Shock!

november 26.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Vicious Rumors: „2011 volt a zenekar eddigi legjobb éve”

2011-ben kétszer is megfordult Magyarországon minden idők egyik legjobb US power metal zenekara, a San Francisco-i Vicious Rumors, akiknek nevéhez olyan alapművek fűződnek, mint az 1988-as Digital Dictator, az 1990-es Vicious Rumors vagy az 1991-es Welcome To The Ball. A nyári Metalfesten adott koncert után a banda novemberben nagy rajongóik, a Hammerfall vendégeként mutatta be friss albumát a Club 202-ben, szerkesztőségünk legnagyobb Vicious Rumors fanatikusának pedig nemcsak az alapító Geoff Thorpe gitárossal nyílt alkalma egy kiadós beszélgetésre a buli előtt, hanem utána bónuszként egy egész napot töltött együtt a zenekar tagjaival Budapesten.

Alig néhány hónapja jártatok nálunk, a Metalfest Open Air keretében. Emlékszel arra a koncertre?

Abszolút! Igazán jó kis buli volt, ráadásul nagy élmény volt olyan csapatokkal egy színpadra lépni mint a Saxon vagy a Cradle Of Filth.

Kíváncsi lennék, ti hogy hallottátok magatokat odafent, mert sajnos kifelé nem szólt valami jól a koncert.

Oh, nagyon sajnálom. Tudod, fesztiválokon előfordul az ilyesmi. Egy ember felel általában a hangzásért, és egy rakás bandával kell boldogulnia. Ráadásul általában nem is csak rajta múlik a dolog, hiszen ilyenkor rengeteg a tennivaló, bármikor közbejöhet valamiféle technikai gikszer. A rock and roll már csak ilyen, néha megesik az ilyesmi. Amit ilyen esetben mi tehetünk, az annyi, hogy 110 százalékot produkálunk a színpadon, és szétrúgjuk mindenkinek a seggét.

Hogy megy a mostani, Hammerfallal közös turnétok?

Remekül. A ma esti a huszonkettedik bulink, és összesen 32 koncertet adunk majd az év végéig. A Vicious Rumors történetének legjobb évét éljük idén. Már a Hammerfall turné kezdete előtt is volt hatvan bulink, úgyhogy összesen 92 koncertet adunk idén Európában, beleértve a fesztiválokat és az önálló bulikat is. Ráadásul a Hammerfallék személyesen hívtak meg minket a turnéra, tehát semmi köze nem volt a dolognak a menedzserekhez vagy a kiadókhoz. Joacim egyszerűen csak odajött hozzám a Summer Breeze fesztiválon, és elhívott minket. Nagy megtiszteltetésnek érzem ezt, mert nem csak egy profi bandáról van szó, hanem nagyszerű fickókról is.

Beszéljünk egy kicsit a Razorback Killers lemezről is!

Szerintem egy klasszikus VR anyagot tettünk le vele az asztalra, de modern formában. Mindebben nagy szerepe van az énekesünknek, Brian Allennek is, aki tényleg mindent képes elénekelni, a queenes dallamoktól kezdve egészen a szupersúlyos dolgokig. Ráadásul nagyon egymásra is hangolódtunk a felvételekkor, szóval nagyon büszke vagyok erre a lemezre. Szerencsére a fogadtatása is nagyon jó, évek óta nem született ennyire jól fogyó lemezünk, és élőben is remekül fogadják a bandát mindenhol, úgyhogy tényleg kiváló évünk volt. Több mint harminc éve zenélek már, és szinte hihetetlen, hogy ez az év a karrierem legjobbja. A dobosunk, Larry, a másik gitáros, Thaen és én is ötven évesek vagyunk, igazi heavy metal veteránok, és jó látni, hogy a fiatal csapatok, mint például az Amaranthe tagjai felnéznek ránk. Úgy tekintenek ránk, mint akik előttük is kitaposták kicsit az utat, de olyat is mondtak már, hogy ha ránk néznek, az erőt ad nekik, hogy folytassák a muzsikálást akkor is, ha éppen rosszabb passzban vannak. Mindez nagyon jó érzéssel tölt el, mert úgy látszik, hogy bár világ életünkben underground zenekar voltunk, mégis hatással lehettünk az emberekre.

