Shock!

november 21.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Stone Sour: House Of Gold & Bones Part 2

stonesour_house2Nem fogok sokáig kertelni és hosszú sorokon keresztül tépni a számat, hogy meglegyen a megfelelő terjedelmű bevezető, így a kritika elején poéngyilkos leszek: a House Of Gold & Bones második részét képtelen voltam jóra hallgatni. Az első részt még sikerült átlendítenem a lécen, és túl is pontoztam, de ahogy teltek-múltak a hetek-hónapok, elég keveset vettem elő, és ha épp Stone Sourre vágytam, akkor a korábbi lemezek közül válogattam. Természetesen vártam az idei lemezt, a kíváncsiságom nem tűnt el, de az olykor túllelkesedős énemet már nem tudtam előcitálni egyetlen percre sem. Az első rész kritikájában volt egy olyan mondatom, hogy „mindezek ellenére az első hallgatás alkalmával nem ájultam el a lemeztől" – ezt most úgy módosítanám, hogy sokadik hallgatás alkalmával sem ájultam el a lemeztől. És hozzá kell tennem: sajnos most már egyik résztől sem.

megjelenés:
2013
kiadó:
Roadrunner / Magneoton
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 62 Szavazat )

Pedig az indítás még jó, noha saját jogán létező dalnak nem mondanám, inkább egy négy perc fölé kúszó bevezető a Red City (vagy hívhatjuk átvezetőnek is, ha már összefügg a két album), csakhogy ez nettó Slipknot, szinte már csak az effektek hiányoznak. A legnagyobb baj az, hogy ezután jön még tizenegy dal, ami átmegy rajtad anélkül, hogy bármi tartós nyomot hagyna, vagy akármilyen mély érzelmi húrt megpendítene. Megkockáztatom, ha ugyanezt más zenekar adta volna ki, egy hét alatt eltűnt volna a süllyesztőben. Félre ne érts: nincs bajom a csapat kvalitásaival, Corey Taylor szokás szerint pazarul énekel, ám hiányoznak azok az igazán ragadós dallamok, amiket hetek múlva is dúdolgatsz. Ettől a csapattól egyáltalán nem elég, ha a lemez meghallgatása után még ott visszhangzik a fejedben egy-két téma. És mivel nem szürke eminenciásokból áll a Stone Sour, így James Root, Josh Rand, Ray Mayorga és a kisegítőként beugrott Rachel Bolan hozza a tőlük elvárhatót, noha azt azért meg kell jegyeznem, hogy bizonyos gitárszólók határozottan idegesítőek. Ha háttérzeneként hallgatom a dalokat, abban a pillanatban éppen szórakoztatónak is mondanám – ám csak egy ideig. Előfordult (és nem is egyszer), hogy lekapcsoltam, mert nem kötötte le a figyelmemet: sok az utánérzés és a „miért is vesztegetem erre az időmet" pillanat.

Tény, hogy a kettes lemez légköre valóban komorabb az elsőnél, rád is fog telepedni majd jó ideig az elmúlt, nyomasztóan hosszú télhez hasonló hangulat, amiből még a ragadósabb dalok is képtelenek lesznek kizökkenteni. Sűrűbbnek is érzem a Part 2-t, de ettől még simán leeshetett volna az állam, hogy micsoda zseniális konceptgigászt hoztak létre Corey-ék. Plusz azt sem tudom letagadni, hogy egy ideje egyáltalán nincs kedvem/időm beleásni magam a zenék mögé tartozó körítésbe, így most az a helyzet állt elő, hogy egyáltalán nem érdekel, milyen sztori bontakozik ki a háttérben, ha mindezt lapos – ám dramaturgiai szempontból egész biztos őrületesen fontos... – szerzeményekkel prezentálják. Sajnos ezekből fogsz többet találni, bár a nagy számok törvénye alapján biztos lesznek olyanok, akiknek pont a legsemmitmondóbb számok jelentik majd az alfát és az omegát.

