiakörök, hiszen az a hozzáállás és zenei stílus, ami a Worship Him és a Blood Ritual lemezeket annak idején jellemezte, már nyomaiban sem mutatható ki a modernkori Samael zenéjében. A svájci kvartett karrierjének legizgalmasabb fejezete persze még csak ezek után kezdődött meg, amikor a Ceremony Of Opposites – Passage – Eternal sorral addig példátlan módon írták át a black/extrém metal szabálykönyvét. Ezekben az években a két Locher jóval gyorsabb tempót diktált a fejlődésben annál, amit akár saját táboruk is követni tudott volna, így logikus volt, hogy eljutnak majd ők is arra pontra, amikor befejezettnek érzik saját művüket, és a továbbiakban már inkább a kész alkotást csodálják.

A mából visszatekintve, nekem úgy rémlik, hogy a 2004-es Reign Of Light volt tőlük az első olyan anyag, amelyre már nem tudtam a szokott lendülettel felkapni a fejem, és erre bizony azóta sem igen volt okom. Az a megállapítás pedig, hogy a Hegemony dalai lazán felcserélhetők bármelyik tétellel erről az albumról, számomra annyit mond, hogy a nagy vihar lecsillapodtával a Samael az utóbbi másfél évtizedben biztonsági játékot játszik, a tábor pedig megtanulta elfogadni ezt a helyzetet. Hogy ne csak az állandóságról szóljon ez a cikk, ne hallgassuk el, hogy másfél évtized után újra tagcsere történt a svájciaknál, még ha ez a gyakorlatban csak annyit jelent, hogy egy jóval megjegyezhetőbb nevű basszusgitáros arcot (Drop) sikerült leigazolni a távozott Masmiseîm helyére. Igazából arra sem mernék megesküdni, hogy gitáros társával (Makro) együtt ténylegesen felbukkantak volna a stúdióban, esetleg Vorph és Xy intézett volna mindent a jóbarát Waldemar Sorychta (hiszen ő is itt van újra) társaságában. Mindegy is, az efféle apróságok sosem számítottak sokat a Samael háza táján, ahol mindenkinek kialakult az évek során a pontos szerepe.

Meglepő lehet ezek után, ha azt mondom, hogy kimondott élvezettel hallgatom a friss anyagot, talán a lemezszünet is jót tett, de mindenképpen azt érzem, hogy sikerült a maximumot kihozni az új témákból. Ennél kevesebb persze nem is lehetett a cél, ha olyan számcímekkel dobálózunk, mint a címadó vagy a Samael (!), netán a Black Supremacy. A dalszövegekbe tekintve a közepesen minőségi közhelyhalmozáson (ld. „Black is the new white") túl azért találkozunk némi meglepően direkt társadalomkritikával is (Red Planet), ami náluk újdonság lehet. Valódi meglepetésnek azért talán csak a Beatles-dal (Helter Skelter) roppant pofásra sikeredett átgyúrását nevezném, de különösebben még ez a tétel sem lóg ki a lemezről, a többi pedig pláne nem. Aki eddig is szívesen hallgatta a Samael diszkószimfóniáit, annak nem lesz különösebb gondja a Hegemonyval, hamar beleülnek a fülbe a témák, és ha ez megtörtént, óriásiakat lehet légszintetizátorozni az itt tálalt, bő háromnegyed órányi műsor alatt. Aki pedig ennél többet vár, netán Passage-kaliberű forradalomra számított, annak azt tudom mondani, nézzen körül inkább máshol, mert a Samael már régóta nem foglalkozik falak és tabuk döntögetésével.

Korrekt iparosmunka, se több, se kevesebb. Meg egy fél pont az igyekezetért.

 

Hozzászólások 

 
+3 #6 Igor Igorovics 2017-11-17 17:09
Idézet - GTJV82:
Szerintem a Lux Mundi volt az újabb lemezek az, ami rendben volt. Az valahol a Passage és az Eternal között volt keménységben, de nagyon jó album.
A Reign Of Light / Solar Soul páros szerintem nagyon gyenge lett, és egyenlőre ez az új sem több egy korrekt iparosmunkánál.
Az Above nekem valamiért kimaradt eddig, de ha azt mondjátok, hogy jó, akkor hamar pótolom...

Industrial Black Metal, úgy hogy az újvonalas Samael dallamokat sem hanyagolták. Szerintem király cucc, nekem kifejezetten üdítő black metalt ilyen körítéssel hallgatni, szerintem simán tehetsz egy próbát.
Idézet
 
 
+3 #5 GTJV82 2017-11-17 12:43
Szerintem a Lux Mundi volt az újabb lemezek az, ami rendben volt. Az valahol a Passage és az Eternal között volt keménységben, de nagyon jó album.
A Reign Of Light / Solar Soul páros szerintem nagyon gyenge lett, és egyenlőre ez az új sem több egy korrekt iparosmunkánál.
Az Above nekem valamiért kimaradt eddig, de ha azt mondjátok, hogy jó, akkor hamar pótolom...
Idézet
 
 
-6 #4 Anon Ymus 2017-11-16 21:36
Idézet - cápaidomár:
Még egy háromszöges borító.


Valóban, már a borítóval is elárulják, hogy kinek hajtják meg a fejüket - na nem mintha ez újdonság lenne tőlük.
Idézet
 
 
+1 #3 cápaidomár 2017-11-16 14:28
Még egy háromszöges borító.
Idézet
 
 
+4 #2 19EmpEroR75 2017-11-16 13:48
Én a Samaellel kapcsolatban már leszámoltam azzal, hogy meglepjenek. Az Above-val mondjuk sikerült, mert pont azt tették, amire senki sem számított - hogy kiadnak egy dühös, gyors albumot, ami lényegében úgy ásott vissza a gyökerekhez (ráadásul olyan fordulatszámon, ami még az első 3 lemezt sem jellemezte), hogy az elektronikus vonalat is megtartotta.
Ráadásul az elektronikus cuccokat nem szeretem (kevés kivétellel), de ami a Locher testvérek műhelyéből kikerül, azzal engem meg lehet venni. Mindig. (az elvitathatatlan sablonosság és önismétlés tudatában, persze)
Az számomra mindenképpen pozitívum, hogy a Hegemony jóval karcosabb, mint a Reign of Light - Solar Soul éra dalai, és a gitár is valamivel hangsúlyosabb, mint abban az időben.
Szóval meglepetés nincs, nem is vártam, de a dallamvilág engem maximálisan kárpótol.
Idézet
 
 
+2 #1 rögdög 2017-11-16 09:28
Elég gyenge, közepes , kiszámítható lett.
A jó gyors kemény Above lemezüket szerettem utoljára.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.