Mit kell tudnunk a szövegekről?

A fantasy-témáktól egészen a saját tapasztalatainkig sok mindenről szólnak a dalaink. Annyi mindent láttunk már az életben, hogy abból akár ezer nótát is megírhatnánk. Ha soha életemben nem érne több inspiráció, akkor is lenne hova visszanyúlni, hiszen azok az őrült dolgok, amiken ez a banda keresztülment, egy életre elég témát szolgáltatnak. Minden klasszikus Vicious Rumors-téma megtalálható ezúttal is a szövegekben. Fantasy, a saját érzéseink, azoknak az emléke, akiket elveszítettünk – a Bloodstained Sunday például erről szól, de vannak futurisztikus dolgokról szóló dalok is, mint például a Murderball.

Megkérdezhetem, mi történt közted és James Rivera között a Warball turnén? (Geoff és James Rivera összekapott valamin, aminek állítólag az lett a vége, hogy Geoff egy üveggel vágta fejbe az énekest – K.G.)

Ha három zenekar össze van zárva egy buszon és egyfolytában megy a piálás, akkor őrült dolgok tudnak történni. Valami triviális baromságot fújtunk fel a kelleténél sokkal jobban, ennyi volt az egész. Néhány hete pont együtt is lógtunk James Riverával, sőt, fel is lépett velünk idén, szóval minden rendben van köztünk. Öt bulink is volt idén a Helstarral, James mostani bandájával, szóval semmi gond, testvérek vagyunk ma is, James ma is tagja a Vicious Rumors családnak.

James kilépése után azonban először egy bizonyos Ronnie Stixx állt a mikrofon mögé nálatok.

Vele annyi volt csak a probléma, hogy nem éreztük elég erősnek az összhangot, hogy magabiztosan haladhassunk előre. Nagyon tehetséges énekes egyébként, egész egyszerűen csak nem éreztük olyan erősnek a köteléket közte és a zenekar között, hogy vele együtt vágjunk bele egy új lemezbe.

És hogy akadtatok végül Brianre?

Egy barátunk javasolta, és mivel már korábban is hallottam őt énekelni, azt mondtam, miért is ne próbáljuk ki? Rögtön éreztük, hogy egy nagyon tehetséges sráccal van dolgunk, úgyhogy csak azon múlt a dolog, vajon ugyanabba az irányba akar-e menni, mint mi, egy hullámhosszra tudunk-e kerülni. Mivel Ronnie-val pont ezen a téren volt gond, nagyon óvatosak voltunk, nem akartunk semmit elkapkodni, és ezt őszintén meg is mondtuk Briannek. Közöltük vele, hogy némi időre van szükségünk a döntéshez, de tetszik nekünk, szóval jók az esélyei. Végül aztán Brian minden akadályt remekül vett és a közönségünk is nagyon jól fogadta. Nagyon büszke vagyok rá, mert remek frontember, és rövid idő alatt ért el rengeteg mindent. Ez az első alkalom, hogy egy világviszonylatban turnézó zenekar élén áll, és remekül teljesít, úgyhogy tényleg nagyon büszke vagyok rá.

És mi a helyzet az előző csapatával, a Malice-szel?

Annak most épp James Rivera az énekese! (nevet) Hát nem kicsi a világ?

Végigmehetünk a Vicious Rumors lemezeken? Kíváncsi vagyok, hogy vélekedsz róluk ma.