Mindezek után, hogy a mérleg nyelvét egy kicsit a pozitív irányba is billentsem, megemlítem azokat a pillanatokat, amelyek miatt mégis van értelme párszor végigpörgetni a CD-t: a Black John groove-os indítása kimondottan üdítő, a Peckinpach drámaiságával sem lőttek annyira mellé, a Gravesend sejtelmes hangulatát is lehet szeretni, és a szintén elég lehangoló The Uncanny Valley-ben is találtam néhány momentumot, amibe bele lehet kapaszkodni. A záró címadó is rendben lévőnek mondható. De nagyjából itt zárom is a számomra szimpatikus pillanatok felsorolását, és ez bizony rettenetesen karcsú, akárhogy is nézzük. Ráadásul nem véletlenül írtam pillanatokat, momentumot meg hangulatot, mert a már említett slipknotos nyitáson kívül nincs egy dal sem, amire elégedetten mondanám, hogy ez igen, és az elejétől a végéig kifogástalannak tartanám.

Ha az első részt nagy lelkesen és bizakodó módon felpontoztam, a kettessel már képtelen vagyok jószívű lenni, hiába szeretem a csapatot, és hiába jópofa dolog házikót építeni a két CD rafináltan kitalált borítójából. Aztán ki tudja, lehet, hogy pár év múlva rádöbbenek, mekkora gigászi mesterművet tettek le az asztalra Josh Randék, de most csak eképp tudom zárni mindezt: ez bizony nem jó.

 

Hozzászólások 

 
+3 #13 Equinox 2013-05-27 06:43
Szerintem fantasztikus ez a rész is, de az első erősebb egy hajszállal.
Idézet
 
 
+1 #12 Szűcs István 2013-05-26 18:28
Idézet - ChaserHUN:
Én is nagyon gyengének érzem ezt a lemezt, igazából egyszer hallgattam még csak meg de csak a Do Me a Favor maradt meg. Part 1 után nagy csalódás volt.

Azért azzal nem értenék egyet hogy Corey összemosse az SK-t és az SS-t, azért a Slipknot nem lett olyan lájtos, leglábbis az All Hope IS Gone zúz simán annyira mint a Vol 3.


Mai napig hallgatom a House of Gold & Bones 2. részét. Ez nem holmi unaloműzés nálam, hanem valóban élvezem ezt a korongot. Szerintem adj esélyt ennek a lemeznek, mert megéri. Egy hallgatás után dönteni egy lemez sorsáról, ezt egy kissé elhamarkodott értékítéletnek érzem. Szerintem jó, ha egy lemez leülepszik, bár a 2. részt színvonalasabbn ak érzem az 1. részhez mérten, holott az is egy kiváló album. A szóban forgó albumot kb. 80-hallgattam meg ezidáig. És tudod mit, most is felteszem! :D :D
Idézet
 
 
+3 #11 ChaserHUN 2013-05-26 18:07
Én is nagyon gyengének érzem ezt a lemezt, igazából egyszer hallgattam még csak meg de csak a Do Me a Favor maradt meg. Part 1 után nagy csalódás volt.

Azért azzal nem értenék egyet hogy Corey összemosse az SK-t és az SS-t, azért a Slipknot nem lett olyan lájtos, leglábbis az All Hope IS Gone zúz simán annyira mint a Vol 3.
Idézet
 
 
+6 #10 faktor69 2013-05-02 17:39
Nehezebben adta meg magát, mint az első, de nekem tetszik akárki akármit mond.
Most is ezt hallgatom.
Idézet
 
 
#9 Vox 2013-04-29 17:51
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - Vox:
OFF:
Majd elfelejtettem: mikorra várható Volbeat-kritika? Nagyon várom már a véleményeteket, mert a dán srácok albuma viszont messze a várakozásaim fölött teljesített.


Jövő hét elején.


Köszi!:)
Idézet
 
 
#8 Valentin Szilvia 2013-04-29 17:39
Idézet - Vox:
OFF:
Majd elfelejtettem: mikorra várható Volbeat-kritika? Nagyon várom már a véleményeteket, mert a dán srácok albuma viszont messze a várakozásaim fölött teljesített.


