Mi ez? – teszi fel a kérdést, aki még nem botlott bele a formáció előző, debütáló lemezébe. Neki szól magyarázatként, hogy a név a Work Of Art, Eclipse, Talisman zenekarok kezdőbetűiből ered, ugyanakkor lehet ennek a csoportosulásnak akármi is a neve, ez úgyis Jeff Scott Soto. Akár marketing szempontból, akár rajongói hozzáállással vizsgáljuk a W.E.T.-et, mindenképpen JSS viszi benne a prímet, miatta lesz saját hangja a daloknak, konkrét és átvitt értelemben is.
A norvég méreg, a Vreid hatodik albumával jelentkezik idén, hűen kétéves lemezkiadási periódusukhoz. Stian „Strom" Bakketeig 2010-es visszatérése után az addig kőbe vésett felállással üzemelő csapat teljes mértékben azonos immár a Valfar máig érthetetlen halálát követően feloszlatott Windir hangszeres szekciójával – a párhuzamokkal azonban ezen a p...
„Ami jó, az jó. Ez rossz.” A klasszikus mondás jutott újra és újra eszembe a hosszúnevű walesiek új anyagának hallatán. Nem egészen lehet másképpen értelmezni azt, amikor egy egykoron jó zenékkel indító zenekar becsomagolja saját magát egy gyerekes, közhelyparádéval teleszórt cukorkás dobozba. A Temper Temper olyan, mintha valaki női selyemhálóingb...
Kedvelt mondásom, miszerint óriási különbség van aközött, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik. A Tomahawk remek példa arra, hogy milyen az, amikor összeáll három-négy (mikor éppen mennyi) nagyon okos zenész, hangszereik-hangszálaik mesterei mindannyian, akik emellett történetesen imádnak hülyéskedni is. De beszéljenek helyettem a követ...
A Trail Of Murder egy fiatal skandináv csapat, akiknek Shades Of Art című bemutatkozó anyaga még tavaly jelent meg. Mivel azonban frontjukon a kultikus Tad Morose egykori énekese, Urban breed (akinek nevét állítólag hivatalosan is kis bével kell írni) áll, és mivel kimondottan fincsi muzsikát játszanak, érdemes megemlékezni róluk. A banda magját Ur...
A harmadik sorlemezénél járó Bornholm is bizony az örök ígéretek penészes kenyerét eszi a hazai színtéren – immár közel másfél évtizede. Meghunyászkodásra már a 2009-es keltezésű March For Glory And Revenge idején sem lehetett okuk, a szekér mégsem mozdul igazán, és a csapattal kapcsolatos információk közül továbbra is az a legmeghatározóbb, hogy k...
A zenekar látszólag új, de azért annyira nem, mint amennyire úgy tűnhet. A hangzatos Hatriot név egy Bay Area legendát takar Steve „Zetro" Souza személyében, aki a Testament elődjének számító Legacy, majd az Exodus frontembere volt utóbbi csapat karrierjének fénykorában. Zetro négy lemezt is erősített jellegzetesen erőszakos, rikácsolós hangjával, ...
Van egy jelentős gond az ezerarcú előadókkal. Óhatatlanul van ugyanis néhány tucat olyan arcuk, ami nem nyeri el a tetszésünket. Ez persze egyénenként változik, de elkerülhetetlenül fog jönni egyszer egy olyan lemez, amire – szeressük bármennyire is adott idolunkat – a legjobb esetben sem tudunk mást mondani, mint hogy na, ezt aztán baromira nem ne...
Ha valamit egészen reálisnak tartottam volna, akkor az a Pink Cream 69 csöndes elmúlása, olyan pici kis zizzenéssel, mikor az épp elégett gyufa fejét vízbe mártjuk. Jóllehet, teljesen korrekt lemezeket adtak ki az elmúlt tíz évben – a Thunderdome egyöntetű sikert aratott kritikusi körben és a közönségnél is, és az In10sity is rendben volt –, ám ezen kí...
