Shock!

december 03.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Trivium: In The Court Of The Dragon

trivium_cOké, akkor nem tehetek mást, és miután néhány kiegyensúlyozatlanabb, ellaposodott lemez után a Trivium zsinórban letette az asztalra a harmadik baromi jó albumot, betudom Alex Bent dobos érkezésének, hogy Matt Heafyék visszataláltak a 2000-es évtizedben mutatott csúcsformájukhoz. És egyébként lehet, hogy nem is mondok nagy hülyeséget ezzel, hiszen a korábban megállíthatatlannak tűnő floridai csapat a társalapító Travis Smith 2009-es távozása után kezdett el meglassulni. Nálam legalábbis egyértelműen a Shogun után szakadt meg a pozitív tendencia. Három, hosszabb távon be nem vált ember után azonban a jelek szerint megtalálták a gépezet negyedik fix fogaskerekét, és azóta nem is nyúltak mellé.

megjelenés:
2021
kiadó:
Roadrunner
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 42 Szavazat )

Noha mindössze másfél évvel követi a legutóbbi What The Dead Men Sayt, az In The Court Of The Dragon kiválóan sikerült, és éppúgy definitív, védjegyszerű Trivium, mint két elődje. Matték több stíluskanyar, kísérletezgetés és bizonytalankodás után a The Sin And The Sentence-en visszataláltak ahhoz, ami a legjobban megy nekik, eközben azonban szemernyit sem érződik stagnálásnak a dolog. A csapat egyértelműen bátrabban, nagyobb kísérletező kedvvel írja ma a dalokat, mint a köztes időszakban, viszont – ellentétben a köztes időszakban gyártott munkáikkal – a hangulat, a lendület, az energiaszint teljesen egyértelműen őrzi mindazt, amitől az Ascendancy kora egyik meghatározó, generációs underground metállemezévé tudott válni. És ismétlem, eközben egy szemernyit sem keltik egy helyben toporgás vagy üres múltidézés benyomását. Tényleg annyiról van szó, hogy visszakaptuk azt a Triviumot, amelyet sokakkal egyetemben én is annyira megszerettem úgy másfél évtizeddel ezelőtt, csak aztán utána elveszítettük egymást szem elől.

Megszólalását tekintve egy fokkal nyersebb és durvább ez a lemez, mint a legutóbbi, maguk a dalok azonban kissé tekervényesebbek, komplexebbek, összetettebbek. Nem túlzok, üvölt az egész albumból, hogy Matték ismét baromi éhesek, meg akarják mutatni, és tudják, hogy képesek is erre, szóval nem társul izzadságszag a dologhoz. Nem tudnék erre tökéletesebb példát hozni az anyagról a The Shadow Of The Abattoirnál, a három, egyenként hét-hét percnél is hosszabbra nyúló darab egyikénél, amely a csapat dallamosabb, epikusabb arcát villantja fel, és iskolapéldája mindannak, amiről fentebb beszéltem. De közel ekkora monstrum a Matt egyik nagy cimborájával, Ihsahn mesterrel véglegesített zárás, a filmzenéket idézően grandiózusra szabott The Phalanx is. Ráadásul hiába beszélünk kimondottan sok finomságot, roppant okos zenei húzásokat rejtő, összetett darabokról, egyáltalán nem érzem tüskésnek a lemezt. Végig visz, húz magával, mint az örvény, élvezetes újra és újra elindítani.

Tulajdonképpen nincs üresjárat az anyagon, az egyszerre agresszív, dallamos és komplex címadó, a deathes, blackes, thrashes és groove-osabb, direktebb riffeket egyaránt bevető, marha fogós Like A Sword Over Damocles vagy az aprítós-zakatolós, de monumentális kórussal ellátott No Way Back Just Through egyaránt ácsingózhat rajongófavoritokat megillető babérokra. A legfogósabb Feast Of Fire meg egyértelmű koncertbomba lesz a jövőben, ez nem is kérdés. Az egyéni teljesítmények közül ismét muszáj kiemelnem az egészen briliáns témákat megálmodó Bent mestert, aki varázslatosan üt az összes nótában: nemcsak baromi technikás és lehengerlően erőteljes, hanem csodaszépen, ízlésesen is játszik, tényleg igazi kincs a srác. (Ráadásul Paolo Gregolettóval is végig figyelemre méltóan tetszetős összmunkát produkálnak, halld csak a Fall Into Your Hands bevezetőjét.) Matt is igyekszik a lehető legtöbb hangon megszólalni a dalokban, és Corey Beaulieu-vel vállvetve akadnak nagyon tetszetős, kiművelt gitárszólóik is.

A görcsmentességhez akár az is hozzájárulhat, hogy Heafy ma már bevallottan többet keres a twitches aktivitásaival, mint a zenéléssel, szóval e téren sem nehezedik rá nagy nyomás, de ez igazából mindegy. A lényeg annyi, hogy a Trivium abszolút nyerő szériát mutat az utóbbi években, az In The Court Of The Dragon pedig újabb gyilkos album tőlük, ezen nincs is mit finomítani. Nettó metálban egyértelműen 2021 egyik csúcsalkotásához van szerencsénk, szívből ajánlom mindenkinek.

