Három év telt el azóta, hogy a Nílus hatodszorra is megáradt, s az özönvízszerű pusztítás után nem hagyott mást maga mögött, csak romokat. Ez a zsigeri erő ugyan már korábban is megnyilvánult, méghozzá hasonlóan letaglózó formában, a Those Whom The Gods Detest azonban még így is kiemelkedik a csapat egységes színvonalú életművéből. Pedig akaratlanul is megfordul az ember fejében minden egyes Nile lemez előtt, hogy vajon lehetséges-e felülmúlni az előző alkotást?
A richmondi Municipal Waste előző lemeze, a 2009-es Massive Aggressive nem sikerült valami meggyőzőre, különösen az azt megelőző Hazardous Mutation – The Art Of Partying kettőshöz képest, amelyeknél jobbat aligha lehetne készíteni manapság ezen az ízig-vérig retrós thrash/crossover vonalon. A kötelező köröket befutotta, de a megjelenése óta nem nagyon ...
Ihsahn nevének említésekor időről-időre felmerül bennem a kérdés, hogy az első generációs black metal neves alakjai közül ugyan hány tekinthető klasszikus értelemben vett Zenésznek, tehát mellék-, avagy főállásban éppen nem ideológus, pozőr vagy szimplán pszichiátriai eset. Amíg utóbbiakról szólnak a hírek, addig nevezett Vegard Sverre Tveitan ismé...
Vajon mi vezet egy élő legendát arra, hogy tizenhét év után, amikor már igazából senki nem várna tőle semmi komolyabbat, új lemezt adjon ki? Hogy megtörve a meghatározatlan időközönként le-lezajló koncertek sorát, bevállalják, hogy egy újabb dalcsokor piacra dobásával akár zakózhatnak is egy nagyot? (Jó, igaz, ennek azért – ismerve a rajongótábor f...
Ha visszatekintünk a metal világának utóbbi bő egy évtizedére, túl sok fordulópontot vagy meghatározóbb eseményt nem találunk. Volt ugyan nu metal, annak is inkább a lecsengése, a nagykiadós marketingeseknek köszönhetően gazdagabbak lettünk a metalcore szószörnyeteggel is, csakúgy, mint a deathcore-ral, de nagy forradalmakban nem volt részünk az ez...
A Rushról kizárólag az őszinte csodálat és tisztelet hangján tudok szólni. Bár – koromnál fogva – aránylag későn, a Test For Echo idején ismerkedtem csak meg a kanadai trióval, azóta legnagyobb kedvenceim közé sorolom őket. Nagyon erősen próbálok gondolkodni, hogy van-e még olyan zenekar, amelyik csaknem negyven évnyi közös zenélés után, változatla...
Nickelback, Shinedown, Three Days Grace: a közvélekedés szerint a modern alternatív rock üdvöskéi, szerintem azonban mindhárom zenekar olyan középutas rádiórockban utazik, amelyből hiányzik a valódi izgalom. Szó se róla, teljesen profin összerakott dalokkal operálnak, de valahogy egyik banda sem tudott igazából megfogni. Az After nemrég kiadott EP-...
Kicsit elszállt az idő Chris Barnes felett, vagy inkább átlépett rajta a zenei történelem. Az egykor szupercsapatnak kikiáltott Six Feet Under azonban még így is hozza a minimális maximumot. Nincs már sok hús azon a lerágott csonton, amit a Cannibal Corpse néhai nagyágyúja csinál, de néhány óriási tévedéstől eltekintve (például: feldolgozásalbumok)...
A borítón lévő felirat nem árul zsákbamacskát, és aki nem kapja fel egyből a fejét erre a kooperációra, az sosem hallott az ott olvasható nevekről. Hát igen, itt bizony az egy főre eső legendák száma három (jobban mondva négy) fő, viszont aki a leglényegesebb közülük, az már tizenöt éve halott. Townes Van Zandt, ez a szikár, komor alak, akinek az é...