A debütáló lemez egy firkász számára valami olyasféle megmérettetés, mint mondjuk a négyéves Mórickának a tál spenótfőzelék. Csikorognak a fogak, rongyolódik keserves grimaszba az arc, de csak bele kell kóstolni, csak be kell tuszkolni a gyomorba. Aztán majd kijön, itt vagy ott. Persze nem minden spenótadag egyformán rosszízű. Előfordul, persze csa...
Nem tudom, egyáltalán számít-e még valamit, ha sokadszorra is leírom, micsoda bődületes retro-rock trend bontakozott ki az utóbbi években elsősorban Európában (de Amerikában is), abba meg pláne nem látom értelmét belemerülni, vajon mi lehet az oka mindennek. A lényeg úgyis annyi, hogy felbukkant egy csomó új név a színtéren, akik alapvetően a '70-e...
Még tavaly ősszel jelent meg a ZBB bemutatkozó lemeze, vagyis ez az album is 2012-ből felhalmozódott tekintélyes restancia-listánkat gyarapítja. Néhány szót ugyanakkor mindenképpen érdemes ejteni erről a formációról, ugyanis már csak a nevek miatt is hiba lenne ignorálni őket. A banda vezetője a többek között a Korálból vagy Tunyogi Péter mellől is...
Igencsak kalandos utat járt be a Voivod a gitáros Denis D’Amour, ismertebb nevén Piggy 2005-ös halála óta. Jason Newsteddel kiegészülve kiadtak két lemezt a Piggy hagyatékában talált demófelvételek felhasználásával, majd búcsúturné következett, már az első hat anyag bőgőmesterével, Jean-Yves Thériault-val, azaz Blackyvel, illetve Daniel „Chewy” Mon...
Felejtve a számomra életre erőszakolása óta értelmezhetetlen post-metal címkét, azt mondom, fajtársaihoz hasonlóan a Cult Of Luna is leginkább atmoszférikus muzsikát játszik. Ez a hangulat, avagy szellem mutatja más-más arcát a svédek hanghordozóin, maga a zene pedig ennek alárendeltjeként létezik. A Vertikal ugyanúgy folyóhomokként húzza le a hall...
Az a helyzet, hogy a norvég Audrey Horne jó. Csak néhányan képtelenek azon felülemelkedni, hogy manapság eredeti zenét képtelenség kitalálni. Nem tagadom: a zenekar minden korszakában elég nyilvánvalóak az aktuális hatásaik, nagyjából lemezenként mindig egy kicsit mások, és ezért érezheted azt, hogy a Le Fol t és a Youngbloodot akár két teljesen külö...
Azzal kezdeném, hogy a magyar keményzenében a tavalyi évet számomra egyértelműen az EP-k mentették meg. Rendes hosszúságú stúdiólemezből – ha nagyon megerőltetem magam – talán ha hármat tudok felsorolni, ami maradéktalanul tetszett, még jó, hogy egymás után bukkantak fel általam korábban alig ismert, vagy éppen teljességgel ismeretlen bandák bemuta...
A Bad Religion számomra mindig valami olyasmit jelentett a punk rockban, mint a Motörhead a rock and rollban. Egy nagy öreg, aki sziklaszilárdan áll a változások viharában, megbízható, markáns egyéniséggel bíró szikár ikon – és átkozottul jó, hogy van. Lemmyékhez hasonlóan Greg Graffinék is már az első lemezeken lefektették saját stílusuk (ami késő...
Bő három esztendőt kellett várni, hogy Jamey Jasta és rosszarcú zenéje visszatérjen a való világba. A köztes időszakban a vadmalac mester a Kingdom Of Sorrow-t és saját szólóalbumát részesítette előnyben. Jól tette, mindkét project kiváló minőség, a Jasta album pedig egyenesen ajándék volt a szájkarate-mester rajongóinak.
