Shock!

november 20.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Scorpions: Sting In The Tail

Aligha kaphatott volna jobb reklámot az új Scorpions album (sorrendben a tizenhetedik), mint a belengetett turné utáni feloszlást, amit azért nem árt fenntartásokkal kezelni. Simán el tudom képzelni, hogy a veterán hannoveri rockerek most még komolyan is gondolják, hogy a Sting In The Tailt követő 2-3 évnyi koncertezés után szögre akasztják a hangszereket, de afelől már vannak kétségeim, hogy ha elérkezik az idő, tényleg képesek is lesznek erre...

megjelenés:
2010
kiadó:
Sony Music
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 21 Szavazat )

A rockrajongók jelentős része mára amúgy is immunissá vált az efféle szövegekre, hiszen például az Iron Maiden vagy a KISS lassan tíz éve folyamatosan lebegteti a befejezést az aktuális turnék előtt, Ozzy meg egyenesen három évtizede a legutolsó lemezeit és koncertkörútjait csinálja. Vagyis annyira forrón azért nem eszik a kását ezek a sokat látott szupersztárok és a mögöttük serénykedő marketingguruk...

Nem tudom, te hogy vagy vele, de a '99-es Eye II Eye egész rockrajongói pályafutásom egyik legnagyobb csalódása volt, és olyannyira elvette a kedvemet Klaus Meinééktől, hogy egészen a nyolc évvel későbbi zseniális wackeni DVD-ig nem is tudtam nekik megbocsátani. Így aztán csak utána hallgattam át kellő alapossággal az Eye II Eye után készült két lemezt, az Unbreakable-t és a Humanity: Hour I-t. Utólag persze rá kellett jönnöm, hogy felesleges volt olyan sokáig húzódoznom, mivel náluk jobban alighanem senki sem bánta meg azt a förtelmes, értelmetlen valamit ott az ezredforduló tájékán. Igyekeztek is feledtetni a szerencsétlen kísérletet rendesen...

A kör a Sting In The Taillel zárult be teljesen, ez az album ugyanis a hagyományos, de azért 21. századi megközelítésű utolsó két nekifutás után egy totális retro-anyag lett. Pontosan olyan, amilyet a '80-as évek sikerlemezein felnőtt, ma már bőven családapa-családanya korban lévő régi rajongók várnak tőlük. Erre lehet szájat húzogatni és jéghideg üzleti szempontokat emlegetni, de nem érdemes, a zene ugyanis a teljesen egyértelmű kiszámítottság ellenére is jó. Ezzel persze nagyon sokat még nem árultam el róla, hiszen a Scorpions a már említett Eye II Eye-t leszámítva mindig is vállalható lemezeket csinált, az azonban okkal feltételezhető, hogy a Sting In The Tail olyanoknál is betalálhat, akik a '90-es évek útkeresőbb, túlballadásított albumaival vagy a korszerűbb két utolsó anyaggal nem igazán tudtak mit kezdeni.

Akkora retro-témával indul a lemez, mint a ház: a Raised On Rock üteme pattogósabb ugyan, mint a Rock You Like A Hurricane-é, a riff azonban így is rokon a klasszikus '84-es témáéval, és maga a nóta is állati fogós. Hasonló visszautalásra máshol is akad példa, a No Limitben a Bad Boys Running Wild főriffjének közeli rokona bukkan fel más környezetben. Ezekhez hasonló vérbeli Scorpions rockhimnusz a húzós Slave Me, a Rock Zone vagy a bődületesen erőteljes Turn You On is. Igazi hagyományos arénatémák ezek Rudolf Schenker összekeverhetetlen riffjeivel, Matthias Jabs szikrázó, melodikus szólófutamaival és Meine továbbra is óriási hangjával (meg persze levetkőzhetetlen germán akcentusával), épp olyanok, mintha csak a banda csúcskorszakában, 1979 és 1990 között íródtak volna. Ki tudja, némelyikkel lehet, hogy ez is a helyzet... Ugyanilyen hagyományőrző a címadó nóta is, itt viszont a refrén lehetne erősebb. A Spirit Of Rock édeskés, lazábbra vett hangulata és borzalmas szövege annyira nem vált kedvencemmé, de ez is száz százaléknyi klasszikus Scorpions, ehhez nem férhet kétség.

Egy Schenker & Meine Művek-lemez természetesen nem létezhet ballada nélkül: négy lassú nótát is kapunk Klauséktól, de ebből szerencsére csak kettő tartozik az úgymond hagyományos szerelmes lírák kategóriájába. Ezek közül nálam egyértelműen a SLY-nak áll a zászló a Lorelei-jal szemben, még ha képtelen is lennék értelmesen megindokolni, miért. Tipikus háziasszony-boldogító Scorpions lassú mindkettő, a másik két elérzékenyülősebb nótát sokkal izgalmasabbnak találom. Különösen a The Good Die Youngra igaz ez, ahol ugyan a verzék kissé sarkosak, germánosak, a Rudolf kimért riffelésével alázengetett berobbanó refrén azonban óriási, talán a legjobb és legragadósabb az egész albumon. Itt vendégszerepel egyébként a sokfelé bereklámozott Tarja Turunen is, de abszolút nem kap domináns szerepet, csak némi háttérvokállal támogatja meg Meinét. A záró The Best Is Yet To Come pedig egy könnyed, kellemes és kissé tábortüzes érzésű hangulattéma igen fülbemászó dallamokkal, teljesen rendben van ez is. A hangzáskép fülessel hallgatva először furcsa volt, nagy hangerőn azonban hatalmasat dörren az album. Mindenképp érdemes letesztelni autóban, mert ott üti meg igazán az embert, mennyire dinamikus és tiszta a sound.

Nem mondom, hogy az utolsó közmegegyezéses klasszikus Savage Amusement óta nem született ilyen erős Scorpions album, mert mindig akadtak óriási villanásaik, de ha tényleg a Sting In The Tail az utolsó nekifutás, méltó módon fejezik be vele a csapat pályafutását. Még belegondolni is zsibbasztó, hogy ennek hossza a turnék végére már közelíti majd a hihetetlen 50 évnyi hosszúságot... Új Blackout vagy Love At First Sting persze most sem született, de remek munkát végeztek a derék németek. Remélem, hozzánk is eljutnak még egyszer a következő periódusban.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 NOLA 2016-02-16 12:19
A két hét múlva esedékes koncertre készulve, 6 év késéssel meghallgattam és kellemesen csalódtam.
Ez egy egész fasza hard rock album... :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.