Jövő hét elején.
Idézet
 
 
-4 #7 Vox 2013-04-29 16:43
OFF:
Majd elfelejtettem: mikorra várható Volbeat-kritika? Nagyon várom már a véleményeteket, mert a dán srácok albuma viszont messze a várakozásaim fölött teljesített.
Idézet
 
 
-1 #6 Vox 2013-04-29 16:42
Hatalmas csalódás az első rész után. Nem találtam benne semmi kapaszkodót, semmi érdekeset, max. az első részből felsejlő témákat. És azért itt tenném fel a kérdést, hogy a rengeteg más helyen (magyar és persze angol zenei fórumok, oldalak stb.) olvasható pozitív visszajelzések miből fakadnak? Mintha nem ugyanazt az albumot hallgattuk volna.
A "négy perc fölé kúszó bevezető a Red City[...]nettó Slipknot, szinte már csak az effektek hiányoznak" - örülök, hogy ez végre itt is elhangzik, mert véleményem szerint itt a válasz arra, hogy lesz-e még normális Slipknot-album. Szerintem nem. Corey szépen lassan, két albummal (All hope is gone + HoGaB I-II) összefésülte, egymáshoz igazította a két világot. A Stone Sour sötétebb lett, a Slipknot pedig "lájtosabb". Elhiszem, hogy elege van a "maszkos bohóckodásból", de ezt akkor sem így kellene.

Fakinfakk: nem kötekedésből, de légy szíves fejtsd már ki, hogy mit értesz "zeneileg érettebb albumon", ill. a "nyitva hagyott ajtók becsukásán". :)
Idézet
 
 
+1 #5 Scud 2013-04-29 11:52
Korrekt. A Come What(ever) May maradt a legjobb albumuk. Számomra.
Idézet
 
 
+12 #4 fakinfakk 2013-04-29 10:59
Szerintem messzemenőleg az egyik legjobb dolog a part 2 a csapat életében. A dalok szerkezetileg sokkal komolyabbak mint a part 1 -en, és kellően változatosak is. Igen, változatosak. Kaptunk egy zeneileg érett albumot, ami teljesen becsukja azokat az ajtókat amiket a part 1 nyitva hagyott. Mikor először hallgattam a lemezt, már akkor éreztem hogy ez valami jóval több lesz attól mint amit eddig kaptunk. Persze, kell neki több idő, mivel összetettebb az előzőnél jóval. De ha ráérzel, mert előbb utóbb ráfogsz érezni, akkor mindenképpen maradandó dolgokat okoz majd. =)
Idézet
 
 
+2 #3 Kristof15 2013-04-29 10:54
Első hallgatás után félretettem, mert egyáltalán nem kötött le. Később azonban találtam rajta fogós tételeket, pl. Black John, nekem a Sadist hangulata is nagyon bejön, Peckinpah. A kedvencem pedig a Do Me a Favor, The Conflagration, HoGaB záró trió. Összességében szerintem nem rossz hallgatni való, de kétségtelenül gyengébb az első résznél.
Idézet
 
 
+12 #2 Szűcs István 2013-04-29 10:11
Számomra ez az új album a Kedvenc Album kategória. Lehet, hogy szembe megyek az árral, de én előremutató lemeznek érzem az első részhez képest, ami ugyancsak remekül sikerült, de a második rész szerintem fogósabb és színesebb, ha az összképet nézem, legalábbis jómagam így érzem. Corey hangja ezer közül is felismerhető, és minden dalban maradandót hoz. A Red City komorsága, sejtelmessége részemről egy fekete gyöngyszem, mintha csak éjszaka begyalogolnék egy elhagyatott kisvárosba. Kb. a lemez felét érzem borúsnak, de jónéhány tétel pozitív hatást közvetít zeneileg. Ilyen például: Black John, The Uncanny Valley, Do Me A Favor, The House Of Gold & Bones, és még a Gravesend-et is ide sorolnám. A Gravesend, The Conflagration és a címadó a legnagyobb kedvenceim a korongról. Az egyikbe kiváló a refrén, a másik érzelmileg érint meg, a harmadik dal pedig, hihetetlenül húz, sodor előre. Részemről kiváló album mesteri énektémákkal, ezt úgy írom, hogy mindenki véleményét tiszteletben tartom.
Idézet
 
 
+2 #1 codename333 2013-04-29 08:49
hát együtt nem hallgattam még meg a kettőt :D mert uygebár corey taylor esküdözik hogy úgy működik. Franc tudja.Vártam ezt én is nagyon de az egy sajnos mérföldekkel jobb.Pedig valamiért azt reméltem hogy ez lesz jobbik rész. Nem sok téma fogott meg sajnos engem se :S....itt sajnos több leta jellegtelen tétel.Sztem a 6 pont korrekt ésa kritika is.Náalm leginkább azért csalódás mert nem kaptam meg azt a jól bevált stone sour érzést.Nem pezsdített fell igazán...ezt sajnálom leginkább
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.