Eredetileg jóval hamarabb terveztem megírni ezt az ismertetőt, de akkora lelkesedéssel ugrottam neki az új The Sword lemeznek úgy egy hónapja, hogy annál nagyobbat koppant a nemesebbik felem a padlón. Tudom, az elvárásokkal vigyázni kell, a kívánságokat meg csak Dévényi Tibi bácsi tudta teljesíteni, de annak is jó sok éve már. Szóval eltelt újabb két év, és ahogy az lenni szokott a texasi négyes háza táján, a 2010-es Warp Riders után itt a friss dalkollekció
Évtizede nincs páros év Cradle Of Filth sorlemez nélkül, sőt, utóbb a Halloween környéki időzítés is alacsony odsszal fogadható – Dani Filth és társulata bizony csont nélkül a megbízható, veterán brigádok képét mutatja. Túl minden bizonyítási kényszeren, széles merítésű, lojális táborukkal a hátuk mögött, leginkább az objektív szemlélő számára okoz...
Devin Townsendet szinte kötelező zseninek és/vagy őrültnek nevezni, aki sajátosan csavaros elmével ontja magából a zenéket, teljesen mindegy is, hogy épp milyen formációval valósítja is meg mindezt. Olykor azonban előfordul, hogy a mennyiség a minőség rovására megy, és ugyan láthatóan nem veszi komolyan saját magát, megesett már, hogy önparódiává v...
Mi lehet 2012-ben Queenebb a Queennél? Hát a Muse, mi más. Egy pillanatig sem titkolták e hatásukat (sem), meglehetősen sok alkalommal szemet szúrt már sokaknak a hasonlóság bizonyos helyeken, ám a The 2nd Law-val elértek arra a szintre, amikor a zenekar feltétlen híveként is felvonod a szemöldököd a kísértetiesnél kicsit erőteljesebb párhuzamokra....
Úgy néz ki, hogy Woody Weatherman, Reed Mullin és Mike Dean, azaz a Corrosion Of Conformity jelenlegi inkarnációja aztán nem viccel. Legutóbbi, már trióban készült, a csapat nevét viselő anyaguk ugyan nem régebben, mint jó nyolc hónappal ezelőtt jelent meg, de máris itt van egy ötszámos EP. Woody nem a levegőbe beszélt tehát, mikor a nyár vége felé a...
Elég régóta adósok vagyunk ezzel a kritikával, de végül is november 21-én úgyis megint nálunk játszik Európa egyik legnépszerűbb dallamos hard rock zenekara, szóval a dolognak most, pár hónappal a lemez megjelenése után is bőven van aktualitása. Pláne, hogy Svájc vezető rockcsapatának, a Gotthardnak tényleg a tűzből kellett főnixként újjászületnie ...
Aki nem vak , az tudja, hogy a Tankcsapda Agyarország vezető rockbandája, a Világ proletárjai számára ők egyszerre a Kezdet és vég , a Föld és ég . Mindent elértek már, amit ebben a rock-közegben el lehet: anyagaik aranylemezek lettek, megtöltötték a legnagyobb csarnokokat, lefutották a legnagyobb turnékat, róluk szólnak a hírek, velük van tele a sajtó. Sok...
Néhány napja mutattam be a svéd Witchcraft új lemezét , és most itt van a „kisöcsi" legújabb alkotása is. Ugyan a két banda tagsága között nincs átfedés, ettől eltekintve azonban szinte minden közös: ugyanúgy svédek, ugyanúgy a Nuclear Blastnél vannak (Graveyardékat ráadásul amazok ajánlották be), és ugyanazt a '60-as/'70-es évek ősrockjában gyökerez...
Van úgy, hogy az ember kiszeret dolgokból. Az a kaja, amiért gyerekkorodban majd' megvesztél, felnőtt fejjel már nem ízlik. A nő, akiért éveken keresztül rajongtál, hirtelen már nem izgat többé. Vagy egy zenekar, amit régebben szinte heti rendszerességgel hallgattál, egyszeriben már nem köti le a figyelmedet hosszú távon. Számomra ez utóbbi kategór...
