Noha még nagyban feltörekvő bandáról beszélünk, legalább névről azért többé-kevésbé már mindenki be tudja azonosítani a brazil Nervosát, akit csak egy kicsit is érdekel a thrash. Ha esetleg mégsem lennének meg, a csapat elsődleges különlegességét az adja, hogy három csaj nyomul benne, ami ebben a durva műfajban ugyebár még ma sem túl gyakori. És ne...

Nagyjából maradt az eddigi csapásvonalon az első albumával igazi meglepetéssikert aratott Blues Pills, vagyis Elin Larssonék továbbra is olyanok, mintha egy időgép segítségével mászkálnának ide-oda 1968 és 2016 között, a rockzene hőskorában született dalokat, riffeket mentve át a 21. századba. De mint mondtam, csak nagyjából, a Lady In Goldon ugyanis...

Kétségtelen, hogy a kaliforniai Rival Sons karrierje legnagyobb lehetőségét kapta meg a búcsúzó Black Sabbathtól, és jobb dolguk nem is lehetne a friss lemez megjelenésével egy időben, mint teltházas arénákban játszani a The End turnén. Mint azt a koncertbeszámolóban is írtam, az ilyesmi persze nem minden tekintetben kifizetődő, de még így is csak ny...

Harmincöt éve nyomatja a metalt csaknem töretlen lelkesedéssel az arizonai Flotsam And Jetsam főnöke és egyetlen állandó tagja, Eric A.K. Knutson énekes, aki mindössze néhány hónapra lépett ki a csapatból 2001-ben. Mellette az a Michael Gilbert tekinthető még viszonylag állandó tényezőnek a bandában, aki a hőskorban tizenöt évig gitározott a csapat...

Nehéz dió – ahogy Bertli Zoli kolléga mondaná ironikusan. Mármint bármit is írnom a nagymágocsi Angertea új lemezéről. Egyrészt azért, mert a Dühtea zenéje sem volt soha könnyű eset, ezúttal sem az, emellett pedig úgy érzem, már mindent elmondtam róla korábban. Volt is rá lehetőségem, éppen elég, hiszen idestova húsz éve léteznek, húsz esztendő alat...

Akármennyire is hihetetlennek tűnik, de idén már az instrumentális gitárzenék egyik legmeghatározóbb fejezete, a most 56 esztendős Steve Vai által elkövetett Passion And Warfare is negyedszázados korba lépett! E varázslatos muzsikát tartalmazó lemezt, amely szinte már a megjelenése évében is simán megállta volna a helyét a Klasszikushock rovatban, ...

Néha (nagyon ritkán) felötlik bennem a kérdés, miért létezik még metalcore, de ha még/már létezik, lehet-e újat, kiemelkedőt villantani benne. A stílus- és műfajkeveredésnek hála sikerül még a felszínen tartani az ezer lékkel hánykolódó hajót, de ahhoz, hogy ne süllyedjen el, napjainkban már az istenek és a rajongók irgalma szükséges, plusz néhány ...

Évek óta húzódik már ez a szólóprojekt, amin persze semmi meglepő nincs: ha valahol Steven Tylerről szólnak a dolgok, az ember csakis a totális káoszt veheti biztosra, ehhez pedig alighanem mindenki hozzászokott már az elmúlt negyvenakárhány évben. Az énekes végül azért csak összehozta karrierje első hagyományos szólóalbumát, és mentségére szolgálh...

Végül eléggé másként sült el a Stuck Mojo újjáéledése, mint azt eredetileg tervezték. A pár év inaktivitás után ugyebár arról volt szó, hogy Rich Ward gitáros és Frank Fontsere dobos a legsikeresebb felállásban állítja ismét vágányra az atlantai rap metalosokat, Bonz rapperrel és Corey Lowery basszer/énekessel. Némi koncertezés után azonban ismét e...

Csakazértsem fogom azzal a – leginkább gitárosok körében elterjedt – közhellyel indítani ezt a KRITIKÁT, hogy „régen még szerettem Malmsteent", hiszen a gitárfenomén muzsikája gyakorlatilag SEMMIT sem változott az elmúlt cirka harminc esztendőben, s e tény ismeretében elvileg még ma is ugyanúgy kellene szeretnem, mint a kezdetek kezdetén. Yngwie-tő...

Már egy ideje tudni lehetett, hogy Jim Matheos a többé-kevésbé folyamatos turnézás mellett/után ezúttal nem a különböző projektreire, hanem a Fates Warning új lemezére kíván koncentrálni, így nem kell ismét csaknem egy évtizedet várni a finoman szólva is kiválóan sikerült visszatérő anyag, a Darkness In A Different Light folytatására. Igazából a konc...

A brit Discharge jelentőségét nehéz lenne túlhangsúlyozni, hiszen az 1982-es Hear Nothing See Nothing Say Nothing az évtized brutál muzsikáinak egyik abszolút alapkövét jelentette, később megismert formájában sem a thrash, sem a hardcore, de még a death- és a black metal sem nagyon jöhetett volna létre e vért hányó, elképesztő intenzitású crust/pun...

Mindenképpen azzal kell kezdenem, hogy megkövetem a budapesti Alone In The Moon tagságát. Várhidi Adrián (akarom mondani Adrian von Castlebridge) és társai ugyanis már vagy egy évvel ezelőtt elküldték nekem a Nagyszerű Nemzedéki Himnuszok Gyűjteményének digitális változatát, csak hát közbelépett legendás lustaságom, meg a kifogásnak mindig jól jövő...