A Trivium 2023. február 14-én Budapesten, a Barba Negrában koncertezik a Heaven Shall Burn társaságában. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#11 Equinox 2021-11-22 18:46
Lemez felénél (se) járok, de már érzem, hogy mekkora zsiványság ez az album. Kb mint az előző kettő, de lehet, hogy még azoknál is jobb.
Idézet
 
 
#10 gab79 2021-11-12 13:17
Hát kövezzetek meg, de nekem ez abszolút nem jön be. Mint ahogy az előző kettő albumuk sem. Lehet én vagyok maradi, hogy egy Crusade, vagy egy Ascendancy a kedvencem tőlük. Lehet összetettebbek az utóbbi albumok zeneileg, egyszerűen én nem érzem azt, amit anno. Az első albumuk óta követem ezt a zenekart, nagyon szeretem őket, de az utóbbi pár lemezüket nem értem.
Idézet
 
 
#9 Chris92 2021-11-10 08:42
Húsz évnyi csiszolódás, kísérletezés és útkeresés után most értek föl a fiúk a csúcsra. Metalcore, a 80-as, 90-es évek szögletes thrash metálja, egy kis prog, egy kis death/black metál hatások, epikusság, kemény riffek és fülbemászó kórusok, minden tökéletesen egyben van itt. Shogun mellett talán a legjobb lemezük. És az a borító pedig szintén hiperfasza.
Idézet
 
 
#8 Dead again 2021-11-08 11:12
Az előző lemez jobban tetszett, de ez is jó! Örülök, hogy a fiúk így magukra találtak! Remélem ez az Alex gyerek még sokáig velük lesz.
Idézet
 
 
#7 Anomander 2021-11-07 22:32
Én nem vagyok egy Tirivum fan, ugyan pl. a What The Dead Men Say tetszett de tartósan nem ragadt ott a lejátszási listámban.
Ez a mostani viszont egyre jobban bejön, valahogy a dallamok is fogósabbak lettek és egyben tényleg komplexebb az egész.
A Like A Sword Over Damocles (itt a refrén kicsit az újkori Anthraxra emlékeztet, nagyon állat!) és a The Shadow Of The Abattoir konkrétan is erősen elkapott, tartósan szeretni fogom ezt a lemezt, jogos a 9 pont.
Idézet
 
 
#6 Aldor 2021-11-05 17:51
Ismét egy király Trivium album! 10/10 A TSATS óta tényleg ráéreztek a helyes irányra.
Idézet
 
 
#5 ChaserHUN 2021-11-05 16:56
Szerintem is iszonyat jó, kár, hogy sosem adtok rájuk 10/10-et :D Nálam mondjuk 9,5/10, az etalon még mindig a Shogun. Amúgy az egy nagy melléfogásuk a silence in the snow, meg az in waves-en van sok üresjárat, de pl a vengeance falls nálam ütött eléggé. De ez a lemez nagyon erős letté.
Idézet
 
 
#4 valarmorgulisz 2021-11-05 16:37
Eszméletlen jó lett. Mosolyogtam mint a tejbetök. A Sin nálam is mindent vivő, de a What The Dead-del is elvoltam egész jól. De ez...az év végi top10ben nem csak a lemez, de a Shadow of Abbatoir is benne lesz. Most nem azért de mennyire kurvajó egy dal már?

Ez nem lehet véletlen, ez a Bent gyerek kellett nekik. Az atom fifikás, tekerős, metálos gyorsasághoz kellett valaki, aki szétcsapja őket dob ügyileg is, mert Madiro meg a Wandtke (asszem így hívták) gyerek rém gyengék voltak (ide).
Idézet
 
 
#3 Simon Zoltán 2021-11-05 16:23
Parádés lemez lett! Ugyanez a meglátásom, Alex Bent lehet a katalizátor abban, hogy harmadjára is sikerült ilyen erőset gurítani.
Idézet
 
 
#2 Edward_Richtofen 2021-11-05 15:03
Gyakorlatilag mindennel egyet tudok érteni, amit a kritika megfogalmaz. Kurvajó az Alex Benttel kiegészült Trivium, sőt továbbmegyek, engem jobban eltalál ez az érettebb, mívesebben kimunkált zene amit most tolnak, mint a régi nagy közönségkedvenc albumok. A három Bentes album közül még mindig a TSATS üt a legnagyobbat, utána ezt tenném másodiknak.

A Shadow of the Abbatoir egyételmű csúcspont, de a címadó is zseniális a blastbeatelt, nem is annyira véka alatti Emperor hatásokkal operáló refrénjével. A többi dalt külön nem emelem ki, egységesen magas színvonalú lemez, kevés kivétellel pont jól eltalált arányú fogóssággal és virgázásokkal.

Összességében 9/10 nálam, néha egyben kicsit töménynek érzem, plusz Matt screamjei nekem továbbra sem kellően átütőek, de ez szokásos kínom minden Trivium lemeznél.

Örülök, hogy ennyire friss és éhes most ez a zenekar, így még jobban fáj, hogy kukázták a Heaven Shall Burnel közös bulit.
Idézet
 
 
#1 GTJV82 2021-11-05 09:25
Egyetértek, k...a jó album, nálam csont nélküli 10/10.
Shogun és The Sin And The Sentence mellett top3-ban van a teljes éeltművet is tekintve.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.