Persze. A Soldiers Of the Night volt mindennek a kezdete. Nagyon erős kezdést jelentett az a lemez mindannyiunknak. Vinnie (Moore – gitáros) most az UFO-ban játszik, de a többiek is elég komolyan letették a kézjegyüket ezzel az anyaggal. Az első gyermekem, úgyhogy nagyon büszke vagyok rá. A megjelenésének harmincadik évfordulóján volt is egy speciális bulink a Headbangers Open Air fesztiválon, amin az akkori énekesünk Gary St. Pierre lépett fel velünk. A fesztivál első napján mi voltunk a főbanda, és négy nótát nyomtunk el Garyvel, aki remek volt. Tele volt energiával és marha jól énekelt. De nem ez volt az egyetlen speckó bulink idén, hiszen a Keep It True-n is volt egy különleges fellépésünk Kevin Alberttel, Carl fiával (Carl Albert, a csapat klasszikus felállásának énekese, aki 1995-ben hunyt el autóbalesetben – K. G.). Ha már több mint harminc éve itt vagyunk, ha már a bandának ekkora történelme van, miért ne ünnepelhetnénk meg? Szerencsére a régi tagokkal nagyon jó a kapcsolatom ma is. Belgiumban, mikor az Alcatraz fesztiválon játszottunk, épp az ebédlőben voltam, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy ott van mellettem Steve Smyth. Aztán hopp, ez meg itt Will Caroll, de ott kószált Ira Black és James Rivera is, úgyhogy ezeket a régi tagokat gyorsan meg is hívtam, hogy az utolsó nótában csatlakozzanak hozzánk. Hihetetlen volt! A Don't Wait For Me-t játszottuk négy gitárral: Steve Smyth, Ira Black, Kiyoshi Morgan és jómagam... Steven bőgőzött, Will Caroll és Larry dobolt, James Rivera pedig együtt énekelt Briannel. Fent van a Youtube-on, csekkold le! Igazi all star jammelés volt, ráadásul mindenki ugyanannak a családnak a tagja. Mikor körbenéztem aznap a színpadon, életem elmúlt húsz évét láttam magam körül! (nevet)

A Digital Dictator lemez volt a következő.

