Shock!

július 07.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Lock Up: The Dregs Of Hades

lockup_cMeglehetősen csendesen jelent meg ez a lemez tavaly év végén, én legalábbis a menetrendszerűen elcsepegtetett dalpremiereket leszámítva arányaiban elég kevés hírt, recenziót, interjút, egyebet láttam róla mindenfelé, főleg ahhoz képest, kik játszanak a Lock Upban. De végül is egyik résztvevőnek sem ez a központi zenekara, turnézni meg úgysem nagyon lehet most, szóval végül is talán érthető a dolog. Ugyanakkor hiba lenne nem megemlékezni a The Dregs Of Hadesről, szóval ha esetleg melletted is elment az album az információdömpingben, most emlékeztetlek rá, hogy igen, ez is friss cucc, és megérdemli a figyelmet.

A négy év után megjelent lemez az ötödik a sorban az ezredfordulós érában elstartolt szupergrouptól, és komoly változások után érkezett meg. Az alapember Nick Barker átadta helyét Adam Jarvisnak (Misery Index), így most már Shane Embury az egyetlen tag az első felállásból, ellenben visszatért a fedélzetre a második éra frontembere, Tomas „Tompa" Lindberg, közben azonban Kevin Sharp is maradt. Vagyis karrierje során első ízben egy sajátos felállásban, két énekessel tolja a Lock Up. Az ilyesmi egyébként nem feltétlenül példa nélküli ezen a vonalon és határvidékein – nyilván nem egyedül nekem ugrik be róla az Extreme Noise Terror neve –, és ha ügyesen kihasználják a lehetőséget, szépen színesíthető a muzsika ezen a módon.

megjelenés:
2021
kiadó:
Listenable
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 5 Szavazat )

Ilyen leosztásban persze nagy hülyeség lett volna épp most nekifogni radikális változásokat eszközölni a recepten, így a Lock Up is azt tette, ami adta magát: készítettek egy száz százalékos Lock Up-lemezt, csak éppen a frissen adódott opciók maximális kiaknázása mellett. Vagyis a zene maradt ugyanaz az alapvetően nyaktörő tempójú, agresszív, vérhányós grind/crust/death brutalizálás, amiben mindig is utaztak, de a két eltérő karakterű hang tényleg jól erősíti egymást a dalokban, így ezen a téren beleadták, amit lehet. Nem akarom megfejteni, hogy Tompa jellegzetesen elkínzott bömbölése kiegészíti vagy inkább ellensúlyozza Sharp ugatósabb, mélyebb stílusát, de egy pillanatra sem érződik öncélúnak, erőltetettnek a végeredmény: vállvetve is jól nyomja a két veterán, abba meg inkább bele sem gondolok, mennyire feelinges lehet mindezt élőben látni, főleg, hogy még Embury mester is ott bólogat mellettük a maga busa fejével...

38 percével a lemez egyébként némileg talán hosszabb a kelleténél, emlékeim szerint az első két albumuk alulról karcolta a fél órát, amit nagyjából pont ideálisnak tartok az ennyire tömény, sűrű és – nem rossz értelemben véve – egysíkú muzsikánál. Ugyanakkor a zene jó és végig egyenletes színvonalú, tehát ez nem feltétlenül panasz, de hosszabb ismerkedés után is úgy látom: nem jött volna rosszul középtájt pihenőnek egy atmoszférikusabb, leállósabb átvezetés. De elfogadom, hogy itt koncepció az arcletépés, ezen a téren pedig ismét maximumra pörgették a motort. A doboscsere hatásai nem érződnek: bár Nick stílusa jellegzetesebb, Jarvis is kíméletlen erővel hajtja a gépezetet, maga a zene pedig, mint írtam, hamisítatlan Lock Up Anton Reisenegger hol klasszikus grind/crust/punk-méregben ázó, hol lassabb, kimértebb, death metalosabb megközelítésű riffjeivel. Saját keretei között amúgy mindig változatos volt ez a csapat, vagyis most is sok a tempóváltás, belassulás, kiállás, ami, valljuk be, jót tesz a fogósságnak és az emészthetőségnek, mert egyébként tényleg végig teljes fordulatszámon megy a zúzda, kábé két liter kávé hatásával ér fel a műsor. A Hell Will Plague The Ruins, a Dark Force Of Conviction vagy a Dead Legions ráadásul gyorsan fülbe is ülnek, ugyanakkor a csúcspont számomra épp a legkimértebb, leggonoszabb és leghosszabb darab. A záró, több mint hatperces Crucifixion Of Distorted Existence lidércesen nyomasztó hangulatával, finoman megfogott, roppant hangulatos középrészével igazi mestermunka ezen a vonalon.

Sem magukhoz, sem a stílushoz képest nem villant újdonságokat a The Dregs Of Hades, viszont lazán hozza a Lock Uptól elvárható színvonalat. Ajánlott hallgatnivaló.

 

Hozzászólások 

 
-4 #1 Siczi 2022-02-11 20:53
Azért azt mindenképpen tegyük hozzá, hogy 50+-os csávókról van szó, akik még így is kenterbe verik a mezőny jelentős részét. Lásd: Napalm Death....
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.