Dave Lombardo emberfeletti képességeit már a '80-as évek közepén sem kellett bizonygatni senkinek, a hőskorszak óta pedig azt is alaposan bebizonyította, hogy nem kizárólag elképesztő kétlábdobos témákban és az apokalipszist megidéző tamos pörgetésekben tud gondolkodni. Lombardo ráadásul több műfajjal is abszolút kompatibilis, elég, ha csak megnézz...
Bármennyire alaposan dokumentáltuk a budapesti Ad Astra évtizeden is túl nyúló pályafutását, legtöbbünknek már csak ködös emlék a zenekar 2008-as keltezésű, első teljes albuma, a Crust Of Ego . Igazából már az az anyag is egy hosszabb időszakot foglalt össze, és minden gyermekbetegségével együtt is egy értelmes, izgalmas dolog született meg ott – azó...
A hajmetal-érára sok mindent lehet mondani, de mindenképpen érdekes jelenség a korszak utóbbi években zajló rehabilitálódása, amellyel sokféleképp lehet szembesülni, legyen szó akár a Guitar / Band / stb. Hero játékokról, a Rocklahoma fesztiválról és az angliai Firefestről, vagy épp a legaktuálisabb Rock Of Ages filmről (és annak előzményéről, a Br...
A Mystery Gang sajátos csapat: távolról sem az én zenémet játsszák, azt azonban ostobaság lenne tagadni, hogy annyira hitelesen nyomatják az '50-es évek amerikai rockabillyjét, amennyire ez csak a Kárpát-medencéből lehetséges. És persze a dolog természetéből is fakad, hogy élőben működik igazán: pár éve a ZZ Top előtt ugyan eléggé elvesztek az Aréna ...
Egy valaha népszerű zenekar számára sosem egyszerű a visszatérés, pláne, ha legnagyobb slágerük címe Forever Young volt egykoron. A régi név úgyis beindítja a nosztalgikus pavlovi reflexeket, a lassan-lassan őszülésnek és kopaszodásnak induló, de még mindig relatíve fiatalnak mondható publikum legszebb éveinek élményeit szeretné újraélni. Ez persze...
„Ki lakik ott keleten? Szexuális Zaklatás P...Panda." Elnézést egyre növekvő infantilizmusomért, de nekem bizony az új Turbonegro lemez címéről az a South Park rész jutott eszembe, amiben Pityu, a Szexuális Zaklatás Panda, szerepébe kissé beleőrülve, és teljességgel feleslegessé válva a Kiégett Kabalák Szigetére kerül. Én pedig előzetesen azon morfo...
A '90-es évek kísérletező lemezei után a Violent Revolution – Enemy Of God – Hordes Of Chaos triumvirátussal a Kreator egy olyan irányba fordult, amellyel az ősrajongók döntő többsége maximálisan elégedett lehetett. Ráadásul a csapat fokozatosan építkezve haladt előre, lépésről lépésre még brutálisabbá, még agresszívebbé téve muzsikáját, mely folyamat ab...
Legutóbb még arról szóltak a hírek, hogy a Crazy Lixx teljes lendületben van, hiszen nemcsak nagyban írták a friss nótákat, hanem a hangzás vastagítása érdekében még egy plusz gitárost is bevettek a csapatba. Valami azonban mégsem lehetett elég kerek a svéd glam/sleaze/hard rock arcoknál. Mire a Riot Avenue megjelent, a ritmusszekció elhagyta a fed...
Nietzsche így mondja A Vidám Tudományban: „Miután Buddha meghalt, még évszázadokig mutogatták az árnyékát egy barlangban – egy iszonyatosan félelmetes árnyékot. Isten halott: ám az ember természete már csak olyan, hogy talán még évezredekig lesznek barlangok, amelyekben megmutatják az Isten árnyékát. – És nekünk – nekünk még az árnyékát is le kell g...