Azzal az anyaggal találtuk meg a Vicious Rumors hangzást. Carl Albert, Mark McGee és én ezen a lemezen jöttünk össze. Igazi mágia volt közöttünk, amit Larry Howe és Dave Starr tökéletes ritmusszekcióként egészített ki. A legnagyobb dalaink közül több is ezen jelent meg, és az emberek a mai napig nagyon szeretik. Büszke vagyok rá, hogy valaha is képes voltam megalkotni egy olyan lemezt, amit a mai napig a heavy metal nagy pillanatai között tartanak számon. Nem arról van szó, hogy ülök otthon és büszkén kijelentem, hogy a Digital Dictator egy kiemelkedő lemez, hanem a magazinokban, a neten olvasom ezt mindenhol, hiszen a Digital mindig előkerül, ha visszatekintésekről van szó. A harmadik lemezünk is mérföldkő volt, hiszen ezzel szerződtünk az Atlantichoz, egy igazi multihoz, ami olyan volt, mint egy álom megvalósulása. Olyan csapatokkal voltunk együtt, mint az AC/DC. Láttuk is magunk előtt a sort: Led Zeppelin, AC/DC, Vicious Rumors! (nevet) Aztán persze egész máshogy alakult a dolog, de az Atlantic szerződés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma is létezik a banda. Nagyon érdekes időszak volt, egyáltalán nem bántam meg, hogy leszerződtünk velük, ráadásul ekkor kezdtünk el igazán sokat turnézni. Persze korábban is voltak rövidebb köreink, de ez volt az első alkalom, hogy bezártuk a házunkat, és nem mentünk haza három hónapig. Az MTV-vel és a médiával is ekkor kerültünk először igazán közeli kapcsolatba. A Welcome To The Ball-lal aztán mindezt egy következő szintre emeltük. Tudtuk, merre tartunk, túl voltunk az első tapasztalatokon, szóval akkor végre igazán bekerültünk a körforgásba. A kölcsönhatás továbbra is nagyon jól működött közöttünk, és amire talán a legbüszkébb vagyok, hogy bár a Vicious Rumorsnak mindig is megvolt a saját hangzása, a lemezeink a mai napig változatosak, hiszen a power balladáktól a speed metal témákon át egészen a lassú, súlyos és thrashes dolgokig minden belefér a zenénkbe. Ez a Welcome lemezre különösen igaz volt. Aztán nagyon masszív turnék jöttek, majd felvettünk egy élő lemezt Tokióban, a Plug In And Hang Ont. Mark McGeenek és nekem volt egy kis időnk a koncert után, hogy a stúdióban kijavítsunk ezt-azt a felvételeken, de Carl Albert olyan jól énekelt, hogy az ő teljesítményébe sehol sem kellett belenyúlni. Briliáns volt. Marknak és nekem pár gitártémát ki kellett javítanunk, úgyhogy ott ültünk a hangmérnökkel, aki egy kukkot sem tudott angolul. Nem volt könnyű, de végül valahogy csak összehoztuk, amit akartunk. (nevet) Viszont annyi időbe telt, hogy a stúdióból rögtön a vonathoz mentünk, mert indulnunk kellett Oszakába, a következő bulira. Ezek voltak az első tapasztalataink Japánban, aztán jött a Word Of Mouth lemez, az utolsó Carllal a mikrofon mögött. Talán a legváltozatosabb lemezünk volt néhány nagyon súlyos és igazán melodikus dallal. Mindkét irányban toltuk kifelé a határainkat. Született néhány nagyon súlyos dalunk, mint a Thinking Of You és az All Rights Reserved, de ott voltak a szuper dallamos dolgok is, mint a Dreaming vagy a The Voice. Azt hiszem, akik figyelték a zenekart, nagyon elismerték, amit azzal a lemezzel megalkottunk. Kereskedelmi szempontból nyilván nem ez volt a legjobb lépés, de közösen ebbe az irányba fejlődtünk tovább. Ezzel az anyaggal is nagyot sokat turnéztunk, és először fordult elő, hogy egy évben többször is átjöttünk Európába. Ekkor jöttünk rá, hogy minél többször jövünk ide, annál jobb, és ez a mai napig is tart.

A következő lépés a Something Burning volt, már Carl halála után...

Elvesztettük Carlt, ami kész tragédia volt a zenekar számára. Kipróbáltunk rengeteg énekest, akik között igazán kiválóak is voltak, de annyira meg voltunk zavarodva, hogy nem láttuk be, ezekkel a srácokkal is működhet a dolog. Totál magunkba voltunk zuhanva, és azt találtuk ki, hogy külső énekes nélkül, magunk csináljuk meg a lemezt. Ez volt az egyetlen VR lemez, ami négyesben készült. Ettől függetlenül rengeteget koncerteztünk az anyaggal, nyitottunk az Acceptnek is egy óriási turnén, amit én énekeltem végig. Amerikában is sokat játszottunk, egy évvel Carl halála után ismét úton voltunk, és bár kemény évünk volt, a sok koncert végül segített. Nemcsak a bandám énekesét vesztettem el, hanem a testvéremet is, úgyhogy tényleg nehezen tettem túl magam Carl halálán. És bár rengeteg különféle ötlet keveredik a Something Burning lemezen, úgy gondolom, hogy néhány igazán erős dalt is sikerült írnunk rá. A Cyberchriston aztán csatasorba állítottuk Brian O'Connort, akit már Carl halála után is meghallgattunk, és ismét csak egy elég sűrű évet éltünk meg. Turnéztunk a Blind Guardiannel Amerikában, majd volt pár tagcserénk, ami a zenekar átalakulását eredményezte, és mindez végül a Sadistic Symphony lemezhez vezetett. Elég nehezen találtuk meg a megfelelő énekest, és végül nem is turnéztunk ezzel az anyaggal. Mindössze néhány fesztiválfellépésünk és önálló bulink volt. Ez volt talán a zenekar legzűrzavarosabb időszaka. Folyamatosan próbáltam összerakni a részeket, de sehogy sem akart sikerülni. Azt azonban a zenekar történetéből már mindenki tudhatja, hogy nem adom fel könnyen, úgyhogy ezen az időszakon is átverekedtük magunkat végül.

