Shock!

március 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

House Of Lords: Big Money

A 2011-es évértékelő összeállításakor szembesültem azzal az örömteli ténnyel, hogy a tavalyi évben valahogy erősebb volt a melodikus/AOR/hajmetal felhozatal, mint az utóbbi időben szinte bármikor. Illúziókba persze nem ringatom magam, hiszen mindent elárul a stílus jelenlegi állapotáról, hogy a csúcslemezeket az egyetlen Steel Panthert – és talán a Reckless Love-ot – leszámítva kivétel nélkül fénykorukat huszonharminc éve élt veterán előadók (Journey, Vain, Night Ranger, Mr. Big, Alice Cooper, Michael Monroe satöbbi) szállították... De legalább ezeket jó szívvel lehetett hallgatni, ha már a Frontiersnél púposkodó ismeretlen tucat-stúdióprojektek és mesterségesen összeerőltetett nagy nevek egyenproduktumaival nem igazán tudok mit kezdeni.

megjelenés:
2011
kiadó:
Frontiers
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

A House Of Lords még ősszel kiadott új nagylemezét megjelenése óta viszonylag sokat hallgattam, de mégsem tudom jó szívvel odasorolni a fentiek mellé. Pedig a csapat zenei világának egyébként nagy rajongója vagyok, és az előző évtizedben két olyan óriási anyagot tettek le az asztalra a World Upside Downnal és a Come To My Kingdommal, amelyek simán méltóak voltak a patinás névhez. A hajó mostani kormányosa, James Christian énekes a semmiből előásott gitárzseni, Jimi Bell segítségével izzadságszag nélkül elevenítette fel a banda '80-as évek végén, '90-es évek elején megélt fénykorát, és bebizonyították, hogy a House Of Lordsnak még az akkori főnök, Gregg Giuffria billentyűs nélkül is van keresnivalója a 21. században. A csapat négy évvel ezelőtt élőben is bombaformát mutatott az A38 Hajón, és külön öröm, hogy februárban ismét Budapesten köszönthetjük őket. A Big Money lemeztől azonban ettől még ugyanúgy nem estem hanyatt, ahogyan a legutóbbi Cartesian Dreamstől sem, mert kissé az azon megkezdett tendenciák folytatódtak itt is: hozzák az elvárható szintet, de a World Upside Down – Come To My Kingdom kettőshöz képest ez a lemez is egyértelműen gyengébben sikerült.

Panaszra összességében egyébként nincs ok, itt van a House Of Lords minden egyes összetevője, amiért annyira lehet szeretni a banda mostani felállását: Christian finoman ráspolyos, férfias hangja továbbra is zseniális, Bell úgy gitározik, mint egy isten, a helyükön vannak azok a bizonyos higgadtan húzós tempók, és megmaradt az az elegáns, fenséges hangulat is, ami még Giuffria vastag szintiszőnyegei nélkül is kizárólag rájuk jellemző a színtéren. A kötelezőnél viszont most sem hoznak többet egy szemernyivel sem, és emiatt nem is érzem annyira elsöprőnek, elementárisnak az összhatást, mint 2006-ban vagy 2008-ban. Nincs gond az anyaggal, jól el lehet hallgatni, de igazi meganótákat sem fedeztem fel ebben az eresztésben. És itt most nem is feltétlenül Pleasure Palace-ekre, Lay Down Stay Down-okra vagy Saharákra gondolok (hiszen nem a messzi múlt ködébe vesző, soha vissza nem térő hajmetal-fénykort sírom vissza), hanem valami olyan mágikus témára, mint amilyen az S.O.S. In America volt a World Upside Down lemezen, vagy az I Need To Fly egy kanyarral később. Talán még a First To Cry áll a legközelebb ehhez a kategóriához összekeverhetetlen kezdésével és tökéletesen megformált kórusával, de csodaszámba azért ez sem megy. Csúcspont még a katonás tematikájú One Man Down, a Someday When vagy a verzékben kissé keleties beütésű, megint állat refrénű Livin' In A Dream World is. A záró, súlyosabbra húzott Blood riffje viszont még átvariáltsága dacára is túlságosan Enter Sandman, ezen biztosan igazítottam volna még a helyükben. Bár ahhoz képest elenyésző apróságról beszélünk, ahogyan legutóbb egy az egyben lenyúlták azt a '90-es Judas Priest témát, ráadásul nyitódalban...

Egy negatívum mellett nem mehetek el szó nélkül, ez pedig a hangzás. Ezen a téren már a Cartesian Dreamsszel szemben is akadtak kifogásaim, a Big Money azonban egyértelműen a House Of Lords eddigi leggyengébb megszólalású anyaga lett. A műanyagra programozott dobgépek eleve zavaróak – TÉNYLEG ennyivel drágább lenne, ha a turnéfelállásban évek óta nyomuló B.J. Zampa élőben feldobolta volna a dalokat? –, a dolog azonban nem merül ki ennyiben: színtelen, tompa és bántóan low-budget az egész hangzás, és ráadásul nem is egységes. Oké, hogy ma már nem 1990-et írunk, amikor a hasonszőrű bandák hónapokra magukra zárhatták a legdrágább stúdiókat, a technika ellenben elég sokat fejlődött azóta, vagyis egy normális megszólalású lemez nem is feltétlenül kiált dollárszázezrekért...

Nagyjából hasonló szintű ez az album, mint a Cartesian Dreams, az alapjáratra beállt jelleg és a méltatlan hangzás miatt azonban levonok egy pontot az akkorihoz képest. De a február 14-ei koncert ettől még persze biztosan nagyon jó lesz, és minden dallamrocker számára kötelező program.

A House Of Lords 2012. február 14-én a Club 202-ben lép fel a Hammer Concerts szervezésében.

 

Hozzászólások 

 
+1 #3 Draveczki-Ury Ádám 2012-01-25 13:16
Nekem a Power nagy csalódás volt akkor. Zeneként jó, de a House Of Lords név alatt baromira nem azt akartam hallani. Érdekes lenne meghallgatni így nyolc évvel később, lehet, hogy szerét ejtem valamikor.
Idézet
 
 
+2 #2 Palinkas Vince 2012-01-25 08:52
Nagyon jó a Power and the Myth, igazi különlegesség az életműben. James Christian talán azért nem szereti, mert nem igazán zenekari lemez, hanem afféle projekt, hiába vannak rajta az eredeti tagok. Utána el is mérgesedett köztük a helyzet, ha jól tudom, ez a mostani felállás meg elég régóta remekül működik.
Idézet
 
 
+2 #1 Equinox 2012-01-24 19:12
Nálam a World és a Cartesian egyenrangú, de a Kingdomot nem ismerem. Azért azt sem igazán értem mi a baj a Power and the Myth cíművel, rég hallgattam, de akkor tudom h szerettem
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.