Miért pont a Parkway Drive? – tette fel elég sok ember az utóbbi pár hónapban a kérdést, miután azzal szembesült, hogy évekkel a metalcore hullám lecsengése után egy ausztrál banda koncertje hirtelen átkerül a Dürerből a PeCsába, ahol aztán több embert vonzanak, mint pár nappal korábban a Kreator, a Morbid Angel meg a Nile együtt . Mások pedig azt ké...
A Los Angeles-i Gypsyhawk második albuma ugyan tavalyi (mi is tudjuk, hogy akad még bőven restanciánk 2012-ből...), de mindenképpen hiba lenne róla nem megemlékezni, a négytagú formáció ugyanis sokkal tapasztaltabb bandákra rácáfoló érettséggel és színvonalon zenél. Már ránézésre is be lehet lőni, nagyjából miben utaznak: Eric Harris énekes/basszer...
Még az is lehet, hogy újra érdeklődni fogok utánuk. Köszönünk egymásnak, megmaradtunk ismerősöknek, haveroknak, de nem jártunk egy társaságba már egy jó ideje. A szoros barátságot feloldotta a távolság. Ez a távolságtartás úgy alakult ki, hogy gondolkodásuk megváltozott, amelyet én nem tudtam, nem akartam magamra erőltetni. Ők tehát jobbra, én balr...
Nem kevés időre, konkrétan úgy egy teljes évtizedre volt szüksége a fővárosi Kill With Hate-nak arra, hogy olyasmi underground gépezetté képezzék magukat, ami újra és újra a legendás Bolt Throwert juttatja eszembe, teljesen alaptalanul amúgy. Persze nem ez az egyetlen keresetlen hasonlat, amit Gyémánt Krisztián és katonái manapság kézhez kapnak, de...
A Dublin Death Patrol egyfajta all-star Bay Area hobbiprojekt, ami évek óta működik, és elsősorban az észak-kaliforniai klubokba járóknak van olyan szerencséjük, hogy rendszeresen láthatják őket. A formációnak tíz-tizenkét tagja van, a koncerteken mindig olyan felállásban lépnek színpadra, ahogy éppen ráérnek, és a saját szerzemények mellett renget...
Ha csíped minden idők egyik legjobb és egyben talán leginkább alulértékelt dallamos hard rock bandáját, a Lillian Axe-et, netán olvastad a gitáros/főnök Steve Blaze-zel tavaly készített interjúnkat , már képben lehetsz valamelyest a Circle Of Lighttal kapcsolatban. Ha mégsem így lenne, elöljáróban elég annyit tudnod, hogy a csaknem harminc éve a csap...
Sosem tagadtam, hogy Steve Lukather az egyik kedvenc zenészem. Nem is csupán gitárost írok, mert amellett, hogy hihetetlenül technikás és feelinges a játéka, nála sosem a technikán, hanem a dalokon volt a hagsúly. Ráadásul stílusa akkor is messziről felismerhető volt, ha történetesen poplemezeken játszott Michael Jacksonnal, popos hangzású AOR/hard...
Nem leszek nagyon hosszú, mert ennek a kritikának tulajdonképpen ugyanaz az egyszerű célja van, mint ennek a válogatásnak magának: hírt adni róla, hogy a győri Auróra él, működik, és - minden bizonnyal - köszöni, és jól van. Szükség is van erre, hiszen a veterán punkok már egy jó ideje nem adtak hírt magukról, sőt, elmondhatjuk, hogy az egész elmúl...
Ha még sosem hallottál a Tourniquet-ről, ne magadban keresd a hibát. Bár a csapat már szűk két és fél évtizede jelen van a színtéren, errefelé annak ellenére sem ismerik őket túl sokan, hogy a tengerentúlon számos díjat és jelölést besöpörtek már (bíborlemezük viszont még nincs). Odaát az ilyesfajta muzsikáknak külön szubkultúrája van a metal műfaj...
Facebook
Twitter