Igazság szerint az egyik kedvenc VR dalom a Blacklight, ami ezen a lemezen hallható.

Nekem is az a kedvencem erről a lemezről, és régebben játszottuk is néha, például a 2001-es Bang Your Head fesztiválon. Lehet, elő kéne venni újra, de annyi nótánk van, hogy elég nehéz összeállítani a műsort. A Warball aztán egy igazi comeback volt, James Riverával a mikrofonnál. Visszatértünk a klasszikus VR vibráláshoz, ráakadtunk egy remek producerre, Juan J. Urteagára, aki rengeteg kiváló lemezen dolgozott, többek között az új Machine Headen is. Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, úgyhogy azóta is mindig visszamegyek hozzá. A Warball lemez pedig remek lett, és sokat is turnéztunk vele, még odahaza is volt pár nagyobb bulink. Aztán jött Brian és a Razorback Killers lemez, és most olyan jól alakulnak a dolgaink, mint a Digital Dictator óta soha.

Ha csak egy dalt választhatnál, ami a legfontosabb számodra, melyik lenne az?

Nagyon érdekes kérdés. Tudod, ez mindig változik, holnap talán egészen mást mondanék, de most azt mondom, az All I Want Is You az az új lemezről. Mégpedig azért, mert én éneklem, én játszottam fel a bőgőt és az összes gitárt, tehát a dobon kívül mindent, és így ez az első dal, amit Larryvel kettesben vettünk fel. Sok szenvedély van benne, és a harmóniák, a groove-ok is a klasszikus VR dolgokat idézik.

Fontosnak érzed valamiért, hogy néhány dalt te magad énekelj fel, vagy pusztán arról van szó, hogy szeretsz énekelni?

A Something Burning idején nagyon sok melót fektettem a hangomba, abba, hogy végig tudjak énekelni egy turnét, fel tudjak nyomi egy lemezt. És az, hogy időről időre énekelek, karban tartom a hangomat, nyitva hagyja számomra ezt a kaput. A Vicious Rumors abszolút részévé vált az életemnek, és ez is egy újabb izgalmas részét képezi a hangzásunknak. Ráadásul a hangom sokkal erőteljesebb lett, én is magabiztosabbá váltam az évek során, pedig anno nagyon izgultam az éneklés miatt. Most viszont már nagyon kényelmesen érzem magam a mikrofon mögött. A hangom egy újabb elem a bandában, és az egyik, ami mindig is jellemző volt ránk, hogy többen is vokáloztak a csapatban, ahogy most Brian, Larry és én is éneklünk. Így ennek a három embernek, vagy ha úgy tetszik, közülük kettőnek a kombinációját is használhatjuk az énekdallamoknál, ami nagyon izgalmas lehetőségeket teremt.

Kik voltak a fő hatásaid, amikor elkezdtél zenélni?

A Judas Priest, a Black Sabbath, a Led Zeppelin és Jimi Hendrix. Ők az én nagy négyesem.

Mit gondolsz, mondhatjuk azt, hogy a Vicious Rumors volt az első US power csapat?

(nevet) Tudod, mit, ha te mondod, elfogadom. És nagyon megköszönöm!

Mi az élet értelme?

Ohh, az élet értelme nagyon egyszerű: éld az életed jól, mert nagyon rövid. Ne parázd túl a jelentéktelen dolgokat. It's time to rock!

Koncertfotó: Kovács Levente

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.