Shock!

december 12.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Cannibal Corpse: Red Before Black

cannibalcorpse_cElőzetesen szó volt itt az eddigi legnyersebb hangzásról meg az eddigi legfogósabb zenei anyagról, de összességében nem gondolom gyökeresen eltérőnek a Red Before Blacket a Cannibal Corpse előző néhány lemezéhez képest. Ezzel most természetesen nem azt mondom, hogy az idei anyag teljesen ugyanolyan, mint mondjuk az A Skeletal Domain volt: egy fokozattal valóban mocskosabb, durvább ez a lemez a legutóbbinál, de aki előzetesen esetleg netán valamiféle korszakhatárra számított, megnyugodhat, ilyesmiről természetesen szó sincs. Mivel egy három évtizedes, kilengésektől abszolút mentes karrier tizennegyedik albumáról beszélünk, szerintem dőreség is lenne hasonlót várni Alex Websteréktől.

megjelenés:
2017
kiadó:
Metal Blade
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

Az Erik Rutan-féle megszólalás tényleg elég marós és durva lett, ugyanakkor a Cannibal Corpse mindig is tisztán érthető hangzásképpel operált, nincs ez másképp most sem. Pat O'Brien és Rob Barrett gitárjai fület gyönyörködtető brutalitással, mégis kellően plasztikusan zúznak, a banda összekeverhetetlen riffelése pedig ma is gyilkos. Ami az emlegetett extrafogós jelleget illeti, kicsit bizonytalan vagyok, hiszen a Cannibal Corpse a maga módján már az Eaten Back To Life idején is kerek, ragadós, jól megjegyezhető dalokat írt, vagyis – a műfaj szintjén – az ilyesmi sem új náluk. Annyi bizonyos, hogy összességében készítettek már ennél az újnál komplexebb, technikásabb megközelítésű albumokat is, többek között például a 2014-es eresztéssel összehasonlítva is direktebb, egyenesebb vonalú a mostani mű. De mint mondtam, ez ettől még mindig a jó öreg Cannibal Corpse, mint ahogyan az A Skeletal Domain is az volt. Innentől fogva egyéni ízlés kérdése, ki hol helyezi majd el a diszkográfiában az anyagot, és ahogy nézem a visszajelzéseket itt-ott, elég vegyes is a fogadtatás. Akad, aki szerint igazi modern csúcspont az életműben a Red Before Black, mások szerint rutinmunka. Szerintem meg pont a két kategória között helyezkedik el a cucc.

Az első négy számmal tulajdonképpen mindent felvillant a banda, ami a későbbiekben várható. Mindenféle púder nélkül, fémesen öblös riffeléssel, sodró tempóban indul a lemez az Only One Will Die-jal, majd még magasabb tempóba kapcsolnak a címadóval, ahol a refrén még a maga egyszerűségében is azonnal a fülbe ragad. Utána jön a Code Of The Slashers meglassult riffeket és fűrészelős zúzdákat váltogató súlyossága, hogy aztán a Shedding My Human Skin a maga lidércesen disszonáns gitárdallamaival, sejtelmes hangulataival a banda legpszichopatább arcát is felvillantsa. Négy dal, mindegyik death metal, mindegyik Cannibal Corpse, ezen belül mégis mindegyik más – helyből meggyőző a kezdés, és a későbbiekben is ezt a spektrumot bejárva vezetik elő a dalokat. A zsigereket forgató, fortyogó riffelésű Corpus Delicti, a pokoli basszusfutamokkal alázengetett, gyilkos témákkal operáló Scavenger Consuming Death, netán az ízesen doomos kezdésből kegyetlen kalapálásba, majd csodálatosan elvetemült málházásba forduló Hideous Ichor kiváló Cannibal-darák. Semmi meglepő nincs bennük ennyi év után, de jó őket hallgatni.

És akkor el is érkeztünk a lényeghez: sokszor leírtam már én is, más is, hogy zenekara válogatja, kinek mi áll jól, és kitől mit vár az ember. Szerintem a Cannibal Corpse-hoz pont ez a kiszámítható rendíthetetlenség passzol. A legjobb, legfontosabb lemezeiken ők is túl vannak már, de hallhatóan ma is élvezik, amit csinálnak, és sosem tűnnek avittasnak, unalmasnak a lemezeik. Ebből a szempontból a csapat a saját műfajában olyan, mint az AC/DC, az Iron Maiden vagy a Slayer: a stílus adott, nem merészkednek a kereteiken kívül, viszont e határok között legfeljebb a felszínes szemlélő számára csinálják mindig hajszálpontosan ugyanazt. És valahogy üvölt róluk, hogy tudják: ezt a zenét nem nagyon lehet náluk autentikusabban megszólaltatni. Nyilván akadnak ma már modernebb, technikásabb, progresszívebb bandák a death metal tengerében a Cannibal Corpse-nál, de tényleg olyan betolni a Red Before Blacket is, mint amikor az ember elindít egy új AC/DC-t, Maident vagy Slayert: amit hallasz, az még az esetleges hibákkal, hiányosságokkal együtt is úgy kerek, ahogy van. És ettől valahogy otthonos érzése támad a hallgatónak. Az idei Obituary szerintem némileg erősebb Obituary-album, mint amilyen Cannibal Corpse-nak a Red Before Black, de itt sincs ok panaszra: megbízható durvulat ez a lemez, pont olyan, amilyennek szeretjük a bandát.

 

Hozzászólások 

 
+2 #11 SiriKeeton 2017-12-01 13:20
Idézet - SiriKeeton:
Időről időre meghallgatom őket, de csak edzés közben.


