Shock!

december 03.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Paradox: Heresy II - End Of A Legend

paradox_cSzokás szerint teljes csendben érkezett meg a német Paradox friss albuma, amely már a nyolcadik a sorban. Ha eddig lemaradtál volna a germán másodvonal egyik legstabilabb csapatáról, akkor annyit érdemes tudnod róluk, hogy dallamos thrash metalban utaznak, a hőskorban pedig két nagylemezig jutottak. 1991-ben aztán jött egy hosszabb leállás, 1998 óta viszont stabilan léteznek az énekes/gitáros Charly Steinhauer irányítása alatt, akit az sem tudott megállítani, hogy néhány éve komoly problémák voltak a ketyegőjével.

Charly ma már szerencsére egészséges, mint a makk, szeptember végén pedig le is szállította a friss Paradox-anyagot, Heresy II: End Of A Legend címmel. Nem kell különösebben furfangos észjárás ahhoz, hogy ebből rájöjjünk, a zenekar visszaásott bő harminc évvel ezelőttre, vagyis ez bizony a második nagylemez folytatása. És hogy teljes legyen az öröm, illetve a nosztalgia-faktor, az anyagra visszatért az az Alex Blaha dobos, aki az első korszak két nagylemezén – és így a Heresy I-en is – ütötte a bőröket, de rajta kívül is kvázi új a felállás a 2016-os Pangeához képest. Az előző lemez gárdájából már csak Charly van itt, mellé pedig olyan arcok sorakoztak fel, akiknek szintén van már Paradox-múltja: a kismillió helyen megfordult gitáros, Christian Münzner 2012 és 2014 között játszott itt korábban, Olly Keller bőgősnek pedig ez már egyenesen a negyedik korszaka a zenekarban.

megjelenés:
2021
kiadó:
AFM
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 16 Szavazat )

És hogy milyen is a Heresy II: End Of A Legend? Ízig-vérig Paradox. És hogy ez jó-e vagy rossz, azt mindenki döntse el maga. Bármennyire is szeretem ugyanis Charlyt és csapatát, véleményem szerint maximum csak megközelíteni tudták a thrash metal elitjét (igaz, veszedelmesen közel jutottak hozzájuk mondjuk személyes kedvencemmel, a 2000-es visszatérő nagylemezzel, a Collision Course-szel), azaz számomra a zenekarnak mindig volt egy „megbízható iparos″-jellege, és ez bizony a mai napig is így van. Lehet rájuk számítani, kiváló minőségben dolgoznak, de ugyanakkor igazán kiemelkedő, meglepő dolgok sosem voltak jellemzőek rájuk. Ennek ellenére, ha azt akarod, hogy valami hibátlanul el legyen intézve, pont ilyen szakembereket hívsz: ahogy elődeit, ezt a lemez is tökéletesen megírták és feljátszották, remek riffekkel, villantós, pazar szólókkal, és ezúttal nincs az az érzésem sem, mint legutóbb, a Pangeanál, hogy az énektémákon bizony még dolgozhattak volna.

Pozitívum, hogy bár konceptlemezről van szó, nem pakolták tele ilyen-olyan átvezetőkkel, interlude-okkal, és a dalok mindegyike önmagában is megállja a helyét. Nem hallgathatom el viszont, hogy ebből a zenéből egyértelműen sok 75 perc! Már a nyitó Escape From Burning is majd' nyolcperces, és később is van két tétel, ami alulról súrolja a tíz percet. A Paradox zenéje pedig sajnos annyira nem izgalmas, hogy ennyi időn keresztül fenn tudja tartani az érdeklődésemet. Esetükben az ósdi közhely tehát egyértelműen ül: a kevesebb ezúttal több lett volna.

 

Hozzászólások 

 
#1 saszi 2021-11-22 08:53
nekem etszik, de a hanggzás az lehene jobb A szólók nagyon kícül cannak a dalokon. De az összhangzás is eléggé koszos tompa.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.