A tankönyv szerint értelmezett progresszív metal általam is vitatott, de mindenképpen bizonytalan rendszerességgel fordul elő média-kompatibilis eszközeimen: konzekvensen csupán néhány kiválasztott kedvencnek adva esélyt. Stíluskonform favoritjaim közé meglepő természetességgel írta be magát a brit To-Mera, amint kókadó fejem a második albumukra eg...
A Stone Sour 2002-ben az újdonság erejével hatott : akkoriban még nehezen tudtuk elképzelni, hogy a Slipknot tagoknak legyen idejük hosszabban bármire is, ahol nem kényszerülnek maszkok viselésére. És ugyan az első – de főleg a második – albumuk már sejtette, hogy nem tiszavirág-életű zenekarban kell gondolkodnunk, az azért csak az évek alatt kristály...
Az idei Van Halen album után megérkezett az év másik nagyon régóta esedékes visszatérő lemeze, és elég skizofrén feladat ilyenkor egyszerre összefoglalni az elmúlt időszakot, illetve megpróbálni valamennyire objektíven értékelni a produktumot. Ha a bluesos Honkin’ On Bobo feldolgozásalbumot nem számítjuk, az Aerosmith utolsó nagylemeze 2001-ben jelen...
Hadd kezdjem azzal, hogy néhány nappal ezelőtt történt egy kisebb félreértés Főnökasszonyunk és köztem ezen lemez kapcsán. Ő nem igazán vágta, hogy miért akarok én írni az új Witchcraftről, én meg azt nem értettem, hogy ő mit nem ért ezen. Aztán lehullott a lepel: hát bizony ezen a néven nem csak egyetlen banda munkálkodik, és Szilvi joggal gondolh...
Előrebocsátva, hogy az előző évszázad utolsó évében elkövetett koncertbeszámolónkhoz érdemben hozzátenni talán nem tud majd, ezúton lemezkritika keretében is bemutatom a magyar Witchcraftot, mely a magyar Darkthrone is, egyszemélyben. A kénbűzös, fekete láng őrzői ők, teszik ezt ráadásul a norvégok klasszikus, black metal alapköveket elhelyező 1991-’...
Közhelyek nélkül nehéz újságot írni, különösen zenei téren. Ezt csak azért bocsátom előre, mert ha a Vicious Rumors a téma, ott mindenképp muszáj elsütni párat: alulértékelt, hiteles, jobb sorsra érdemes. Mégis, nem ezeket tolnám most előtérbe, hanem egy másik nagyon fontosat, miszerint ez az alulértékeltség abszolút nincs egyenes arányban azzal, a...
Elég hálátlan feladat egy negyvenhárom éve változatlan felállásban zenélő csapat tizenötödik nagylemezéről írni. Most komolyan, mi olyat mondhatnék el egy új ZZ Top albumról, amit még nem írtak le a texasi trióról ezerszer, amióta 1971-ben megjelentették első nagylemezüket? Billy Gibbons, Dusty Hill és Frank Beard az AC/DC-hez és a Motörheadhez has...
Tisztázzuk rögtön az elején: a Les Fleurs du Mal nem a Sithra Ahra folytatása, azaz nem a soron következő Therion lemez, sokkal inkább egy speciális vállalkozás a főnök Christofer Johnssontól. És az sem véletlen, hogy nem a Nuclear Blast dobta piacra, hanem Christofer saját kiadásában jelent meg, ugyanis még a Therion egyébként roppant széles spektru...
A Dokken zenekar kezdeti korszakáig visszanyúló, néha enyhülő, ám annál gyakrabban kiéleződő Don Dokken – George Lynch konfliktust lehet hosszasan elemezgetni, de nem feltétlenül érdemes. Ezért én csak röviden fejtem ki, hogyan is látom a dolgokat: adott egy céltudatos vezéregyéniség, aki a munkát mindennél komolyabban veszi, és egy kissé „életből ...