A Headspace nevű formáció I Am Anonymous című debütáló nagylemeze számomra az év első igazi kellemes meglepetése. No nem mintha a csapat csupa anonim újoncból állna, még ha ezen a néven eddig csak egy öt évvel ezelőtti EP-re futotta is. A zenekar – vagy talán a valóságnak jobban megfelel, ha inkább hosszabb távra tervezett projektnek nevezzük – ugy...
Nem tudom, milyen fura indíttatásból kezdtek el megkettőződni a '80-as évek amerikai sikerbandái az utóbbi években, de nem szolgál éppen örömömre, hogy a Ratt, az L.A. Guns vagy az Asia megduplázódós bohóckodása után most már van – igaz, más néven, de elég egyértelmű célzattal – ellen-Dokken és ellen-Vixen is. A Great White esetében még ezeknél is ...
Egy rajongóban mindig komoly lelki törést okoz, amikor kedvenc csapata átvált szappanopera-üzemmódba. Ilyenkor ugyanis kiderül, hogy a zenekar is csak esendő emberekből áll, akiknek gyakran akadnak egymással személyes problémáik, összevesznek, kibékülnek, csakúgy, mint bármelyikünk. Nem istenek ők, csupán olyan szerencsés halandók, akiknek megadato...
Az album megjelenését megelőző promódal, az I've Been You riasztó üressége kapcsán már beindult a vállvonogatás mind az egyre kritikusabbá váló közönség, mind a zenekar részéről. A hírmondónak maradt utolsó alapító, Mircea Gabriel Eftemie jó előre közölte: ez van, ezt kell enni. Ők ugyan nem fognak újítgatni, variálni, technikázni, mert az akkor ne...
Amikor három éve megismerkedtem a veszprémi GuilThee zenéjével, azonnal nyilvánvalóvá vált előttem, hogy a csapat nem épp a Tankcsapda kommerszebb sikereit célozza be, de még így is rendesen megleptek a tavalyi Homunculus Paradoxon sablonoktól mentes összetettségével. Aztán a csapat feje, Nagaarum teljes gőzzel beindította szólóprojektjét, s mivel a ...
Büszke vagyok a Nadirra. Az a fajta pózoktól mentes, önsorsrontó, lineáris masírozás, amit lassan két évtizede bemutatnak a zenei alvilágban, önmagában megsüvegelendő, ráadásul esetükben az igényesség is minden esetben tényező. Kissé ugyan túl sokszor hangzik el velük kapcsolatban, hogy a (hazai) underground hősei volnának, ám ez végül is igaz. Per...
Seattle borús ege alól származik a 2006-ban alakult 7 Horns 7 Eyes, de még csak el se kezdjünk velük kapcsolatban grunge-ra gondolni. Ez a zsenge brigád kiadójuk elmélete szerint porgresszív death metalban utazik, ami manapság gyakorlatilag azt jelenti, hogy a tagok magasan képzett hangszeresek, dalaik bonyolultan szerkesztettek, és több felől is k...
Régi közhely, hogy gyerekkel és kiskutyával mindent el lehet adni. Gyorsan hozzá is tenném azonban, hogy csöccsel is, aminek következtében a Huntress jó egy testhossznyi fórral indul a hasonló zenei világban mozgó fiatal csapatok mezőnyében. A kaliforniai brigád ugyanis egy bizonyos Jill Janus köré épül, aki amellett, hogy bikinis dj-ként dolgozott...
Az úgynevezett szupergroupokat általában nem a ritmusszekciók szokták a hátukon vinni, de ebben az esetben erről van szó, hiszen a Kill Devil Hill két legismertebb tagja Vinny Appice doboslegenda (Black Sabbath, DIO), illetve Rex Brown basszerlegenda (Pantera, Down), akiket Jason „Dewey" Bragg énekes és Mark Zavon gitáros egészít ki négyesfogattá. ...
Facebook
Twitter