Elég hálátlan feladat egy negyvenhárom éve változatlan felállásban zenélő csapat tizenötödik nagylemezéről írni. Most komolyan, mi olyat mondhatnék el egy új ZZ Top albumról, amit még nem írtak le a texasi trióról ezerszer, amióta 1971-ben megjelentették első nagylemezüket? Billy Gibbons, Dusty Hill és Frank Beard az AC/DC-hez és a Motörheadhez has...

Tisztázzuk rögtön az elején: a Les Fleurs du Mal nem a Sithra Ahra folytatása, azaz nem a soron következő Therion lemez, sokkal inkább egy speciális vállalkozás a főnök Christofer Johnssontól. És az sem véletlen, hogy nem a Nuclear Blast dobta piacra, hanem Christofer saját kiadásában jelent meg, ugyanis még a Therion egyébként roppant széles spektru...

A Dokken zenekar kezdeti korszakáig visszanyúló, néha enyhülő, ám annál gyakrabban kiéleződő Don Dokken – George Lynch konfliktust lehet hosszasan elemezgetni, de nem feltétlenül érdemes. Ezért én csak röviden fejtem ki, hogyan is látom a dolgokat: adott egy céltudatos vezéregyéniség, aki a munkát mindennél komolyabban veszi, és egy kissé „életből ...

A Room Of The Mad Robots majd' három évvel ezelőtti bemutatkozása egy csapásra a csapat rajongójává tett. A Mechanical Sound Empire egy olyan rendkívül változatos, ennek ellenére mégis egységes korong volt, amelynek zenei kavalkádjában a Tool fogott kezet a Panterával, miközben a háttérben az Alice In Chains és a Deftones tagjai elismerően mosolyogta...

Valljuk be: manapság kevés elcsépeltebb dolog létezik a rockzene és a szimfonikusok párosításánál. Volt idő, amikor úttörőnek számított az ilyesmi, aztán egy ideig még érdekes tudott lenni, és az is igaz, hogy ami jó, az jó, ezért nagyon mellényúlni nem lehet ilyesmivel. De ettől még elmondható, hogy a „műfaj” mára totálisan kifutotta magát. Jon Lo...

Valódi őskövületnek, élő legendának számít a holland Sinister a death metal színtéren, mely zenekar az elmúlt, szűk negyed évszázadában csupán egyetlen teljes évig volt inaktív, egyébként 2-3 évente rendre leszállít nekünk egy-egy újabb stílusgyakorlatot. A The Carnage Ending ezek közül most éppen a tízedik, amit a kannibál Pat O'Brien lieblingjei mo...

A „csak-úgy-megcsináltuk-és-kész" nekifutásból összepakolt akusztikus album után (amelyet a legtöbben „csak-úgy-meghallgattuk-és-kész" bólintással vettek tudomásul) idén már a második Farkas-művek produktumot élvezhetjük, már ha élvezzük persze – kinek a pap, kinek valami durvább.

Nomen est omen - ahogy az albánok mondják, már persze, csak ha beszélnek latinul. Hiszen vannak dolgok, amiknél az elnevezésben minden benne foglaltatik, a zsákbamacska kereskedelmi forgalomba hozatala nélkül. Olyanokra gondolok, mint hogy nem ülünk be első randiként egy Mély Torok című filmre a moziba, vagy úgyszintén nem szervezünk óvodai kirándu...

A Black Sabbath örök és elpusztíthatatlan. Megy itt a hercehurca, hogy akkor most Bill Ward, Tommy Clufetos, Vinny Appice vagy épp szegény, tisztességben megőszült nagyanyám dobol náluk, pedig semmi értelme az egésznek. Mert igazán észrevehetnénk már, hogy az eredeti négyes már jó pár éve újra együtt dolgozik, és ontja magából a sátáni, ám dúdolhat...

És Te? Te mit vártál Ákostól 2012-ben? Volt ő már ő katona, depeche-es dakota… de már ez a paródia is ősrégi! Elmondatott, azután andante. Hogy méltósággal kiöregedni? Van benne logika. Ellenben az életmű mélypontjára (a Főleg Régen dalra gondolok a legutóbbi albumról) építkezve kihozni egy múlton rágódó sorlemezt, az bizony tipikusan kétesélyes, a...

Ahhoz képest, hogy 1998 és 2009 között mennyire nem akaródzott lemezt készíteniük, a KISS eléggé belelendült a dalgyártásba, hiszen három év várakozás egy ilyen mamutbanda esetében igazán nem sok idő egy új albumig. (Utoljára nekik is a Hot In The Shade és a Revenge között sikerült ilyen gyorsan beügyeskedniük a labdát a kapuba, és akkoriban azért ...

Anélkül, hogy túlzott okoskodásba kezdenénk, mindenki tudja, hogy a magyar zenei életnek számos mélyen gyökerező problémája van. Mégis, úgy érzem, az egyik legfőbb rákfenéje a dolgoknak az, hogy azon zenekaraink száma, akik valamire való nemzetközi ismertséggel és elismertséggel rendelkeznek, a nullához konvergál. (Mondhatnánk akár sztárt is, ha ez...

Szerintem nem él a világon Iron Maiden rajongó, aki nem lepődött meg azon, hogy a brit heavy metal szörnyeteg főnöke és basszusgitárosa, a vaskezű és betonfejű Steve Harris több mint harmincöt évnyi zenekari munka után hirtelen szólóalbumot jelentet meg. Nekem például szilárd meggyőződésem volt, hogy 'Arry még álmában is kizárólag a Maidennel fogla...