A Room Of The Mad Robots majd' három évvel ezelőtti bemutatkozása egy csapásra a csapat rajongójává tett. A Mechanical Sound Empire egy olyan rendkívül változatos, ennek ellenére mégis egységes korong volt, amelynek zenei kavalkádjában a Tool fogott kezet a Panterával, miközben a háttérben az Alice In Chains és a Deftones tagjai elismerően mosolyogta...
Valljuk be: manapság kevés elcsépeltebb dolog létezik a rockzene és a szimfonikusok párosításánál. Volt idő, amikor úttörőnek számított az ilyesmi, aztán egy ideig még érdekes tudott lenni, és az is igaz, hogy ami jó, az jó, ezért nagyon mellényúlni nem lehet ilyesmivel. De ettől még elmondható, hogy a „műfaj” mára totálisan kifutotta magát. Jon Lo...
Valódi őskövületnek, élő legendának számít a holland Sinister a death metal színtéren, mely zenekar az elmúlt, szűk negyed évszázadában csupán egyetlen teljes évig volt inaktív, egyébként 2-3 évente rendre leszállít nekünk egy-egy újabb stílusgyakorlatot. A The Carnage Ending ezek közül most éppen a tízedik, amit a kannibál Pat O'Brien lieblingjei mo...
A „csak-úgy-megcsináltuk-és-kész" nekifutásból összepakolt akusztikus album után (amelyet a legtöbben „csak-úgy-meghallgattuk-és-kész" bólintással vettek tudomásul) idén már a második Farkas-művek produktumot élvezhetjük, már ha élvezzük persze – kinek a pap, kinek valami durvább.
Nomen est omen - ahogy az albánok mondják, már persze, csak ha beszélnek latinul. Hiszen vannak dolgok, amiknél az elnevezésben minden benne foglaltatik, a zsákbamacska kereskedelmi forgalomba hozatala nélkül. Olyanokra gondolok, mint hogy nem ülünk be első randiként egy Mély Torok című filmre a moziba, vagy úgyszintén nem szervezünk óvodai kirándu...
A Black Sabbath örök és elpusztíthatatlan. Megy itt a hercehurca, hogy akkor most Bill Ward, Tommy Clufetos, Vinny Appice vagy épp szegény, tisztességben megőszült nagyanyám dobol náluk, pedig semmi értelme az egésznek. Mert igazán észrevehetnénk már, hogy az eredeti négyes már jó pár éve újra együtt dolgozik, és ontja magából a sátáni, ám dúdolhat...
És Te? Te mit vártál Ákostól 2012-ben? Volt ő már ő katona, depeche-es dakota… de már ez a paródia is ősrégi! Elmondatott, azután andante. Hogy méltósággal kiöregedni? Van benne logika. Ellenben az életmű mélypontjára (a Főleg Régen dalra gondolok a legutóbbi albumról) építkezve kihozni egy múlton rágódó sorlemezt, az bizony tipikusan kétesélyes, a...
Ahhoz képest, hogy 1998 és 2009 között mennyire nem akaródzott lemezt készíteniük, a KISS eléggé belelendült a dalgyártásba, hiszen három év várakozás egy ilyen mamutbanda esetében igazán nem sok idő egy új albumig. (Utoljára nekik is a Hot In The Shade és a Revenge között sikerült ilyen gyorsan beügyeskedniük a labdát a kapuba, és akkoriban azért ...
Anélkül, hogy túlzott okoskodásba kezdenénk, mindenki tudja, hogy a magyar zenei életnek számos mélyen gyökerező problémája van. Mégis, úgy érzem, az egyik legfőbb rákfenéje a dolgoknak az, hogy azon zenekaraink száma, akik valamire való nemzetközi ismertséggel és elismertséggel rendelkeznek, a nullához konvergál. (Mondhatnánk akár sztárt is, ha ez...
Facebook
Twitter