Kissé nehezen értem, miért kattant rá az utóbbi időben mindenki a monstre koncepcióba ágyazott, tripla-dupla albumszörnyek világra szabadítására, miközben folyamatosan azon siránkozik az összes zenekar, hogy nem fogynak a lemezek, és a jövő egyre inkább az EP-k, önálló dalok, vagyis a kisebb formátumok körül forog. Alapvetően semmi problémám a grandiózus vállalkozásokkal, de az utóbbi időszak hasonló lemezei többnyire sajnos nem azt mutatják, hogy a csapatok elég hasznosítható, elsőrangú ötlettel rendelkeznek megtölteni a kiötölt monumentális terveket. A legnagyobbat a Green Day akarta markolni, így ők is sültek fel a legocsmányabbul a háromrészes rettenettel, amiből még egy értékelhető lemez is csak nehezen telt volna ki. A Stone Sour esetében sem értem, minek akarnak két House Of Gold & Bones felvonást kihozni, amikor már az első részt sem voltak képesek leszállítani halálosan lapos üresjáratok nélkül, és ugyan az új Soilworköt még nem volt időm kellő mértékben áthallgatni, az már most is világosnak tűnik, hogy ott is akadnak gyomlálni való megmozdulások a rengeteg kiváló ötlet között.
