Shock!

május 23.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Green Lung: Black Harvest

greenlung_cA Green Lung névre hallgató londoni székhelyű ötös már szűk három évvel ezelőtti bemutatkozó lemezére (Woodland Rites) is olyan pozitív kritikákat kapott – a Black Harvestre meg aztán pláne –, hogy sokan már a következő underground szenzációról beszéltek velük kapcsolatban. Ez nyilvánvalóan túlzás, de az, hogy a Fekete Aratás az én éves összesítő listámra is felkúszott, jelzi, hogy mennyire megnyert magának az anyag.

Nem is csoda, ez ugyanis tipikusan az a fajta muzsika, aminek első hallásra be szoktam hódolni: mélyen a '70-es évek (főleg brit) zenéiben gyökeredző, vaskos riffekkel és szellősebb Hammond-témákkal kitömött, fiatalkori Ozzyra hajazó énekkel felvértezett ördöggel cimborálás, ami szövegében pont annyi okkultizmust tartalmaz, ami még nem fekszi meg az ember gyomrát. És persze a hangulat, ami szinte ránő a hallgatóra! Valami olyasmit kell tehát elképzelni, mint mondjuk a régebbi Blood Ceremony és a velük egyívású csapatok esetében, azzal a markáns különbséggel, hogy náluk nem női ének van, meg itt nincsen fuvola sem, miáltal az egész móka sokkal kevesebb folk hatást tartalmaz – a metál javára.

megjelenés:
2021
kiadó:
Svart Records
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 8 Szavazat )

Az sem elhanyagolható szempont persze, hogy a Green Lung tud nagyszerű dalokat írni, elég csak a voltaképpeni intróként funkcionáló The Harrowingot meghallgatni, Tom Templar éneke itt valóban szinte szívtépő, hogy az egész egy jammelésbe forduljon át (és mindezt alig két és fél percben). De később sincs egyetlen töltelékdal sem, beszéljünk bár az olyan egyértelmű slágernek szánt darabokról, mint a kitörölhetetlen refrénnel bíró, riffelősebb Old Gods, az akusztikus balladázásból nagyívű szomorúszámmá nemesedő Graveyard Sun, vagy a monumentálisan záró Born To A Dying World a víz alá süllyedt templomokról, semmiből zúgó harangokról szóló szövegeivel, és azzal a kinyilatkoztatással, hogy senki sem fog tudni megmenteni minket saját magunktól. Vagy éppen a kissé tempósabb, szólóorgiákat is tartalmazó tételekről, mint mondjuk a Leaders Of The Blind, a You Bear The Mark, vagy a kissé kaotikusabb Doomsayer.

Apropó, szólók: pont annyi és ott van belőlük, hogy azt még a legkevésbé sem lehet hivalkodónak minősíteni, pedig hát mind Scott Black gitáros, mind pedig John Wright orgonista elég sokszor megvillantja tudását – utóbbi hangszert ráadásul még csak minimálisan sem szorították háttérbe a gitár mellől, ami szerencsésen el is navigálja őket a Sabbath-kópia skatulyájának veszélyes közelségéből.

Mindössze pár hónappal ezelőtti megjelenés a kettes Green Lung, de még így is elérte azt, hogy az egyik legtöbbször pörgetett tavalyi lemezemmé vált, amit nyilván nagy mértékben elsősegített az a körülmény, hogy dicséretes önkontrollt tanúsítva 43 perc alatt le is fut az egyébként teljesen jó megszólalású, kimondottan tetszetős borítóba csomagolt anyag.

 

Hozzászólások 

 
-4 #2 Abigél 2022-01-25 23:01
Én már évek óta figyelem, követem őket. A másik nagy kedvenc - a hasonló .- King Weed. Tessenek utána nézni. Nincsenek bonyolult témák, de a zene egészében a lényeg. Nincsenek virga szólók és nagy technikázások, egyszerűen: nagyszerű muzsika stoner és lelassult zene kedvelőinek.
Idézet
 
 
-4 #1 holle anyó 2022-01-25 13:58
Eddig nem ismertem, tényleg jóféle,lelazuló s muzsika.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.