Shock!

június 04.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Evanescence: Evanescence

Evanescence: EvanescenceAz, hogy egy sikeres rockzenekar élén egy nő áll, 2011-ben maximum egy vállrándítást érdemel. Az, hogy ezt a formációt a mai napig a világ vezető rockcsapatai között tartják számon, máris érdekesebb, főleg úgy, hogy 1995-ös megalakulásuk óta nem azzal töltötték az időt, hogy évente-kétévente összehozzanak valami frappáns slágergyűjteményt, hanem szép fokozatosan érték el a csúcsot – aztán persze meg is borultak bizonyos szempontból, ahogy az illik ilyenkor – náluk ez a tagcseréknél érződött. A 2003-as Fallen lemez döbbenetes sikerét a 2006-os The Open Door már nem tudta megismételni, már ha sikertelenségnek lehet nevezni valamit, amiből 6 millió példány fogyott világszerte, igaz, ez az előző 15 millióhoz képest valóban visszaesés. Kétségtelen, hogy az öndefiniáló Evanescence címet viselő idei album nem fogja elérni ezeket a számokat, de ezen senki nem is fog csodálkozni. Már rég átléptünk egy másik világba.

megjelenés:
2011
kiadó:
Wind-up/EMI
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 32 Szavazat )

Sokáig kerülgettem az új lemezt, pedig alapvetően kedvelem őket: meghallgattam úgy kétszer, aztán elraktam pihenni. Valahogy nem volt hangulatom ehhez a „sírdogáljuk a világba a bánatunkat és támogassuk meg harapósnak tűnő gitárokkal"-jellegű zenéhez. Aztán amikor hosszú hetek után végre kisütött a nap, hajlandó voltam hangosan is betenni, és meg kellett állapítanom, hogy nem olyan vészes, mint elsőre gondoltam. Persze simán rá lehet fogni, hogy egyformák a dalok – a lemez végefelé tartva erősen tartanom kellett magam az eredeti elhatározásomhoz, hogy egyben végighallgatom –, és AKKORA kiugró slágert nem találtam egyelőre. Persze, akad rajta nem egy olyan szám, amiben ott a potenciál, hogy a listák élén landoljon, mégsem ragadott meg egyik sem annyira, hogy nonstop hallgassam – vagy csak pontosan tudtam, mire számíthatok tőlük.

Arról is felesleges vitatkozni, hogy ez rock- avagy popzene, mivel mindkét tábor igényeit kielégíti, inkább valamiféle hibrid, vagy egyszerűen mondhatjuk azt: populáris rockzene. Nincs is ezzel baj, az meg vitathatatlan, hogy Amy Lee-nek félelmetesen jó a hangja – még ha viszonylag egyforma, de karakteres énektémákat is hoz a kezdetek óta, noha Amy szerint a szövegek és a zene sokkal agresszívebb, mint amit valaha csináltak. Lássuk csak.

Nos, a nyitó What You Want valóban dühösnek is mondható, és tagadhatatlanul fogós az egész dal. Ezután sem vesznek vissza ebből a nyers erőből, noha utána a Made Of Stone már egy borultabb hangulatú, lassabb, hátulról támadó szerzemény. És bizony Amy Lee rettentő jókat énekel, én meg érzem, hogy a magamra kényszerített ellenállás szép lassan kezd szertefoszlani. Az sem mellékes, hogy a rockhoz való szorosabb kötődést egy pofás gitárszólóval jelzik. A harmadik Change akár egy csajos Nickelback dal is lehetne – illetve ez attól sokkal jobb, de inkább kellemes háttérzene csupán.

A negyedik dalnál kicsit azért kezdem elveszíteni a fonalat, kezd valóban egyenruhát ölteni ez a lemez, ami csinos, meg kényelmes is, csak épp az a baj, hogy egyenruha. Pedig még mindig pofátlanul fülbemászó, talán pont ez a vég nélküli fogósság kezdheti ki az idegeidet, képtelenség ilyen tartós szívmegszakadást produkálni. Itt egy kicsit le is ül a lemez, pedig The Other Side refrénje bejön, viszont a kimondottan keménykötésű Erase This telitalálat ismét. Aztán jön néhány unalmas, semmitmondó és önismétlő szám, köztük egy líraival, aztán a Never Go Backnél ébredek fel újra, ebben újra ott a lendület és a refrénje is visz magával, a záró Swimming Backtől meg megőrülök, mert az istennek nem ugrik be, mire hasonlít az énekdallam, amúgy meg gitártalan, színtelen lírai, felejtsük is el gyorsan.

Bizonyára nem kell a munkanélküli hivatal ajtaján kopogatnia jó ideig a zenekar tagjainak, de ez a lemez még hosszabb barátkozással is karcsú, és erre lehet azt mondani, hogy egy erős EP-t össze lehetett volna hozni ezekből a számokból, és manapság lehet, ennek több értelme is lett volna.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.