Shock!

július 05.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Bon Jovi: What About Now

bonjovi_cAz új albumról szóló recenzióra készülve végigolvastam az utóbbi Bon Jovi lemezekről megjelent kritikáimat, és arra jutottam, hogy kevés újat tudok mondani a What About Now-ról ahhoz képest, amit az előző három stúdióalbumról már leírtam. Igen, most is tudtam, hogy nem számíthatok semmire, ennek ellenére igen, mégis a szokásos érdeklődéssel indítottam el az albumot, és igen, most is megállapítottam, hogy New Jersey hőseinek nem feltétlenül kellene már erőltetniük az új megjelenéseket. Ilyen, az ő szintjükön sűrűnek számító három-négy éves szünetekkel legalábbis biztosan nem. Mondom ezt úgy, hogy a 2011-es bécsi koncert láttán teljességgel revideáltam a Jon Bon Jovi és társai kiégettségéről, végletekig cinikus profivá válásáról szóló álláspontomat, az a három órás, iszonyatosan jól felépített, elsöprő hangulatú buli ugyanis minden túlzás nélkül zseniális volt. De a helyzet akkor is az, hogy ma már egyszerűen képtelenek belepumpálni az új szerzeményekbe az élőben őket hajtó lelkesedést, energiát.

megjelenés:
2013
kiadó:
Island
pontszám:
5 /10

Szerinted hány pont?
( 40 Szavazat )

Ha még nem hallottad volna a What About Now-t, a fentiekből pontosan sejtheted, milyen: nagyjából olyan, mint mondjuk a The Circle volt három és fél évvel ezelőtt. Elemezhetném a nüansznyi különbségeket, apró eltéréseket, de nem látom értelmét, mert az anyag gerincét itt is ugyanaz a megöregedett-megszürkült, higgadt tempójú, meglehetősen lágy hangszerelésű rockzene képezi, mint a 2009-es lemezen. A két albumot együtt szemlélve elmondhatjuk, hogy a Bon Jovi mára elérkezett karrierje egy újabb, hangzásvilágot tekintve is markáns szakaszába: mostani zenéjükben a korai idők hard rockja már legfeljebb nyomokban köszön vissza (vagy még inkább úgy sem), és a '80-as évek végén, '90-es évek elején rájuk telepedett melankolikusabb, „telecasteresebb" U2 / Bruce Springsteen mánia is egy modernebb, inkább a Coldplayre hajazó módon van jelen. Tulajdonképpen csak Jon country hatásai tekinthetők állandónak és szinte a kezdetektől meglévőnek.

Ami a színvonalat illeti, károsodások nélkül, szabadon elszólogat a háttérben a What About Now, ha éppen úgy alakul, erre tökéletes, ha azonban direktben odafigyelek rá, menthetetlenül unalomba fullad, sőt, néha kifejezetten idegesítőnek is találom. És nem azért, mert 1986-os tapsmetalt vagy Keep The Faith-féle, tényleg érett és tartalmas rockot akarok hallani tőlük 2013-ban, hanem mert megint süt belőle, hogy ezek az új szerzemények igazából magát a zenekart sem izgatják különösebben. Ha megkérdeznék, a derék Jon persze biztos azt mondaná, hogy a What About Now dalai sokkal kiérleltebbek, bölcsebbek és jobbak, mint a banda régi sikerkorszakainak szerzeményei, de meggyőződésem, hogy mindezt ő sem gondolná komolyan, Richie Sambora meg aztán pláne nem. Hogy csak a legnyilvánvalóbbat mondjam, finoman szólva is zongorázni lehet a különbséget a gitáros tavalyi Aftermath Of The Lowdown szólóalbuma (amiről a folyamatos csúszások és a felhalmozódott restancia-hegyek miatt végül szégyenszemre nem írtunk itt...) és a What About Now témái között szenvedélyesség, őszinteség, érzelemgazdagság és tartalom szempontjából. Pedig az sem éppen egy istrángszaggató, gitárzúzó street rock bomba... Csak éppen végig ott rejlik benne valami plusz töltés, amelynek révén az ember kötődni tud a dalokhoz. Az új Bon Jovinál ilyesminek nyoma sincs.

Végigmehetnék számonként a friss termésen, de ennek sem látom semmi értelmét. Akadnak itt-ott erősebb dallamok például a címadóban, a Pictures Of You-ban, a That's What The Water Made Me-ben, az Army Of One-ban vagy a Room At The End Of The Worldben, de többnyire ezeket is hallottuk már tőlük, és a konkrét dalokba ágyazva amúgy is reménytelenül szürkének, enerváltnak tűnnek. Az álmatag jelleget a masszás, szintén teljesen energiamentes hangzáskép is csak tovább erősíti, de ez nyilván koncepció volt. Mindenesetre a reggeli kávé mellett vagy az autósztrádán aligha támad majd kedvem betenni a What About Now-t, és ezzel feltételezhetően nem egyedül én leszek így.

Ezt a mostanit és az említett korábbi kritikákat végigolvasva simán gondolhatod, hogy a Bon Jovi ellensége vagyok, aki direkt élvezi, hogy minden egyes lemeznél nagyokat rúg a világtörténelem egyik legsikeresebb rockzenekarába, pedig nem ez a helyzet. Éppen ellenkezőleg: mindig bízom abban, hogy végre hallok tőlük valami érdekesebbet. Valami olyat, ami legalább nyomokban túlmutat a steril biztonsági játékon. Nem feltétlenül a spanyolviasz feltalálását remélem ezektől a már ötvenes, mindent megélt és mindent elért arcoktól (az ilyesmi eleve hülyeség is lenne), csak mondjuk egy ahhoz hasonló albumot, mint amilyen a már említett tavalyi Sambora lemez volt, de akár Jon utolsó szólóanyagát, az 1997-es Destination Anywhere-t is említhetném. Mert ismétlem, nem a torzított gitárokat és a stadionokat megmozgató, desmondchildi megakórusokat hiányolom a Bon Jovi mai albumaiból, hanem a szívet.

 

Hozzászólások 

 
+3 #5 BNJVI 2013-04-07 11:07
1) kellő hangerőn nincs ezzel baj ;-)
2) idén is el kell menni (legalább) Bécsbe, azt senki nem bánja meg :D
Idézet
 
 
+4 #4 garael 2013-04-06 11:50
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
:):) Esküszöm, nem ez mozgat.

Elhiszem, csak a poén adta magát...:)).
Idézet
 
 
+2 #3 Draveczki-Ury Ádám 2013-04-06 09:02
:):) Esküszöm, nem ez mozgat.
Idézet
 
 
+3 #2 garael 2013-04-06 07:18
"Ezt a mostanit és az említett korábbi kritikákat végigolvasva simán gondolhatod, hogy a Bon Jovi ellensége vagyok, aki direkt élvezi, hogy minden egyes lemeznél nagyokat rúg a világtörténelem egyik legsikeresebb rockzenekarába, pedig nem ez a helyzet. "

Miért, nem kellene ezt restellni, az emberek 90%-a egy dolgot szeret jobban annál, hogy lelkesedjen valakiért - mégpedig, hogy CSALÓDJON valakiben...:))). Ez ugye bulvár sikerének egyik forrása is.
Idézet
 
 
+5 #1 QRman 2013-04-04 13:13
Korrekt...az a baj, hogy ez már talán nem is Bon Jovi, hanem Jon, meg a bandája...bár ez a folyamat szerintem már 2000-ben elkezdődött a Cruch lemezzel.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.