Mármint a többit hallgatom meg időről időre. Ezt a top3-at egyébként is.
Idézet
 
 
+2 #10 SiriKeeton 2017-12-01 13:19
Idézet - iLane:
Nemrég (még az új lemez előtt) volt egy közönségszavazá s a top5 CC lemezről. Mit tippeltek?

Tomb of the Mutilated (1992)
The Bleeding (1994)
Vile (1996)
Kill (2006)
Torture (2012)

Az utóbbi 20 évből csak kettő lemez tetszik igazán a rajongóknak. (Egy Slayer vagy Metallica szavazás egészen hasonló lenne gondolom...)


Nálam top5 nincs is, csak top3, Tomb, Bleeding, Kill. Időről időre meghallgatom őket, de csak edzés közben.
Idézet
 
 
+5 #9 Draveczki-Ury Ádám 2017-11-30 04:57
Idézet - spanom_gyurma:
Bocs az offolasert, de erdekel, hogy a Slayer miert kerul bele az AC/DC kategoriaba valtozatossag szempontjabol? Alig van olyan lemezuk, ami egy korabbira hasonlitott volna. A Seasons oke, ott a South of heavent vittek tovabb kicsit kemenyebben, talan meg a Divine nem lehetett nagy meglepetes. De a tobbi mind mas volt. Mondjuk a Christ Illusion utani lemezekrol nem nyilatkozom, nem hallgatom oket, de a Christ is pont azert nem tetszik, mert olyan temakkal jottek elo, amik szerintem nem allnak jol nekik. De mar a 90-es evekben is csomo olyan velemenyt hallottam, hogy a Slayer ugyanaz mint regen, holott a Diabolus pl. jelentosen mas volt, mint barmelyik elodje.

Egy markáns stíluson belül más mindegyik. Mint ahogyan mondjuk a Highway To Hell, a Blow Up Your Video és a Black Ice, vagy ahogyan a Killers, a Seventh Son és a Brave New World sem egyformák, mégis nagyon jellegzetes mind.
Idézet
 
 
+3 #8 spanom_gyurma 2017-11-29 16:23
Bocs az offolasert, de erdekel, hogy a Slayer miert kerul bele az AC/DC kategoriaba valtozatossag szempontjabol? Alig van olyan lemezuk, ami egy korabbira hasonlitott volna. A Seasons oke, ott a South of heavent vittek tovabb kicsit kemenyebben, talan meg a Divine nem lehetett nagy meglepetes. De a tobbi mind mas volt. Mondjuk a Christ Illusion utani lemezekrol nem nyilatkozom, nem hallgatom oket, de a Christ is pont azert nem tetszik, mert olyan temakkal jottek elo, amik szerintem nem allnak jol nekik. De mar a 90-es evekben is csomo olyan velemenyt hallottam, hogy a Slayer ugyanaz mint regen, holott a Diabolus pl. jelentosen mas volt, mint barmelyik elodje.
Idézet
 
 
+1 #7 iLane 2017-11-29 14:03
Nemrég (még az új lemez előtt) volt egy közönségszavazá s a top5 CC lemezről. Mit tippeltek?

Tomb of the Mutilated (1992)
The Bleeding (1994)
Vile (1996)
Kill (2006)
Torture (2012)

Az utóbbi 20 évből csak kettő lemez tetszik igazán a rajongóknak. (Egy Slayer vagy Metallica szavazás egészen hasonló lenne gondolom...)

Meghallgattam az új lemezt és nem mondom, hogy csalódott vagyok, mert erre számítottam, de nem fogom hallgatni az egészen biztos.
Idézet
 
 
+4 #6 Doktorúr 2017-11-29 12:10
A CC a death metal Slayere. Hoztak ki méregerős anyagot, hoztak ki "egész jó" anyagot - szart viszont sosem. Megbízható banda, eddig még nem nyúltak mellé (és az sem, aki belehallgatás nélkül vett CC-lemezt). :)
Idézet
 
 
0 #5 blackmagic 2017-11-29 11:15
De kellemes muzsika! Szerintem majdnem(hanem) kill magasság.
Idézet
 
 
+1 #4 Franck 2017-11-29 11:13
Akad rajta pár jó nóta, de az előző jobban tetszett.
Idézet
 
 
+6 #3 Zoli 2017-11-28 21:16
Nekem a Kill c. lemezük volt, ahol úgy éreztem felül emelkedtek önmagukon. A lényeg hogy ez is egy jó anyag!
Idézet
 
 
+9 #2 19EmpEroR75 2017-11-28 13:01
Hát, nehéz velünk, rajongókkal. Ha egy banda extra minőségben, magas színvonalon hozza a tőle elvárt anyagot, akkor sokaknak rutinmunka, ha meg újítani akarnak, akkor meg az megy, hogy elárulták az adott stílust.
A CC sosem arról volt híres, hogy bizonyos időszakonként újradefiniálta volna akár magát, akár a stílust, viszont amiben jók, azt gyakorlatilag minden lemezen hozták. Ráadásul egyből felismerhető stílusuk van, és ez nekem több, mint elég.
Nekem kicsit old school jellegűbb és zsigeribb, mint A Skeletal Domain (főleg a Webster által jegyzett dalok), viszont szerintem annak fogóssága sem hiányzik. Talán felidéződik a Vile/Gallery of Suicide éra, vegyítve az előző korong egyes pillanataival. Az előzetesen beharangozott nyersesség talán itt ki is merül számomra.
Webster basszusát meg mindig külön öröm hallgatni.
Idézet
 
 
+11 #1 undergrinder 2017-11-28 10:57
Nagyon süti lett a lemez.

/*UI.:Az Obituarys megjegyzés pedig igaz, bár az Obituary életműt nem leszólva, azért nekik nem annyira nehéz kiemelkedő lemezt csinálni a sok khm... lemez után :D*/
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.