Előzetesen akadt bennem némi kétely azt illetően, hogy tud-e majd újat mutatni Kalifornia legharsányabb zenekara a minden szempontból tökéletesen kerek Feel The Steel bemutatkozás után, de a Balls Out hallatán be kellett látnom: a Steel Panther egyszerűen annyira addiktív, hogy teljesen értelmetlen feszegetni, több-e ez a kettes számú album az egyesnél vagy sem. A recept változatlan: a négy muzsikus a '80-as évek legjobb hajmetalos hagyományai szellemében írja a dalokat olyan senkit és semmit nem tisztelő, szexista szövegekkel, amelyek hallatán még az is egyből odafigyel rájuk, aki egyébként egyáltalán nem fogékony az ilyesmire. Az idióta szövegvilág és a harsány imázs miatt sokan el is siklottak afelett, hogy a Steel Panther tulajdonképpen jobban játssza ezt a típusú zenét, mint manapság gyakorlatilag bárki ezen a színtéren...





























