Kevés olyan kacskaringós életpályával rendelkező előadó téblábol a földön, mint Lee Dorrian és az elmúlás bűzét árasztó gyászhuszár bandája, a Cathedral. Az ember, aki 1989 augusztusában még a fékezhetetlen grindcore-t játszó Napalm Death tagjaként kiadja a Mentally Murdered EP-t, hogy aztán 1990 legelején már echte doom metalt toljon új bandája, a Cathedral első, In Memoriam demóján. Alig néhány hónapra volt tehát szüksége az énekesnek ahhoz, hogy a lehető leggyorsabb muzsikát a lehető leglassabbal váltsa fel. Maga az „énekes" besorolás is megérne egy fekete misét, mivel Dorriannél nagyobb antihangot keresve sem találhatnánk, nincs és soha nem is volt tiszta énekhangja, és ellendrukkerei ezt minduntalan előszeretettel dörgölték is orra alá. (Szó se róla, nekem is ez volt az egyetlen indokom arra, hogy a Katedrális miért nem emelkedett soha abszolút kedvenceim sorába.) Ennek ellenére egy komplett színtér megkerülhetetlen ikonja lett, akinél kevesen tettek többet az egész stílusért– gondoljunk csak a Rise Above kiadó felfuttatására.
