Talán nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy az úgynevezett viking metal a stílust megteremtő (Bathory) és megszilárdító (Enslaved, Einherjer, Borknagar) csapatokon túl nem igen létezik. Persze a '90-es évek második felében még előbukkant az északi ködből egy-egy figyelemreméltó zenekar (Moonsorrow, Helheim, Thyrfing), ám aztán az irányzatr...

A Limp Bizkit iskolapéldája lehetne azoknak a zenekaroknak, akik épp a jó időben lébecoltak a jó helyen. Adva volt négy igazán tehetséges muzsikus, akik közül az egyik – a sokszor majomnak vagy mifenének maszkírozott gitáros – még egészen jó showman is volt, plusz egy végtelenül tenyérbemászó, viszont elég agilis frontember, aki ugyan sem szöveget ...

Ha Tony Iommi valamit csinál, arra eleve mindenki odafigyel, ha pedig történetesen éppen Ian Gillannel közösen fognak bele közös projektbe, nem csoda, hogy a kooperációra egyből a teljes rockmédia rámozdul. A Black Sabbath riffmestere és a Deep Purple frontembere először a '80-as évek első felében dolgoztak együtt, aminek eredménye a Sabbath Born A...

A több mint béna elnevezés és a már-már nevetségesen semmitmondó, filléres borító két underground szinten ismertebb nevet is rejt. Egyikük Jeff Duncan gitáros, aki az amerikai power metalban verhetetlen Armored Saintben gitározgat, ha éppen tízévente úgy érzik, csinálniuk kell valamit, a másik pedig a szintén hat húron nyomuló Rowan Robertson, aki ...

Az alternatív zoknihasználat hajdani propagálói, az egykori funk rock fenegyerekek tulajdonképpen már bármit megtehetnek: így, lassan az ötödik X és a 70 millió eladott album felé közelítve semmilyen elvárásra nem kell tekintettel lenniük egy új lemez kiadásakor. Pláne, hogy a Californicationnel megkezdett út egy kifejezetten jól sikerült poplemezb...

A divatirányzatok folyamatos jövés-menése közepette a mai napig rendszeresen fellángolnak a viták a gitárszólók témakörében. Lehet-e teljes egy metal dal gitárszóló nélkül? Vajon az-e a jó, ha valaki annyi hangot játszik másodpercenként, mint Yngwie Malmsteen és Chris Impellitteri együttvéve, vagy inkább az érzelemgazdag, inkább csak hangulatokat f...

Valamikor a '90-es évek közepén létezett egy színtér, amelynek képviselői közül a Helmet egész szép sikereket ért el, olyan bandái viszont, mint a Quicksand vagy a Handsome , megragadtak a kultikus státuszban. A szaggatott riffeket agyas dallamokkal keverő stílus akkori reprezentánsai közé tartozott még a kései Helmetben is pengető Chris Traynor Oran...

A deathcore vonulat talán az első olyan stílusirányzat volt, amely már szinte teljes egészében a neten futotta ki magát azzá, ami mára lett belőle. Sokakban épp emiatt a mai napig nem is tudatosult, hogy az ide sorolható fiatal csapatok némelyike mögött mekkora tábor áll. Rá lehet persze sütni, hogy divat, ami leginkább a lázadó tizenhat éveseknek ...

Már az első Turbo lemez kapcsán is leírtam, hogy amit ez a budapesti csapat művel, az valami egészen félelmetesen messze áll a magyar színtéren történő dolgoktól, a Lost Measure-rel pedig csak még tovább nyílt ez a bizonyos olló. Ha soha nem hallottad őket, nehéz pontosan érzékeltetni, miben is tér el a banda a hazai rockzenei közgondolkodástól, de h...

Mióta a nu metal kiment a divatból – vagyis úgy jó nyolc éve –, boldog-boldogtalan örömmel rugdosott bele a műfajba. Pedig hát ne legyünk igazságtalanok: nem csak Fred Durstöt és Dez Fafarát köszönhetjük a késő '90-es évek-beli trendnek, hanem – többek között – néhány nagyszerű Deftones lemezt, a Lostprophets elsöprő debütjét, vagy éppen az Incubus...

Kis túlzással azoknak a zenészeknek lenne nehéz felsorolni a nevét, akikkel Mike Portnoy nem működött még együtt valamelyik projektjében, így az utóbbi évtizedben már csak hellyel-közzel követtem, mi mindent halmoz egymásra az örökmozgó dobos. A helyzet azonban egyből megváltozott, miután Mike kilépett a Dream Theaterből – innentől fogva nem ezredi...

Szeretném rögtön a legelején leszögezni: gyermekkorom óta szeretem a Beatricét. Sőt, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor éppen egy Ricse koncert volt a legelső, amire már nem gyerekként, szülői felügyelettel, hanem baráti társaságban jutottam el. Egy szabadtéri buli volt, és emlékszem, mennyire megrökönyödtem, mikor a koncert felénél a hallgató...

Előre tudtam, hogy ezt a lemezt szeretni fogom, és lám, így is lett. Jamey Jasta személye persze eleve garanciát jelent bizonyos jellemzőkre. A Hatebreed és a Kingdom Of Sorrow frontembere igazi zsigeri előadó, nála nincs arcoskodás, műmájerkedés vagy pláne művészkedés, kizárólag azt kapod, amit látsz. Tisztában vagyok vele, hogy van, akinek sok Ja...